login |

The Promised Neverland: vége a 2. évadnak

2021. 04. 01. 20:00 - Írta: Shyllard

4 hozzászólás | kategória: anime, Ázsia sorozatozik, kritika,

Visszatekintve vicces látni, hogy milyen naiv és reményteli voltam az anime folytatásával kapcsolatban. Személy szerint a Trónok harca vége óta nem éltem meg ekkora koppanást sorozatok terén, pedig tényleg sokáig élt bennem a remény itt is. Egy valami biztos, a 2. évadhoz nem sok kellemes emlék fog fűzni, amivel biztos vagyok, hogy nem vagyok egyedül.

A tovább mögött pedig spoileresen kifejtem miért is.

Mivel egy konkrét hullámvasút volt az évad, részenként fogok végig menni mik történtek, mert annyira kaotikusra sikeredett az idei The Promised Neverland, hogy máshogy nem lehet hűen ábrázolni az élményt.

A gondok ott kezdődtek, hogy volt egy majd egy éves időben előreugrás a történtekben. Számomra ez még nem volt annyira borzalmas, lehet ezt jól is csinálni, viszont a rajongó közösség már ekkor elkezdett lángokban állni. Töretlen optimistaként én még bizakodó voltam, nem olvastam a mangát, így nem tudtam miről maradtam le. Az elénk tárt történet pedig továbbra is működött.

Viszont egyszer csak megjelent Norman. A 6. részben, pedig számomra is világossá vált miért hördült fel egy hangként az egész anime társadalom. Visszatért hamvaiból harmadik főszereplőnk, ami alapvetően nem volt nagy meglepetés, mert valamilyen promóciós anyagban sikerült el-spoilerezniük. A baj ott lett nyilvánvaló, hogy az említett, illetve az azt követő epizódot is szóbeli expozícióval töltöttük.

Megtudtuk, hogy Norman börtönbe volt, kínozták, megismert valami nagyon gonosz embert, illetve rendkívül színes harcostársait is. Kezükbe került egy minden démont degeneráló szérum és még meg is szöktek. A tálalásnak köszönhetően, pedig csak hasogatott a fejem, mert Norman csak mondta, mondta és mondta, de a készítők semmit sem mutattak meg az elmesélt eseményekből.

Az még számomra is nyilvánvaló volt, hogy a vele történteket valahogy nem így kellett volna tálalni. A társai egytől-egyig nagyon durván animés (színes, excentrikus külcsínnel megáldva) karakterek voltak, viszont teljesen üres belsővel. Szimplán jól néztek ki, miközben semmit sem tudtunk meg róluk. A temérdek expozíció, pedig csak hab volt a tortán, erőszakkal akartak egy halom infót lenyomni a torkomon 2 rész alatt.

Ezután következett egy flashback epizód, ahol röviden megmutattak mindent, amiről eddig volt szó. Újra felmerült bennem a remény, bár még optimistaként is tanakodnom kellett azon, hogy minek kellett akkor az előző két epizód. Sebaj, kaptunk egy egész rendben levő részt, amiben bár legtöbb probléma nem lett kiküszöbölve, legalább mutattak is nekünk valamit.

A 9. epizódtól viszont újabb mélyrepülés következett. Elkezdődtek az egymás keresztezései, az iszonyatosan nem megérdemelt érzelmi vonal behozása. Norman tetteit tragikusként kellett volna megélni, de az ide-oda billegése, és a hirtelen feltámadása miatt nem tudtam sajnálni a fiút. Már rég nem az első évadban megismert karakterről volt szó, arról meg fogalmam sem volt, hogy jutott el a jelenlegi fanatikus állapotába.

Mindezt, pedig csak tetőzte a 10. rész. Hirtelen összeért vagy 4-5 szál, teljes epikus lerohanás, legalább 3 árulás meg fordulat, soroljam még? Amikor az anyukák hirtelen ráfogták Peter Ratri-ra a fegyverüket, elfogott a röhögés. Aztán persze Peter előkapott titkos fegyvert, majd megjelent a forradalmár démonok serege. (nem biztos, hogy ebben a sorrendben történtek a csavarok, de a lényeg ugyanaz) Mintha egy gyorsított kő-papír-olló meccset néztem volna, csak kapkodtam a fejem.

Ezt követte az utolsó, évad- és úgyfest sorozatzáró epizód is, ami remekül összefoglalta az idei etap eddigi összes hibáját. Annak ellenére, hogy eddig egy pozitív megnyilatkozása sem volt, Peter Ratri hirtelen egy megértett, tragikus gonosszá vált. Lenyomták a háttérsztoriját, majd gyors meg is ölte magát. Persze a torkát elvágott késen egy csepp vér sem volt, az amúgy ilyen dolgoktól nem szerénykedő animében. De ez volt a legkisebb gond.

Ezt követően kaptunk egy könnyes búcsúzkodást, ami még úgy ahogy rendben volt, majd következett a montázs. Ekkor még azt hittem lesz folytatás, de a gyerekek felcseperedéséből átváltottunk Emmáék utazásába. Kaptunk képkockát sárkányokról, városokat elpusztító lázadásokról, démon-emberi barátságot jelképező kapcsolatokról.

Végül a felcseperedett megmenekült gyerekek, a vélhetően sikerrel járt Emmáékkal találkoztak az emberi Földrész partján. És vége. Nem tudom kinek jött be ez a drámai lezárás, de bennem folyamatosan csak azt mozgatták meg, hogy itt nagyon nem megérdemelt könnyeket akartak belőlem kicsalni.

Egyértelmű volt, hogy itt sok évados történeteket kötöttek össze pár rész alatt. Ahogy az említett Trónok harca esetében, itt is valamiért gyorsan le akarták zárni a sorozatot a készítők. Ennek ára viszont az volt, hogy egy lehetséges klasszikus animéből az utóbbi idők egyik legnagyobb vonatszerencsétlenségét csináltak. Sebaj, anime-rajongóként legalább jó volt megélni ezt a frontális karambolt. S talán egyszer majd rebootolják, a műfajtól nem áll távol mangák visszatérő adaptálása.

Őszintén sajnálom azokat, akik valamikor majd előveszik ezt a sorozatot, és a 2. évadot anélkül kell végig szenvedniük, hogy közben követhessék az anime közösség részenkénti felhördülését. Ugyanis anélkül, semmi szórakoztató sem volt ebben az évadban. Na jó, az intrót kifejezetten eltalálták. Minden más tekintetben The Promised Neverland 2. évadja egy siralmas élmény volt, és sajnos nem abban az értelemben, ahogy a készítők szánták.

Komolyan érdekel vannak-e hasonló, eltérő, vagy teljesen más véleményen levő nézők, és miként látták az eseményeket, mert pozitív visszajelzésre nem igen bukkantam az interneten.

4 hozzászólás Ne habozz!

Cleda - 2021. 04. 01. 21:23

Én nem szeretek animét hetiben nézni, úgyhogy direkt megvártam, amíg lement az egész évad, de még én is szembekerültem a felháborodással. Mivel én sem olvastam a mangát, nem tudtam, mi ennek az oka, de eskü még kíváncsibbá tett, hogy mégis milyen megbotránkoztató dolgok történhettek itt, ha az IMDb-n is valami 2/10-en állt az utolsó rész. De huh…

Nem tudom, mennyire volt sikeres, de nagyon az az érzésem, hogy teljesen lemondtak erről az animéről, csak ilyen basszus, berendeltük, akkor valamit kezdeni kéne vele alapon tárult elénk ez a katyvasz. Pedig utána kicsit kutakodtam, és ha akarták volna, akár egy laza 3-4 évadot még simán lehetett volna belőle csinálni.

Látszott, hogy szaladtak a sztorival(később megtudtam, hogy lazán kihagytak egy csomó manga fejezetet, meg az idővel is kutyultak), és egy csomó dolgot a lehető legkényelmesebb módon adtak a szereplők kezébe, de ezek alapjáraton nem különösebben zavartak, mert érdekelt, hogy mit akarnak ebből kihozni. Viszont a végén lévő montázs teljesen kiakasztott. Ilyen szintű csalódottságot talán én is utoljára a GOT-nál éreztem. Az a tipikus That’s it?

Az első évad nagyon szuper volt, és a második is csak Norman megjelenése után kezdett nagyon más irányba menni, de akkor már nagyon. Inkább csak annyit mondok, hogy láttam már rosszabb évadot/animét is. 6/10

walaki - 2021. 04. 01. 22:20

Én azok táborát erősítem, akiknek tetszett. Bár egyetértek abban, hogy a mellékszereplők eléggé kidolgozatlanok maradtak, és a vége nekem is erősen sántított (pontosan azért, amit írsz is), ezt meg is említettem a sorozatkibeszélőben. Ugyanakkor szerintem az időugrás minimális, kár lett volna húzni helyette, jó volt így, és Normannal sem volt gond. Engem kellően meglepett, hogy visszatért, és a magyarázatot sem éreztem neccesnek (sőt, így inkább durvább volt, mintha a többiek sorsára jutott volna, nekem bejött ez a plusz szál). Igaz, sok volt a monológja, jobb lett volna többet látni inkább, de azért kaptunk elég flashbacket így is. Nekem teljesen átjött a változása, csöppet sem zavart, hogy ez már egy másik Normann, sőt. Nem volt bajom azzal sem, hogy összetűzésbe kerültek (inkább a kibékülésüket találtam elhamarkodottnak kicsit az új Normann fényében), és a fordulatok és a személyes kapcsolatok is kifejezetten tetszettek. Ratrival sem volt bajom, bár azt aláírom, hogy kissé kidolgozatlan maradt, akárcsak a többi mellékszereplő (míg a többiek esetében egye fene, az ő esetében bizony illett volna jobban kifejteni). A vér meg fröcsögött rendesen, még Emma ruhája is olyan lett tőle, direkt visszanéztem (a kés az tényleg nem). Szerény véleményem szerint bőven elfért volna itt még egy harmadik évad, úgy lett volna a tuti. Kicsit összecsapott lett, túl sok mindent akartak belesűríteni, ezért nem jutott idő mindenre.

Mindent összevetve nem hibátlan, de soha rosszabb 2. évadot! (Persze 3 évaddal lett volna igazán jó, akkor mindenre jutott volna idő)

Daniel - 2021. 04. 03. 20:23

Nekem viszonylag tetszett a 2.évad (viszont most, hogy olvastam a hibáit már egészen egyetértek), nade az utolsó rész… Tátottam a szám, hogy EZ MOST KOMOLY? Azt hittem elkezdik a montázst és majd folytatjuk a 3.évaddal.. Ekkora összecsapott részt szerintem még életemben nem láttam semmilyen sorozatban/animeben :(

Shyllard - 2021. 04. 04. 10:46

Daniel: Szerintem egy sorozat hibáit is van, hogy el lehet engedni. Tudom, hogy a felsorolt dolgokat én is el tudom nézni, ha alapvetően fekszik az egész. Valahogy nekem ez túl sok volt, de én örülök, hogy vannak, akiknek mégis bejött. Sosem kívánom, hogy valakinek rossz sorozatosélménye legyen :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz