login |

The Neighborhood: vége a 3. évadnak – írta Diapolo

2021. 06. 11. 15:50 - Írta: vendegblogger

Szólj hozzá | kategória: 2020/21 finálék, kritika,

Az évadnyitó írásomban már taglaltam a lehetséges irányokat a CBS komédiája kapcsán, azonban a sorozat rám cáfolt, és bebizonyította, hogy vajmi keveset tudok még róla, mert van benne fordulat.

Amilyen mértékben építkezett az évadnyitó 2 rész az aktuális témák feldolgozására, olyan mértékben vettek ebből vissza utána, talán úgy gondolták, hogy sokkal több ereje van ennek a sorozatnak, minthogy az amerikai történések alakítsák a történetet. A stabil nézettség továbbra is megvan, így nem meglepő, hogy ősszel már a 4. szezon startolhat el. De említettem a fordulatot a sorozat kapcsán, ami engem teljesen meglepett.

Valójában nem kell nagy csavart elképzelni, hiszen az alaphelyzet remekül működött eddig is. Azt már korábban a sorozat szemére lehetett hányni, hogy túlságosan elkezdett a Dave és Calvin kettős dominálni, ami a játékperceket és a történetet illeti, a mellékszereplők pedig sokszor tényleg egy-egy sor erejéig tűntek csak fel. A tovább mögött folytatom spoileresebben.

A fordulat annak kapcsán következett be, hogy a két feleség Gemma és Tina is több szerephez jutott, és sokkal több családi jelenet bukkant fel az évad második felében, mint korábban. Malcolm és Marty is aktív részesei voltak a részeknek, főleg Marty kapcsán érzem azt, hogy sokkal több helye lenne a cselekményben, ráadásul a karaktere is megfelelően érdekes. 

A nagy fordulat tehát az, hogy visszatértek a korábban már bevált recepthez, ami jó döntésnek tűnik, és szerintem a jövőben is ragaszkodni kellene ehhez a formulához, hogy ne váljon egysíkúvá a The Neighborhood. Az évadzáró kicsit talán személyesebb hangvételű is volt, hiszen Calvin kapcsolatát ismerhettük meg az apjával, aki mint kiderült, sokat jelentett Calvinnek. A részt a humor és a melankólia egyaránt áthatotta, hiszen a The Neighborhood az egysoros poénok tekintetében szerintem erős, viszont a gyászt is sikerült olyan humorral adagolni, ami nem tette komolytalanná a téma erejét.  

A szezon utolsó jelenete pedig az őszi folytatás egyik fő szálát is előrevetítette, hiszen kiderült, hogy David-ék családja újabb taggal bővül Gemma terhességének apropóján. Elég klisés húzás a terhesség szál, de szerintem nagyon frissítően fog hatni a The Neighborhoodra, hiszen sok kaput nyitnak ki ezzel a húzással.

Bár az évad eleje nehezen indult be, a második felében már kifejezetten jó részeket hozott hétről hétre a sorozat, ami a végére szerintem visszaért nagyjából arra a szintre, amit az első évadban mutatott. Benne van a pakliban, hogy ez a lendület alábbhagy az S4-ben, de bízom benne, hogy sikerül átmenteni ezt a formát őszre is, hiszen a CBS komédiája összességében egy újabb erős szezont zárt. 

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz