login |

Pilot: Mr. Corman

2021. 08. 08. 21:10 - Írta: human

13 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Jospeh Gordon-Levitt és az Y generáció folyamatos pánikja? Vagy csak életközepi szorongása? Nem is tudom hogy foglaljam össze az Apple TV+ (és az A24 stúdió!) pénteken érkezett sorozatát rövidebben, már persze azon kívül, hogy engem szíven ütött, belenyúltak ismét a minőségbe, legalábbis az első két kiadott résszel.

A történet középpontjában egy 35 körüli millennial van, aki 5. osztályban tanít. A cselekmény? Nos, tényleg nehéz összefoglalni. Tulajdonképpen a “mi a fenét kezdtem és kezdek az életemmel?” kérdés körül bonyolódik, ugye közel a 40-hez. A főszereplő Mr. Corman korábban zenei karrierje vágyott, de feladta, és ugye tanár lett belőle. Ez is gyűri belülről, meg a kérdés is, hogy tulajdonképpen milyen ember ő? Jó? (A minap hallgatott JGL-interjú alapján nem:)

Mondom, nem hangzik eget rengetőnek, de mégis, szerintem sokan szembesülnek hasonlóval mostanság az 1981-1996 között született generációból, tulajdonképpen azon filozofálnak, hogy mi az élet értelme. Ennyi, az ami eddig volt? Ellenpontnak ott van a főszereplő anyja a régimódi szemlélettel, aki szerint Csak A Család, “majd meglátod fiam”, amire érdekes válasz, hogy nem a jövőt kéne várnunk és szeretnünk majd, hanem a jelenünket. Viszont odanéz a saját jelenjére, amiben 1 éve elhagyta élete szerelme, a zenei karrierjéből nem lett semmi, de legalább stabil állása van…

Az egészben valahogy a kidolgozás a legjobb. Az első rész csak pofonok sora, ahogy követjük a főszereplőt az egzisztenciális válsága korai lépéseiben. Viszont a második rész egy akkora maflás, hogy a fal adja a másikat. Egy konkrétabb szorongós roham képekbe öntve, amiben a közelgő véget egy aszteroida kelti életre, vagyis szemlélteti vizuálisan, hogy mit érezhet a főszereplő.

Muszáj volt az Apple TV+-nak kiadni azt a második részt, mert az mélyíti el jobban a sorozatot. Az 1×01 egy lazább indie dráma hangulatú, amolyan jaj, a főszereplő szomorú, majd túl lesz rajta. De aztán megkapjuk a konkrét szorongás képi és hangbeli életre keltését. Nem a zseni jelzőt sütném rá, de a rendezés és vágás, na meg a zene nagyon jól átadta, kicsit elültette bennem azon érzés gyengébb változatát, amit a főszereplő átélt.

Nagyon érdekel hova viszik ki az egészet. Joseph Gordon-Levitt a szememben mindenképp szintet lépett. Ugye első írása és rendezése a Don Jon volt, de azóta sokat finomodott, na meg egy sorozatnál az írószoba nagy segítség, szóval az is segítette.

A két kezdő részre simán 8/10, igen, kicsit antipatikus a főhős, de hát láthatóan ez a cél, nem pedig a szimpátia elérése.

13 hozzászólás Ne habozz!

Shannen - 2021. 08. 09. 09:14

A pilot után nem tudtam hovatenni igazán a sorozatot, az 1×02 után valóban kicsit tisztult a kép, de még mindig elég ambivalens érzésem vannak.

Egyrészt minden pillanatból látszik, hogy JGL szívügye volt ennek a sorozatnak az elkészítése, és le se tagadhatná, hogy ő a készítő, főleg hogy tele van olyan kreatív megoldásokkal, ami a HitRecord-os kollaborációkra is jellemző.

Másrészt nagyon nehezen kedvelhető ez a karakter, amire rá tett a második részben ez a nyomasztás a pánikrohamával vagy mi volt az. Szóval annyira nem jó érzés nézni, és nem csak azért mert esetleg bizonyos részei túlságosan betalálnak, hanem alapból a vibe-ja elég feszült.

Persze ezt is kompenzálják valamennyire, pl a lakótársával közös jeleneteik elég jók voltak.

Végig fogom nézni, bár ahogy a kinti évados kritikákat olvastam, olyan nagyon másra nem érdemes számítani, mint amit eddig láttunk.

human - 2021. 08. 09. 13:41

meg sem lep, hogy te vagy a kommentelő :)

Shannen - 2021. 08. 09. 17:00

Mármint miért? :D

Mondjuk én ezt vártam leginkább a nyári újoncok közül, meg hát mostanra kb pont az ilyen hasonló típusú sorozatok lettek nálam a leginkább nézősek, szóval persze hogy vártam már péntek óta róla az írást. :)

Bazsi - 2021. 08. 12. 16:40

Fú de rossz volt!
A színészt kedvelem, de ez valami döbbenet rossz két rész volt, a másodikat már 2es gyorstekerésen szenvedtem végig….

Nikolka - 2021. 08. 14. 00:34

Nem sokszor láttam eddig olyan pilotot, ami ennyire nem tetszett. És ilyen ellenszenves főszereplőt.
Mostanában főleg nem fogtam így mellé. Már ott ki kellett volna kapcsoljam mikor L.A-ben nem tudtak mit csinálni egy péntek este. :D
Részemről pontozhatatlan.

human - 2021. 08. 14. 15:53

de hát.. pont ez a lényeg

Csak Porter - 2021. 08. 15. 07:10

Joseph Gordon-Levitt eddig is nagy kedvenc volt és itt is nagyon betalált számomra.
Két rész után már most imádom.
Annyira emberi, annyira őszinte és annyira szépen mutatja be a belső vívódásait a főszereplőnek.

heidfeld - 2021. 08. 20. 22:30

Inkább szerencsétlen, vagy megkeseredett a főszereplő, tele meg nem valósított dolgokkal, rossz döntések következményeivel, érdekes családdal.
Aktuális, lakótársra fókuszáló rész még jobban bejött: Meghatóra, nagyon emberire sikerült. Kislány is óriásit alakított, de nagyon tetszett a volt asszonnyal való nevelés/beszélgetés is.
Szívem szerint, heti legjobbnak is jelölném, 9/10, de 2 másik is elérte e pontszámot a héten.
Igazán sajnálom, hogy igazi rétegsorozat, mert nagyon egyedi, elgondolkodtató, tanulságos, szívhez szóló.

Snoopyzit30 - 2021. 08. 21. 07:33

3 rész után nekem vegyesek az érzéseim a sorozattal kapcsolatban. Egyrészt nagyon tetszik a srác pánikbetegségének bemutatása, illetve 40-hez közeledve nekem is elgondolkodtató ez az életközepi válság dolog. Vagy ha nem is válság, de az ember azért átgondol sok mindent, főleg ha úgy érzi nem ott tart, ahol szeretne. Bár ezt kb. minden második ember így érzi 35-40 évesen.
Ami jól van még bemutatva azok a tanítási jelenetek. Milyen szépen fűzik át az ott előkerülő témákat, tetszett ahogy a gyerekek reagáltak.
Ami negatívum volt az a LaLaLand-szerű jelenet, remélem ezeket nem fogják erőltetni.
Mindenképp folytatom.

Diapolo - 2021. 08. 22. 17:08

3 rész után kasza lett.
Az első még tetszett a furcsaságával, a második már gyanúsan lefele mozdult el, ez a harmadik pedig szerintem a másodiknál is rosszabb volt.

Az a rész végi éneklés meg olyan kínos és indokolatlan volt, hogy rá is kellett néznem, hogy nem ugrott-e a Schmigadoonra át…

Az évad végén elolvasom majd az írást róla, de egyszerűen annyira csapongó volt ez a három rész, hogy nem érdekel a főszereplőnk sorsa. Látszik, hogy baja van, hogy egy kicsit másik világban él, de a tálalás az érdektelenné tette számomra. 5/10.

Shannen - 2021. 08. 27. 17:59

Szerintem a harmadik résztől kezdve azért beállt egy szintre és addigra a furcsaságokat is sikerült nagyjából megszokni. Az 1×04 kifejezetten tetszett, hogy a lakótársra fókuszált, mintahogy az 1×05 is jó volt, bár jól behúztak a csőbe, hogy a végén adjanak egy gyomrost. Nagyon érdekes, hogy vannak ezek a színes-szagos animált és egyéb jelenetek, de közben meg olyan szinten dark a sorozat, hogy nagyon.

Snoopyzit30 - 2021. 09. 15. 22:19

1×07

Ez az álomkollázs nálam betette a kaput. Itt van a határ ahonnan nem bírom már tovább nézni.
Értem hogy van itt mondanivaló bőven, de nekem ez a fajta tálalása a témának nem jön be.

Bond - 2021. 10. 01. 11:41

Végig néztem az évadot. Engem magával ragadott. Különleges a hangulata. Wow.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz