login |

Zoey’s Extraordinary Playlist: vége a 2. évadnak. És a sorozatnak is?

2021. 05. 26. 15:50 - Írta: Necridus

6 hozzászólás | kategória: 2020/21 finálék, kritika,

Amikor 2 éve láttam, hogy egy éneklős sorozat készül az NBC-re Jane Levy főszereplésével, egyértelmű volt, hogy ott a helyem. A premier még többet is nyújtott, mint amennyit vártam a sorozattól, és nem csak nálam lett abszolút siker. Két pilotírásunk is van róla, több évközi kritika, meg persze ti is beszavaztátok 2020 legjobb újoncai közé.

Mégis itt állunk a második (és lehet, hogy egyben utolsó) szezon után csalódottan. Kaszálni eszem ágában nem lenne, sőt, még mindig nagyon tudom élvezni a zenés jeleneteket és nem egy olyan drámai jelenetet kaptunk, amit megkönnyeztem, mégis valami elszállt a ZEP-ből, ami miatt kevésbé érzem annyira zseniálisnak, mint tavaly. És nem, nem Lauren Graham távozása miatt!

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Természetesen szó sincs arról, hogy a készítőknek egy évadra elengedő ötletük volt (hiszen bőven tovább terveznek egy sorozat készítésénél), mégis úgy érződött, hogy elmondták már, amit szerettek volna, s elővették a sablonos cselekményeket, amik feleannyira sem izgalmasak és egyediek, mint az első évadban látottak.

A zenés jelenetek továbbra is remekelnek (főleg a sokszereplősök, de az apa-lánya táncot is imádtam az évadzáróban), ahogy Jane Levy és társai is egytől-egyig fantasztikusan alakítják karaktereiket (mondjuk Zoey ügyetlenkedését néha túltolták a végén, de ez nem feltétlen Levy hibája), de … *hatalmas sóhaj* … miért kell ennyire erőltetni a szerelmi háromszöget?

Hova lett az ambíció az egyedi, érdekfeszítő és magával ragadó történetekkel kapcsolatban, miért értük be a klisés párkapcsolati problémákkal, amik végül az ég világon semmihez nem vezettek, mert visszatértünk ugyanarra a pontra, ahol tavaly zártunk?

Mondhatjuk, hogy kellett a klisés menő szomszéd srác, a bizalommentes kapcsolat Simonnal, valamint Rose és Max úgyissszakítanak románca ahhoz, hogy Zoey és Max kapcsolata erősebb legyen és Zoey realizálja, hogy máshogy kell látnia a világot ahhoz, hogy boldog legyen, ami teljesen oké, de legalább az odavezető utat kidolgozhatták volna egyedibben, mint minden második romkom (a repülőtérre rohanás az utolsó pillanatban már tényleg a pont volt az i-re).

Persze kaszálhattam is volna, ha ennyire ötlettelennek érzem az évadot, de azon kívül, hogy a zenés-éneklős sorozatok a gyengéim, volt három nagyon jó szála az évadnak, amiket kimondottan élveztem. Az egyik Mo és Max közös projektjének megvalósulása, a MaxiMo étterem létrejöttének folyamata. Abszolút pozitív, hogy nem két epizód közt jött létre az étterem, hanem végignézhettük, ahogy eljutnak az ötlet felmerülésétől a befeketető-keresésen keresztül a megnyitóig.

A második pozitív szál kissé rövid volt, de nálam remekül teljesített, ahogy Emily testvére, Jenna megjelent és a gyászoló Maggie-t kezdte támogatni munkájában a teljesen más gondolkodásával. Igaz, a lezárása miatt még mindig kicsit dühös vagyok, de Maggie személyes traumája az első évadban is kimondottan erős volt, Jenna pedig új színt hozott ebbe a szálba.

Végezetül pedig Emily személyes traumáját szeretném még kiemelni, aki tavaly mondhatni elhanyagolható volt, most viszont az egyik legszívbemarkolóbb történetet hozta el azzal, hogy a szülés után több hónappal depresszióval küzdött.

Az évadzáró előtt kaptunk még egy visszatekintő epizódot, ami önmagában jópofa és élvezhető volt, de sajnáltam, hogy az összes karaktert beleerőltették gyakorlatilag ugyanabba a 24 órába.

Ezen a napon ismertük meg Leifet, Tobint, Zoey és Max ekkor lettek barátok, David és Emily ekkor figyelt fel egymásra igazán, Mo és Zoey pedig először találkoztak. Értem én, hogy mindegyik kapcsolat kezdetét be szerették volna mutatni, de izzadtságszagúan záródott az epizód – pláne, hogy a felvételi eredmény akkor derült ki, a következő epizódban meg már következményei is lettek, de érdekes módon az elmúlt hat évben nyoma sem volt ennek.

Ha lesz folytatás, ott leszek, mert a Zoey még mindig egy remek darab, élvezhető jelenetsorokat kapunk, csak összképileg nem az igazi. De lehet ezen alakítani, főleg úgy, hogy az évadzáró utolsó pillanataiban Max is szert tett Zoey erejére, hallotta és látta, ahogy Zoey előad neki egy heartsongot. Ezzel azért sikerült egy nem várt fordulatot hozni a sorozatba, ami ismét az egyediség irányába viheti a történetet.

Kérdés, hogy lesz-e folytatás. Már tavaly is elég későn derült ki a második évadról való döntés, az NBC pedig eddig hallgat, hátha csak azért nem hallunk semmit róla, mert megpróbálják streaming platformnak továbbadni.

Az évadzáró egyébként szinte elmegy sorozatzárónak is, sőt, úgy is érződött, mintha az lenne – igaz, ott van Max cliffhangerje, amit szívesen látnék kifejtve, de a legtöbb karakter megkapta a boldog befejezését vagy annak az irányába történő lökdösést, így a történet mondhatni, lezártnak is tekinthető. Csak nem szeretnénk, ha tényleg le is lenne zárva.

6 hozzászólás Ne habozz!

Deny - 2021. 05. 26. 16:23

Számomra is elég nagy hullámvasút volt az évad. Sajnos a nyomába se ért az előzőnek (persze, ezt nem is vártam el, hiszen az kb. tökéletes volt, lehetetlen lett volna maximálisan tartani a színvonalat), de a sophomore slump mértéke itt brutális volt.

Az évad legnagyobb problémája szerintem a fókuszhiány volt. Vagy lehet, hogy volt fókusz, csak az nem volt jó. Mitch halálával eltűnt az egyik fő átívelő szál, és úgy érzem, az írók nem igazán tudtak mit kezdeni a történettel, ezért kvázi csináltak belőle egy kreatív, zenékkel tűzdelt Barátok köztöt, ami annyiból állt, hogy a szerelmi sokszögeken kívül nem igazán történt semmi érdemleges. Sajnos az évad túlnyomó részében fontolgattam a kaszát, ami nagyon nem jó, és csak az utolsó részek hozták vissza némileg a hitem, amikor megjelentek olyan jelentőséggel bíró szálak, mint Emily depressziója.

A flashback epizód erőltetettsége nem zavart, szerintem egy ilyen sorozatnál belefér, és irtó jópofára sikerült, de a személyes kedvencem az volt, amikor összekeveredtek a dalok és az “előadók”. Nem csak erős gyomrost vitt be a vége, de szerintem irtó aranyos és ötletes megoldás volt, ilyen részeket szívesen néznék még a folytatásban is, ha ki tudnak találni további trükköket Zoey képességéhez.

Sajnos Lauren Graham és Peter Gallagher elvesztése egyszerre elég nagy űrt hagyott maga után, előbbit remélem, vissza tudják szerezni, ha esetleg folytatódik a sorozat.

Amennyiben berendelik, én ott leszek, mert szerencsére azért az utolsó részek bebizonyították, hogy van itt még szufla, de nagyon remélem, hogy az írók összekapják magukat és ismét kitalálnak valami fajsúlyos sztorit.

Marla - 2021. 05. 26. 20:11

Egyet kell értsek a kritikával és azzal is amit Deny írt, még mindig jó volt nézni, voltak kiemelkedő epizódok, de a fókuszhiány nagyot ütött az összképen.

Az első évad kerek egész volt, szép ívvel, eljutottunk valahova, hát itt ennek nyoma se volt. Csapongtunk jobbra-balra, történt ez-az, nagy jelentősége semminek nem volt, töredezett volt.

A legszomorúbb pedig hogy míg az első évadban a dalok szolgálták a történetet és kiadtak egy kerek egészt, addig itt öncélú volt nagyrészt a zeneválogatás, de persze ez visszavezethető oda hogy nem volt egységes csapásirány az elmesélt történetben. Úgy emlékszem a Glee-nél ez később jött el, kár hogy itt már a második évadban.

Továbbra is szerethető a karakterek miatt és voltak jó pillanatok, de sok történetszál értelmetlen volt, lógott a levegőben, vagy történt valami és vissza is csinálták egy rész múlva.

Nekem a legkirívóbb Simon feketeségének feldolgozása. Önmagában nem zavar a téma, de itt nagyon kötelezően volt beleerőltetve. Súlyos téma, aminek lehetett volna kevésbé tolakodó ívet adni és nem pár részben előhozni 3 percre, ugyanez Emily száljára. Rakják bele rendesen ha akarják, de belekapni mi értelme.

Sajnálom hogy a munkahely is eltűnt mint közeg, pár percekre ugrottunk be, megérkezni, tárgyalni, elmenni. Kiváló helyszín lehetne továbbra is.

Azért remélem streamingre eladják és koherensebb évaddal térnek vissza.

Tracer - 2021. 05. 26. 20:38

Én szeretem a szerelmi háromszögeket, ha a feleket szeretem, kövezzetek meg! De tényleg, viccen kívül, főleg, ha nem nagyon a lelkizésre menne rá, mert akkor tényleg kétséges a végeredmény. De persze az ember is lelkizik, ha nagy választás előtt van.

Marla: Simon kapcsán ezt csak azért érzed, mert nem szoktunk hozzá. Úgy értem, hogy maga a téma evidencia, a világ legtermészetesebb dolga egy feketénél, csak sorozatokban nagyon sokáig ezt nem láttuk, ezért most, hogy előveszik, aki nem fekete, felkapja a fejét, hogy szuszakolnak. Mondhatni annyira alapdolog (és ezt nem az saját tapasztalatom mondatja velem, hanem sok saját tapasztalattal rendelkező), hogy megfordítom az egészet: az lenne az erőltetett, ha bármelyik karakter esetében nem foglalkoznának vele. Mert az kvázi hallgatásnak minősül. (Lehet, hogy van, aki társadalmi réteg alapján gondol a jelenségre, de ez még attól is független.) Mindig is erős volt az efféle identitás, de egy ideje még inkább. Az, amit írsz, persze igaz lehet, hogy felületesség kontra alapos tárgyalás, és gondolom, ez a fő kritika, de a sorozatok már csak ilyenek. Felvázolnak mellékszálakat, és részenként írnak rájuk néhány beatet. De végigviszik a gondolatot. Kiemelhetnék, de nem akarnak lehúzósak lenni, tényleg lehet jelzésértékűnek is vélni, de egy valamit kell elfelejteni: akár erőltetett, akár nem, nincs kötelező. Mármint külső behatásra gondolok. Ez pont egy olyan aspektus, amiről a készítő egy fekete karakter kapcsán (főleg, ha empatikus) beszélni AKAR. És amiről egy színészt azt akarja, hogy beszéljen a karaktere. És azért akarja, mert számára fontos a kérdés. Ld. fent, mert része alapból az identitásának. És Simonénak is.

Marla - 2021. 05. 26. 21:14

Tracer: igen ebben lehet igazság hogy jobban kitűnik mert kevésbé vagyunk hozzászokva és igen a fő kritikám az volt hogy felületesen ábrázolták

Ugyanakkor engem zavart, hogy egy olyan világba hozták bele a témát – ami oké hogy az identitása része és akarnak róla beszélni – ahova nem illett, értem itt a sorozat saját, kicsit mesés valóságát.
De oké hozzák be, viszont ne úgy hogy kimondjuk a problémát, mindenki hozzászól, Simon kiáll az ügyért, nem rúgják ki, nem mond fel, pár részig jegeljük az egészet, majd a legvégén megmenti a céget amit be akartak darálni és pont azon gondolkoztam hogy arc nélküli a 3 karakter, nyilván direkt, de áh nekem nem működött.

Valahogy lehetett volna jobban, például Monál működik, kis apróságokat raknak a karakteréhez, mikor mélyítik és az identitása megtalálása szóba jön meg az út amit megtett. Simon is kap annyi screentime-ot, őt is lehetett volna máshogy építeni.

“megfordítom az egészet: az lenne az erőltetett, ha bármelyik karakter esetében nem foglalkoznának vele” – ez alapján Emily ázsiai vagy Tobin indai származása is bekerülhetett volna, velük kapcsolatban még alacsonyabb a reprezentáltság

viorica6 - 2021. 05. 27. 11:02

Számomra a történet valahogy elvesztette a báját, ami leginkább a karakterek hibája. Az utóbbi időben annyira banális viselkedést és öltözéket adtak a főszereplőnek, amitől az egész csak szimplán irritálóvá vált. Óvodásan öltöző, így is viselkedő, hisztis gyerek lett. A következő leginkább szörnyű karakter pedig Simon lett, főképp az éneklései alatti alakításai miatt. A túlzott megjátszásával az idegeimen táncolt, nem a “színpadon”. De csak, hogy mondjak ellenpéldát, Emily kiemelkedőt nyújtott az idegösszeomlásos részében…
A fentiek mellé hozzájött a fekete kérdés erőltetése is, mint a Grey’s Anatomyban utóbbi évadában. Továbbra is úgy vélem, ezek a sorozatok szórakoztatni hivatottak, nem a társadalom problémáit feltárni vagy kritizálni, arra vannak más, megfelelő fórumok.
Így a végére már nem is néztem folyamatosan a részeket, csak amikor épp eszembe jutott, és abszolút nem volt más, ami jobban érdekelt volna. Pedig bravúrosan indítottak…

winnie - 2021. 05. 27. 12:49

igazából a sorozat arra hivatott, amire a készítője szánja:) és, legyen szó tényleg teljesen bármilyen témáról, az biztos, hogy egy író minden lehetőséget meg akar ragadni arra, hogy “üzenjen”. szóval az egy dolog, hogy a néző mit vár el, de nem hiszem, hogy sok olyan író van, aki nem akar élni a lehetőségével, hogy milliókhoz szólhat. legyen szó családi együvé tartozásról, bajtársiasságról vagy komolyabb társadalmi kérdésekről, vagy most a vírusról. az efféle edukációra való törekvés minden kreatívnál jelen lesz – a kritikáimban és is olykor beleviszek ezt-azt:) az, hogy mi mennyire sikerül, az itt a nagy kérdés.

lehet, hogy azért állok rugalmasabban hozzám, mert _általában_ elég jól kezelem az effélét, hiszen legtöbbször a karaktert ismerem meg ezáltal jobban, és nem úgy kezelem, hogy egy író egy szobából engem szólít meg. és ilyenkor az sem gond, ha mondjuk nem értek vele egyet, vagy túlságosan is sok valaki valami téma kapcsán. Mert azt mondom, hogy ő ilyen, neki ez a fontos, stb. de aláírom, hogy van, amikor nagyon a visszájára sül el a dolog, még akkor is, ha olykor pont annak van hatása, ha prédikálós egy megközelítés.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz