login |

2020 a színészek szerint – a nyertesek

2021. 04. 21. 17:50 - Írta: Shannen

Szólj hozzá | kategória: díjátadó

Az írók, a producerek és a rendezők mellett pár hete természetesen a színészek is kiosztották a tavalyi év legjobb alakításainak járó díjakat a Screen Actors Guild Awards keretében. Meglepetések idén inkább a filmes kategóriák között voltak, a tévéseknél szinte minden a papírforma szerint alakult, de legalább egy újfajta módon megvalósított díjátadót láthattunk.

Természetesen virtuális volt ez a gála is, de ami a különlegességét adta, az az volt, hogy nem élőben jelentkeztek be vasárnap este a színészek, hanem még azon a héten pár nappal korábban, több napra elosztva, előre felvették az összes kategória átadását, a résztvevők aláírták a titoktartási dokumentumokat, majd az egészet megvágták egy 1 órás műsorrá, amibe nem csak az ultrarövid(re megvágott) köszönőbeszédek, de még egy Ted Lasso-szkeccs és egyéb, színészekkel beszélgetős jelenetek is belefértek. Nem mondom, hogy nem rossz, amikor nincs elhúzva egy díjátadó, de azért a varázsa így is hiányzott az egésznek. Na de most lássuk a nyerteseket!

A legjobb színészgárda a dráma sorozatoknál sorban második éve a The Crown lett, úgy tűnik a brit királyi családot megformázó második színészgeneráció igazi telitalálat lett casting szempontból (is). Ahogy szintén várható volt, a komédiáknál a Schitt’s Creek csapata került díjazásra, akik így igazán szépen tudták búcsúztatni a sorozatukat, ez volt ugyanis az utolsó jelentősebb díjátadó, ahol jelölhetőek voltak.

A leglehengerlőbb teljesítményt azonban Catherine O’Hara nyújtotta, aki a Schitt’s Creek utolsó szezonjáért ugyanazt, az utóbbi években egyre többször előforduló, bravúrt hajtotta végre, ami előtte csak Sarah Paulson-nak, Michelle Williams-nek és legutóbb Phoebe Waller-Bridge-nek sikerült, nevezetesen, hogy begyűjtse az öt legjelentősebb tévés díjat ugyanazon évadban nyújtott alakításáért (TCA, Critics Choice, Emmy, Golden Globe, SAG).

Hasonló úton halad Anya Taylor-Joy is a The Queen’s Gambit-ért a limitált sorozatoknál és Gillian Anderson a The Crown-ért a drámáknál. A színészek az Ozark-ot is nézik továbbra is és még mindig szeretik Jason Bateman alakítását, akinek immár ez a második SAG díja Marty Byrde megformálásért. Mark Ruffalo pedig hat év után tudott újra egyéni kategóriában nyerni, most az I Know This Much Is True minisorozatért.

Miután a kaszkadőröknél érthető okok miatt megszűnt a Game of Thrones egyeduralma, így izgalmas volt tippelni, hogy ki veszi át a stafétát. Ez most a The Mandalorian csapatának sikerült.

Alább olvashatjátok a teljes jelöltlistát. Na, ki ért egyet a színészekkel?

Színészgráda (Dráma)
“Better Call Saul”
“Bridgerton”
“The Crown”
“Ozark”
“Lovecraft Country”

Színészgárda (Komédia)
“Dead to Me”
“The Flight Attendant”
“The Great”
“Schitt’s Creek”
“Ted Lasso”

A színész- és egyéb kategóriákat a tovább mögött találjátok.

Színész (Dráma)
Jason Bateman, “Ozark”
Sterling K. Brown, “This Is Us”
Josh O’Connor, “The Crown”
Bob Odenkirk, “Better Call Saul”
Rege-Jean Page, “Bridgerton”

Színésznő (Dráma)
Gillian Anderson, “The Crown”
Olivia Colman, “The Crown”
Emma Corrin, “The Crown”
Julia Garner, “Ozark”
Laura Linney, “Ozark”

Színész (Komédia)
Nicholas Hoult, “The Great”
Dan Levy, “Schitt’s Creek”
Eugene Levy, “Schitt’s Creek”
Jason Sudeikis, “Ted Lasso”
Ramy Youssef, “Ramy”

Színésznő (Komédia)
Christina Applegate, “Dead to Me”
Linda Cardellini, “Dead to Me”
Kaley Cuoco, “The Flight Attendant”
Annie Murphy, “Schitt’s Creek”
Catherine O’Hara, “Schitt’s Creek

Színész (Tévéfilm/Limitált sorozat)
Bill Camp, “The Queen’s Gambit”
Daveed Diggs, “Hamilton”
Hugh Grant, “The Undoing”
Ethan Hawke, “The Good Lord Bird”
Mark Ruffalo, “I Know This Much Is True”

Színésznő (Tévéfilm/Limitált sorozat)
Cate Blanchett, “Mrs. America”
Michaela Coel, “I May Destroy You”
Nicole Kidman, “The Undoing”
Anya Taylor-Joy, “The Queen’s Gambit”
Kerry Washington, “Little Fires Everywhere”

Kaszkadőrgárda
“The Boys”
“Cobra Kai”
“Lovecraft Country”
“The Mandalorian”
“Westworld”

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz