login |

Resident Alien: vége az 1. évadnak

2021. 07. 09. 20:00 - Írta: winnie

17 hozzászólás | kategória: kritika,

Oh, no! They are still alive.

Jé, a negyedéves újonc toplistámon az első két helyezettem az IMDb idei 2021-es újoncokat szemléző listáján is dobogósok. Legalábbis három hónapja, amikor ennek a posztnak a 90%-át megírtam (az 1×08 után – az utolsó két részt most volt időm megnézni), még ez volt a helyzet. Ez csak azt jelenti, hogy aki hisz a hype-ban, annak az It’s a Sin/Invincible/Resident Alien-triót kell bepróbálnia az első negyedévből.

Az a helyzet, hogy a Resident Alien bejött az első rész után is, de igazából az 1×03-at követően szerettem bele, és azóta is tart a kapcsolatunk, mindenféle hullámvölgyek nélkül. Oké, az 1×08-as kvázi egyhelyszínes rész némi döccenőt jelentett nekem, de egyébként töretlenül lelkesedünk egymás iránt, a második évad előtt még találkozni is fogunk az év végi top10-es listámon.

A sztoriról a fenti linkeken sok mindent leírtunk, de a sorozat sokkal több annál az alapnál, hogy egy ember mását magára vevő, egyébként az emberiség kiirtását tervező földönkívüli lény orvosként kényszerül egy kisvárosban dolgozni. Ebből a kiindulási alapból ugyanis lehetett volna egy nagyon jópofa és szerethető kisvárosi szériát csinálni fura karakterekkel, különös humorral és egészen idióta szituációkkal, miközben az átívelést is görgetik.

It’s unfortunate I have to kill everyone and leave here. The warmth of spring is just arriving.

Az egyébként egy képregényen alapuló Resident Alien készítője (aki annyira alapos, hogy tényleg azt hittem, hogy sajátja a képregény) azonban nem a könnyű utat választotta, hanem az első évad során annyi plusz szálat hozott be, amennyi máskor 6-7 szezonban lőnek el évados átívelésként. Ambiciózus vállalás, de jogos, az íróknak nem arra kell gondolnia, hogy mi mesélnivaló marad a 3. évadra (majd ráérnek akkor filózni ezen, ha odaérnek), hanem minél többet élvezetes módon beleszuszakolni az aktuális szezonba, persze anélkül, hogy töredezett lenne a végeredmény.

Már 3 rész után írtam, hogy mennyi szállal dolgozik a sorozat, és folyamatosan hoztak be újabb és újabb aspektusokat, és mindezzel nem túlzsúfolttá tették számomra a sorozatot, hanem végig sikerült magas fokon tartani az érdeklődésemet. Persze ehhez az is kellett, hogy szó szerint minden egyes vonal és karakter érdekelt (oké, az alkatrész-keresés annyira nem volt izgalmas), nem nagyon volt olyan, akinek az egyéni sztoriját feleslegesnek véltem.

És igazából ezért is lőttem be magamnak minimum 8/10-re a sorozatot, mert annyira jól alkalmazta a karaktereit. Nyilván Henry-t, a főhőst nem kell ragozni, de mellette szinte mindenki érdekelt, Asta-tól Darcy-ig, a polgármesteréktől a rendőrökig (Big Black a legjobb, a deputy-nak meg lehetett szorítani!), még az ideig-óráig behozott karakterek is, akik több esetben is váratlanul flashbackes elősztorit is kaptunk, amiket ugyancsak mesterien alkalmaztak – így kell megalapozni egyes szereplőket?

You know how the saying goes, right? If you don’t use your arms to signal, a truck’ll rip ’em right off. True story.

A másik remekül alkalmazott eszköze a Resident Alien-nek a váratlan húzásai voltak. Nem annyira csavarokkal okozta a sorozat a meglepetéseket, hanem kvázi semmiből, de mégsem random ránk öntött karakterekkel vagy bonyodalmakkal, amik mindig remekül felkavarták az állóvizet. Vagy a folyó vizet, mert nem nagyon állt meg egy percre sem az a víz.

És persze a hab a tortán a sorozat humora volt. Vagy… inkább a humor volt a torta, és minden más csak a hab rajta. Alan Tudyk élienkedése maga a tömény élvezet volt, aminél már csak a narrációja/gondolatai voltak jobbak. A sorozat olykor olyan meghökkentő poénokat, dumákat, gondolatokat, megoldásokat szállított, amik láttán/hallatán szó szerint széttártam a karjaimat és körülnéztem a dolgozó szobámban, hogy “Ez mi volt már?”, mintha megerősítést várnék a nem létező nézőtársaimtól.

– People call me Big Black.
– Yeah, you don’t have to…
– Cool. Nice to meet you, Big Black.
– Finally, somebody who gets it.

És mindezek mellett még nagyon nagy szíve is van a Resident Alien-nek, csak tényleg érdekelne, hogy ezek után fenn tudják tartani ezt a szintet a folytatásban is?  A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

You shouldn’t ignore ninjas.

Nem is tudom, hogy spoileresen mivel folytathatnám – azt már egyszer ellőttem egy sorozat kritikájában (most nem jut eszembe, hogy melyik volt), hogy számomra mennyire fun volt, amikor egy sorozat a klasszikus flashback-ek után hirtelen húzott egy “50 évvel ezelőtt”-öt, hogy aztán egy “1 milliárd évvel ezelőtt”-öt is bedobjon – polip kolléga, FTW!

Nyilván sorra kéne vennem az átívelő szál finomságait, illetve lehetséges kifutásait is, és azt, hogy milyen irányba mutatnak Henry szándékai, de ha valakivel találkoznék és szóba kerülne a sorozat, akkor biztos, hogy elég hamar az űrlény-gondolkodásra terelném a szót, mert annyira élvezetes volt a karakter “narrációja”, és azok a következtetések, amiket levont a világunk, valamint az emberek viselkedése kapcsán. Minden előítélet és elfogultság nélkül képes volt a valóságot meglátni, ami helyenként rettenet vicces volt.

We ain’t getting them creepy ass pods, all right? Why don’t you just take a damn ouija board into a cemetery?

Igazából, amire utaltam fent, nem tudom, hogy mennyire zavar, miszerint öles léptekkel halad előre a sorozat és nem totyog egy helyben. Az biztos, hogy ez hozzájárul a magas élvezeti fokához, de az epizodikus műfaj rajongójaként bennem van azért az is, hogy kicsit sajnálom, hogy nem kaptunk egyszerű, emberi (űrlényes) történeteket a kisvárosból.

– Here’s the plan. We’re going old school, all right? A little good cop, bad cop.
– I like that plan. We’re a team like the dynamic duo.
– Exactly, and I’ll be good cop and bad cop while you wait out here and guard the perimeter.

És még egy dolog, bár ez sem annyira spoiler. Nagyon örültem a szezon második felében a delíriumos álomjelenetnek, amikor megjelent a valódi Henry (kvázi zombiként), mert itt Alan Tudyk megmutathatta, hogy nem csak ahhoz ért, hogy nagyon idióta legyen a szerepben, hanem át tud váltani fenyegetőbbe.

I radiate power, I can’t help that.

Egyébként, ha már Tudyk, akkor amellett sem érdemes elmenni, hogy mennyire jól és nagy odaadással alakítja ezt a szerepet. Ami alapvetően csak bohóckodás, idétlenkedés, és mint ilyen, nem sokak szemében lehet, hogy nem számít annyira elismerésre méltónak, de szerintem nagyon látszik, hogy mennyi meló van ennek a karakternek a megalkotásában, a viselkedéstől a gesztusokon át egészen a beszédstílusig. Nagyon összerakták, és ezért is működik, meg azért, mert Tudyk ennyire jól hozza.

Kifejezetten meglepetésként ért, hogy bár tudták, hogy sok évadra terveznek, a készítők azzal sem tököltek, hogy sokáig fenntartsák az álcát, ugyanis nem csak a gyerek, illetve a gyerekek előtt lepleződött le Henry, hanem Asta, majd mások előtt is. Ez némiképp ijesztő és elég nagy magabiztosságra vall az írók részéről, hiszen az egyik legerősebb poénfaktort szűkítik így maguknak.

Az utolsó részekre egy kissé jobban kiemelésre került a dráma, valamint természetesen az átívelés is (aminek bár voltak zseniális pillanatai, de simán meglettem volna nélküle is még jó ideig, valahogy az építkezés, a határok kitágítása sokkal izgalmasabb számomra, mint az, amikor belecsapnak a lecsóba), illetve az emberré való változás, ami ismét csak egy érdekes téma. Főleg úgy, hogy hiába kapta meg a szezon a maga lezárását az űrhajó felszállásával, Henry-nek muszáj lesz visszatérnie.

– You know what? Screw that foot. For all we know, that thing floated downriver from up north. There’s probably some one-footed sumbitch up in Gunnison, hopping around, laughing at our asses right now.
– Mm. I don’t think he laughs much.
– I was so happy when I thought we had a serial killer. It felt good.

Szóval a Resident Alien nálam egyértelműen olyan popcorn sorozat volt, mely magán viseli a mai tipikus sorozatok jegyeit, azonban ennek ellenére szinte minden szinten bejött. Ami nagyon jól mutatja, hogy egy sorozat sikerét nem az alapsztori fogja meghatározni, hanem az írás. És a megírt karakterek. A párbeszédek. A színészek. Ha minden egyben van, akkor a koncepció nem is számít, mert amit kapunk, azt jó lesz nézni.

Mit is lehetne így a végén mondani? Megvan!

This is some bullshit.

17 hozzászólás Ne habozz!

Mammut - 2021. 07. 09. 20:26

Én is nemrég fejeztem be, túl kevésnek éreztem ennyi szálra és karakterre a 10 részt, mert igazad van, engem is mindenki érdekelne, de logikusan nem kaphattak kellő időt ilyen limit mellett.

És persze ettől függetlenül is simán néztem volna rögtön tovább. :)

Miles Teg - 2021. 07. 09. 20:49

Tényleg nagyon jó sorozat.

copass - 2021. 07. 09. 21:16

This is some bullshit.
várom a második évadot már!:D

Sigismundus - 2021. 07. 09. 21:51

Tényleg nagyon jó sorozat lett a történetszálak jól ki vannak egyenlítve.

A karakterek pedig a párjukkal voltak nagyon jók, Darcy és Asta, Serif és Helyettes, Polgármester és felesége, Százados és Gyilkosnő, Max és Sahar.

Kivétel volt Isabelle, Harry doki exe akiből sok volt az a pár rész amíg ott volt, szerintem.

nopw - 2021. 07. 10. 01:00

Tudyk a Con Manben is nagyon jó volt vígjátékban. Aki még nem tette, csekkolja, amíg a második évadra vár.

Imbuszkulcs - 2021. 07. 10. 07:27

Spoiler:

Ha jól értettem akkor a városi dokit az “eredeti” Harry ölte meg, ugye?
De miért? Ezen úgy tűnik átsiklottam.

ayren - 2021. 07. 10. 08:59

Kevés idei új sorozatom egyike, és a legvárósabb a folytatása.

ayren - 2021. 07. 10. 09:03

@Imbuszkulcs

Hogy a külsejét felvéve átvehesse a helyét, és beilleszkedjen a környezetbe, amíg el tudja végezni a feladatát, az emberiség kiirtását. Már nem emlékszem pontosan arra sem, hogy szakadt el a hajójától, de azt kereste az egész évadban, szóval hosszabb időre volt szüksége, ezért próbált asszimilálódni, ami a humor fő forrása volt.

Mammut - 2021. 07. 10. 09:26

@Imbuszkulcs:

SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER
igen, az eredeti Harry ölte meg az eredeti városi doktort, de a visszatekintésben látható, hogy szinte rögtön utána megölte őt otthon az ufo-Harry, szóval még nem derült ki, hogy miért is tette
SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER

okoska - 2021. 07. 10. 17:51

Isabelle fejszerkezetét elnézve először azt hittem, ő igazi alien-feleség…

Samott - 2021. 07. 11. 06:54

Imadtam minden percet, Alan Tudyk zsenialis. De az egesz kornyezet egy nagyon franko “Miert eppen Alaszka” utanerzes… ott is erdekes, kicsit fura karakterek voltak. Nem esett szo a ket gyerekszineszrol, pedig megerdemelnek, mert nagyon jo parost nyomnak. :) Es a zene: a beatbox a rendorautoban, a karaoke duett… vagy a konyhai harc. Mind zsenialis volt.

sabres139 - 2021. 07. 11. 20:12

2 részt bírtam. Pedig nagyon nagy elvárásokkal kezdtem a nagy hype miatt.

gumimaci - 2021. 07. 12. 11:26

@Imbuszkulcs

Asszem azért ölte meg, hogy átvehesse a helyét, mert Baltimore-ban kirúgták a kórházból, ahol dolgozott. Erre őt is megölték, hogy átvegyék a helyét, aki végül is átvette a helyi doki helyét. ?

Benjy - 2021. 07. 17. 11:36

Huhh, nagyon ambivalensek az érzéseim. Bizonyos helyeken szinte tömény zsenialitás volt, olyan poénokat dobtak néha-néha, hogy winniehez hasonlóan tudtam csak reagálni. Az számomra nagy pozitívum volt, hogy sokszor nem voltak túl egyértelműek, és nem rakták az arcunkba a válaszokat. Lásd pl. az eredeti doki gyilkosságát, akit a human Harry azért ölhetett meg, hogy megkapja az állást, amit végül meg is kapott bizonyos értelemben, so… Máskor meg tök bugyuta, és légből kapott/összecsapott megoldásokkal rukkoltak elő. Nekem Asta “beavatása” is ilyesmi volt, aminek végül lett funkciója, de kezdetekben a karakter motivációja nehezen volt érthető. De még így is azt tudom mondani, hogy a zseni pillanatok bőven az átlagos fölé húzták számomra, úgyhogy kíváncsi leszek a 2. évadot merre fogják kanyarítani. Bízzunk benne, hogy nem durrogtatták el minden ötletüket az 1. évadban. “Kill you later!”

Ui: Tele volt tök jó dumákkal a szezon:

“This is some bullshit!”

“I beat my wife!”

“-Don’t worry, she’s not gonna tell anyone. She swore to Allah.
-Allah knows? How many peopla have you told?!”

Jokki - 2022. 01. 27. 21:24

A poliposnál gurultam a röhögéstől. Néhány jellemzőjében megláttam a régi sorozatok közbeni érzést. Tudod, amikor leesik az állad. :D A főhős bár népirtásra van kiképezve, mégis pozitív. Nincsenek hullahegyek, bár beígérték. Viszont vannak erkölcsi értékek, emberi vonások, hősies tettek….
Ráadásul remek poénokkal, remek színészekkel, jól előadva a történetet. Mit kívánhatnék többet?

yagami01 - 2022. 02. 07. 09:33

Egész jó sori szerintem. A 2. évadot egyben fogom nézni valószínűleg vagy legalábbis az a terv, hogy megvárom a végét. Elég kihalt itt mindent viszont… írás sincs róla:S

yagami01 - 2022. 03. 19. 23:33

Az utolsó részek jobbak lettek. A 8. vége is jó volt. Na de az utolsó idézőjelben, mert ha jól értem és olvasom, nyáron jön vissza a sorozat a 2. évad második felével. Ami… szintén 8 részes lesz. :) Szóval ez az évad 16 részből fog állni, hogyha minden igaz. Elég sok:D S ha folytatódik a fejlődés (vissza az 1. évad szintjéhez) az nem lesz rossz. Minden esélye megvan rá, elvégre a 8. rész behozott pár plusz tényezőt.

Az infókat a 9. rész promó videója alatt lévő hozzászólásból vettem:
” A few members of the cast did an AMA (ask me anything) on the r/ResidentAlienTVshow Subreddit, they said that season 2 has 16 episodes in total, and I don’t think there’s any season 3 directly planned but it’s “1000% possible” (their words). “

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz