login |

Pilot: Reservation Dogs

2021. 08. 10. 15:50 - Írta: human

3 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Jól hangzik az FX új sorozatának koncepciója, miszerint egy indián rezervátum, ami egy nagyobb falunak tűnik igazából, fiatal bűnözőinek mindennapjait követjük, de már a második részre változtatnak rajta. Miért? Mint amikor a Two Guys and A Girlben a sorozat nagy nőcsábászát alakító Ryan Reynolds sosem csajozik.

Az biztos, hogy az 1 soros összefoglaló le is írja az egész történetet szinte, hiszen inkább “mindennapi” helyzetes komédia, csak ugye egy rezervátumban, nem pedig New Yorkban, vagy ilyesmi helyen. Kicsit a My Name is Earl, na meg a What We Do In The Shadows is beugorhat hangulatra. Utóbbi azért is, mert az egyik készítő Taika Waititi, másik pedig Sterlin Harjo, aki így ránézésre a saját életéből meríthetett? Vagy történetekből, amiket hallott?

Az mindenesetre biztos, hogy konkrétan belenézni a fiatal amerikai őslakosok életébe nagyon érdekes volt, és hasonlóval nincs tele a padlás, hirtelen csak a Trickster ugrik be. Sőt, még a komédia egy része is nagyon bejött, mert nem a kínos felé tolják, hanem a furcsa helyzetek köré. Nem földön fetrengős, hanem amolyan mosolygós sokszor a végeredmény. Főleg a mellékszereplők miatt természetesen.

A tényleges történetben 4 Rez Dog áll, akik bűnözéssel akarják előkeríteni a pénzt a Kaliforniába dobbantáshoz. 1 éve vesztették el a csapat ötödik tagját, aki szerintük “a hely”-nek köszönhette vesztét. Az ő emléke miatt sem adják fel a kaliforniai álmot. A pilot konkrétan egy vicces és laza furgonlopással kezdődik, és annak értékesítésével. Ahogy bűnügyi filmesen feltűnik egy ellenséges banda is, akik át akarják venni a terep irányítását, de a fegyveres harc egyelőre csak egy verekedést és egy paintballos lövöldözést jelentett.

Viszont az előzetesekben és pilotban mutogatott piti és nem olyan piti lopások alól rögtön ki is húzzák a szőnyeget a folytatásra, amiben már amolyan igazságszolgáltatók akarnak lenni a srácok, segíteni a környéken. Igen, látom, hogy beismerik a város lepukkantságában való szerepüket, a rablásuk és dobbantásuk csak a bevált recept lenne, miközben talán igazi változást is lehetne elérni. Na de ez már teljesen más sztori szerintem, legalábbis az I Wanna Be Your Dog laza ritmusa és a lopott áru eladása által lefektetett hangulattól eltér.

Nem tudom, hogy lehetett volna másképp a történethez állni, mert amúgy baromi szerethetőek a karakterek, az 1×02 végére már kifejezetten érdekelt a sorsuk, és hogy mit kezdenek a látszólag kilátástalan jövőjükkel? A mellékszereplők pedig egyszerűen zseniálisak. A bicajozó rapperek, a show-t lopó Bobby Lee, a látomás bölcs indián – utóbbi talán a legérdekesebb koncepció, hiszen életre kelti azt is, hogy miképp viszonyulnak a múltjukhoz, származásukhoz a fiatalok.

Valójában 7/10 körülre tenném a startot, de nem tetszett, hogy ilyen gyorsan váltottak.

3 hozzászólás Ne habozz!

SSY986 - 2021. 08. 10. 17:03

Szerintem még le is pontoztad, sima 8/10.
Nagyon kevés sorozat foglalkozik a témával és ha foglalkozik is akkor is csak background.pl: Longmire vagy Yellowstone
Nekem minden eleme tetszett. Jók a karakterek és mindegyiken érzödik, hogy szeretettel írták öket saját ismeretek és tapasztalatok alapján míg a fent sorolt sorozatoknál erösen éreztem a fehér ember elképzelését a rezervátomban élökkel kapcsolatban.
Szóval mindenkinek ajánlom aki szereti a sociodramedyt(ha van ilyen😂) remélem a minöség kitart.

Shannen - 2021. 08. 11. 23:03

Egy újabb különlegesség, ami egy csomó mindenki mellett el fog menni szerintem.

Egyelőre tetszett ez a 2 rész, jól felvezették a fiatalokat és a rezervátumbeli mindennapokat. poénok is ülnek, és az, hogy a megszokottól ennyire különböző környezetben vagyunk, nagyon sokat hozzáad. Jó ézékkel nyúltnak ehhez az egyébként eléggé terhelt élethelyzethez.

Nekem mondjuk pont az 1×02 jött be jobban, egyáltalán nem bánom, hogy nem azt kell nézni, ahogy gengszterkednek, ezek a mindennapi szituk az egészen elborult mellékalakokkal pont elég szórakoztató.

A kezdést én olyan 7,5/10 körülre lőném be. Kíváncsi vagyok, hogy megmarad-e különlegességnek vagy igazi rejtett kincs lesz belőle.

WagnerUr - 2021. 08. 18. 02:10

Most néztem meg az elérhető 3 részt, legszívesebben fel sem állnék a monitor elől az évad végéig ha lenne ilyen opció. Annyira szerethető minden pillanata, imádom az összes karaktert és a poénok is kivétel nélkül találnak. A 3 rész alapján egyre jobban belejönnek és emelkedik a színvonal. Waititi neve nekem már garancia, bármihez nyúl ez az ember, látatlanban is kérem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz