login |

Pilot-mustra: American Horror Stories – 1×01-02

2021. 07. 16. 22:00 - Írta: winnie

16 hozzászólás | kategória: antológia, kritika, pilot-mustra,

Amikor tavaly a vírus miatt meghiúsulni látszott az American Horror Story 10. évadjának forgatása, mint sok, kiterjedt íróparkkal rendelkező sorozatkészítő, Ryan Murphy is B-tervet keresett magának, mint Jenji Kohan a Social Distance-szel vagy Robert és Michelle King a The Bite-tal. Murphy-ék azt találták ki, hogy készítenek az AHS-brand alatt rövid horrorfilmeket, és így megszületett ez az epizodikus horrorantológia, mely végül várakozáson felüli 16 részt számlál.

Azt már számtalanszor leírtam, hogy mennyire nem reprezentatív epizodikus antológiák esetében a pilot alapján bármiféle kritika a szezon egészére vonatkozóan, de írni azért érdemes róla, még akkor is, ha messzemenő következtetéseket nyilván nem szabad levonni ebből az egy részből. Ami egyébként egy dupla volt, szóval mondhatni megkaptuk Ryan Murphy random horrorfilmjét. Ami… nem is olyan random?

AMERICAN HORROR STORIES – 1×01-1×02 – 5,5/10

Ó, hát ennél jobban ez a kezdés nem is reprezentálhatta volna magát az anyasorozatot. És nem csak azért, mert az AHS 1. évadjának egyik ismerős alakját vették elő (az SM ruhás Rubber Man-t), hanem azért is, mert még a helyszín is az ottani eseményeknek helyet adó Murder House volt. (Ami egyébként olyan szempontból nem jelent semmit, hogy bárki újonc ne adhatna esélyt a sorozatnak, nem kell előtudás.)

Azonban nem a technikai jellemzők alapján húznám meg a párhuzamot, hanem minőség kapcsán. A Rubber(wo)Man című dupla rész/film ugyanis olyan volt, mint egy teljes AHS-szezont sűrítettek volna 90 percbe. Persze, némiképp kapkodó is lett, de főleg a hullámvasút jött át a biztató kezdéssel, az azt követő totális szétcsúszással, majd a rövid feltámadással és jó ötletekkel, csavarokkal, hogy a végén a zárás inkább apátiát váltson ki belőlem. Vagy másnál nem ilyen volt az összes AHS-szezon? Tisztelet a kivételnek.

A sztori szerint egy 3 tagú család költözik a hírhedt múlttal rendelkező házba, hogy felújítva amolyan kísértetszállodaként üzemeljék. Az igencsak magának való tinilány elég hamar furcsa dolgokra lesz figyelmet (pl. random guruló piros golyók és suttogások), majd talál egy szadomazo gumijelmezt. Utána pedig…, nos, a műfaj nem nagyon engedi meg a további spoilerezést, legyen elég annyi, hogy egyrészt ő is elég furán kezd viselkedni, másrészt az élete is elég negatív fordulatot vesz, aminek halálosan komoly következményei lesznek.

A dupla epizód féltávja egyébként elég komoly vágást is jelent a történetben. Az első rész ugyanis egy komoly csúcsponton fejeződik be, hogy az 1×02 teljesen más hangvétel kíséretében folytatódjon, ami miatt komolyat is pislogtam, de persze lassan összeállt a kép, bár ettől még a korábban említett szétcsúszást tartom, mert tényleg akadtak fejfogós pillanatai a második résznek, bár idővel valamilyen szinten revideálták magukat Murphy-ék.

A gond igazán az volt, hogy filmhossz ide vagy oda, még a főhős karakterét sem sikerült annyira megalapozni, hogy a későbbi történések épüljenek valamire, s ne tűnjenek légből kapottnak – és akkor a többiekről nem is beszéltünk. Bár, azért viszont jár az elismerés, hogy a játékidő rövidsége ellenére azért a mitológiára meglepő értékelhető mennyiségű figyelmet fordítottak.

Mivel ez a kezdés 90 perces volt, így, a soron következő részekkel ellentétben emellé oda lehet rakni a Hulu-s Into The Dark epizódjait, vagy az ugyancsak a Blumhouse által gyártott, tavaly ősszel az Amazon Prime Video-ra kiadott epizodikus horrorantológia filmjeit, s azokkal összevetve szerint az AHS-spinoff azért alulmarad, sokkal inkább érződik tévésnek, de bármennyire is hullámvasút volt, bármennyire is nem a szájízemnek megfelelő súllyal volt benne a humor és a horror (utóbbi például hangulatilag szint jelen sem volt, csak pár jump scare-rel), azért az American Horror Story-s kapocs és az ismert arcok (mármint színészek, nem karakterek) nézhetővé tették, ami egy hajszállal a közepes fölé sorolta nálam a végeredményt.

Ezt az első részt tehát Ryan Murphy írta Brad Falchuk-kal, de ugye ez a műfaj azért működött COVID-körülmények között, mert írószoba sem kellett hozzá, mindenki írhatta a maga történeteit. Ennek némiképp ellentmondva a folytatásban 3 Manny Coto-epizód jön majd (az egyik egy betiltott filmről, a másik egy online posztolt videóról, a harmadiknak a címe Ba’al), meglátjuk, hogy azok, immáron 45 percben, milyen szintet fognak megütni.

16 hozzászólás Ne habozz!

atreides10 - 2021. 07. 16. 23:39

A főszereplő annyira kedvelhetetlen, hogy azt megfogalmazni sem tudom. Az első epizódban még tudtam szimpatizálni vele, legalábbis meg volt a szándék részemről. Viszont a végére kiderült, hogy egy elviselhetetlenül egy dimenziós pszichopata. A lány pedig aki a főszereplőnek a barátnőjét alakítja a 2. epizódban, csapnivaló színész. Cringe-eltem, mikor Paris Jackson karakterét és annak a baráti körét próbálta megfélemlíteni klisés sorozatgyilkos szövegekkel, amik az ő szájából valahogy nevetségesen jöttk ki, olyan volt, mintha egy tinédzser utánozta volna egy Tarantino filmnek a párbeszédjét, amit aznap délután nézett meg, és félelmetesnek akar tűnni.

Spoiler.

Én abban a befejezésben reménykedtem, hogy a barátnő, vagy paris jackson bepipul, és a házon kívül legyilkolja a főszereplőt, és így örökre meghal. ezt a véget is érdemelte volna meg.
De nem, helyette világgá megy és random gyilkol embereket.

atreides10 - 2021. 07. 16. 23:49

Én nem tudom hanyadszorra nézzük végig, ahogy random emberek akklimatizálkódnak a murder house-ban, ahogy félig viccesen, félig tragikusan elkönyvelik, hogy örökre ott kell maradniuk, de olyan érzés mintha legalább 10. alkalommal tolnák arcomba ugyanazt a sit-com szituációt.

Shyllard - 2021. 07. 17. 11:44

Előző anyasorozatos évadértékelőmben is írtam, hogy ha csalódott lennék emiatt az egész miatt ennyi év után, csak magamat okolhatom. Bűnös élvezet, néhány jó pillanattal, illetve fsz csaj engem szokásos AHS-es tinikkel ellentétben csöppet sem idegesített. Kicsit cringe, kicsit önajnározás, de itt vagyunk.

Necridus - 2021. 07. 18. 10:34

Én csalódtam. A Murder House baromi jó szezon volt, most meg kaptunk valami felvizezett verziót másfél órában. Hiányzott a rejtély, az elborult AHS stílus, egy “lebutított” slasher volt. Elmegy ez egy klasszik horrorfilmnek, de AHS nem volt benne sok. Jól lett összerakva, efelől nincs kétség, de a happy enddel se voltam megelégedve, hiányzott a nagy sokkoló fordulat számomra.

A következő epizódot várom azért, az már új sztori és tényleg rövidebb formátumban.

Mikilós - 2021. 07. 27. 09:27

Nem volt annyira vészes, egy erős közepes. Az első rész vége kifejezetten tetszett, meg a zenék. A második viszont kapkodósra sikeredett és a vége nekem sem tetszett, túl happy endes lett. A csavarok is jók voltak, hogy a néző tudja mi történt velük, de a karakterek nem. pl. konyhás jelenet. A színészekkel nem volt bajom, azok úgy ahogy kedvelhetők voltak.

A sztori jó is volt meg nem is. Tetszett azért, hogy nem akarják ugyan azt a történetet elmesélni, de azért lehetett volna kicsit több a régi Mulder House-ból, ezt úgy értem, hogy a szellemek pl. a Harmon család egyik tagja is szerepelhetett volna, mert így kicsit nekem nem volt annyira AHS szagú. Leszámítva a Rubber Man-t meg a házat. Meg ha már 10 éves a sorozat lehetett volna valami kikacsintás hogy 10 éve fut a sorozat, pl. 10 éve itt halt meg a Harmon család. Tehát ilyen nagyon apró dolgok.
Voltak továbbá kicsit zavaró meg hülye jelenetek.
SPOILER!!! Pl. Honnan tudták a lányok, hol van a pince, meg, hogy nem igaz, hogy nem keltek fel az Apák arra, hogy lányok hangosan kiabálnak. Ezen kicsit kiakadtam.

A rész nekem 6-7/10 nekem. Kíváncsi leszek azért a többi részre. AHSUniverse

Lackó - 2021. 07. 30. 09:55

A legelső részt láttam csak, gondoltam, hogy belenézek majd még a többibe, de a többi epizódhoz készült 30 másodperces előzetesek és egy-egy részlet, amit instagramon láttam elvették a kedvem aztán ettől, szóval én kaszáltam a sorozatot.

Nem tudok semmi jót írni róla, az AHS sem volt sosem tökéletes, de mindig kialakított egy nagyon különleges atmoszférát és hangulatot, így az összes hibájával együtt is szeretem még a mai napig a sorozatot.
Na, nekem ez a spin-off, olyan mint ha az összes hibát megtartották volna, de a hangulatból és atmoszférából semmit nem hoztak át az anyasorozattól. Konkrétan gagyi és olcsó hatása van számomra.

Dam666 - 2021. 08. 05. 11:38

Örültem ennek a sorozatnak mikor bejelentették, majd mikor elindult az első rész mégjobban örültem a Murder Housenak…de az első (két) rész kellemes volt, viszont nem volt semmi extra.
Azonban a 3. rész ( Drive In) az nagyon bejött, remekül eltalálták és pörgös rész volt tetszett.
A 4. rész koncenpciója (Bro House) na az előre elvette a kedvem, de igazából az is remek rész volt.
Úgyhogy akinek az első két rész nem igazán adta meg a kedvet a sorozathoz (ahogy nekem is inkább csalódás volt a dupla epizód) a 3. résztől próbálkozzon ;)

Hamon - 2021. 08. 06. 01:31

Ez nem az, amire vártam. 4 részt végigszenvedtem valahogy (pedig a 3. és 4.résznek is nagyon jó az alapötlete,de ilyen silányul összecsapott sorozatrészekkel ritkán van dolga az embernek). A színészek “tehetségéről” nem is ejtenék szót. De aztán az ötödik részben megérkezett Billie Lourd! Talán az íróknak nem volt pofájuk Billie Lourd szemét kiszúrni egy blőd forgatókönyvvel, vagy nem tudom, de nálam működött a sztori és a csavarok. Semmi gond nem lenne, ha a többi részbe is legalább ennyi energiát fektetnének az alkotók. És mivel már csak két rész van hátra az évadból, matematikailag már semmi nem menti meg ezt a sorozatot. (4 borzalmas rész, 1 nagyon jó) Látszik, hogy Covid alatt összecsapott munka. Nagy kár érte.

winnie - 2021. 08. 06. 05:54

pár pontosítás – nem a sorozatot védendő, inkább csak technikai jelleggel:

nem 2 rész van hátra az évadból, hanem még 11, hiszen 16 részes a szezon. (legalábbis ryan murphy ezt írta, és eddig ellenkező infót nem olvastam. lehet, hogy azért van a kavar, mert most a 7. rész után elindul az american horror story 10. szezonja és nem akarnak ebből is, abból is részeket adni?)

a forgatókönyvek hamarabb elkészültek, mint a casting, szóval nincs Billie Lourd-effektus, egyszerűen csak az efféle antológikus sztorik szerintem vagy bejönnek az embernek vagy sem.

de, ami a legfontosabb

“Látszik, hogy Covid alatt összecsapott munka. Nagy kár érte.”

akármilyen is a sorozat, erről semmiképp sem lehett szó. a covid, mint faktor nem létezik a sorozat készítése kapcsán. forgatásilag biztos, hogy nem tényező, mert addigra már beindult minden és a gyerekbetegségeken túl voltak a sorozatok, írás szempontjából pedig pont elősegítette a vírus a sorozatokat. hiszen épp az volt a lényege a leállásoknak, hogy minden író csak írt, nem kellett mást csinálnia. ekkor született meg rengeteg leendő sorozatnak és filmnek a szkriptje, szóval 2020. tavasza és ősze között bőven volt idejük dolgozni.

de, ami még fontosabb, az epizodikus antológia jelleg még inkább rásegített minderre, hiszen nem kívánt meg Zoomos írószobákat, hiszen miután a hirtelen munkanélkülivé vált írógárda tagjai “eladták” az epizodikus sztorijaik ötleteik Ryan Murphy-nek, mindenki mehetett dolgára, írni a saját szkriptjét, így nem 16 hét alatt született meg a 16 forgatókönyv (úgy, hogy heti 1 hét van átlag egyre), hanem 4-5 hét alatt (úgy, hogy papíron 4-5 hét volt egyre). vagy több idő alatt, hiszen nyári bejelentés után ősz végén kezdtek tán csak forgatni, plusz voltak olyanok, akik több szkriptet is szállítottak, murphy is, manny coto is.

a lényeg, hogy a sorozat, ha nem úgy készült, mint a több, mint covid alatti sorozat, akkor azért, mert sokkal alaposabban tervezhették meg, sokkal több idő volt rá, nem kellett összecsapni, rohanni vele.

winnie - 2021. 08. 06. 05:56

a lényeg, hogy még nem láttam a dupla pilot utáni folytatást, és lehet, hogy a 3. rész után hagyom is a francba, de ha nem jön be, az szimplán ízlés dolga lesz, nem azért történik, mert mondjuk félvállról vették volna a sorozatot. ha valaki, akkor murphy biztosan nem tenné, hiszen ez neki újabb tízmillió dollárokat hozhat a konyhára, ha visszatérő széria lehetne belőle.

Hamon - 2021. 08. 06. 09:55

winnie: én úgy tudom 7 részes az évad. Imdb szerint is. A hetedik rész címe: Game Over, és visszatérnek a Murder House-ba, szóval szerintem a keretes szerkezet is erre utal

winnie - 2021. 08. 06. 10:49

Hamon: az IMDb nem közvetlen infóforrás, az adatbázist részt felhasználók szerkesztik, mondhatni bárki felvihet bármilyen kamu vagy nem biztos adatot is. valódi hírforrásként szolgáló oldalak közül is 7 rész szerepel egyelőre, mert annyinak van kezdési időpontja, és mert a hivatalosan kiadott sajtóközlemények egyike sem említi azt, hogy hány epizódos a szezon, de ilyenkor mindig érdemes megbízható forrásokra támaszkodni. ezek egyelőre (legalábbis, amikről én tudok – természetesen lehet másféle is, amit nem olvastam) azt támasztják alá, hogy nem 7 rész a szezon:

1. Ryan Murphy novemberben 16 részről ír: https://twitter.com/MrRPMurphy/status/1326722436562210822
2. Sarah Paulson rendezni fog egy részt (és a mostaniakon nem dolgozott) – ezt ő mondta el a Ratched egyik online paneljén
3. Ryan Murphy közzétett egy vendégszereplői névsort: https://twitter.com/MrRPMurphy/status/1412879098058248192 – itt nem tudom, hogy mindenki szerepelt-e (tippre igen, vagy fog a maradék 2 résszel bezárólag), de a tweetben azt írja, hogy “And this isn’t even the half of it.”, azaz “ez még nincs a fele sem”, illetve
4. a Deadline egyik cikkében (https://deadline.com/2021/07/american-horror-stories-matt-bomer-billie-lourd-john-carroll-lynch-danny-trejo-hulu-anthology-series-1234787975/) ez van: “American Horror Stories is set to conclude on Halloween.”

nyilván bármi lehet, tévedhetek a fentiek ellenére, és az is lehet, hogy egyszerűen csak nem látni szeptembert még a műsorújságokban, ezért nincs benne a sok tévés listinget posztoló oldalon (ahonnan az imdb is meríthet) a folytatás.

Hamon - 2021. 08. 06. 11:27

winnie: köszi az infot :) nem tudom hol olvastam h 7 részes az évad, mert valahol tuti leközölték, de ezek szerint nem hivatalos info volt :) én örülnék a 16 résznek, legalább lenne még esély visszakapaszkodni :D

mrzltn - 2021. 08. 16. 15:10

Az első két rész a harmadik, negyedik nagy felüdülés volt!

ArpHalliwell - 2021. 08. 22. 21:55

Hát az évadzáró akkora katyvasz volt, hogy már nem is tudom, melyik évben vagyunk, áll még a murder house vagy leégett, vagy csak a játékban égett le?
Az évad összességében jó volt, kiemelkedő talán az 5.rész volt, hozta az átlagot a többi.
De könyörgöm a murder house-t hagyják már békén, hihető, hogy a 42. haláleset után is valaki be akar oda még költözni :)
Legalább ne ugyanazokat a köröket futották volna le, és akármi is lett a ház meg a lakók sorsa, ha ezt lezárásnak vették, vették volna a fáradságot, hogy az eredeti gárdát egészében visszahozzák, meg Scarlett apjait pl az évad elejéről.

Mikilós - 2021. 09. 08. 22:18

@ArpHalliwell
Igazad van, kicsit túl van már tolva ez a Gyilkos Házas dolog. Kicsit a Zártosztályra is rátérhetnének már, mert azt nem igazán akarják bojgatni. Meg abban is igazad van, hogy sztem ez a rész jobban ütöt volna ha a Harmon család + Tate és Comstance is szerepel, ha már Constance úgy köszöntötte a boszikat annó, hogy ez az ő k*baszott háza. Ezek az új lakók annyira nem… kicsit irritált is a két csaj, nem voltak izgalmasak. De ha meg úgy nézzük ez a Horror Stories valamelyest meg az ő történetük. Is.
Nekem is most zavaró, hogy akkor még áll vagy leégett. De az utalások tetszettek.

Maga a sorozat jó volt, bár egyes epizodoknál a kezdés izgisebb volt mint az epizód xd
Nekem a részek így rangsorolva a kovik:
SPOIKER ALERT!!!!!!!!!!

1. Ba’al 8/10
Tetszett a vége, nekem váratlan volt. Billie Lourd itt aztán megmutathatta tehetségét.

2. Feral 8/10
A rész vége kicsit gyors volt, lehetett volna hosszabb is. A sztori izgis, a színészek is jók voltak benne, durva is volt. Roanoke idézte meg nekem. Ami az egyik kedvenc évadom. XD

3. Game Over 7/10
Annyira csürték csavarták, hogy a végén most nem tudom, hogy mi van. De az utalások nekem nagyon bejöttek. Meg Mercedes Masonnek (Fear The Walking Dead) is örültem.

4. The Rubber (Wo)man Part I. 6/10
Maga az, hogy teljesen új karakterekkel töltötték meg a házat az bejött. Bejött, hogy nem akarták ugyan azt a Murder Houset eladni. De azért hamár Murder House meg 10 éves az univerzum lehet volna kikacsintas arra hogy a Harmon család vagy azok akik utánuk jöttek itt voltak a házban.

5. The Rubber (Wo)man Part II. 6/10
A folytatás kicsi gyors meg kapkodósra sikeredett, a két főszereplő annyira nem volt szimpatikus, főleg Ruby.

6. Drive In 5/10
Az a film sokkal jobban érdekelt, amitől az emberek megvadulnak. A vége kiszámítható volt, meg az hogy két tini csak úgy lazán elmennek és megölik a rendezőt, háááát…. nah neee. De John Carrol Lynch meg Naomi Grossmant jó volt látni.

7. The Naughty List 5/10
Talán ez volt a legalja. Nem tudom, annyira nem birtam senkit. Túl tolták az egészet, tényleg örültem hogy kinyírtak őket. De azért Danny Trejo miatt jár a pacsi.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz