login |

Modern Love: a 2. évad

2021. 08. 20. 15:50 - Írta: Shannen

1 hozzászólás | kategória: antológia, kritika,

Az Amazon Prime Video félórás, Modern szerelem című romantikus epizodikus antológia sorozatának első évadjáról anno valamiért nem írtunk, pedig a visszajelzések alapján kifejezetten jól sikerült. Igazából nem csak itt a blogon de máshol se nagyon keltett nagyobb hullámokat, hiába a sztárokkal teli szereplőgárda, a tavalyi Emmy-n is csak egy vendégszereplő jelöléshez jutott a sorozat. (Én szívesen néztem, hébe-hóba leszaladt egy-egy rész, de talán még mindig nem értem a végére – winnie)

Pedig igazi szívmelengető darabról van szó, ami nem akar ugyan világot megváltani, de egy-egy epizód tényleg képes feldobni a néző napját, egyszerűen jobban érzi magát tőlük az ember.

A sorozat a The New York Times hasonló nevű 2004 óta futó rovatában megjelent esszék alapján készül, alapanyag tehát bőven van, így nem is csoda, hogy idén megérkezett a második évad is megint csak 8 epizóddal múlt héten magyar felirattal és szinkronnal. Anno az első szezon egyik-másik epizódjának alapjául szolgáló esszét el is olvastam, mindenképp érdekes, főleg, hogy John Carney, a készítő (Begin Again, Sing Street) nyilván nem szorul szóra adaptálta a történeteket, hanem kissé átdolgozva.

Epizodikus antológiáról lévén szó, bármelyik résszel lehet kezdeni és bármelyiket ki lehet hagyni, ha nem tetszik a felütés, hiszen nincs kapcsolat a részek között, legalábbis a második évadban semmiképp. (Az első évad utolsó részében vannak visszautalások az előző epizódokra, de a finálé fő sztorija azok nélkül is érthető.) Ami mégis összetartja ezeket a történeteket, az az emberi kapcsolatok, a szerelem és a szeretet mindenféle fajtájának a bemutatása hol viccesen, hol drámaian, de mindig őszinteségre törekedve.

Mindezek ellenére azért a Modern Love nem lesz giccses (na jó, maximum pillanataiban), inkább kedvesen romantikus, olyan sztorikat mutat be, amin lehet mosolyogni, meghatódni és legtöbbször tényleg elég ez a 30 perc ahhoz, hogy a néző szívéhez nőjenek ezek a karakterek. Vannak itt történetek tinikről, útkereső huszonévesekről, elvált középkorúakról, így szinte lehetetlen, hogy a néző ne azonosuljon legalább egy szereplővel a sok közül vagy csak ne ismerjen rá magára a mindennapok humoros vagy épp kínos pillanatait bemutató jelenetekben.

Akárcsak legutóbb, idén is volt a nyolc rész között ami jobban, volt ami kevésbé sikerült. Összességében talán az első évad egy fokkal jobb epizódokat szállított, emlékeim szerint több volt az olyan történet, ami igazán megfogott, de azért az idei etap is simán megér egy megnézést, sőt van olyan rész, amit akár szívesen újra is néznék. Ami epizód nálam elcsúszott az leginkább a rendezésen múlt, a történetekre és legfőképp a színészekre szinte semelyik epizódban nem lehetett panasz, bár némely casting döntésen kicsit meglepődtem.

Várom is a továbbiakat, hiszen a téma kimeríthetetlen, jó színészekből is van még rengeteg, szóval minden adott a folytatáshoz, bár egyelőre még nincs hír újabb évad berendeléséről.

A tovább mögött spoilermentesen gyorsan végigveszem, hogy melyik epizód miről szól és kik játszanak benne, ha esetleg valaki nem az elején szeretné kezdeni, hanem csak a neki érdekesnek hangzó részeket próbálná be.

Az évad egy legjobb részében, a 2×01-ben Minnie Driver a halott volt férjének régi sportkocsijától kénytelen megválni anyagi okok miatt, ami hiába rozoga és csak a baj van vele, mégis csak az egyik utolsó kapocs a volt szerelméhez, így az elválás egyáltalán nem egyszerű.

A 2×02-ben egy fiatal nő (Zoe Chao), aki betegsége miatt a megszokottól eltérő bioritmussal rendelkezik, így ő éjszaka aktív, nappal pedig alszik, találkozik egy sráccal (Gbenga Akinnagbe), aki viszont nappal dolgozik, így a kettejük ébrenlétének szűk keresztmetszetében kénytelenek randizni és megismerni egymást.

A 2×03 annak ellenére volt mosolygósan nézős, hogy kifejezetten olcsó húzásokkal volt tele. A tavaly márciusi karantén kezdetén a Galway-ből Dublinba tartó vonaton a középkori tanulmányokat folytató Paula (Lucy Boynton) beszélgetésbe elegyedik az IT-s Michael-el (Kit Harrington). Rögtön ott a szikra köztük, meg is beszélik, hogy telefonszámot ugyan nem cserélnek, de majd 2 hét múlva, amikor feloldják a karantént, találkoznak a vasútállomáson és együtt utaznak vissza Galwaybe. Nem csak a Before Sunrise-t sikerült megidézniük itt a készítőknek, de még egy olcsó (de elismerem, hangosan felnevetős) GoT-poént sem hagytak ki.

A 2×04 egy elég elcsépelt szituációt hozott, melyben egy fiú-lány barátságban (Isaac Powell, Dominique Fishback) az egyik fél mindig többre vágyik. Kedves volt a sztori, de semmi újat nem hozott és ez volt az egyik legkevésbé sikerülten rendezett epizód idén.

A 2×05 remekül rámutatott arra a szituációra, amikor egy tinédzser (Lulu Wilson), aki kezdi megismerni a saját szexualitását, ami akár különbözik is a megszokottól, mennyire nehéz helyzetben van, hogy ezt felvállalja önmaga és a környezete előtt. Ráadásul úgy tűnik még a Buzzfeed kvízek sem nyújtanak segítséget ebben a helyzetben. Itt megint csak azt tudom mondani, hogy a történet tetszett, de a folyamatosan rángatózó kamerától már kezdtem tengeribeteg lenni, pedig az egész epizód egy iskolaépületben játszódott.

A 2×06-ban egy volt katona (Garrett Hedlund) és egy családanya (Anna Paquin) közti furcsa kapcsolat alakulását láthatjuk, miután kiderül, hogy a házastársaik egymás szeretői, így mindkettejük számára a másik lesz az, aki ténylegesen át tudja érezni a fájdalmas helyzetet. Érdekes volt nézni az epizódot úgy, hogy a négy szereplő között egy cseppnyi kémiát nem tudtam felfedezni.

Szintén a kevésbé sikerült epizódok közé sorolnám a 2×07-et, amelynek középpontjában két fiatal srác áll (Marquis Rodriguez, Zane Pais), akik egy egyéjszakás kalandot követően évekkel később random összetalálkoznak az utcán, mi pedig flashbackekből ismerjük meg a történetüket, ráadásul az együtt töltött éjszaka eseményeit hol az egyikük, hol a másikuk szemszögéből látjuk.

Szerencsére az évadzáró megint pazar lett, köszönhetően Tobias Menzies és Sophie Okonedo párosának, akik egy elvált párként nevelik gyerekeiket, hogy aztán egyszer csak újra fellobbanjon a láng közöttük és találkozgatni kezdjenek, ám hamar újra komoly megpróbáltatások elé kénytelenek nézni.

1 hozzászólás Ne habozz!

Snoopyzit30 - 2021. 09. 19. 18:09

Azzal kezdeném, hogy sokkal, de sokkal jobban tetszett ez az évad, mint az előző. Meglepődtem, de konkrétan a 8 részből egyetlen egy volt, ami nem tetszett (az 5. részt kb. 3 perc után kinyomtam) az összes többi végig lekötött és egyszerűen remek volt.
Még jó párszor meg fogom nézni szerintem.

9/10

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz