login |

In Treatment: vége a 4. évadnak

2021. 07. 15. 15:50 - Írta: Shannen

1 hozzászólás | kategória: kritika,

Még csak most indult, de már vége is a 10 év után felélesztett HBO-s In Treatment negyedik évadjának. Bár a hat hét alatt 24 részt kaptunk, ami akár soknak is tűnhetne, ám még így is hiányérzetem maradt a végére. De hát ez van, ha az ember túlságosan a szívére veszi a sorozatbeli karakterek sorsát és azt érzi, hogy maradtak itt még kimondatlan dolgok.

Ez egyszerre dicséret és kritika a készítők felé, hiszen egyrészt érzelmileg abszolút elkaptak a történetek és képernyő előtt tartottak, másrészt kicsit összecsapottnak éreztem a zárást (az utolsó snitt vágásáról ne is beszéljünk), azaz az utolsó hetet. És csak hogy még egy ellentmondást bedobjak felvezetésnek, mindezek ellenére az évad második fele lett az igazán erős.

Az évadkezdésről szóló kritikában már ismertettem az idei kiindulási pontokat a három páciens és az Uzo Aduba alakította pszichológus kapcsán. Az ígéretes kezdés nagyjából beváltotta a hozzá fűzött reményeket, még akkor is, ha nem minden fordulattal voltam elégedett és az is biztos, hogy Dr. Brooke Taylor-hoz tutira nem járnék terápiára.

Na nem azért, mert ő is küzd a saját démonaival (ki nem?), hanem mert itt laikusként nézve is több etikai határ át volt rendszeresen lépve. De persze ez egy drámasorozat, nem a valóság, kellenek a dramatizált konfliktusok és azt is meg kell hagyni, hogy ezeket azért értelmesen generálták és használták a sorozat alkotta keretek között.

Több okból sem egyszerű sorozat az In Treatment. Nemcsak a magas epizódszám követeli meg a kitartó figyelmet, de egyszerre dolgoztatja meg az agyat és a szívet. Minden rész egy félórás dialógus két karakter között, viszont ez a rövidség azt eredményezi, hogy nagyon sűrűek ezek a beszélgetések, nincsenek bennük felesleges mondatok. Muszáj figyelni, akkor is ha épp csak egy játékos adok-kapok megy egy egoista páciens és az őt nehezen toleráló terapeuta között, ugyanis fél perc múlva már erre reflektálva fordul át komolyba a társalgás.

Bár első pillantásra nagyon specifikus problémákkal érkeznek Brooke-hoz a páciensek, amelyekről azt gondolnánk, hogy nehezen tudunk hozzájuk kapcsolódni (pl. egy fiatal, házi ápolóként dolgozó, bipoáris latino srác, vagy egy gazdag, fekete leszbikus tinilány) valójában minden visszafut abba, hogy mind emberek vagyunk és végső soron ugyanazokkal a problémákkal és neurózisokkal küzdünk csak esetleg más kontextusban és élethelyzetben.

És ebben (is) igazán zseniális a sorozat. Képes úgy beszélni a legemberibb érzésekről, hogy az még a terápiás kontextus ellenére sem lesz didaktikus és kioktató. Ha egy-egy mondat megüti a néző fülét (és néhány biztosan megfogja), bekúszik a gondolataiba és van egy kis önreflexiója, akkor garantáltan lesz elmélkedni valója az epizód vége után is. Ez viszont azt is eredményezi, hogy darálásra semmiképp nem ajánlanám. Nekem már ez a heti 2×2 adagban érkező epizódszám is sok volt (igen, akár nézhettem volna széthúzva is, de a többi hetiben érkező sorozat mellett pont jól jött a ki a lépés a hétfői és keddi HBO GO-s premierekkel).

Szóval az összképet nézve engem teljesen elkapott a sorozat, a felmerülő problémák inkább a páciensek konkrét történeteivel voltak, amelyek teljes kifejtésére még minimum egy, de inkább két hetet adtam volna. Nem véletlen, hogy a korábbi szezonok is hét-kilenc héttel operáltak. Azonban az, hogy nem jött át minden a sztorik kapcsán, semmiképp sem a színészeken múlott.

Ha a SAG Awards-hoz hasonlóan idén lenne olyan JAws-kategóriánk, hogy legjobb színészgárda, akkor az In Treatment simán repülne a szavazatom. Az évad elején nálam John Benjamin Hickey tűnt ki magasan, ám a szezon második felére mindenki megtalálta a karakterét annyira, hogy már nem tudtam volna senkit külön kiemelni. Pedig mindenkinek keményen meg kellett dolgoznia, nemcsak a többoldalas (és remek) monológok, hanem az érzelmi skála teljes végigzongorázása is jelen volt minden részben.

A tovább mögött spoileresen még röviden folytatom egy-két gondolattal.

Érdekes módon, ahogy Brooke egyre jobban csúszott szét, úgy lett Uzo Aduba játéka egyre szimpatikusabb és befogadhatóbb számomra. A csúcspont nyilván a 4×20 volt, amikor önmagával folytatott le egy terápiás beszélgetést és amely epizódról egyébként hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy zseniális húzás volt-e vagy épp pont, hogy béna. Most inkább az előbbi felé hajlok.

Végülis azt az önreflexív munkát, amit sosem árt, ha időről-időre elvégez az ember önmagában, elég jól bemutatta, Aduba pedig maximálisan kihasználta a kettős szerep adta lehetőséget. Jó eséllyel az idei Emmy-n is ezzel a résszel száll versenybe.

Ám hiába a remek színészi kvalitások, ha nincs kémia, akkor a romantikus kapcsolatok ábrázolása kevéssé működik. Márpedig itt sajnos ez volt a helyzet Brooke és Adam között. Joel Kiannaman legalább olyan remek színész, mint Aduba, de minden közös jelentük totál felületesnek érződött, attól függetlenül, hogy direkt egy nem működő kapcsolat ábrázolása volt a cél, ráadásul azzal, hogy az utolsó pillanatokra hagyták az egész történetük kibontását, még elkapkodtnak is tűnt.

Végül egy röpke elismerés gyanánt említsük meg a jelmezesek munkáját, hiszen biztos nem én voltam az egyetlen, aki Brooke ruhakölteményeit leesett állal bámulta. Ha a Junkie egy divatblog lenne, tuti összeraknék egy válogatás galériát belőlük.

1 hozzászólás Ne habozz!

Snoopyzit30 - 2021. 07. 21. 13:46

Nekem nagyon bejött ez az új In Treatment. Uzo Aduba már az Orange is the new black-ben is remekelt, de ott ehhez képest egy nagyon korlátolt karaktert alakított (teszem hozzá zseniálisan). Illett hozzá ez a kifinomult, fekete értelmiségi karakter. Minden egyes megmozdulását bírtam. Ő is ember. Szeretem az olyan sorozatokat, ahol még a legképzettebb, legrutinosabb embernél is ezt hangsúlyozzák. Nyilván nem csak ez a 3 páciense van, hanem még másik 10-15-20. Szóval a terapeuta oldaláról egy szavunk sem lehet.

És akkor a páciensek.
A latino srácról, Eladióról szóló részek eleinte nagyon zavartak, olyan kellemetlenül éreztem magam. Nem tudtam eldönteni, hogy mi is lehet ezzel a sráccal, de nagyon elcseszettnek éreztem. Aztán egyre jobban megkedveltem, de valahogy végig sajnáltam. Anthony Ramos mindenesetre nagyon jól hozta a szerepet.
A gazdag, fekete tinilány is halálba idegesített az elején. Ezekkel a dúsgazdag, kiváltságos karakterekkel valahogy sosem tudtam azonosulni (sajnos), de Laila karaktere is tudott olyat mondani, amire felkaptam a fejem. Ettől függetlenül nem tudtam őt sajnálni még a legvégén sem. Más embereknek százszor, ezerszer komolyabb problémáik vannak, mint neki. Mintha a készítők az ő karakterét használták volna fel arra, hogy az ilyen PC meg környezetvédelmi vonalat beleerőltessék a sorozatba (mondom ezt úgy, hogy nagyon fontosnak tartom mindkét témát).

Végül a kedvencem Colin karaktere. John Benjamin Hickey valami zseniális, amit itt csinál. Úgy éreztem magam, mintha én is ott ülnék a terápián Colinnal. Az egész karakter és a története is zseniálisan volt megírva. Közte és Brooke között aztán volt kémia. És nem szexuális értelemben, hanem szellemileg. Tetszett a sok adok-kapok. Colin visszavágásai, majd meghunyászkodásai. Amikor látszik, hogy tényleg őszinte és amikor lehet tudni hogy csak terel. JBH-nek egészen biztosan Emmy-díjat adnék ezért. Azóta már visszanéztem csak azokat a részeket, amiben ő szerepel.

Brooke és Adam kapcsolatából valóban nem az jött le, hogy mekkora köztük a kémia (a szexjelenetek nélkülöztek minden realitást), de ezt nem is vártam egy ilyen hosszú és terhelt kapcsolat esetében. Az egyetem óta – ha jól értettem – már többször megpróbálták, de aztán nem működött. Adamnak is vannak defektjei, de Brooke-nak is van múltja. Az volt a baj, hogy nem volt több idő kifejteni mindezeket. Sokkal, de sokkal több párbeszéd kellett volna. Simán kellett volna itt is 35-40 rész, hogy mindent rendesen ki lehessen bontani.
Akármelyik pácienst nézem, vagy akárcsak Brooke-ot az utolsó hét minden volt csak nem lezárás. Nagyon sajnálom, hogy a készítők nem kaptak lehetőséget hosszabban elmesélni ezeket a történeteket.

Jó lenne ha lenne 2. évad…

8/10

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz