login |

Grace and Frankie: kezdett a 7. évad

2021. 08. 19. 20:00 - Írta: Shannen

1 hozzászólás | kategória: kritika,

Több mint másfél évvel az előző (egyébként remek) szezon premierje után mint derült égből villámcsapás érkezett meg a Netflix leghosszabb ideje futó komédiájának utolsó évadjának első négy része nemrég a platformra mindenféle előzetes beharangozó nélkül. Naná, hogy első napos dara lett belőle és az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy sikerülni fog a megszokott minőségen zárni Grace és Frankie történetét. Igaz, a teljes képre 2022-ig várnunk kell.

Amikor tavaly márciusban leálltak a forgatások, a zárószezon első négy epizódja már a dobozban volt, ezeket tették most elérhetővé. Gondolom azért most, mert nyár közepe óta újra forgatnak, így feltehetően nem kell már olyan nagyon sokat várnunk a maradék 12 részre sem. Igaz, a szereplőgárda magas átlagéletkora azért biztos extra rizikót is hordoz magában, de reméljük a legjobbakat.

Na de milyen volt ez az évadkezdés? Nos, aki látta tavaly tavasszal a 7×01-nek a kvázi olvasópróbáját, az tudta mire számítson: abszolút szórakoztató, benne volt minden, amiért szeretni lehet ezt a sorozatot, minden szempontból ott folytatták, ahol az előző szezon végén abbahagyták. A tovább mögött folytatom.

Tudom, hogy évek óta ismétlem magam, de továbbra is lenyűgöz az az energia, amivel Jane Fonda, Lily Tomlin, Martin Sheen és Sam Waterston száguld végig az epizódokon. Mármint nyilván nem maratont futnak, sőt mintha egyre több lenne a statikusabb jelenet is, hanem iszonyat szenvedéllyel és lelkesedéssel mennek bele a legelborultabb jelenetekbe is, szórják ide-oda az egysorosokat és a háttérben megbújva is képesek olyan arcokat vágni, hogy nem lehet nem mosolyogni, sőt fel-felnevetni rajtuk.

Az idei részekben ráadásul megint sokat volt összeeresztve a négyes, hiszen Sol és Robert kénytelen Frankie-éknél megszállni egy időre, amíg a házukat renoválják, ezt pedig senki nem élvezi igazán, de főleg nem az exfeleségek, akik közben azon vannak, hogy ne bukjanak le az FBI előtt, akik továbbra is Grace újdonsült férje után nyomoznak.

Nick ugyan már börtönben van, de így legalább Frankie-ék beindíthatják a Rise Up!-bizniszt, Grace pedig élvezheti, hogy végre tartalmasan tud időt tölteni Nick-kel a látogatási időben. Abban viszont már egyáltalán nem biztos, hogy visszaszeretné kapni a férfit 0-24-ben, pontosabban abban nem biztos, hogy képes lenne-e megint Frankie-től elköltözni.

Közben a gyerekek életében is történnek változások, ki házat vesz, kit körülmetélnek, ám a prímet mindenképp Mallory és Brianna rivalizálása viszi, miután előbbi lesz utóbbi főnöke. És persze a szenzációs Joan-Margaret is felbukkant megint, hogy kétes múltjának tapasztalatait felhasználva segítse Frankie-ék vállalkozását.

Szóval minden folyik a megszokott mederben, az évadkezdésre simán mehet a 8/10, és innentől kezdve már csak türelemre van szükség, hogy kibírjuk a következő hónapokat a maradék részekig.

1 hozzászólás Ne habozz!

Snoopyzit30 - 2021. 08. 20. 23:45

Nekem csalódás volt ez a kezdés megmondom őszintén, pedig már mind a 4 részt láttam. Valahogy erőltetett, nem ültek a poénok. Jane Fonda legutolsó plasztikája egyenesen ijesztőnek hat. Nem tudom mi, de valahogy hiányzott a lélek számomra ezekből a részekből.
Mindenesetre kitartok a sorozat mellett, a tavalyi évad remek volt, így remélem ez is feljavul.
Grace viselkedését nem tudom hova tenni és remélem Roberték háloszoba gondjai sem kapnak több figyelmet a kelleténél.
Most a “gyerekek” jelenetei sem voltak jók.

Erre a 4 részre én egy 5/10-et tudok csak adni

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz