login |

Sky Rojo: vége a 2. évadnak

2021. 07. 28. 21:30 - Írta: Shyllard

3 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika,

Lefutott a spanyol Netflixes Túl a vörös kanapén második évadja, ami legnagyobb meglepetésemre képes volt felülemelkedni az elődjének szimpla „bűnös élvezetes” mivoltán. Továbbra is a „limonádéval elmegy” kategóriába sorolnám a szériát, de több, az első etapban is megvillantott erősségére volt képes építeni, miközben néhány gyengeségét éretten maga mögött tudta hagyni.

A történet még mindig röhejes, illetve a helyzetből adódó komoly téma felvetéseket szinte teljesen kihagyták, csak néhányszor térve vissza a prédikáló hangnemhez. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Az első évadban nagyon idegesítettek a gonosz kerekasztalos világkritikás baromságok. Így annyira nem sajnáltam, hogy többnyire hanyagolták ezt a megközelítést, hiszen nyilvánvalóan túl nagy falat a feminista kritikus megközelítés a készítőknek.

Romeo (Asier Etxeandia) továbbra is béna főgonosz, de legalább kevesebbszer kellett hallgatnunk önajnározó -és igazoló monológjait. A nők kizsákmányolását ezúttal inkább konkrét jelenetekben és egy-egy karakter viselkedésén keresztül mutatták be a készítők, profin követve a „show don’t tell” filmes szabályt.

A gonoszok még mindig túlzóan gonoszak, s szinte minden képernyőn megjelenő hím esetében sejthető, hogy főhősnőink interakciói vele nem fognak szívmelengetően végződni, de ugyebár valamennyire ez is az ígérete a sorozat alapkoncepciójának.

Ezúttal is kaptunk az állatorvos karakteréhez hasonló kliens-árnyalást, amiből őszintén szólva szívesen látnék sokkal, de sokkal többet. Érezhetően nagy súlya van, mikor egy-egy férfit előtérbe helyezve, szembe állítják azt a romlottságával, majd egészen földhözragadt módon feltárják ennek okát is (természetesen Sky Rojo-s mélységgel).

További pozitívum, hogy miközben a mondandó kevésbé szájbarágós mivolta üdvös változtatás volt, magát a történetet is sikerült egész kompetensen tálalniuk a készítőknek. Az évad feléig eléggé a levegőben lógott sok minden, de a végére sikerült úgy összefuttatniuk a szálakat, hogy panaszra ne lehessen sok okom.

Coral (Verónica Sánchez) karaktere nem sokat javult az első évadhoz képest, de most Romeo helyett inkább a Moisés-szel (Miguel Ángel Silvestre) kapcsolata került a fókuszba, remek érzelmi központként szolgáltatva az évadnak. Szerelmük története mostanra egész szép ívet futott be, annak tragikus és frusztráló mivolta igazi szappanoperás élvezettel szolgálva.

Gina (Yany Prado) legnagyobb örömömre immár teljesen funkcionális karakterré vált, terhességére is csak egy-két sorban voltak hajlandók kitérni az írók. A lány továbbra is ott volt, egyszer-kétszer elővették mikor kellett, de a számomra kifejezetten idegesítő viselkedésével szemben most csak lézengett a többiek között.

A triumvirátus harmadik tagja, Wendy (Lali Espósito), pedig továbbra is a lányok legerősebbje, minden jót képes volt tartani, amit az első évadban is dicsértem karakterében. Csinál hülyeségeket ő is, de meg lehet érteni a tetteit, és még legostobább cselekedetei mögött is tiszta karaktermotivációk lakoznak. Így sokkal kevésbé érződnek ezek a tettek ostobának, mintsem elkerülhetetlen kimeneteleknek adott helyzetek esetében.

Ellenlábasaik terén, mint említettem Romeo nem javult, de legalább kevesebb játékidőt kapott. Megint volt egy-két helyzet, mikor a körülötte levőket butították le iszonyatosan, hogy okosnak tűnjön, de legalább kevesebbet szövegelt, mint az első évadban.

Vele szemben viszont Moisés és Christian (Enric Auquer) kapcsolata továbbra is működő és kulcsfontosságú eleme volt az eseményeknek. A fiatalabb testvér íve ezúttal eléggé illogikus fordulatokat vett, egyes esetekben önmagát meghazudtoló viselkedéseket eredményezve. A SPOILER a szöveg kijelölésével látható–> Halála, pedig szimplán röhejes volt.

A karakterek átfedően összeszedettebb tálalása mellett, mint említettem a történet sem volt szörnyű, s egész szépen folytak és követték egymást az események. Kaptunk bőven flashback-eket megint, de ezek beilleszkedése már koránt sem rántott ki annyira, mint az első évadban, alapvetően kellemes nézői élményt eredményezve.

A képi megvalósítás, a nagyrészt meleg színek hangsúlyozásával számomra továbbra is nyerő megközelítés, illetve a B-filmes hangulatba is valamennyivel erőteljesebben képesek voltak belefeküdni a készítők. Végére kaptunk egy klasszikusan véresen röhögős jelenetet is, ami remekül illett a sorozathoz.

Viszont nagy negatívumként muszáj megemlítenem az értelmetlen lövöldözések egész garmadáját. Tudom, hogy ez nem csak ennek a sorozatnak a betegsége, de a harcjelenetek nagyon gyorsan unalmassá és érdektelenné válnak, mikor soha senki nem talál el, ha meg mégis, sosem halálosan. Baromira frusztrál, hogy semmi tétje sincs a küzdelmek nagy részének.

S az írásom alapvető pozitív felhangja ellenére továbbra sem vagyok képes túl sok jót zengeni a Túl a vörös kanapéról. Tagadhatatlanul hatalmasat lépett előre minőségben a sorozat az első évadhoz képest, ami dicséretes, de az is biztos, hogy az esetleges következő évadig egyszer sem fog eszembe jutni a spanyol alkotás.

A Sky Rojo még mindig szórakoztató, semmitmondó, felszínes és egyes esetekben kifejezetten frusztráló. Viszont kikapcsolódásnak megteszi. Nem a legjobb, de távolról sem a legrosszabb, viszont legalább a készítők mintha egyre jobban tisztában lennének azzal, hogy mi is ez a sorozat. Egy javuló tendenciát mutató valami, ami miatt azért én be fogok nézni a folytatásra is.

3 hozzászólás Ne habozz!

Salvatore - 2021. 07. 29. 08:18

Én viszont épp ellenkezőleg: kihasználom az utolsó rész nyújtotta remek alkalmat és részemről lezártnak tekintem a dolgot.

Kati néni - 2021. 07. 29. 08:20

Szeretem a spanyol sorozatokat, de ez nekem túl egyszerű és ugyanúgy nem tudják megtalálni a helyes arányokat, mint sok más onnan kikerülő anyag. Persze végignéztem ezt az etapot is, de úgy érzem, hogy sok agyi tevékenység nem kell hozzá, az alapötlet kifejezetten izgalmas, a kivitelezés viszont több sebből vérzik. Annyira cool próbál lenni, hogy az inkább már másodlagos szégyenérzettel tölt el engem, a komolyabb zömgék pedig komolyanvehetetlenek.

Pribi - 2021. 08. 19. 16:21

Hát, nem tudom mit mondjak. Mindig bevillantottak valamit, ami behúzott, annak ellenére, hogy én sem tudtam komolyan venni, már csak a zenék miatt sem (például mikor rabló motorosoknak öltöztek, olyan komolytalan volt nekem a jelenet)
Talán Gina a kedvencem, Wendyt is bírom, de egy biztos: Coral nem. Egyre inkább idegesített, ahogy előre haladtunk. Mindent annyira túltolt (a drogot főleg, lehet amiatt)
Azért a vége megint csak meglepett, hogy Romeo így átverte Moisest.
Megmondom őszintén ez a sorozat és a Sarás, mindketten hatalmas kérdőjelek számomra, mert már idegesítenek. Mégis kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki belőle. Vajon képes leszek-e kibírni, hogy ne folytassam, csak elolvassam a záró évad történéseit, ha kijön? Bár inkább utóbbit kaszálnám el, a Sky Rojót jobban élveztem, csak már az összképet nem tartom minőséginek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz