login |

Feel Good – írta Mom

2021. 07. 29. 15:50 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, Kanada odavág, kritika,

Ilyen pillanatokban gondolom azt, hogy a Netflix algoritmusa mégiscsak tud valamit. Hiába olvasom a blogot minden nap, mégis elkerülte itt a szemem, így ezt a sorozatot bizony a Netflix tolta az arcomba. És hogy ezt mennyire hihetetlenül jól tette! (A mi sarunk! Nagyon szerettem, de nem írtam 1. évados kritikát róla… – winnie)

A függőkről, függőségekről szóló szériák nálam mindig elég nagy hátrányból indulnak, és nagyon meggyőzőnek kell lenniük, hogy egyáltalán esélyt kapjanak egy bepróbálásra. A Jól érzem magam magyar címre hallgató komédia/dramedy olyannyira élni tudott ezzel az eséllyel, hogy egy szombat délutáni érzelmes-sírós-nevetős maraton lett belőle.

Azt nem bánom, hogy az utólagos rátalálásom miatt nem kellett a két évad között várnom, azt viszont borzasztóan sajnálom, hogy a sorozatot a második évad berendelésével együtt elkaszálták. Több helyen úgy nyilatkoztak a készítők, hogy eredetileg is két évadosra volt tervezve, de ebben a történetben még annyi, de annyi minden benne maradt… Ebből talán most azt gondoljátok, hogy akkor nem is érdemes belekezdeni, de higgyétek el, nagyon is!

A Feel Good tipikusan olyan sorozatélményt nyújt, ahol nem a célba érés adja a katarzist, hanem maga az utazás. A főszereplő(i)nk életének egy kiragadott pontján bekapcsolódunk a történetébe, és az utolsó jelenet után tudjuk, hogy ez az utazás tovább folytatódik, ugyanakkor nagyon jó volt a részesének lenni ebben az átmeneti időben is.

De hogy ne csak elvont képekben meséljek a sorozatról nézzünk pár kézzelfogható információt: a fő-főszereplő Mae Martin kanadai humorista által alakított nem kezdő, de nem is befutott humorista. (Mae egyébként az önéletrajzi ihletésű sorozat egyik készítője is, természetesen .)

Az egyik fellépése után leszólítja őt George, akivel nagyon gyorsan eljut kapcsolatuk az összeköltözés fázisáig. Valószínűleg túl gyorsan is, mert nagyon sok fontos dolog nem került szóba köztük ebben a néhány hónapban. Minden rózsaszín számukra, mindketten nagyon boldogok. Aztán egyszercsak ajtót nyit rájuk a valóság és felszínre kerül Mae múltbéli függősége, meg egyéb mentális problémái és az is, hogy George egyetlen barátja, vagy családtagja sem tud Mae-ről, mivel azt sem tudják, hogy vonzódik a nőkhöz.

Igyekszem elkerülni a szexualitásra vonatkozó címkéket, a sorozat is sokat foglalkozik a fluidság kérdésével, de azt tény, hogy nagyon hangsúlyosan jelen van a téma, legalább annyira, ha nem még hangsúlyosabban, mint maga a függőség és annak utóhatásai. A valódi fókusz egyébként szerintem nem is a függőségen, vagy a szexualitás kérdésén van – bár ezekről beszélnek nagyon sokoldalúan -, hanem sokkal inkább a belső lelki vívódásokon, bizonytalanságokon, útkeresésen, identitásválságon, stb. Bár a szereplők már a harmincas éveikben vannak, leginkább mégis a felnövés történetekhez tudnám hasonlítani.

A standupos szálat nem vitték túlzásba, egy-két részletet láttunk belőle, de többségében inkább csak a fellépések előtti-utáni jelenetekkel engedtek bepillantást Mae sikereibe, illetve kudarcaiba. A sorozat első sorban Mae és George kapcsolatára, azon belül is főleg előbbi problémáinak a kapcsolatra gyakorolt hatásaira helyezi a hangsúlyt. Vannak ugyan visszatérő szereplők (pl Lisa Kudrow, mint Mae anyja, hogy csak a legnagyobb nevet említsem) mindkettejük életéből, de ők inkább csak árnyalják a képet, időnként tanácsokkal segítik elő a konfliktusok feloldását, vagy éppen eszkalálódását, de önálló, független szálakat maximum említés szintjén kapnak.

És ha már említettem a függőséget gyorsan árnyalnám is a képet, ugyanis kimondottan nem csak a drogokról van szó. Megszállottság, kontroll, ragaszkodás azokhoz a dolgokhoz, amik képesek a szorongások, a fájdalmas érzések elfedésére és azon élmények kergetése amik pillanatnyi megkönnyebbülést és eufóriát ígérnek (a negatív következményeik ellenére). Ez pedig olyasmi, amivel bárki könnyedén tud azonosulni az okostelefonok és a közösségi médiák „kényszeres” nézegetése közben is. Ettől pedig nagyon is valóssá válik a függőségekkel szembeni küzdelem, hiszen nem csak arról van szó, hogy egyes szereket el kell kerülni, hanem magát az önpusztító viselkedés-mintát kell valahogy felismerni és kikerülni.

Az első évadban főleg Mae függősége és Geroge titkolózása jelentette a gondot a családja és a barátai előtt. A második évad azonban elkezdett mélyebbre ásni, és az S1 végén feltett kérdésre kereste a választ: nem konkrétan a függőséggel, sokkal inkább az ahhoz vezető úttal foglalkozott.

But the question I would encourage you to ask is not, “Why did I use?” We all know why we use. Pain relief. Instead, ask yourself, “Why the pain?”

Erre valószínűleg akkor sem kaptunk volna kielégítő válaszokat, ha nem csak két évad készül a sorozatból, de még ennyi idő alatt is kiderült, milyen rétegekben gondolkoztak az írók. Nincs szájba rágott feloldás, sem klasszikus happy end, ahogy az életben is folyamatosan, lépésről lépésre haladunk előre, és igyekszünk az éppen felszínre kerülő problémákat több-kevesebb sikerrel orvosolni. De éppen ezért a klasszikus értelemben vett függővégről sincs szó, nincsenek elvarrott és elvarratlan szálak, csupán pillanatnyi állapot.

Ez a sorozat nem csak a karakterek, az írás, vagy éppen a színészi alakítás miatt fantasztikus, hanem első sorban azért, mert nagyon releváns és a felszín alatt bizony nagyon is általános emberi küzdelmekkel foglalkozik friss, őszinte és aktuális hangnemben.

4 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2021. 07. 29. 17:17

még nem láttam a második szezont, de én nagyon szerettem az elsőt. remek komedia dráma elegy fanyar és sajátos, szerzői humorral.

Mom - 2021. 07. 29. 17:42

winnie: az utolsó 1,5 bekezdést direkt vágtad ki, vagy csak véletlenül maradt le? (tényleg nem tudtam eldönteni :) )

winnie - 2021. 07. 29. 18:47

biztos, hogy ên voltam bena, jézusom…

pótoltam.

:(

Shannen - 2021. 07. 30. 08:23

Ez tipikusan az a sorozat, amit elméletben nagyon tudnék szeretni, de anno az első rész után kaszáltam, valahogy nem kapott el, sem a főszereplő, sem a történet.
Viszont ez az írás elbizonytalanított, hogy talán mégis valami tényleg jóról maradtam le. Szóval szerintem fog kapni még egy esélyt, hátha csak az időzítésem volt rossz anno. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz