login |

Emlékeztető: FBI 1. évad

2021. 05. 03. 19:30 - Írta: winnie

6 hozzászólás | kategória: ajánló,

Ma. 22:00. TV4. FBI – 1×01 (pilotkritika: winnie – 6/10, human – 4/10 + évadkritika + szinkronos előzetes + szinkronhangok) – NAPIBAN!

Dick Wolf a Law & Order-franchise és a Chicago-franchise után újabbat gründolt, hiszen ősszel Amerikában már a harmadik FBI-sorozat fog indulni. Nem rossz, nem rossz. Alapvetően krimisorozatról van szó, ami nem feltétlenül a ki tette?-kérdést boncolgatja, hanem sok minden mást is, miközben bemutatja a komoly bűncselekményekkel foglalkozó szervezet apparátusénak működését.

És mindezt nagy megelégedésemre minimális karakterizációval, inkább a nyomozás folyamataira koncentrálva – de rég vártam már ilyen nyomozósra a sok karakterizálós között! Persze idővel azért kapnak a karakterek is sztorikat, és a 2+2 főszereplő mellé újabbakat is emelnek ki, de eddig nem estek szerencsére túlzásba, és talán ebből is kiderül, hogy maradtam a sorozat mellett, mely egyike a nézős országos szériáimnak.

A hivatalos leírás a kép alatt:

A sorozat, bemutatja az FBI New York-i irodájának belső működését, felfedve a nyomozók különös képességeit, intellektusát és az általuk alkalmazott észvesztő technológiát, amivel a nagyvárost és az egész országot biztonságban tartják.

Az epizód tartalma:

Mikor egy lakóház megsemmisül egy bombarobbanásban, Maggie Bell és Omar Adom Zidan New York-i FBI-ügynökök feladata, hogy kivizsgálják az ügyet. Az ügynökök egy esetleges bandaháborút sejtenek az ügy hátterében _ míg az elsőszámú gyanúsítottjaikat holtan nem találják.

6 hozzászólás Ne habozz!

Kissur - 2021. 05. 03. 22:06

FBI – New York különleges ügynökei
Maggie – Bogdányi Titanilla
OA – Fehér Tibor
Jubal – Horváth-Töreky Gergely

Sorozat38 - 2021. 05. 03. 22:15

Wolf, nem Clark

Deny - 2021. 05. 03. 23:01

Wolf lesz az :D

winnie - 2021. 05. 03. 23:08

dafuq, smh…

Kissur - 2021. 05. 04. 07:32

Tök jó lett a szinkron. Olyan természetesnek hatott az egész. Kedvet is kaptam, hogy szinkronnal adjak neki még egy esélyt.
És természetesen *Horváth-Töreki, nem y-nal. :)

Energiavampir - 2021. 05. 21. 00:13

Amilyen jól indult, szakmai, profi csapat, jól követve az eljárási és nyomozati rendet, olyan silány lett úgy a 8-10 rész felé, és a 13. rész már nézhetetlen hülyeség halmaz
kasza

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz