login |

NCIS: Los Angeles: vége a 12. évadnak – írta Torjack

2021. 06. 07. 21:39 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: 2020/21 finálék, kritika,

Ismét túl vagyunk egy szezonon, immáron a 12. évad ment le a sorozatból és a következő évadban sem maradunk hőseink nélkül, lévén zsákban a 13. etap is. Azonban a csapat nem lesz teljes. És nem is csak egy karaktertől kellett búcsút vennünk.

De nézzük kicsit közelebbről a történteket a tovább mögött, nyilván spoileresen.

Az átlagos évadkezdés után jött nagyjából a szokásos, remek vendégszereplőkkel, mint például a megkerülhetetlen Arkady-val, valamint Kilbride admirálissal és a gyilkos egysorosaival. A random heti ügyek és magánéleti viszontagságok mellett kaptunk egy „átívelős” orosz szálat, mely korábbi évadok fonalát vette fel újra a Callen-Ana Kolcheck duóval a középpontban, illetve Kensi frontján be lett lengetve egy sorozatgyilkosos vonal is, de a rövidített, mindössze 18 részes évadba ezek lezárása nem fért bele, na majd jövőre.

Maga az évadzáró ezúttal semmilyen drámai ügyet nem hozott, leszámítva az új csaj, Fatima teljesen ide nem illő személyes drámáját, amit bármikor máskor is elsüthettek volna. A széria történetének talán leglazább ügyét kellett megoldani, pedig az egész azzal kezdődött, hogy Deeks már az intró előtt el lett rabolva – elég viccesre sikeredett. (Legyen annyi elég, hogy Bozont szezon közben elhunyt „cimborája”, Kirkin, a ruszki maffiózó sajátos örökséget hagyott Marty barátunkra egy csapat szerencsétlen orosz bűnözőféleség képében.)

A könnyed ügyet azonban könnyes búcsú követte, záráskor ugyanis két állandó tagunk is távozott Eric és Nell személyében. Együtt vágtattak el a naplementébe, hogy Eric tokiói melóját vigyék immáron együtt tovább. A kiskapu azonban nyitva maradt, úgyhogy aligha most láttuk a dinamikus duót utoljára. Cserébe viszont a végig távol levő Hetty visszatért, remélhetőleg a következő szezonban már lényegesen több személyes jelenléttel.

Ki tudja, talán még egy crossover is belefér majd. Ugyan az NCIS: New Orleans kaszát kapott, de jön helyére a legújabb kistestvér, az NCIS: Hawai’i, aminek a nézettségét jól meg lehetne dobni a régebbi sorozatokéval. Ha pedig a CBS példát vesz a CW-ról és az NBC-ről, akár még egy hármas crossover eventtel is megpróbálkozhatna.

Összességében azért jó móka volt ez a 12. szezon is, ősszel folytatjuk, remélhetőleg már nem csak 18 résszel.

7 hozzászólás Ne habozz!

ibenny - 2021. 06. 07. 23:09

“ Összességében azért jó móka volt ez a 13. szezon is”

Vagy a 12. :)

heidfeld - 2021. 06. 07. 23:34

Néha elcsíptem egy részt, de évek kimaradtak, pedig..
Ez egy elég korrekt országos.
Színészileg, még abban a mezőnyben sem a legerősebb, és túl van tolva” Amerikát nem tudják átverni”..”Mivel 3 sorozatomban is nagyot csalódtam, így pótlásban is feltűnt, hogy egyre többet próbálták használni visszatérő karaktereket. Ami jó is lenne, de korlátozhatják őket, hogy elérhetők a színészek.
Covid, itt is sok mindent átírt. Kevesebb volt a nagyobb ívű ügy . Anna-Katya dolgot is meg kellett valahogy oldani. Ewa Harlow nagyon jó, de így is meglepődtem, mennyire foglalkoztatott színésznő. Queen of The South, de még nyáron Titans 3. évad.. Az a véleményem, hogy hamarabb, nagyobb változás kellett volna a csapatban. Deeks és Kenzi nélkül ellenék4 Darálva, előbbi egyre idegesítőbb, pedig régebben bírtam. Hetty is alig van, már jóval a covid előtt is.
Sajnálom a távozókat, de Fatima nagyon rendben van, És, ha már említettem, pont nála ütközött ki a legnagyobb gondom is a sorozattal: Túl hamar intéznek el ígéretes karaktert, valami blőd “megoldással”.
Alig nézek országosat, de itt szeretnék kitartani.

Deansam - 2021. 06. 10. 05:09

Ezek szerint Marty Deeks karaktere nem fog meghalni? Mert olvastam erről, hogy meghal. Ritka egy ilyen sorozat, hogy nem unom meg. Eddig Mentalista és Csillagkapu sorozatokat tudtam végig nézni.

JJ - 2021. 06. 17. 20:35

Én már rég ott hagytam sorozatot, Eric-et bírtam, viszont Nell-t nagyon nem, na mindegy… Egy kicsit unalmasnak tartottam, mintha minden epizód ugyanarra a kaptafára menne, ezért is hagytam abba, de ez most sem változott. A 12. évadra visszatértem pár epizódra de úgy, hogy elkezdtem nézni egy részt és 15-20 perc után ott hagytam. Valahogy ez az “összhang” a karakterek közt nagyon erőltetettnek tűnik, valamiért a SWAT-ban működik.

Daniel19 - 2021. 06. 29. 20:51

továbbra is imádom a sorozatot, sőt szerintem jobb is mint az anyasorozat. viszont az nem tetszett, hogy 12 évnyi szereplés után konkrétan Hetty-n kívül senki nem köszönt el sem Eric-től sem Nell-től :( ez elég nagy hiba. jut is eszembe ha már Hetty: valaki tudja hogy a színész miért hiányzik ennyit folyton? még mindig az autóbalesete miatt?

winnie - 2021. 06. 29. 21:46

most a vírus miatt csak a házánál forgattak, nem tudott utazni a forgatásra.

mnandi - 2021. 07. 25. 16:52

Én csíptem Ericéket, sajnálom, hogy repültek.. Remélem, átmeneti.

Azért egy S.W.A.T.-os krossz-epizódot el tudtam volna képzelni, Zámbori Somának jutalomjáték lett volna..
(Eric és Hondo beszélgetnek.. Háttérben Amerika kapitány megy.. :D )

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz