login |

Physical: vége az 1. évadnak

2021. 08. 24. 15:50 - Írta: Shannen

2 hozzászólás | kategória: kritika,

Már az évadkezdéskor érződött, hogy az Apple TV+ egyik legújabb félórás dramedy-je nagyot igyekszik markolni, hiszen mindenről is próbál szólni, ám valójában a végére a sok szék között mégis csak a pad alatt kötött ki. Ez már csak azért is érdekes, mert ha szétszálazom a Rose Byrne főszereplésével készült Physicalt, akkor rengeteg jó dolgot lehet róla mondani: remek 80-as évek hangulat, ütős fekete humor, és a főszereplő személyes drámája is eléggé átjön.

Hol van akkor a probléma? Leginkább a rengeteg kidolgozatlan és súlytalan mellékszálon, amelyek rányomják a bélyeget a látottakra és időnként meg is akasztják a flow-t.

Az az igazság, hogy nagyon bosszankodni mégsem tudok, mert a központi elem mégiscsak Sheila személyes története, aki egy mentális problémákkal küzdő háziasszonyból sikeres videós aerobik-oktatóvá igyekszik válni és akinek a története abszolút lebilincselő.

A saját narrációjának köszönhetően ugyanis belelátunk egy eltorzult önképpel rendelkező családanya fejébe, akinek elege van a lúzer férjéből, az unalmas hétköznapokból és az üres kaliforniai bájcsevejekből, aki mindennél jobban vágyik arra, hogy bebizonyítsa, a saját jogán is képes elérni valamit és megállni a helyét önállóan az életben.

A mentális problémája fizikálisan a bulimiában nyilvánul meg, ám közben a saját magáról alkotott torz képet kivetíti a körülötte lévőkre is és, bár csak fejben, de hozzájuk is ellenségesen közelít. Nem csak saját magában, de másokban sem talál szinte semmi szerethetőt, arról nem is szólva, hogy folyamatosan (és tévesen) a hátán érzi mindenki ítélkező tekintetét. Ezzel pedig önmagát fosztja meg a normális emberi kapcsolatoktól.

Igen, brutális, ahogyan Sheila önmagáról beszél a narrálás közben, de ettől a nagyon nyers és direkt megfogalmazástól lesz a sorozat (pontosabban Sheila története) őszinte. Ugyanakkor ez az őszinteség néha már annyira valódinak érződik, hogy simán el tudom képzelni, hogy a hasonló problémákkal küzdőknek ez triggerelő lehet.

Az pedig, ahogy Rose Byrne a másodperc töredéke alatt képes váltani és pusztán a pillantásával elhazudni az érzelmeit, kényszermosolyt erőltetni magára és egyetértően bólogatni miközben mindenkit elküldene a fenébe, az igazán parádés. Mint ahogy azt is remekül szemléltették a készítők a fináléban a narráción keresztül, hogy mi kell ahhoz Sheilának, hogy ezen az ártalmas beidegződésen változtatni tudjon.

Szóval ez a szál nálam teljesen működött, és a többi melléksztori ide bekapcsolódó elemei is jól kiegészítették egymást, csak kár, hogy önmagukban nem álltak meg. Nyilván Danny, a hippiből lett egyetemi tanárból lett képviselőjelölt férj pont csak annyira törődik a feleségével, hogy az ott álljon mellette miközben a filozofikus kampánybeszédeit tolja a fiatal szörfösöknek. Ám valójában Danny sem egyértelműen negatív figura, inkább mondanám idióta baromnak, aki képtelen egyenrangú félnek tekinteni a nála egyébként jóval okosabb és pragmatikusabb feleségét. És mire észbe kap, addigra már túl késő.

Az sem segített jobban elviselni a karakterét, hogy az egész kampány, ami közvetlenül kényszeríti rá Sheilát, hogy pénzt szerezzen az aerobik oktatással, egymás után hozta az érdektelenebbnél érdektelenebb jeleneteket, a nagy és üres filozofálgatásoktól kezdve a megszámlálhatatlan kaliforniai pénzgyűjtő partiig. Az évad második felére, ahogy közeledett a választás napja, egyre több hangsúlyt kapott ez a szál és ez egyre jobban rányomta a bélyeget a részek élvezhetőségére.

Persze, itt is ömlött ránk a 80-as évek nosztalgia, a zenék, a ruhák, betekinthettünk a kaliforniai hippik mindenféle szexuális fétissel teli mindennapjaiba, voltak tehát benne színes-szagos pillanatok, de ettől még kidobott időnek éreztem ezeket a részeket.

A kampányolásról tehát nem, az aerobik biznisz felépítésről viszont szívesen láttam volna még többet. Sheila ugyanis egy véletlen folytán az aerobikban kezdi el megtalálni önmagának a morzsáit, majd titokban oktatni is kezd, ami egyrészt jót tesz az önbecsülésének, másrészt elkezdi visszakuporgatni a családi vagyont, amit az elmúlt években Big Mac-re költött és ami feltétlen kellene a férje sikeres politikai kampányához.

Ez a titkolózás mindenfelé ügyeskedést hoz magával, amiben a szintén aerobik oktató Bunny és barátja Tyler párosa van Sheila segítségére. Della Saba, mint a Libanonból (ugye?) a családjától kvázi megszökött, bizalmatlan nagydumás lány volt számomra a sorozat nagy felfedezése.

A Sheila és Bunny közti dinamika remekül működött, ahogy mindketten tökéletesen átláttak a másikon, ám az önös érdekük mégis azt kívánta, hogy együtt dolgozzanak. Akárcsak a pornóforgatásból pénzt szerző szörfös Tyler, úgy Bunny is kapott minisztorit évadközben, de annyira esetleges és semmilyen volt ez mindkettejük esetében, hogy sokszor csak lógtak a levegőben.

Amit viszont nem tudtam hova tenni igazán, az a Danny ellenfelét támogató ingatlanos depressziós hapsinak (jó, megnéztem, John Breem) a története, ami végül egy igazán WTF jelenetben csúcsosodott ki a fináléban. Kíváncsi leszek, hogy az ott történtek után, hogyan folytatják a történetet.

Mert hogy lesz folytatás, a második évad már berendelve. Van is még bőven mit elmesélni, hiszen még a pilotban látott flashforward-hoz sem értünk el. Sheila is kapott egy újabb löketet, hogy kezébe vegye a sorsát, kérdés, hogy képes lesz-e ezzel élni, miközben többen is feltehetően a bukását akarják majd látni.

2 hozzászólás Ne habozz!

Rapguruz88 - 2021. 08. 24. 17:02

Egyetértek a kritikával, sajnos a választási részek engem is untattak..

Snoopyzit30 - 2021. 12. 30. 20:12

Engem most talált meg a sorozat, és nagyon jó kis év végi dara lett belőle. Az utóbbi években valahogy mindig a két ünnep között botlok bele olyan sorozatokba, amik nagyon tetszettek. Aztán rágom a körmöm, hogy már leadtam a JAws jelöltjeimet. Merthogy Rose Byrne-nek simán ott lenne a helye a jelöltek között.

Voltak a sorozatnak gyenge pontjai, de még azok sem voltak olyan mértékűek, amik számomra elrontották volna az élményt. Végre az aerobic hallatán nem Jane Fonda vagy Bíró Ica fog az eszembe jutni legközelebb. A 80-as évek feeling nagyon erős volt.

A főszereplő nő története szerintem nagyon átélhető volt. Bakker, ha még egy ilyen tökéletes testű ember is ilyen testképzavarral küzdhet, akkor mit érezzen egy 10-15-20 kg túlsúllyal rendelkező nő. Ez azért egy kis bemutatót ad abból, hogy mennyire szarul tudja magát érezni az ember, és ez független lehet – jelen esetben teljesen – a valóságtól. Mert itt aztán tényleg 1 gramm felesleg nincsen a háziasszonyon, még 1 gyerekszülés után sem. Az is durva, mikor kiderül, hogy mi okozza már gyerek kora óta a bulimiáját. A férjétől én már az első percben undorodtam, bár nyilván a karakternek is voltak jó pillanatai.
Sheila és a plázás pasi között volt kémia, szóval ennek a folytatását kíváncsian várom. Jól bemutatta, hogy az a pasi is a saját kis poklában él, bár teljesen máshogy mint Sheila. És igaz ez más szereplőkre is.

Várom a folytatást. Nálam ez simán 8/10.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz