login |

iCarly: vége az 1. évadnak

2021. 09. 02. 21:30 - Írta: Necridus

Szólj hozzá | kategória: kritika,

Visszatért a Nickelodeon nagysikerű sorozata, az iCarly idén nyáron (és mivel jövőre jön a SkyShowtime a Paramount+ kínálatával, jó eséllyel hozzánk is befut), ami azt ígérte, hogy a régi stílust ötvözi egy új, felnőttesebb jelleggel, s úgy tűnik, ez a nézőknek be is jött, mert hamarosan érkezik a második évad.

Valamennyire engem is lekötött, persze, különben nem írnám ezt a kritikát, de azért bevallom, nem lettem a rajongója az új változatnak. Mondjuk visszagondolva az első széria borzasztó erőltetett volt, ebből jutott azért ide is, de az új sorozat azért képes volt nem csak az ökörködésre alapozni. Egyértelműen azok voltak a legjobb epizódok, ahol nem vesztettük el a fejünket és felnőttesebb témákat érintettünk.

A tovább mögött folytassuk spoilerek nélkül.

Próbálta azért egyenlően eloszlatni, de azért csak érződött, mikor akar a sorozat a múltba visszarepülni, s mikor mutatja meg a felnőttesebb énjét. Előbbi sajnos nehezen működött (bár abból a szempontból mindenképp, hogy emlékszem az olyan pillanatokra és beszélek róluk, sőt, valamennyire érdekel is, milyen agyamentségeket találnak ki), nem igazán illett a karakterek korához és elmesélt történeteikhez.

Bár például Spencer úgy tűnik, nem is akart felnőni, ő ugyanaz a nagy majom, aki egykor volt, a játékideje 90 százalékában bolondozott. Freddie is úgy kezdte, azonban őt azért némi változáson keresztülvitték, rajta érződött a felnövés, de inkább Carly az, aki több fejlődést mutatott. Ő nem ragadt le a korábbi énjénél, mint Spencer.

A másik két állandó új karakternek minősül. Harper hozta az igazán felnőttes problémákat annak ellenére, hogy néha rettentően sok a karakter, Millicent, Freddie fogadott lánya pedig a tipikus mindenkinél okosabb, egysorosokat dobáló kislány karaktert játssza, ami úgy tűnik, kötelező eleme a szitkomoknak. Többnyire működött, csak hajlamosak voltak túltolni.

Mondjuk érdekes lett volna ezeket a karaktereket a websorozatban szerepelve látni, csak ugye az önmagában eltűnt. A 13 epizód alatt nagyjából 3 percnyi láttunk ebből? Pedig ez a széria elvileg pont arról szól, mégis annyira elhanyagolták, hogy néha teljesen jogosan elfeledhető faktor volt a sztoriban. Carly-t díjaznák az évad végén a webshow sikere miatt, de mi egy pillanatot nem láttunk abból, hogy miért.

Inkább a karakterek személyes problémáiról esett szó (Carly meg a pasiügyei…), ami megfért egy átlagos szitkomba, csak pont a webshow miatt lenne (még) különlegesebb ez a sorozat, ami viszont hiányzik. Ezzel szinte beleesik a tipikus szitkomok körébe, aminek annyi az előnye a többiekkel szemben, hogy mögötte van jó pár évadnyi siker. A nézői pedig elég nagy százalékban azok, akik anno követték a sorozatot (a stíluson is érezni, hogy nekik/nekünk szól), valószínű ezért olyan sikeres most is.

Az évadzáró nézése közben egyébként azon agyaltam, hogy mennyire teátrálisan formálják meg a színészek a karaktereiket, mennyire műnek hat az egész. Persze ez még az elfogadható kategória, tudjuk, hogy a többkamerás szitkomoknál a színpadi jelleg, az élő közönség előtti játék miatt ez nem ritkaság (még, ha itt a COVID miatt jó eséllyel nem is voltak nézők), de itt valahogy sokkal hangsúlyosabban éreztem, hogy minden egyes szituáció, mondat, mozdulat és mimika mesterkélt, mindent erősen túljátszanak, mintha tényleg azt szeretnék, hogy a huszadik sorban ülve is lássunk és halljunk mindent. Megnézném, hogyan játszanak egy egykamerás komédia epizódjában, hogy mennyire állnák meg ott is a helyüket.

Lehetne jobb is az iCarly-revival, de azért nem rossz így sem. Megvannak a hibái, igen bugyuta néha, de egyébként a nosztalgiázás és az esetek legalább 50 százalékában felbukkanó felnőttes humora megragadt. Ott leszek a második évad nyitásánál, mert mégiscsak az átlag szitkomoktól különlegesebb.

Azért viszont nagy pacsi, hogy a szezonzáróban visszahozták a hosszú intrót! Nagyon nehéz volt a rövidített verzióra ráhangolódni, a dal nagyon catchy, a vágott verzióhoz nem tudtam hozzászokni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz