login |

FBI: Most Wanted: kezdett a 3. évad

2021. 09. 28. 21:50 - Írta: winnie

7 hozzászólás | kategória: kritika,

Az FBI-os évadnyitós kritikában leírtam, hogy mi is ez a tripla crossover, amit húzott Dick Wolf CBS-es franchise-a (részvétem a magyar tévét nézőknek) a második spinoff indítása kapcsán, de tényleg érdekes lenne olyan visszafogott véleményét hallani, aki nem hajlandó más sorozatot nézni FBI: Most Wanted-rajongóként, mert ha akarom, akkor a résznek sem eleje, sem vége nem volt, az előző évados cliffhanger csak egy mondatos említést kapott, ráadásul a rész úgy kezdődik, hogy az egyik főszereplő éppen a halálán van, és úgy fejeződik be, hogy nem tudni, mi lesz vele. Ezt nevezik kiszúrásnak?

Ez a középső gyerekek sorsa. Persze a helyzet nem annyira kétségbeejtő, hiszen az információkat azért megkapja az ember, és talán a 3×02 is eligazítja őt az életveszélyben lévő tag sorsa kapcsán, de egyébként maga az epizód közel sem lett annyira jó, mint az FBI-os.

Eleve kevésbé volt a 3×01 Most Wanted-es, a szökevényüldözős, mindig egy kicsit később odaérős és közben a hátteret és a tettest jobban megismerős felállás igencsak  esetleges volt, mert ugyan a végére kialakult valami versenyfutás, de a tettes nem nagyon kapott kiemelést, csak annyi derült ki róla, hogy tényleg szemétember – komolyan eszembe jut ilyenkor, hogy vajon a színészek szeretik-e az efféle, jelen esetben pedofil, gyerekverő szerepeket, vagy úgy kell összefogdosni egy tucatot castingra. Vagy csak egy meló, ami fizet?

Az egész tortára pedig az volt a hab, hogy maxolják a Most Wanted-nézők bánatát, hogy ugye elég csonka most a nyomozócsapat, így nem elég, hogy az FBI-ból kellett bevonni egy karaktert, de az FBI: International-ös az új állandó szereplő, Alexa Davalos is itt mutatkozott be (elég korrekt módon)..

Persze nekem nem kell mások fejével gondolkodnom és amiatt búsulnom, hogy lemaradok valamiről, nem került semmibe megnéznem a három részt egymás után, de az tény, hogy ez az évadkezdés csak korrekt volt, nem több. A borongós hangulat szerencsére a helyén volt, a zene is kifejezetten jól működött.

7 hozzászólás Ne habozz!

S0m30n3 - 2021. 09. 28. 22:23

“de az FBI: International-ös Alexa Davalos is itt mutatkozott be”

Alexa Davalos tudtommal az FBI: Most Wantedban fog szerepelni, a tripla crossover utolsó részében is azt mondja a Most Wantedos főnök, hogy felkérte a csatlakozáshoz. (Nem tudom a neveket, csak a tripla crossovert próbáltam be.)

winnie - 2021. 09. 29. 06:58

perszehogy!!

lalakov - 2021. 09. 29. 10:13

A főszereplő elviszi a sorozatot nálam. A sima FBI nem jött be, az International meg kasza gyanús jelenleg.

winnie - 2021. 09. 29. 10:56

hú, nekem julian mcmahon nagyon szürke általában ebben a sorozatban, valahogy sosem tudtam ráhangolódni.

Tyberius - 2021. 10. 01. 04:16

Egyet tudok érteni a leírtakkal. Ez a rész olyan semmilyen volt, bár az új karakterre kíváncsi leszek.

Anno kaszáltam 2 rész után a Most Wantedot, de hirtelen felindulásból ledaráltam mindkét évadot a tripla crossover előtt. Az anyasorozatnak meg egyébként is lelkes nézője voltam. Az első évad és a második évad első fele nagyon bejött a Most Wantedból, nagyon a kanadai Flashpointot juttatta eszembe, hasonlóak voltak a “bűnöző” karakterek ahhoz a sorozathoz, nem fekete-fehéren gonosz karakterek, hanem vagy a körülmények miatt vagy mert brutál traumákat szenvedtek el. Újra néztem a backdoor pilotot is (1×18) meg az első crossover FBI-os részét. A backdoor pilotban sokkal jobb karakter volt Mcmahon (amolyan mindenkit leoltó gyökér, de jól állt neki), nah ebből elég erősen visszavettek a folytatásra. A második évad második felében a szerelmi szála (ami a cliffhez is vezetett) se volt valami combos.
Egyébként a Most Wanted nagyon szenved a karakterhiányoktól. Az indián csávó hirtelen távozása (tudja valaki miért döntött a távozás mellett, mert konkrét infót nem találtam róla, csak hogy nem tér vissza a harmadik évadra), a tech-girl is párszor pár részre kispadon volt, plusz kihagyta a crossovert is és most az “izom” is távozik. Oké az indián helyett jött egy latin és a távozó “izom” helyett jön a badass ügynöknő.
Remélem visszatérnek a jobb ügyek.

Tyberius - 2022. 03. 13. 00:46

3×14

Nah meg volt Julian McMahon távozása és azt kell mondjam, hogy totál méltatlan volt. Elfelejtettem, hogy melyik rész lesz konkrétan, szóval kicsit meglepett, de ami még jobban meglepett, hogy az egyik legócskább megoldás mellett döntenek a kiírása kapcsán. Ez így semmi volt.
A rész összességében nem volt rossz, kicsit túltolták benne a gyilkolászást, de jól volt felépítve, érdekes volt az ügy, persze a megoldás az raklap bonyolultságú volt és hát a zárás szerintem totál méltatlan volt mind a karakterhez meg úgy alapon a sorozathoz. Egyébként ahogy korábban írtam, McMahon elvesztette a kisugárzását egy szürke karakter lett minden egyediség nélkül, talán csak a folyamatosan fogyó családja jelentett valami hátteret neki. Ezt lehetett volna jobban is csinálni…

winnie - 2022. 03. 14. 07:13

Nem akarok a rajongók ellen beszélni, a véleményemet fent is, meg korábban is leírtam, de számomra ritka nagy WTF olvasni olyan reakciókat, hogy a karaktere nélkül nem fogják nézni, meg de kár, hogy elmegy, miközben engem annyira hidegen hagy, hogy nem lesz, meg hogy más lesz helyette, mert annyira semmilyen volt (mondjuk a szememben már korábban is)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz