login |

Pilot-mustra: Annika – 1×01

2021. 09. 13. 15:50 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, pilot-mustra,

Kicsit megkavarodtam a UKTV és a PBS pár héttel ezelőtti premier új krimisorozata kapcsán, ami az Alibi csatornán mutatkozott be, ugyanis a címről a svéd Annika Bengtzon: Crime Reporter (itthon: Annika Bengtzon – A bűn nyomában) ugrott be, amiről korábban írtuk, hogy dolgoznak az angol adaptációján. De ez nem az az Annika. Ez az Annika egy BBC4 rádiós dráma, egy hangjáték vizuális változata. Igen, (most már?) ilyen is van. (Itt hallgathatóak meg YouTube-ról a részek.)

Szóval a sorozat a tévénézőknek biztos, hogy új lesz, az pedig, hogy nekem konkrétan tetszeni fog (vagy legalábbis jókora előnnyel indul majd) már az első másodpercekben kiderült. Nem azért, mert megláttam Nicola Walker-t (aki a River-ben nagy kedvenc volt, most pedig az Unforgotten-ben is nyomja), hiszen tudtam, hogy ő a főszereplő, hanem mert azonnal elkezdett belebeszélni a kamerábaaz előzetes posztjánál ezt leírtuk, csak jól elfelejtettem.

ANNIKA – 1×01 – 7/10

Szóval elég komoly előnnyel indult nálam ez az epizodikus krimi (oda vagyok az ilyen gimmick-ekért, mégiscsak többet ad, mint egy sima narráció!), amire még rá is tett egy lapáttal a borongós tengerparti környezet, valamint a zene által megteremtett hangulat. Gondoltam, totál nyert ügyem van, már csak azért kellett izgulnom, hogy a karakterekkel (legalábbis a főhőssel) se legyen gond, és hogy a krimiszál okésra sikerüljön.

Az aktuális ügy, hajazva némiképp (az általam eléggé utált) a Whitstable Pearl kezdésére, egy vízben talált holttest megöléséről szól, akinek elég komolyan szigonyt lőttek a fejébe, és szerencsére a felgöngyölítés bőven volt annyira érdekes, hogy lekössön. Természetesen semmi forradalmi nem volt benne, de legalább nem csak fantáziátlan, rutinnak szánták, és a nyomolvasós meg kikérdezős részek is többet adtak, mint infók puszta ledarálása.

Ami a legfontosabb, az a főhős, akit nagyon jól eltaláltak. Nyilván hozott anyagból dolgoztak a készítők, jó ideje faragták Annika karakterét, mi pedig kvázi beültünk a tutiba, de tényleg kellemes meglepetés volt számomra ez a (norvég származású) gyerekét egyedül nevelő családanya a fanyar és olykor csődöt mondó humorával, valamint a kínos tikkjeivel (bár olykor nem tudtam hova tenni a viselkedését), amihez sokat adott az is, hogy kommunikált velük.

A mellé pakolt csapat tagjai közül a pilotban nem mindenkinek volt elég ideje ahhoz, hogy sokat mutasson, de egyelőre velük sincs gond, a kívülről a tengermenti ügyekkel foglalkozó egységhez érkezett főnökkel pedig mindenképp érdekes a dinamikájuk, és egyelőre Annika tini lányának jelenléte sem negatív csapódott le bennem. Lázadt ugyan, engedetlenkedett, de remek jelenetek is születtek vele az olykor kifejezetten komikus stílus mellett.

És, ha már említettem a zene által megteremtett hangulatot, akkor arról is szólni kell, hogy a sorozat helyszíne Skócia, lehet tobzódni a skót akcentusokban is, ha valakinek hiányoztak volna. És nekem hiányoztak. Mint ahogy egy ennyire szolid, epizodikus nyomozós sorozat is hiányzott mostanság. Hangulat, korrekt ügy, erős főhős, ez így nyerő kombináció a műfajban. Remélem, a folytatás sem cáfol rám.

1 hozzászólás Ne habozz!

Divide - 2021. 09. 14. 06:51

Éreztem, mikor először olvastam róla, hogy ez tetszeni fog, és úgy is lett. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy humor is lesz benne, nem is akármilyen!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz