login |

Them: vége az 1. évadnak

2021. 05. 20. 15:54 - Írta: Shannen

5 hozzászólás | kategória: antológia, kritika,

Az Amazon Prime Video évados antológiája horrorként volt promózva, de igazából kicsit inkább keveréke a pszichológiai horrornak, a misztikus és drámai műfajoknak. A rasszizmus témáját körbejáró Ők kivitelezése roppant stílusos, ami azért jó, mert könnyebben fogyaszthatóvá tudja tenni az emberi gonoszság a sorozatban a legkülönfélébb módokon megjelenő formáit. Na meg, a főleg az évad vége felé érzékelhető tartalmi minőségcsökkenést is palástolni tudja.

Ahogy a pilotnál is írtuk, a sorozat 10 nap történéseit mutatja be onnantól kezdve, hogy a fekete Emory család Észak-Karolinából a napsütötte Kaliforniába költözik, ott is egy kizárólag fehérek lakta kertvárosba, hogy maguk mögött hagyják korábbi veszteségeiket és új életet kezdjenek.

Mindez az 1950-es években történik, amikor a mindennapi rasszizmus magától értetődő volt, és sok helyen érvényben voltak olyan törvények, melyek nem engedték, hogy fekete családok költözzenek egy-egy városrészbe.

Hiába a család rendezett körülményei (mérnökként dolgozó apuka, két jól nevelt kislány és gondos, bár kissé labilisnak tűnő családanya), Emory-ék beköltözését sem nézik jó szemmel a szomszédok, és szinte azonnal elkezdik a pszichológiai hadviselést ellenük. A céljuk, hogy mielőbb megtörjék őket annyira, hogy, kényszerből ugyan, de a továbbállás mellett döntsenek.

Emory-ékat viszont ennél keményebb fából faragták. Túl sok tragédiát hagytak maguk mögött ahhoz, hogy hajlandóak legyenek ilyen könnyen feladni a nehezen megszerzett álomotthont és az új, jobb élet reményét.

A szomszédok gyűlölködő viselkedését egyszerre hajtják ideológiai okok és gyakorlati, egzisztenciális félelmek amiatt, hogy a fekete családok beköltözésével elgettósodna a környék és leértékelődnének az ingatlanjaik. Ez utóbbi kapcsán még egy ingatlanmutyi-szálat is kapunk.

Eközben a családfő munkahelyéről és a lányok iskolájából is kapunk életképeket arról, hogy milyen volt feketeként boldogulni, amikor hiába csinált mindent úgy az ember, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, az sem volt elég az el- és befogadáshoz.

Ha a sorozat csak az eddigiekben felvázolt társadalmi feszültségekről szólt volna, az is kellően érdekes lehetett volna, ráadásul a horror elemek itt is tudtak volna működni. Azonban a készítők fokozni akarták az izgalmakat, na meg a nyomást a családon azzal, hogy rejtélyesebb dolgokat is behoztak a képbe, amelyek a klasszikus ijesztgetés-faktort biztosították.

Végül pedig, hogy ez utóbbiak ne lógjanak a levegőben, kaptunk egy háttérsztorit is az East Compton-i városrészben lakók feketékkel szembeni rasszizmusának mitológiájáról. Ez alapján itt nem csupán ideológiai kérdésről van szó, hanem a természetfeletti is megjelenik valamilyen módon. És nálam itt bicsaklott meg a történet.

Nem a megvalósítással volt feltétlen gondom, az 1×09, ami egy önmagában is nézhető fekete-fehér epizód, kifejezetten tetszett, azonban úgy éreztem, hogy ezzel a magyarázattal a sorozat jelenében történteknek az élét vették el, ami a téma érzékenysége miatt kifejezetten rossz szájízt hagyott maga után. Lehet, hogy nekem nem jött át valami, de az én szememben ezzel a mitológiával tulajdonképpen relativizálták az emberi gonoszságot, ami szerintem hiba volt, hiszen ezzel az Emory-család szívóssága is más megvilágításba került, nem beszélve az elborult szomszédokról.

Ráadásul itt tényleg az emberi gonoszság legocsmányabb megnyilvánulásaival találkozhattunk. Nyilván a fizikai bántalmazás formái is szörnyűek minden kontextusban, de az érzelmeket és a mentális állapotot célba vevő brutalitások hasonlóan gyomorforgatóak tudnak lenni. Nem tudom, hogy az 1×05-ben, ami szintén egy kvázi különálló, önmagában is nézhető, iszonyat feszült rész, látottakat mikor fogom tudni kiverni a fejemből, de remélem, hogy mielőbb.

Mielőtt néhány konkrétumra is rátérnék a történetet illetően, azt még itt kiemelném, hogy magára a technikai megvalósításra egy szavunk se lehet. Ez itt igazi filmes minőség volt, ami többek között (nem csak sztoriban) a Get Out-ból inspirálódhatott. Gyönyörűen volt fényképezve minden epizód, szinte minden jelenetre jutott legalább egy baromi stílusos (bár semmiképp sem újszerű) beállítás és bár a végére egyre többször éreztem, hogy jobban élvezem nézni ezeket a képeket, mint magát a történetet, valójában azért a stílus nem ment a sztori rovására.

A színészek előtt pedig le a kalappal. Főleg az Emory házaspárt alakító Deborah Ayorinde-nek és Ashley Thomas-nak lehetett nehéz dolga, hiszen szinte folyamatosan egy nagyon zaklatott lelkiállapotban kellett működniük. A kisebbik lányt játszó Melody Hurd pedig fiatal kora ellenére szintén emlékezeteset alakított. A szomszédok esetében igazán Alison Pill-t lehet kiemelni, akinek ez az igazán bitch karakter remekül állt, arról pedig nem ő tehetett, hogy végül hova futott ki a története.

Lehet, hogy az évad első pár része után soknak tűnt előzetesen ez a 10 rész, valójában a két kvázi különálló (fillernek azért nem teljesen nevezném) résznek és az egyéb flashbackeknek köszönhetően végül nem volt probléma az epizódszámmal sem. Azonban, hogy mivel volt probléma azon spoileresen röviden a tovább mögött még elmélkedek kicsit.

Bár fentebb már említettem, hogy a mitológia megismerése nekem megtörte a sztorit, pontosabban a feszültség veszett ki a végére a történetből ezáltal, azonban talán még ennél is inkább elhibázott döntésnek gondolom, ami Betty karakterével történt.

Azt értékeltem, hogy nem hagyták meg egybites gonosznak, hanem szépen árnyalták azzal, ahogy beleláttunk a nem működő házasságába, a sikertelen teherbeesés okozta fájdalmába. Még a családi hátterének rövid megismerése is segített egy kicsit jobban megérteni, hogy miért ragaszkodik ahhoz a kertvárosi amerikai álomhoz (bár a gyerekkori abúzus talán már kicsit soknak érződött).

Aztán hirtelen, Jason Stackhou… akarom mondani a Ryan Kwanten alakította hapsi, mondhatni a semmiből elrabolja, hogy egy bunkerben éljen vele boldogan. Ez volt az a pont, ahol széttártam a kezem és nem értettem, hogy mit nézek. Annyira random volt ez a sztoriszál, hogy olyan volt, mintha hirtelen egy másik sorozatot néznék. Ez még arra se volt jó, hogy mindenki komolyan azt higgye, hogy Emory-ék csináltak vele valamit, hiszen a férje és több szomszéd is arra tippelt, hogy simán lelépett. Ha már az írók ürügyet akartak adni annak a pár feldühödött férfinak, hogy a családra törjön, tulajdonképpen bármi mást is kitalálhattak volna.

Az szintén nem segített, hogy mindez egy amúgyis összecsapott finálé egyik eleme volt, ahol többek közt az elmegyógyintézetes szálat sem tudták rendesen kibontani. Igaz, Lucky-val egyébként is nehezebb dolga volt a készítőknek, mert azzal, hogy folyamatosan falakba ütköztették, ahogy próbált a dolgoknak utánajárni kicsit önismétlővé váltak a látottak.

Vele szemben Henry és az őt kísértő blackface man viszont izgalmasabb dinamikát tudott mutatni, az ő pattanásig feszült jeleneteik (például a fináléban) sokkal inkább képesek voltak a néző bőre alá bekúszni. Akárcsak Ruby, aki számomra az egyik legtragikusabb történettel bírt. Igen, sok tizenévesnek van elege a saját családjából tinédzser évei során, de az ő vágya, hogy a saját identitásának és gyökereinek minden (látható) nyomát eltüntesse pusztán a közösség külső nyomása miatt, baromi letaglózó volt.

Sok mindenről lehetne még írni, elég sok szimbolika jelent meg az évadban, de a lényeget ezek az apróságok sem változtatják meg: a Them egy pazarul kinéző, korrekt pszicho-horror, ami azért nem szűkölködik hibákban. Valahol 7-8/10 között van a végeredmény.

Mivel évados antológiáról van szó, így ha lesz folytatás, akkor annak is érdemes lesz visszatérnie, akinek ez az etap nem jött be. Én viszont biztos ott leszek a kezdésnél, meglátjuk fognak-e újat mutatni a készítők.

5 hozzászólás Ne habozz!

serra - 2021. 05. 20. 17:13

Hosszú évek óta ez volt az első sorozat amit nem tudtam befejezni, az 1X08-nál szálltam ki. Lehet, hogy az utolsó két rész mindenre választ ad, de addig ez egy hatalmas katyvasz “disaster porn” volt. Fényévekre van tőlem a rasszizmus, de azért minden fehér embert “beteg”-nek tüntetni fel, a fekete család csak és kizárólag szenvedett, szerintem túllőtt a célon. A kevesebb sokkal de sokkal több lett volna. Sajnálom, mert az alapkoncepció tetszett, de erre 3/10-nél többet semmiképp sem adnék.

winnie - 2021. 05. 20. 19:42

a véleményt nem kétségbe vonva (én is tartottam tőle, hogy elmegy erre, de még bizakodom),a “minden”-ezés előkerül egyes sorozatoknál, de nekem mindig az a reakcióm (amellett, hogy itt sem volt arról szó szerintem, hogy minden), hogy nem minden ember, csak pont azokról mesélnek, akikre az adott dolog jellemző. mert meg lehetne tenni, hogy a pc jegyében lényegtelen, kiegyenlítő karaktereket is betesznek, hogy “nézzetek, nem is minden!”, de a lényeg nem az, és ugye eleve mindenki tisztában van azzal, hogy persze, hogy nem minden, és, hogy az ég kék akkor is, ha nemutatják, vagy agyonszűrőzik:) készítőként nyilvan nem a kivétel foglalkoztatta little marvint, hanem maga a jelenség, a kollektív szenvedés, és hatás akkor a legerősebb, ha nincs mismásolás, csak a témába való maximális beleállás.

plusz (nem ismerve a folytatást és azt, ami kiderül) itt ugye még azt a réteget is rá lehet húzni minderre, hogy tömegben mennyire érvényesül az egyén, hogy hiába vagy más, egy közösség tagjaként egyszerre lépsz a többiekkel.

Shannen - 2021. 05. 20. 19:59

“minden fehér embert “beteg”-nek tüntetni fel, a fekete család csak és kizárólag szenvedett”

Részben megértem ezt a véleményt, de szerintem ez így azért nem teljesen állja meg a helyét. Már az első 8 részben is vonultattak fel olyan fehér szereplőket (a szomszédok között is), akik nem értettek egyett ezzel a nagyon beteg szadizmussal. Más kérdés, hogy a hangjukat valóban nem emelték fel (a csoport nyomás ugyebár), inkább vagy csöndben asszisztáltak vagy leléptek a környékről. De ott volt az ingatlanügynökös nő is, őt se említeném egy lapon mondjuk Betty-vel.
Persze az igaz, hogy támogató fehér szereplő nem volt a történetben, de azért szerintem azt a tábort is valamenyire árnyalták. De itt nyilván az volt a készítői szándék, hogy erre a konfliktusra fókuszáljon a történet, nyilván el voltak túlozva dolgok, de hát egy kvázi horrorsorozatról beszélünk, és hát ugye az 1×09 valamennyire a hátterét is megadja a látottaknak.

Tény, hogy Emory-ék végigszenvedték ezt a 10 részt, de ugyanakkor a szívósságukat is bizonyították, és a végén azért mondhatni összeszedték magukat és cselekedtek a lehetőségeikhez képest.

winnie - 2021. 05. 20. 20:08

(erről egyébként a kedvenc mozaikus, regényszerű átívelős krimi műfajom jutott eszembe (a strangertől a broadchurchig) némiképp sánta párhuzamként, ahol a viszonylag szűk szereplői kör minden kiemelt karakterének a múltjából előmászik valami, vagy kiderül, hogy köze volt az esethez, pedig ugye csak róluk mesélnek, ők a lényegesek a big picture-höz, olyannak nem adnak sztorit, aki nem bír jelentőséggel, csak ha red herringet akarnak.

serra - 2021. 05. 20. 22:13

Értem amit mondtok, de mivel így szinte csak a negatív dolgokra koncentráltak, nem igazán jött át mi is a mondanivalója.

-SPOILER-

Szenvedtek a régi lakóhelyükön, szenvedtek az új lakóhelyükön, szenvedtek a munkahelyen, szenvedtek a suliban. A szomszédok a saját hülyeségüktől szenvedtek, megspékelve vérfertőzéssel, elmebeteg szerelmessel (vagy mi a fene volt az emberrablásos rész), piszkos zsaruval.
Volt emellett szellem, blackface man, hallucináció, mustárgáz.

Sajna nem tudtam összerakni, hogy mire gondol a költő,túl sok minden volt összezsúfolva. De mondom ez valószínűleg az én hibám, mivel nem láttam az utolsó 2 részt. Tényleg nem akarom senki kedvét elvenni. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz