login |

Generation: lepihent az 1. évad

2021. 04. 20. 21:40 - Írta: Necridus

1 hozzászólás | kategória: kritika,

Itt az új Euphoria? Neeem. Akkor az új We Are Who We Are? Neeem!

Bocs, én ki is fogytam, de hátha más tudná folytatni a sort. A lényeg, hogy az előzetes elvárásokkal ellentétben az itthon HBOGO-n nézhető X Generáció nem akart olyan lenni, mint az előbb említett HBO különlegességek, inkább a maga útját járta, ami persze elismerendő, elvilegre nem egy koppintással van dolgunk, ugyanakkor van, amiben mégis érdemes lett volna követni, hogy javuljon a sorozat egyébként erősen közepes minősége.

Valahol érthető is, hogy miért lett ennyire csapongó és extravagáns a sorozat, ugyanis a képernyőre vitt generáció jellemzőit vette át a szerkezet (mondjuk azért lehetne vitatkozni ezen általánosítás miatt), ugyanakkor ezzel talán csak maguk alatt vágták a fát, mert így a sztorit nem igazán lehetett megkedvelni, hiszen nincs is. Cserébe a karakterekben lett volna lehetőség. De azokat sem sikerült kellően kifejteni egy-két kivétellel.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

A történet a pilotban ott indult, hogy a fiatalok keresik önmagukat, miközben pár hónappal később az egyik megszül egy pláza mosdójában. Ennél többet viszont nemigen lehet az átívelésről mondani, hiszen nincs is, inkább csak kiragadunk egy-egy eseményt a srácok életéből egymástól függetlenül. A szülés szála pedig mintha csak kétségbeesett nézőfogó lett volna, nem érződött szerves részének a sztorinak, se a karakterek személyiségének fejlődésének.

Ezzel el is érkeztünk a második problémához, hiszen a karakterek mind csapongó, rettentően nyitott személyiségek, de valahogy ennél többet egyikkel se tudtak kezdeni két kivétellel. Chester kapott egy szálat, amiben beleszeret az iskolapszichológusba, miközben Nathan a biszexualitását esdekelve, de végre felvállalta, amit édesanyja ellenzett, testvérét pedig csak bosszantotta minden tettével.

Utóbbi egyébként szerethető figurának tűnt a legeleje óta, míg Chester csak a vége felé lett szimpatikus, amikor végre levedlette a díva stílusát és megmutatta sebezhetőségét. Mellettük még Greta kapott kiemeltebb szerepet, de a kezdeti törődést hamar elvesztette, mert egy drámai jelenet után hamar átcsapott alig megszólaló mellékszereplőbe. A többi karaktert viszont nehezen lehetne jobban kiemelni, hiszen nem árnyalták őket túlzottan.

De akkor mit lehet szeretni a Generationben? Azt a nyitottságot és bevállallósságot, ami a sorozatot jellemzi. Nem akart látható nemi szervekkel, vad szexjelenetekkel megbotránkoztató lenni, inkább ezen generáció érzelmeit, vágyait igyekezett ábrázolni kendőzetlenül, ami kicsit ellentmondásos azzal, hogy a karakterek nagy részének épp ez a legfőbb tulajdonsága, hogy maga sem tudja, mit akar.

A végén sikerült eljutnunk a szüléshez, nagyjából lezártnak tekinthető a sztori, ugyanakkor mégis hirtelen és a semmiben lett vége. Ennek persze az is az oka, hogy hátravan még az évad második fele, így a lezáratlan eseményeket a karakterek között lehet folytatni (gondolok itt bimbózó románcokra és összeveszésekre).

Ott leszek a folytatásnál, már csak azért is, mert a maga 30 percével teljesen jól működik kikapcsolódásként. Nem kell túlagyalni, nem kell nagyon izgulni, nem is fog elszomorítani, de poénokkal sem fog azért elkápráztatni, ráadásul elég kaotikus az egész, de kikapcsol a maga módján ez az abszolút közepes széria.

1 hozzászólás Ne habozz!

Shannen - 2021. 04. 20. 22:34

Akkor én folytatom is a sort. :) Itt az új Sex Education? Neeem.
Nekem ugyanis még a viccesebb pillanatokban ez is eszembe jutott.

De az az igazság, hogy a Generation se nem annyira jól megírt, mint az Euphoria, se nem annyira hangulatos, mint a We are who we are és se nem annyira szellemes mint az előbb említett brit sorozat. Szóval valahogy nekem lóg a levegőben, a fenti jellemzők közül mindből van mutatóban itt is, de összességében egyetértek, hogy sok vizet nem zavar és tényleg nem kiemelkedő.

Viszont azt el kell ismerni, hogy valamit mégiscsak tudnak a készítők, ugyanis végig lekötött és a folytatásnál is ott leszek. Ez mondjuk nagyrészt Justice Smith-nek köszönhető, aki Chesterként abszolút elvitte a hátán a részeket, mégha egy csöppet túlkoros is volt a karakterhez (mármint kb mindenki idősebb, de rajta látszódott is).

A szülés szál a maga over-the-top módján szórakoztató volt, és persze szép volt, ahogy telepakolták a babahordozót mindenfélékkel, de hiányzott a mélység. És ez Chesteren kívül kb. mindenkire igaz. Oké, ez csak a félévad volt de láthatólag azért ezt egy kerek etapnak gondolták és érződött, hogy próbálnák árnyalni a karaktereket, de sajnos ez nem annyira sikerült.

Ja, viszont a fényképezésre egy szava nem volt, az remek volt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz