login |

Slasher: kezdett a 4. évad (Slasher: Flesh & Blood)

2021. 08. 15. 21:30 - Írta: winnie

6 hozzászólás | kategória: antológia, Kanada odavág, kritika,

The competition starts now.

Vége a jó időknek, ugyanis a Slasher elvesztette a Netflix-et, amely a teljesen jó első évadja után csapott le erre az évados kaszabolós (slasher) horror antológiára, így a legjobban sikerült második és az ugyancsak jó harmadik szezont követően megint csak hetiben kell követnünk a sorozatot, immáron a Shudder jóvoltából, ami egy digitális platform a horrorra szakosodva. De legalább követhetjük, nem?

A 4. évad a Flesh & Blood alcímet viseli, és az előző szezonokhoz hasonlóan bárki elkezdheti, hiszen teljesen önálló sztorit hoz el, semmi kapcsolódása nincs a korábbiakhoz (amik még mindig elérhetők itthon a Netflix-en, magyar felirattal), bár akadnak ismerős arcok a színészek között, akik más szerepben vissza-visszatérnek. A csütörtöki dupla epizód (kellett a két rész!) egy érdekesnek tűnő, szokás szerint kevés szereplős, izolált helyszínes sztorit vázolt fel, pár igencsak 18+-os halálesettel.

Elég furán, 25 évvel a múltban kezdődik az első rész, mintha valaki komoly sebet kapva menekülne az erdőben, de később kiderül, hogy nem rögtön egy horrorba csöppentünk, hanem mindössze arról van szó, hogy pár ember (ismerősök) egy aranyrúdért versengtek úgy, hogy közben nem válogatnak az eszközökben.A kép a jelenbe kerülve idővel kitisztul, mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy a Flesh & Blood (némiképp megidézve a Guilty Party című második évadot, meg talán a Knives Out-ot) egy több rétegű történetet kínál.

Az alapszituáció egy családi összejövetel (nyilván nem egyszerű a família, már szerkezetileg sem, hát még közös múltjukat tekintve!) sok ájtatoskodással, lopott pillantásokkal és bőséges feszültséggel. A családfő “szerettei” előtt bejelenti, hogy haldoklik (sőt, hogy konkrétan meg fog halni), és ezen alkalomból ismét megtartja megszokott játékát, egy “az a szabály, hogy nincs szabály” versengést az örökségéért. Amelyik családtag nyer, azé a sok pénz.

Fura kezdés, mit ne mondjak, hiszen így nem csak a gyilkolászás+gyilkos utáni kutatás adja a szezon motorját, hanem ez a versengés is, ami során az egyes próbákat követően mindig kiesik egy ember a pénzért folytatott küzdelemből, miközben persze egy maszkos gyilkos is ritkítja a családtagokat, mi pedig filózhatunk, hogy vajon milyen újabb értelmes motivációt lehet kitalálni minderre (többször is sikerült, de egyre jobban kétlem, hogy menni fog).

Nyilván indítékok kapcsán a kulcs a múltban leledzik, így mondanom sem kell, hogy az események közben kapunk bőven flashback-eket, amik rávilágítanak egyes karakterdinamikákra, betömködnek kérdőjeles lyukakat, miközben megismertetnek minket a múlttal is, aminek egy fontos szeletét fent nem is említettem, ugyanis a nyitójelenet konklúziója szerint a családfő egyik unokáját elrabolták, és neki azóta sem leltek a nyomára.

A kezdés javarészt tehát felállítja a táblára a figurákat, lefesti az alaphelyzetet, az első gyilkosság révén bemutatja, hogy milyen brutális elkövetővel van dolgunk (ez az, ami nem kicsit hajazott a 2. évados startra), és a “pilot”, vagyis az évadnyitó utolsó jelenetében éppen felkészülünk az első játékra, amikor megkapunk egy (végülis várt) csavart. (Az 1×02-ben elkezdődik a játék, megtörténik az első kiesés, újabb gyilkosságra is sor kerül.)

Remélem, hogy a folytatás is hozza minimum azt a szintet a Flesh & Blood esetében, amit a kezdés, mert nem nagyon kellett csalódnom benne. Nyilván megvannak a fenntartásaim, hogy ebből miképp fognak valami koherens sztorit kihozni, hogy mennyire lesz érdekes a puzzle újbóli kirakása, illetve, hogy a játék és a gyilkolások egymás mellettisége mennyire fogja támogatni egymást, de amíg szórakoztató a végeredmény, addig nem lesz gond.

Az ismerős arcok pedig külön pluszt jelentenek, és persze az is, hogy nem egy karakter megint tipikusan tűzre való emberi archetípust testesít meg, így nagy trauma nem fog minket érni a kibelezések és végtag-letépések során.

6 hozzászólás Ne habozz!

Diapolo - 2021. 09. 01. 12:46

3 rész után azt mondom, hogy szerintem a minőség nem esett a korábbi évadokhoz képest, én jól szórakozom. Jól megoldják a feladat és a gyilkolászás összemosását. Az első feladatnál, a kötélmészásnál féltem, hogy ez mi akar lenni, valami Survivor feladat? De amikor hozták a szeges szőnyeget, akkor elmosolyodtam, hogy ez még mindig a Slasher :)

Ilyenkor szeretek tippelgetni, hogy ki lesz a tettes, és én Theo-t mondanám. A nézettség nem tudom mit nyújt, de remélem, hogy kap még további évadokat a Slasher, mert eddig mind a három korábbi évad emlékezetes volt, és úgy tűnik, hogy ez is csatlakozik majd hozzá.

ArpHalliwell - 2021. 09. 01. 20:37

Csatlakozom az előttem szólóhoz, a minőség maradt, sőt a 2.évad után ez a legerősebb nálam.
Én is Theo-ra tippelek, bár a motivációt nem tudom.

ArpHalliwell - 2021. 09. 19. 20:37

SPOILER

!!!!!!!!!

Nem gondoltam volna, hogy dr. Trinh lesz a maszkos, főleg, hogy Spencert ő “altatta el”, utána mégis kimarta a szívét…
Következő részből biztos kiderül mi volt az indítéka, remélem nem Ahs-szerű mondvacsinált lesz…
Vincent gyerekkori flashbackjet varom nagyon
A szezon vetekszik nálam a 2.evaddal, lebilincselő, nincs üresjárat.

Ravagedseducer - 2021. 09. 20. 22:48

@ArpHalliwell

Egyébként az utolsó 2 rész egyben jött ki, szóval már kiderült :)

Nekem nagyon bejött az egész évad, csak az utolsó rész döcögött kicsit… ennél nagyobb durranást vártam de nem volt rossz.

ArpHalliwell - 2021. 09. 29. 16:08

@Ravagedseducer
Ezt nem is tudtam, csak tegnap néztem meg az utolsó részt. Egyetértek veled, az egész évad iszonyatosan jó volt, de az utolsó rész…hiányérzetem maradt.

Gery89 - 2021. 10. 20. 01:17

De jó volt ez is :) mindegyik évad tetszett, nyilván a második a kedvenc, de most kedvem lett ledaralni az egészet újra egyben.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz