login |

American Idol: vége a 19. évadnak

2021. 05. 25. 15:50 - Írta: Thomas

2 hozzászólás | kategória: 2020/21 finálék, kritika, reality, video,

Az évadnyitós posztomban arról elmélkedtem, hogy nagy feladat áll az American Idol előtt. Az Covid-érából talán lassacskán kilábalva, az előző, teljesen tönkretett, nevetségesen lezárt évad után vissza kellene szerezni a nézők bizalmát és újra komolyan vehető versengéssé tenni a nagy múltú tehetségkutatót. Hogy ez mennyire sikerült?

Érzésem szerint semennyire, ez a rendkívül furcsa, váratlan visszalépésekkel és kizárásokkal tarkított évad minden volt, csak nem az, ami a korábbi szintjére helyezné vissza a műsort. A legnagyobb port kavaró ügyet később részletezném konkrétumokkal, de a megmagyarázatlan „eltűnések” előtt sem tudok szó nélkül elmenni.

Két versenyző is kiszállt bármilyen komolyabb indoklás nélkül, majd egy korábban kiesett srác a finálé előtti órákban vált köddé, a sztárduettjének főpróbája után, és eddig a percig sem lehet tudni, hogy mi történt vele. Éljen a kommunikáció?

De persze a körülményekről és a felsőbb utasításra hozott döntésekről nem a versenyzők tehetnek, és velük idén sem volt semmilyen probléma, mint ahogy a járvánnyal kapcsolatos korlátozások ellenére is sikerült a legtöbbet kihozni a helyzetből.

A kötelező távolságtartás kissé kínossá tette a duetteket, és a nagy ölelkezések is elmaradtak, de az 50 fős, háztartásonként szétültetett közönség meglepően jó hangulatot tudott varázsolni a stúdióban (már ha nem segítettek rá némi konzerv tapssal), ami mintha átalakult volna egy exkluzív, csak VIP vendégeket fogadó klubbá.

Volt némi Covidpara azért az elődöntők során, ugyanis Luke Bryan tesztje állítólag pozitív lett és házi karanténban töltötte az egyik hétfőt, de varázslatos módon vasárnap már újra ott ült a helyén. Talán csak egy ürügy volt az egész, hogy az egyik eredeti zsűritag, Paula Abdul visszatérhessen erre az adásra? Mindenesetre a fogadtatása pozitív volt a neten, a stílusa is tökéletesen kompatibilis a mai, ajnározós zsűrivel, szóval nem lennék meglepve, ha még visszatérne a jövőben is valamilyen szerepben.

Lássuk, mik is voltak azok a hatalmas csavarok és újítások, amiket ígértek nekünk az évad kezdete előtt! Az elsőre mindenki legyinteni fog, pedig még egy rész végi cliffhangert is építettek rá, miszerint a Hollywood Week során megszokott párkeresés elmarad, ugyanis a zsűri osztja be a párokat, akinek a duett fordulóban fel kell lépniük. Ennyi.

Aztán ott van az „újonnan létrehozott” Showstopper Round, ami nem volt más, mint a Hollywood Week szokásos csütörtöki napja, amikor először léphetnek fel teljes zenekarral a zsűri előtt. Esetleg a tálalása jelenthetett újdonságot, a járvány miatt elmaradó Showcase helyett ugyanis itt láthattunk először többé-kevésbé vágatlan előadásokat a versenyzőktől.

Az elődöntők során minden újítás valójában visszatérés volt a korábbi formátumhoz. Ennek ellenére örömmel fogadtam, hogy ismét kétfordulós elődöntőket kaptunk közönségszavazással, ugyan nem élőben, de csak pár nappal korábban felvéve, ráadásul az emlékezetes, 13. évados Rush Week óta először a stúdióban megrendezve. Egyébként már tavaly is ez volt a terv, mielőtt a vírus közbeszólt.

Az egyetlen valós csavar, amire tényleg senki sem számított, a The Comeback volt. Ez annyit takar, hogy a tavalyi 20 szerencsétlen sorsú elődöntős közül tízen (akik nem kaptak lemezszerződést és vállalták) kaptak egy lehetőséget, hogy ha nem is élőben, de legalább felléphessenek egyszer a legendás színpadon, a limitált közönség előtt. És egyvalaki, aki a legtöbb szavazatot kapta, teljes jogú döntősként csatlakozhatott az állva maradt kilencekhez. Ez már valami, bár arról megoszlottak a vélemények, hogy mennyire igazságos az ideiekkel szemben.

Meg lehet még említeni esetleg a potenciális winner’s single-öket, azaz a versenyzők első hivatalosan kiadott dalait is, amiket tehetségkutatókban eddig példátlan módon évad közben megjelentettek és el is énekeltek a műsorban, de igazság szerint ezeknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Látszólag sok energiát fektettek bele, neves producerekkel dolgoztak, videoklipeket gyártottak, remek borítóképeket terveztek, aztán csak egy 80 másodperces részlet volt hallható belőlük az adásban.

Végezetül a tovább mögött rátérnék azokra, akiknek idén szurkolhattunk, ugyanis ismét egy remek csapat jött össze, jó néhány kedvelhető, különleges hangú fiatal tehetség, akiktől igyekeztem a rájuk leginkább jellemző előadásokat kiválogatni. És természetesen innentől spoileres leszek, a hagyományoknak megfelelően a győztes képe fogadja majd a kattintókat.

Aki nem más, mint Chayce Beckham, az ABC-érában a második, és az utóbbi 13 évad során (mióta lehet hangszereket használni) a kilencedik WGWG-győztes, vagyis fehér srác gitárral. Nincs itt semmi látnivaló?

Idén tehát a visszatéréses csavarnak köszönhetően nem is 12, hanem 13 döntősről beszélhetünk. Az első hét az Oscar-jelölt daloké volt, és a három búcsúzó között volt szokás szerint a két wildcardos versenyző, viszont a harmadik elég nagy meglepetést okozott. Kezdeném előbbiekkel, vagyis a papírformával.

Madison Watkins elég komoly hangja ellenére végig underdog maradt, szinte észrevétlenül surrant be a legjobbak közé. Sosem adta fel, megküzdött minden továbbjutásért, és a kellő pillanatban egy popdalban nagyot énekelve megszerezte a zsűri egyik szabadkártyáját. Talán hiba volt ezek után egy régimódi Whitney Houston-balladát bevállalnia, talán ez volt az egyetlen esélye: ha már a fiatalok nem szavaztak rá, tett egy próbát, hogy az idősebb közönség kegyeibe férkőzzön.

Beane-ben nem sok fantáziát látott a zsűri a meghallgatásán, kis híján elküldték musicalezni, mert a túlzottan teátrális stílusa szerintük nem illik az American Idol színpadjára. Hollywoodban aztán bebizonyította az esküvői énekes srác, hogy nem lehet őt beskatulyázni, egy egészen kreatív feldolgozást is hallhattunk tőle.

Majd a stúdióban azt is megmutatta, hogy mennyire kompatibilis a műsorral. A remekül sikerült szabadkártyás előadása után Madisonhoz hasonlóan mintha ő is az idősebbek szavazataiért nyúlt volna, el tudom képzelni, hogy a Dirty Dancing híres betétdala mekkora örökzöld lehet a lagzikon, de itt valahogy nem működött.

Ami pedig a meglepetést illeti, az a legfiatalabb döntős, Ava August korai búcsúja volt. Különleges hangszínével és egészen egyedi előadásmódjával hamar sokak kedvencévé vált, majd a Showstopperen előadott saját dalával lépett a következő szintre. A csúcspont számomra az elődöntős duettje volt, hihetetlen érett előadásával méltó partnere tudott lenni Josh Grobannek egy igazán komoly dalban, majd, csak úgy mellékesen, egy popdalt is kirázott a kisujjából.

Nála igazán nem is tudnám megmondani, mi vezethetett a kieséséhez, talán az Oscar-esten választott dalban nem volt lehetősége igazán csillogni, de a döntőkben már úgyis kialakult preferenciák szerint szavazunk.

A második héten következhetett az ABC-s évadok kötelező eleme, a Disney Night, amelynek végén ismét hárman búcsúztak. A nagy hangú, soulos dívák versenyében Alyssa Wray maradt alul, így az esetében nagy meglepetésről nem beszélhetünk. Sosem számított igazán esélyesnek, mert nem volt a kategóriája legjobbja, de azért a rajongótábora így is elég sokáig eljuttatta.

Alyssának gyakori hibája volt a dalok túléneklése, talán bizonyítási vágytól hajtva, talán tapasztalatlanságból fakadóan. Furcsamód szerintem az utolsó alkalommal nyújtotta a legjobbját, a Hamupipőke klasszikus betétdalának jazzes, nagyon Disney-s feldolgozásában, legalábbis az én gyerekkori emlékeimben pontosan így hangzanak a korszak meséinek dalai.

Deshawn Goncalves az egyik kedvenc meghallgatásommal indult, és Hollywoodban is okozott néhány emlékezetese pillanatot, ám az hamar kiderült, hogy idén ő lesz a nyugdíjas nézők kedvence. A főiskolás srác nem csak megjelenésében hajazott Frank Sinatrara és a múlt évszázad derekának jazz- és soulénekeseire, de a dalválasztásai is pontosan erre a korszakra korlátozódtak.

Két évvel ezelőtt Laine Hary bebizonyította, hogy meg lehet nyerni az American Idolt a régimódi stílussal is, az idősek szavazataira támaszkodva, de az igazság, hogy Deshawn bár mindig jó volt, nem volt olyan különleges, amit csinált, hogy ezzel reálisan a fináléig meneteljen. Így is tovább eljutott, mint amire a legtöbben számítottak, de azt már sosem tudjuk meg, hogy ment volna neki egy kortárs dal.

Cassandra Coleman is ezen a héten búcsúzott, és az ő elvesztése meglepőnek is tűnhet annak fényében, hogy az Hollywood Week környékén sokan az esélyesek közé sorolták. Én inkább egy sötét lóként tekintettem rá, nem voltam benne biztos, hogy mennyire jól reagálnak a szavazók az érdekes stílusára és személyiségére, valójában nem számítottam rá, hogy az utolsó hetekben még jelen lesz.

Cassandra ugyanis rendkívül önbizalomhiányos, és visszatérő téma volt, hogy mikor mennyire sikerült magabiztosnak tettetnie magát a színpadon. Viszont épp ebből a tulajdonságából eredeztethető legfőbb vonzereje is, hiszen amikor teljesen át tudta adni magát a dalnak, megkapóan érzékeny és szenvedélyes előadásokat tudott színpadra varázsolni. Emiatt sokan a Florence Welch-hez, a Florence and the Machine énekesnőjéhez hasonlították, akit öltözködésével is némiképp megidézett.

A következő héten dupla próbatétel várt a maradék hét tehetségre, egy Coldplay-dalt kellett feldolgozniuk, illetve édesanyjuknak énekelni anyák napjára. Immár csak ketten búcsúztak, az egyikük, Hunter Metts, az évad másik érzékeny előadója volt. Vele kapcsolatban a kiváló falzettjét és a magas hangját szokás kiemelni, és Benson Boone visszalépése után alighanem a női nézők ügyeletes eyecandyjévé is előléphetett.

Hunter képes volt elveszni a dalokban, ilyenkor időnként elvarázsolta a közönséget, de az is megesett, hogy elfelejtette a szöveget és zavarában elnevette magát dal közben. Utolsó előadásával dalszerzői képességeit is megcsillogtatta, hiszen édesanyja kérésére egyik saját szerzeményét énekelte neki. Viszont eléggé megosztotta az embereket, hogy ki mennyire találta kellemes élménynek ezt a nem mindennapi hangszínét, így nem lehetett rá valódi esélyesként tekinteni.

A másik eheti búcsúzó, Arthur Gunn története még tavaly, a 18. évadban kezdődött. Mikor a meghallgatásán először hallgattuk jellegzetes, érdes hangját, sokan egyből kikiáltották fő esélyesnek. Hollywoodban azt is bebizonyította, hogy van érzéke a dalok saját képére formálásához, a hangszerelés és a dallam megváltoztatásával. A zsűri szerette, természetesen nem volt kétséges az elődöntős helye, hogy aztán az évad kurtán és furcsán, egy méltatlan otthoni versengéssel érjen véget, amin egyébként a 2. helyet szerezte meg.

Idén azonban a visszatérős csavarnak köszönhetően többek között Arthur is esélyt kapott, hogy a legendás színpadon felléphessen, és ő lett a szerencsés, aki elnyert egy valódi döntős helyet az idei top 10-ben. Ezután ugyanott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, minden dalt sajátjaként előadva, de igazi újdonságot már nem tudott hozni. Elég nagy viták voltak akörül, hogy mennyire lenne igazságos, ha egy visszatérő versenyző venné el az ideiek elől a győzelem lehetőségét, ezek szerint a szavazók szerint semennyire.

Caleb Kennedy volt az évad countryénekese, és mivel stílusának egyetlen képviselője volt a döntősök között, borítékolható volt, hogy sokáig eljut. Bár a fiatal énekes elég tapasztalatlannak mondható és érdes hangjához nem illett akármilyen dal, így eleinte én sem voltam biztos abban, hogy kedvelem-e, de mikor sikerült jól választania, szenzációs előadásokra volt képes. Ráadásul ő is megvillantotta dalszerzői vénáját, két remek saját szerzeményét is hallhattuk az évad folyamán.

Caleb ugyan bejutott a legjobb 5 közé, azonban fel már nem léphetett velük. Néhány nappal az adás előtt ugyanis egy régi, pár képkockából álló, hang nélküli TikTok-klip kezdett róla keringeni az interneten, amelyben egy fehér csuklyás alak volt látható mellette, az ABC pedig egy rendkívül ellentmondásos döntést hozott. Hiába gyerekekről volt szó, és bár semmiféle bizonyíték nem volt részéről rasszista megnyilvánulásra (ráadásul ő semmi rosszat nem tett a videón), feltehetőleg az azonnal megjelenő, tengernyi kritikus, és nem ritkán szélsőséges hangvételű komment hatására még aznap kizárták a versenyből.

A megcsappant létszám miatt a finálé előtti héten mindenkit négy dalban is hallhattunk. A három Grammy-díjas, slágergyáros producerrel elkészített saját daluk mellett énekeltek a példaképüktől, duettek formájában a heti mentoruktól, Finneas-tól, illetve újra előadták egy korábbi kedvencüket is. Az eheti egyetlen búcsúzó, Casey Bishop, eredetileg rockénekesként érkezett a meghallgatásra, de még ott helyben került, hogy mennyire sokrétű előadó, miután második dalként a jazz-klasszikus My Funny Valentine-t énekelte kiválóan.

A fiatal lány a továbbiakban is fenntartotta a változatosságot, egyszer egy Paramore- vagy Mötley Crüe-dalra zúzott, máskor Katharine McPhee érzékeny előadását idézte meg az Over the Rainbow-ban vagy a Toy Story 2 szomorkás betétdalával csalt könnyeket a nézők szemébe. Sokan várták Casey-t a fináléba, Luke Bryan még a győzelmet is megelőlegezte neki kétszer, ám a rendkívül kiegyenlített végjátékban csak a 4. hely jutott neki.

A fináléra állva maradt három énekesnek szokás szerint a zsűri választotta ki az egyik dalát, a másikat pedig hazalátogatásuk kapcsán címezték a lakóhelyüknek. Emellett az első két helyezettre várt egy harmadik forduló is, de ott ismét egy korábban énekelt dalt ismételhettek meg.

Grace Kinstler helye a fináléban kis túlzással már az évad kezdete előtt borítékolható volt, hiszen ő volt az, aki minden egyes előzetesben feltűnt, így a rajongók valami különlegesre számítottak tőle. Amit egy részük meg is kapott, hiszen a fiatal lány nem fukarkodott a nagyívű előadásokkal, amikben rendre megmutatta hangjának teljes terjedelmét, és sokat dicsért vibratóját.

Grace volt az a versenyző, akit ebben az évadban előszeretettel hasonlítgattak Kelly Clarksonhoz, és annyiban ezúttal szerintem is találó volt az összevetés, hogy a magasabb tartományban kísértetiesen hasonlít a hangjuk. Nem voltam meglepve, hogy amikor a példaképeiktől kellett választaniuk, a legelső győztes egyik dalát, ráadásul egykori winner’s single-jét énekelte el, mondanom sem kell, hogy remekül.

Egyébként is ezek a „dívás popdalok” tartoztak leginkább Grace komfortzónájába, Ariana Grandétól Adele-en át Demi Lovatóig jó néhányat halljattunk tőle, végül szerintem ezek okozták a vesztét is. Rendkívül unalmas választásnak tartom ugyanis egy fináléra két, tehetségkutatókban számtalanszor feldolgozott, 90-es évekbeli balladával kiállni, Whitney Houstontól, illetve Celine Diontól.

Érdekesség, hogy az idei „díva kategória” nyertese végül nem egy lány, hanem egy testes úriember, Willie Spence lett a maga 2. helyével. Tőle többek között Adele, Rihanna, Barbra Streisand és Beyoncé-feldolgozásokat hallhatunk az élő adások során, de akkor sem esett kétségbe, amikor példaképétől, John Legendtől énekelt.

Ha már összehasonlítások, Willie kapcsán egy másik Idol-legenda, a 2. évad győztese, Ruben Studdard neve merült fel a leggyakrabban. Itt már inkább arra tippelnék, hogy főleg a testalkatbéli hasonlóságok állhattak a háttérben, mert én Willie hangjából pont azt a különlegességet, azt a bársonyosságot hiányoltam, ami Rubent győzelemhez segítette 18 évvel ezelőtt.

Azért persze rajongóból így sem volt hiány a rendkívül kedves és barátságos, nagy mókamester hírében álló, de picit önbizalomhiányos srác mellett. Hatalmas hangját volt alkalma kiereszteni a fináléban is a Georgia állam hivatalos dalának választott Georgia on My Mindban, valamit a polgárjogi mozgalmak himnuszának, az A Change Is Gonna Come-nak egyszerű, de erőteljes feldolgozásával is emlékezeteset alkotott. Talán ezek a dalok túl régimódiak voltak egy fináléhoz, de lehet, hogy csak éppen az a picike plusz hiányzott, ami Rubenben határozottan megvolt.

Chayce Beckham tavaly elérte a mélypontot, mikor alkoholproblémái odáig fajultak, hogy ittasan vezetve összetörte az autóját, amibe kis híján belehalt. Ez ráébresztette arra, hogy rendbe kell tennie az életét, hazaköltözni a szüleihez és leállni az ivással. Mindez két héttel az American Idol meghallgatásai előtt történt. A következő lépés volt a zene, ami eddig annyiban merült ki számára, hogy zenekarjával ingyen piáért játszanak bárokban, ám a trauma hatására úgy döntött, hogy kipróbálja magát egy komoly tehetségkutatóban.

Mindezt csak azért írtam le, mert Chayce győzelmében fontos szerepe lehetett a háttérsztorijának is. Egy gyógyulófélben lévő alkoholista, aki őszintén beszélt a problémáiról, sőt, még dalba is öntötte őket, kedvelhetővé vált a nézők számára. Ráadásul példája ösztönzőleg hat a hasonló cipőben járókra, miszerint igenis lehet kiút a gödörből.

De persze Chayce nem csak egy jól eladható háttérsztori volt, emellett kivételes hangi adottságokkal is bír. Én különösen szeretem a hozzá hasonló rekedtes, érdesebb hangokat, első kommentemben mindjárt az évad legjobb férfihangjának kiáltottam ki. Aztán szép lassan kiderült, hogy ez a hang mi mindenre jó.

A Hollywood Week során, amikor stílust kellett választani, a countryénekesek közé állt be, de az élő adások során kipróbálta magát különböző stílusokban, például egy folkos beütésű Ed Sheeran-popdalban, a rockosabb vonalon Bryan Adams, illetve Incubus-feldolgozásokban, de a legmeglepőbb választása talán egy Bob Marley-szerzemény volt. Countryt nem is hallottunk tőle Caleb Kennedy kizárásáig, ami remek taktikának bizonyult, hiszen nem osztották meg a műfajra szavazókat, a végjátékban pedig mindegyiküket begyűjthette, például a fináléban elénekelt Chris Stapleton-feldolgozással, ami remekül passzolt a hangjához.

Chayce winner’s single-je, a 23, saját szerzemény, ami először fordul elő az American Idol történetében. Még különlegesebbé teszi a tény, hogy az imént részletezett alkoholproblémáiról írta, például az is kiderül belőle, hogy egy 7 éves kapcsolata ment rá az ivásra. A dal kiválóan szerepel az iTunes-on, a múlt hét nagy részében az első helyen tanyázott, végül a BTS legújabb slágere tudta letaszítani onnan.

Jövőre ismét nagy változások előtt áll az American Idol, hiszen lemondott a jelenlegi showrunner, az executive producerként a kezdetek óta a műsorral tartó Trish Kinane, helyét pedig eddigi jobbkeze, Megan Michaels Wolflick fogja betölteni. Kíváncsian várom, milyen újítások érkeznek a váltással, de a legelső már a jelentkezési kiírással ismertté vált: nem lesznek kizárva a korábbi döntősök, a 20. évadban bárki elindulhat az eddigi győzteseken kívül, aki teljesíti a többi feltételt, például a felső korhatárba belefér.

A készítők több Arthur Gunnhoz hasonló visszatérőt szeretnének tehát látni a jövőben, de én itt most nem feltétlenül 2-3. helyezettekre, ismert és befutott sztárokra gondolnék, hanem mondjuk olyanokra, akik túl fiatalon kerültek be, és azóta sokat fejlődtek. Talán vannak is már konkrét tervek, hogy kiket fognak direct castinggel megkeresni ez ügyben. Én mindaddig csak reménykedni tudok, hogy a változtatások az Idol javát szolgálják majd, és kaphatunk végre egy külső befolyásoktól és kompromisszumoktól mentes, kiváló évadot!

2 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2021. 05. 25. 16:06

hát, fura ez a foghíjasság az eltünedező versenyzőkkel – érdekes volt visszanézni, hogy az évadnyitós írásban és kommentekben mit mondtál a tűz közelébe kerülőkről, ez mindig a kedvenc sportom:)

ez egyébként most jött frissen: https://tvline.com/2021/05/25/american-idol-finale-arthur-gunn-absence-explained-full-statement/

Thomas - 2021. 05. 25. 18:52

Köszi, Winnie, azért jó tudni, hogy nem az UFO-k vitték el:) Már azt hittem, hogy valami intergalaktikus tehetségkutatóra gyűjtik a versenyzőket:) Sok mindenesetre még így sem derül ki, csak hogy saját akaratából lépett le, így viszont nem tudom, hogy nem követett-e el szerződésszegést.

Az tényleg érdekes, hogy mennyit változik a véleményem valakiről, többek között ezért is írom le, meg hogy fel tudjak idézni mindenkit Hollywoodban:) Calebet eleinte nem nagyon csíptem, de az élő adásokra meg egyik kedvencem lett, ezért esett különösen rosszul, hogy elbántak vele:( Mi van ha Arthurnál is végső soron ez verte ki a biztosítékot? Meg Trish Kinane-nél? El tudom képzelni, hogy neki kellett közölni vele, közben meg nem is az ő döntése volt és nem is értett egyet vele. Sosem fogjuk megtudni, mert erről senki sem fog nyilvánosan beszélni, csak szép csendben lelép, de már túl sok a véletlen.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz