login |

Riverdale: lepihent az 5. évad

2021. 04. 11. 21:30 - Írta: Necridus

2 hozzászólás | kategória: kritika,

Lepihent három hónapra a Riverdale S5, aminek első felében hét évet ugrottunk, hogy az egyetemi éveket kihagyva arra a pontra térjünk vissza, ahol a nagy csapatot újra összehozza a sors az amerikai kis városkában. Ugyan én a negyedik évad elején kaszáltam, de az időugrásban rengeteg lehetőséget láttam, így idén ismét csatlakoztam a nézők táborához, hátha megváltja a világot Roberto Ag… a készítő.

A reménykedés következtében azonban csak bolondok aranyára bukkantam, ugyanis hiába nőttek fel a srácok és engedtük el az akkori sztorikat, hamar visszatértünk ugyanazon hibákhoz, amiket a sorozat már néhány éve produkál. Nem is tudom, hogy a készítők ennyire nem veszik észre, hogy valami borzalmas katyvaszt adnak ki a kezükből, vagy nem is érdekli őket, mert ez a nézővonzó fegyverük. De gyanítom, jövőre se lesz máshogy.

A tovább mögött folytatom spoileresen.

Az időugrás tényleg ígéretesen indított: ugyan nem lett a legötletesebb és egyedibb sztorija egyik karakternek se, de az összkép mégsem volt olyan komolyan vehetetlen, mint az eddigi évadokban. Kaptunk egy FBI ügynöknek készülő lányt, egy volt katonát, egy házas üzletasszonyt, egy csóró írót, valamint egy magányos, különc dívát. Archie kérésére ugye mindenki visszatért Riverdale-be, hogy megmentse azt, így tanárnak álltak a volt gimijükben.

Oké, azért itt már gyanúsan alakultak a dolgok, de még erre is azt mondom, hogy nem számít, főleg Veronica gazdaságtan órája miatt, ami kicsit gügye volt, de a pénz forgalmának bemutatása remek volt. Ami viszont egyértelműen bejött, az Betty szála, ahogy Polly után kezdett nyomozni, akit egy kamionsofőr ragadhatott el, s azóta se tudni, mi lett vele. De badass Betty hozott egy-két igen jó jelenetet.

Jughead viszont elkezdett az ufó-témával foglalkozni, a félévadzáróban ráadásul begombázva el is ragadták a bunkerből. Na ez megint a no komment kategória. Pedig az ő szála is ígéretesen indult a behajtókkal, az írói válsággal és a Tabitha Tate-tel bimbózó románcával.

Archie pedig vetekszik ismét a legirritálóbb karakter szerepéért. Tűzoltóságot alapít, katonaságot vezet, a legutóbbi részben elvert egy halom szökött fegyencet, és akkor természetesen még a Hiram Lodge-dzsal folytatott háborúról se feledkezzünk meg. Az elején valóban érdekes volt a Keresztapa beütésű szál Hirammel, de mostanra már rettentően unalmas és irreális az egész, ahogy Archie sztorija és karaktere.

De legalább végre földhözragadtan kezdték vezetni a szálakat, Kevinék kapcsolati drámája is egészen elviselhető volt (igen, Toni nekik fogja megszülni a babát, mostanra már el is tűnt a képernyőről), de aztán eljutottunk ahhoz a katyvaszhoz, ami miatt annyian kaszáltuk már a sorozatot. A logikátlan, túlzásba eső eseménysorozatok csak úgy repkednek egymás után nulla karakterfejlődést maga után vonzva.

Példaként a félévadzáróban történtek remekül helyt állnak. Hiram kirobbantotta a Riverdale börtön falát, így nem csak az Archie-t megtámadó bűnözők kerültek ki, de Charles és Chic is, akik rögtön Betty-ékhez mentek, hogy megkínozzák a családot. Ehhez persze odatévedt Glen, Betty társa, aki a disszertációját a Cooper sorozatgyilkos génről írja (?!), akit végül Betty-nek le kellett szúrni. De már jól van. Ahogy Charlest is lelőtte Alice. De ő is már jól van. Vajon Chic is túlélte, akinek a tüdejébe hajította Rambo-Betty a kést?

A szerelmi szálak eleinte meglepően jól működtek, Archie és Betty közt kialakuló barátság extrákkal például egy meglepően érett húzás volt az íróktól, nem drámázták túl, egyszerűen csak szórakozott a két figura… egészen addig, amíg Archie kemény négy epizód után ismét Veronicát csókolgatta, akinek az egyébként több lehetőséget magában rejtegető házassága elég gyorsan zátonyra futott. ArcsiVercsi tehát ismét együtt, gyakorlatilag ott járunk, ahol az előző évadban.

Ja, majd el is felejtettem Cherylt, aki Tonival való szakítása óta csak otthon ül és hamisítványokat akar eladni, miközben kínosan nem kezdenek vele semmit. Most éppen összejött egy random lánnyal, akit nagymamája a nagy Blossom átok miatt fel akart áldozni.

Szépen visszatért a régi énjéhez a Riverdale néhány részen belül, hiába más a körítés, a magja változatlan. Ugyanaz a riasztóan katyvaszos, túlszappanosított és komolyan vehetetlen guilty pleasure, ami eddig is, csak már nem 16-18 évesen kapják az irreális szálakat, hanem 23-25, de ez sajnos nem oldja meg a nagyobb problémákat.

2 hozzászólás Ne habozz!

gebe2001 - 2021. 04. 11. 21:53

én annyira élvezem, hogy semmi értelme az egésznek, komolyan mondom, hogy nagyon meg tud nevettetni (bár gondolom, nem ez a céljuk, de nálam ez működik) mikor rájöttem, hogy itt most űrlények lesznek, hát majdnem bepisiltem a nevetéstől. nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de egyszerűen annyira szórakoztat, ahogy mindenki komoly fejjel mondja/csinálja az akkora marhaságokat, hogy ááhh…heti 40 percre kikapcsolom az agyam és nevetve ledöbbenek, hogy uramatyám, megint tudtak újabb h*lyeséget hozzáadni a mixhez…

Tomi - 2021. 04. 16. 09:43

azt hittem a gargoyle king storyline-t nem lehet alúlmúlni. tévedtem :D :D ezen az ufós baromságon tényleg csak röhögni lehet :D

azt meg külön “öröm” nézi, ahogy a nagy Hiram Lodge fosik a tini tűzoltóságtól vagy a tini focicsapattól.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz