login |

Survivor – Celebek a civilek ellen! 5. évad: a nyolcadik kiszavazás – írta Scat

2021. 10. 04. 17:50 - Írta: vendegblogger

38 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika, reality,

Nos, a mostani tanács nagyon jól sikerült. Azt hiszem, az előző után senki sem tudta volna megmondani, hogy ez lesz a vége, ez pedig nagyon jó. Végre tényleg sikerült váratlant húzni, mindezt egy ravasz tervvel, amit bár a szerkesztők látszólag megtámogattak, de az egészben az a szép, hogy enélkül is sikerült volna. Nem tagadom, én nagyon örültem, hogy az esett ki, aki. 

Lássuk a tovább mögött spoileresen a történteket.

A tanács után jött a szokásos máglyás beszélgetés, ahol Rózsa meg akarta köszönni Zsófinak, hogy neki adta az amulettet, mire utóbbi természetesen kijavította, hogy hát az nem úgy van ám, azt azért kapta, hogy a civilek megmaradhassanak. Nincs ezzel baj, hogy ezt nem szívességből adta oda, csak eléggé biztos vagyok benne, hogyha ezt majd fel lehet hánytorgatni Rózsának, akkor azt meg is fogja tenni rögtön, hiába csak azért adta oda, hogy ő járjon jól.

Én azért vagyok itt, hogy legyőzzek mindenkit!

Természetesen előkerült a most már állandónak nevezhető gumicsont, Nilton cseszegetése. Ugyanis hiába Zsófi amulettje miatt eshetett ki Alexa, Kabát és Bálint ezen természetesen nagyvonalúan túllépett, ám azon, hogy Nilton nem arra szavazott, akire nekik mondta, már nem. Megint jött a szokásos, „hazudozol”, „nekünk köszönhetsz mindent” okoskodás. Mire Nilton közölte, hogy ő csak amiatt nem esett még eddig ki, mert valaki mindig előbb lépett vagy Kabát, vagy Bálint tyúkszemére, ezért ő másodlagossá vált. Ez pedig se nem nagylelkűség, se nem „őszinteség”, amivel annyira dobálóznak celebéknél, hanem lósz*r.

Komolyan, mikor ezeket az összefoglalókat megírom, visszanézem a részek érdekesebb jeleneteit, de ezek hárman (mert néha Juliska is betársul) mérhetetlenül idegesítenek. Ráadásul szegény vadászunkkal olyan lekezelő stílusban beszél Bálint (megjegyzem, Kabát korrektül mondja el a véleményét), hogy az vérlázító.

Elismerem, azok után, hogy Nilton képes volt elveszíteni egy amulettet, nyilván nem nézhető a legélesebb késnek a fiókban, de szerintem a celeb-civil felállást nagyon jól látja, és ennek hangot is ad. Ezért pedig az előbbi csoportosulás részéről utálat a jutalma. Hozzá hasonlóan én is már kínomban mosolygok akkor, mikor Bálint megszólal, mert nyilván valami tahóskodás lesz a vége.

– Senki vagy! Egy szavad nincsen egész nap, nem csinálsz semmit konkrétan! Egyedül vagy…
– De mégis itt vagyok.

Másnap a Holtak-szigetén „a vihar” partra sodort egy csónakot, amibe hogy, hogy nem, még fejsze és háló is volt. Hát ez a vihar! A sors iróniája, hogy igazából ezzel sem sikerült kezdeni semmit. Se a hálóval, se a csónakkal, a fejszével meglepődnék ha nem, de használni azt sem láttuk. Mindeközben Alexa is betoppant a táborba, ahol melegebb fogadtatásra számított. Azonban tekintve, hogy ő még most is azt hangoztatta, hogy hát a celebek nem is szánt szándékkal a civileket akarják kirakni, és nincs semmiféle elkülönülés, nem is csoda. Őszintén, én sem lettem volna kíváncsi erre a maszlagra. A szomorú az, hogy szerintem ő tényleg így is hiszi.

Majd jött a zsákmányszerző játék, aminek a nyereménye egy telefonhívás volt. És az igaz, hogy nem tudtuk, ki nyeri a játékot, de azt igen, hogy ki fog telefonálni, hála az RTL amatőr ajánlóinak. Nem, nem az előző rész végi spoilerezte el, hanem még az augusztusi.

A játék abból állt, hogy egy nagy csúzlival ki kellett lőni a többi játékos cserepét. Mindenki háromszor lőhetett egy körben, és mindenkinek három darab csempéje volt egymás fölé rakva, és azt lőhettek, akit akartak, annyiszor, amennyiszer akarták, nem volt semmi kikötés. Talán csak annyi, hogy nem kell törnie, elég, ha már megreped.

A celebek, akik ugye sosem fognak össze valaki ellen, de mégis, úgy döntöttek, hogy csak Niltont lövik első körben. Ez annyira jól sikerült, hogy Joe külön meg is jegyezte, hogyha azelőtt esne ki, hogy ő következne a lövésben, akkor azért még ellőheti a három próbálkozását.

Örüljél magadnak.

A játék még abban is segített, hogy Máté és Zsófi ellentétét tovább növelje, és azt kell írjam, előbbi nagyon jó jellemrajzot adott utóbbiról, egészen meglepődtem, hogy valaki túl tud látni a „szemét” és a „jó fej” jelzőkön. Ezt leszámítva csak a szokásos történt. Kabát, Bálint és Juliska szépen kilőttek minden civilt, majd Zsófit szerették volna, de neki valahogy összejött a döntő. El is sírta a bánatát, hogy ő nagyon szeretne telefonálni, mert szüksége van rá, bla bla bla. Egyszerűen kikészít! Ne felejtsük el, hogy ő két héttel ezelőtt napokig egy hotelszobában volt, ahonnan lehet, hogy bárkit felhívhatott, neki mégis jobban kell ez a hívás, mint bárki másnak, aki az elejétől fogva ott van.

Végül Kabát nyerte, majd Joe közölte, hogy ezt át is adhatja másnak, ha akarja. Ez a szál pedig a következő részre is átlógott, viszont mivel már tudtuk a korábbi előzetes miatt, hogy Máté biztosan telefonálni fog, nem volt nehéz kitalálni, mi lesz a vége. Persze Kabát egyszerű gyerek, könnyen lehet hatni rá, úgyhogy vacillált is Zsófi és Máté között, de mind tudjuk, hogy mi lett az eredmény.

Ha van valami, ami nem róla szól, akkor kussolj!

Illetve még azon is ment a lamentálás, hogy Bálint tyúkjával mi legyen. Zsófi természetesen ezt sem hagyhatta szó nélkül, külön kis kampányt folytatott azért, hogy Bálint ne akarja soha levágni. Rémesen kellemetlen volt hallgatni, mert bár hiába evett húst Zsófi is már a szigeten, „az nem ugyanaz” és „erről mi nem dönthetünk”…. Amikor erre felhívták a figyelmét, közölte, hogy ez sarkítás, mivel az a baj, hogy ő nem akarja leölni. Nem látom a problémát, hiszen nem is ő vágná le. De ő látta, és csak mondta, mondta, mondta…

A sok üresjárat után következett egy játék a Holtak-szigetén, az első, ahol végleg kiesett az utolsó (hacsak ugye fel nem adja valaki, mert akkor simán visszajöhet). Ez egy kitartásra épülő játék volt. Szembefordított lépcsőkön kellett megtartaniuk magukat a játékosoknak. Négy fokos volt a lépcső, egyre nőtt köztük a táv, plusz mindig más pozícióban kellett lenniük, ezt pedig Joe határozta meg.

Miközben épp azon gondolkodtam, hogy ha kiesik valaki, akkor a többi mi a fenének tartaná már magát, hiszen csak az utolsó távozik a játékból, sejtelmesen közölték velük, hogy az első jutalmat kap. De olyat, hogy váó! Catherine esett ki, ő távozott elsőként a Holtak-szigetéről, ami azt jelenti, hogy ő már benne lesz a végső tanácsban, ahol ugye arról döntenek majd, hogy kié legyen a főnyeremény. Meg persze innentől kezdve minden kieső ott lesz már a tanácsban, úgyhogy érdemes figyelni, hogy ki milyen kialakított viszonyokkal távozik.

A nyertes Dani lett, a jutalma pedig egy szavazatelvevő amulett, ami csak a következő tanácson használható fel. Joe szavaival élve, „akinek azt odaadja, annak a szavazata a törzsi tanácson, érvénytelen lesz” (mert visszamehetett a kékek szigetére cseverészni, aztán átadni az amulettet). Na most, ezen a megfogalmazáson sokat tanakodtak netszerte, mivel Dani úgy tervezte, hogy odaadja valakinek, aki majd eldönti, kitől veszi el a szavazatot. Csak ugye Joe nem ezt mondta. Szóval sokan dörzsölték a tenyerüket, hogy itt nagy pofára esés lesz, de végül úgy lehetett használni, ahogyan Dani gondolta, nem úgy, ahogyan Joe mondta. Ebből az látszik, hogy ezt ezek szerint ott tisztázhatták, mi nézők viszont a rossz változatot láttuk. Tényleg lehetett azon gondolkodni, hogy vajon ki gondolja jól. A műsorvezető vagy a játékos?

A másik meg az, hogy igazából nekem szimpatikus Dani, az meg pláne, hogy tudtam, arra akarja majd felhasználni, hogy azt az öntelt Bálintot penderítse ki, viszont a tematika megint borult, mert Dani már kiesett. Az meg egy dolog, hogy ennek ellenére is megnyerheti a Survivort, de az, hogy még egy tanácsba is beleszólhat, már nagyon nem jó. Ha valaki kiesett, akkor már ne kavarhasson be a még játékban lévőknek, hisz így mi értelme kiszavazni bárkit is? Nincs ott, de mégis beleszólhat, kiesett, de mégis megnyerheti még a műsort. Ez a Holtak-szigete továbbra is a magyar Survivor fekélye és úgy tűnik, egyre jobban elmérgesítik.

Szeretném, ha ez az álszent maszlag, ami volt (…) véget érne.

Ezalatt a Guazabara (harcos) törzs is tartott egy mini játékot. Kabát és Bálint volt a két csapatkapitány, a feladat pedig az volt, hogy át kellett úszniuk a szembe lévő szigetre és elhozni onnan egy kókuszt. Az a csapat nyert, akinek minden tagja előbb csinálja ezt meg (négy-négy fős csapatok voltak). Ez egy olyan filler dolog volt, hogy több szót nem is szánok rá. Kabáték nyertek, a nyeremény pedig két szál kolbász volt és egy rúd szalámi. Előbbi csak a csapatával oszthatta meg, utóbbit pedig magának is megtarthatta volna, de végül Bálinttal dézsmálgatták sunyiban.

Eztán visszatértek az érdekesebb holt szálra, ahol Dani eldönthette, mit csinál az amulettel. Evelinnel kapcsolatban nagyon kettős érzéseim vannak, néha elképesztően irritál a marhaságaival, máskor pedig meglepően jó meglátásai vannak a játékkal kapcsolatban.

Ezzel kapcsolatban Alexa úgy látta, hogy Daninak csak az a célja, hogy mindenáron celeb kerüljön ki a játékból. Mire ő csak annyit javított rajta, hogy akkor „azok közül jöjjön ide valaki, akik miatt itt vagyok”. És mik vannak, teljes az átfedés! Alexa szerint pedig az lett volna a megoldás erre, hogyha egy csapatba verődik velük.

– Már itt vagy, most már mindegy, de amúgy volt lehetőséged rájuk csatlakozni, egy csapatot alkotni velük.
– De hát nem, mert ideküldtek…

Az tetszett a legjobban, hogy miközben Alexa magyarázta Daninak, hogy igazából ez az ő hibája, nem a celebeké, a kamera félrekúszott Evelinre, aki csak lemondóan csóválta a fejét. Ezen jót mosolyogtam.

Ezt követően visszatértünk a másik szigetre, ahol Sabira elkezdett Bálint ellen szervezkedni. Ezt Rózsával beszélte meg, és arra jutottak, hogy ők ketten és Nilton, fix, hogy rászavaznának, Máté meggyőzhető, Zsófit pedig félre kell vezetni, mert biztosan elárulná Bálintnak ezt a tervet. Végtelenül szorítottam nekik, hogy összejöjjön, főleg, hogy én nézőként már ugye tudhattam, hogy Daninak sem a szíve csücske, a szavazatelvevő amulettjét pedig több, mint valószínű, hogy olyannak adja oda, aki Bálint ellene használná fel.

Eljött a védettségi játék ideje, ami „ketrecharc” néven futott. Összetett volt, több fordulós, először mindenki játszott, aztán öten jutottak tovább a következő szakaszba, végül csak hárman és közülük került ki a győztes. Szerintem ez egy tök jó játék volt, mert több mindenben is ügyesnek kellett lenni, nem volt elég csak az erő vagy az állóképesség. Nagy bánatomra megint Zsófi nyerte meg.

Az jutott eszembe, hogy kicsit kezd ez olyan lenni, mint a műsor eleje, mikor folyton a pirosak nyertek. Unalmas ez már. Szívesen írnám, hogy a folytonos győzelme ellenszenvessé teszi és ha egyszer veszít, akkor nyomban elküldi majd a törzs, de már amúgy sem kedvelik sokan, úgyhogy érthető, miért teper ennyire. De elismerem, ügyes ebben, mert megvan benne a „gyilkos ösztön”, amivel mindenkin átgázol, ha kell.

Ezután a szigeten Rózsa és Máté beszélgettek arról, milyen stratégiát kellene követni a tanácsokon. Bálintban egyetértettek, és kicsit meglepődtem, mert Zsófiban is. Persze utóbbit ugye nem lehet elküldeni, csak mikor Sabirával beszélgettek erről, akkor nem volt szó ilyesmiről. Tetszik, hogy úgy járnak külön utakon a játékosok csoportjai, hogy egyelőre még titokban is tudják ezt tartani, ráadásul, mivel a pillanatnyi cél közös, ez még inkább elkendőzhető.

Ne legyél már naiv!

Mindezalatt a Holtak-szigetén Dani készülődött az indulásra, de előtte még megbeszéli Evelinnel az ötletét, miszerint Rózsának adja, hogy Bálinttól vegye el a szavazatot. Evelin pedig okosan megjegyzi, hogy egyrészt gondoljon arra is, hogy lehet, éppen Bálint védett most, másrészt pedig mondja azt Rózsának, hogy az amulett csak addig érvényes, amíg titokban tartja a létezését (ugye ilyen kitételt nem mondott Joe). Az eddigi műsor alapján pedig Rózsa tipikusan olyan, aki, ha egyszer valahogy előnybe kerül, azt legalább egy valakinek el kell mesélnie. Érthető, mindenki szereti hasznosnak és ravasznak mutatni magát, még ha nem is az.

Evelin emellett azt is látta, hogy a tanácsai révén befolyásolni tudta Danit, vagyis részben ő is beleszólt abba, hogy mi legyen az amulett sorsa. Nyilván könnyű dolga volt, mert mindketten Bálintra fújtak, de jól gondolta azt is, hogy ez hiába van így, a többiek csak azt fogják látni, hogy ez Dani miatt van, így rá nem fognak megsértődni.

A szigetre visszatérve Zsófi és Bálint együtt csalódtak abban, hogy minek is ment oda. Illetve az amulettet is a nyakában hordta, hadd lássa csak mindenki. Kiélvezte a helyzetét, és ezért nem is tudom hibáztatni Danit. Mindemellett arra is volt esze, hogy azt hazudja a kuckóban ücsörgő törzsnek, hogy védettségi amulettet hozott, amit oda kell adnia egy törzstagnak. Jó ötlet volt, jár az elismerés. Juliska, Kabát, Bálint és Zsófi pörögtek is azon, hogy vajon kinek adja majd oda.

Azóta elkövettem én is egy ilyesmi hazugságot…én azt mondom, hogy meg tudom érteni valahol.

Félre is hívta Niltont, hogy elnézést kérjen tőle a korábbiakért, amivel két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt Niltonnal javított a viszonyán, ami, ha eljut a döntőbe, még jól jöhet, másrészt Bálintot megint sikerült bepörgetni éppen úgy, ahogyan korábban. „Biztos neki adta az amulettet”. De természetesen nem így volt.

Zsófi kapott is az alkalmon, hogy okoskodjon egy sort a vadászunknak, hogy Dani átvert ám egyszer, ne bízz benne, stb. Ezt a végtelen „energiavámpírságot” már Nilton is csak úgy kezelte, hogyha így lesz, akkor küldjék haza, nem érdekli. Nem csodálom, ezt a folytonos vádaskodást hallgatni nekem sem lenne türelmem heteken át.

Ezután Zsófi még igyekezett a lelkére beszélni Rózsának, hogy Dani ellene van és ez egy ördögi terv része, hogy szétrobbantsa a vele alkotott társulását. Szegény Zsófi, ha tudta volna, hogy ekkor már Danitól függetlenül is rég az volt a terv, hogy őt kihagyják a szervezkedésből

Dani végül Rózsának adta az amulettet, hogy Bálinttól szabaduljanak meg. Bár Evelin tanácsát arról, hogy hazudja azt, titokban kell tartania különben érvénytelen lesz, nem fogadta meg, de kérte, hogy nem mondja el senkinek. Ezt nagyjából sikerült is tartani, de végül Máténak azért tett utalásokat arra, hogy „lehet” nála van Dani amulettje.

– Mennyire hevesen reagáltak egy páran rá, meg arra, hogy mit tett.
– Mé’, mit tett?
– Hát ez a…taktikázás, tök mindegy.

Majd Dani visszatért a Holtak-szigetére, ahol nekünk nézőknek kiderülhetett, hogy mind ő, mind Alexa infókat hallgatnak el a másik elől, hogy azt ne használhassák fel. Ez egy egész életszerű dolog, függetlenül attól, hogy Alexa motivációja rémesen naiv azzal, hogy ő még csapatokban gondolkodik, magyarul celebekben. Tudjátok, ők nem zárnak össze, de azért mégis.

Majd következett a töréspont, kiderült, hogy egy tyúk nem tud napi négy tojást tojni, ezért Bálint úgy döntött, hogy halnia kell. Ezen Zsófi és Sabira drámázott is egy kicsit, ami fárasztó volt. Persze azon Bálint elgondolkodhatott volna, hogy egy törzsi tanács előtt nem biztos, hogy jó ötlet levágni a tyúkot, mert magára haragíthat pár embert. Azonban számára a fondorlat szitokszó, úgyhogy meglepne, ha eszébe jutott volna ilyesmi. Meg persze az is igaz, hogy tök mindegy volt már, a lapokat már leosztották, akár maradt volna a tyúk, akár nem, igaz, ő ezt nem tudhatta.

És itt következett egy érdekes erkölcsi dilemma. A tyúk Bálinté volt, ő nyerte, tehát azt csinálhatott vele, ami akar. Az előbb említett két lány nyilván nem is kért belőle, na de a többiekkel megossza-e vagy sem? Egyáltalán meg kell-e? Végül mindenki kapott normális falatokat, kivéve Niltont, neki egy fél máj jutott… az egész tyúkból.

Hozzáteszem elfogadta és nem is hánytorgatta volna fel, ha Zsófi és Sabira nem kezdik el kérdezgetni, miért nem eszik a többiekkel. Készségesen elmondta nekik, hogy azért, mert Bálint annyit ajánlott fel, többért meg nem fog könyörögni. Ezt azonban meghallotta a földesúr is, aki nem tudta tolerálni a panaszkodást, és olyan tahó, barom stílusban osztotta ki a szerencsétlent, amit már megszokhattunk tőle.

Adtam májat, a kedvenc részemet odaadtam. A felét! (…) Akkor meg mi a f*sz bajod van?!

Később a Holtak-szigetén következett egy játék, újabb zsákmányszerzéssel, magyarul ennivalóval. Négy darab kis halacskát nyerhettek. Annyi volt a csavar, hogy vagy megeszi azokat a nyertes (megkínálhatta a többieket is) vagy felhasználja csalinak a horgászfelszereléshez. Igazából én a pirosaknak adottakkal sem tudom mi van, tudjátok, amihez beküldtek egy dominikait is a szerkesztők, hogy tanítsa meg a játékosoknak a használatát. Csak mert azóta sem láttam a műsorban, hogy bárki is használná.

Amúgy egy sima tányértartós játék volt. Volt egy libikókaszerű tartójuk, aminek az egyik végét fogták, a másikra pedig pakoltak. A tányérokat egymásra kellett rakni, akinek a legkésőbb dőltek le, az nyert. Dani nyert és végül úgy döntött, horgászni próbál, de természetesen nem járt sikerrel. Amúgy olyan miért nem kerül be soha a műsorba, aki mondjuk tud is horgászni? Azzal, hogy folyamatosan tudná etetni a tábort egy ilyen játékos, gyakorlatilag nélkülözhetetlenné válna és a döntőig is eljuthatna. Pont, mint az amerikai Survivor első évadjában, amit ugye meg is nyert ez az illető.

Végül elértünk a tanácsig is, azt hittem, sosem jutunk már el ide, pedig ez a lényeg. Joe kérdezgette őket erről-arról, amiből nekem az maradt meg, hogy Juliska szerint a civilek fognak össze egymással, mert ők mondogatják, hogy nekik saját társulásuk van, ellentétben a celebekkel, akik ezt nem jelentik ki. Nagy tévedésben van szegény, mivel civil részről ez egy nyílt reakció arra, hogy a celebek mit tesznek a folytonos képmutatás fátylába bugyolálva. Juliska álszent kijelentéseitől is a falra mászom, külön „öröm”, hogy az ő törzsi megszólalásai folyton bekerülnek a műsorba.

– Én alapvetően egy olyan ember vagyok, (…) hogy én hidat építek az emberek között. (…)
– Bálint! Te végig tudnál menni azon a hídon vagy félúton mondjuk találkozni…
– Isten őrizz, hogy én arra a hídra rálépjek, Joe!

Nilton egy kis osztályharcot is kevert a celeb-civil ellentétbe, amit kissé túlzásnak érzek, bár a kiindulási ponttal egyetértek. Ám végre jöhetett a szavazás, azonban Joe a szokásokkal ellentétben, nem azután, hanem előtte kérdezte meg, hogy van-e valakinél amulett. Oké, nyilván erre a szavazatelvevős miatt volt szükség, de így még a döntés előtt felfedték a többieknek, hogy van ilyen. Az eredményen persze nem változtatott, de a dramaturgiának szerintem nem tett jót. A szavazatot meg utólag is ki lehetett volna venni, mikor nyílt titok minden tanács után, hogy ki, kire voksolt.

Na de a lényeg, Rózsa közölte, hogy neki van, milyenje van és Bálinttól venné el a szavazatot. Így ő ülve maradt. Végül Bálint kapott négyet (Rózsa, Sabira, Nilton, Máté), Nilton kettőt (Kabát, Juliska), Juliska pedig egyet (Zsófi). Vagyis Bálint esett ki.

A tanács után meglepő módon Joe nem hagyta, hogy elmenjenek, hanem még beszéltette a játékosokat, aminek az lett a vége, hogy Zsófi halálosan megsértődött, mert kihagyták ebből, azaz átverték. És mind tudjuk, mi lesz akkor, ha ő megsértődik. Végeláthatatlan hegyibeszéd arról, hogy őt mindenki félreismeri és a többieket minősíti az, hogy kihagyták, nyilván nem őt és a viselkedését, ami miatt így tettek a többiek. Joe egy idő után le is intette őket, hogy elég.

Ez nem rólad szól.

38 hozzászólás Ne habozz!

Mate4182 - 2021. 10. 05. 09:13

Balint minden adando alkalommal amikor kinyitja a szajat Niltonnal szemben, csak egy ujabb szoget ver a sajat ,,ezert nem nyerek realityket’’ Nevu koporsojaba.
Nem sajnalom egy pillanatig se. Utolso onzo patkany.

Ott volt a csirke (ahol Mate amugy piros pontot erdemelne amiert szova tette hogy szep dolog a martirkodas de be rontsak mar el direct masok kedvet akik ennenek) ami egy remek lehetoseg lett volna:
Ha ott aranyosan szetosztja mindenki kozott aki ker, az olyan piros pont lett volna amivel a vegen a dontot is megnyerhette volna, mert aki nem kedveli az is elismerte volna: utalja Niltont megis megosztotta vele a kajat.
Ehelyett mit csinal ez az emberi hulladek? Eloszor is kiszurja a szemet a legocskabb ressszel, majd amikor valaki ezt szamon keri rajta meg nekiall nyilvanosan Alazni Niltont

Minden tiszteletem Niltone. En mar egy hete nekieestem volna Balintnak a Parton. Inkabb Essek ki egy jo sztorival minthogy ezt hallgassam hetekig.

Spoby - 2021. 10. 05. 11:05

Nagyon kielégítő volt látni Bálint bukását. Kifejezetten idegesítő volt, hogy amellett, hogy mérhetetlen bunkó volt (főleg Niltonnal) még magát látta erkölcsileg is fölényben.

Egyetértek azzal, hogy Sabiráék nem avatták be Zsófit a tervbe. Én is úgy vettem észre, hogy titkon már Zsófi készült arra, hogy hogyan fog átállni a celeb bandába. Még akkor is, ha ezt lehet magának sem ismerte be.

Nilton eszméletlenül jól állta szellemileg és lelkileg a sarat a fölényeskedőkkel szemben eddig. Ezért jár a pacsi.

SPOILER hétfői rész!!!
Nagyon szépen visszatetszett Bálint nárcisztikus személyiségjegye a kieséskor. Korábban azért gondolta magát mindenkinél jobbnak, meg hordott el mindenkit maga körül a sárga földig, aki valamiben bénázott, hogy saját maga törékeny kis macsó egoját védje. Amint valami neki sült el rosszul, máris sírva ismerte el, hogy ő egy senki. Remélem tanul belőle a jövőben.
SPOILER VÉGE

Remélem Juliska megy legközelebb a holtakhoz, aki eddig csak ‘ártatlanul’ asszisztált a bunkókhoz.

bakurasz - 2021. 10. 05. 14:38

-Akkor most kik is daralnak be kiket? :)
-Kiteszik Juliskat Zsofi kb vedett a dontoig mert ez a Nilton, Mate, Rozsa, Sabira tuti nem gyozi le…
-Sabira irto idegesito a jatekokban, ilyen meguszos embert komolyan nem lattam meg…

MsVaricelle - 2021. 10. 05. 18:26

Vajon csak engem zavar rettenetesen, hogy a holtakról kiesett játékosok (ugye eddig Catherine) nem ulnek be a törzsi tanácsra? szerintem ez az egyik legfontosabb eleme a játéknak, hogy ne csak a holtak szigetén állithasd magad mellé a kiesett játékosokat… ez így nagyon nem fair, mert előnye van a kiszavazott játékosnak, több kapcsolatot építeni a kiesettekkel, etc.. nagyon nagyon nagy dislike ha ez így marad.
Egyébként a játékmenettel mostmár elégedettek lehetünk, én azt gondolom, hogy Zsófit első adandó alkalommal kiteszik, ha nem védett, és meg is érdemli. A legutolsó Bálintos kiszavazást meg kellett volna tapsolnia neki és megköszönni, hogy kitettek egy erős játékost, nem pedig nekiállni játszani a sértődöttet, hogy nem szóltak neki…
Máté egyenlőre jól lavíroz, Rózsa meg Sabira meg egymásnak esnek majd és jól is van ez így :)

Scat - 2021. 10. 05. 19:42

A magyar változatban sosem ültek még be a kiesettek a törzsi tanácsba. Nem tudom, hogy egyébként értesítik-e őket az eseményekről vagy kaphatnak egy rövid összevágást ott helyben, de csak a legvégén szoktak megjelenni.

Aztán az ott létük alatti szimpátia alapján dönteni. Így megy ez.

Zsófit meg már nem fogják kitenni, nincs meg hozzá az elég ember. Az a hajó már elment
.
Nagyon jó példa erre a tegnapi súlytartós játék, ahol a srácok illemből nem raktak Zsófira, a lányok meg mindenki másra, míg a végén ő alig tartott súlyt. Nem értem ezt a lovagiasságot, ha valami, ez manapság már egy elavult dolog és csak visszaélnek vele.

MsVaricelle - 2021. 10. 05. 22:00

@Scat, köszi az infot, ezt nem tudtam, mert ez az első magyar évad, amit aktívan követek :)
Kár, hogy kivették ezt az aspektusát a játéknak, én az amerikai verzióban imádom a zsűri reakciókat a tribal council-on :)

MsVaricelle - 2021. 10. 05. 22:02

Niltont meg öröm lesz nézni, ahogy lassan de biztosan besétál a döntőbe azzal, hogy total wild card, de mindig kell a szavazata a lányoknak :) az elején azt hittem, hogy teljesen vakon van a srác, de lehet hogy tud valamit :)

Scat - 2021. 10. 05. 23:10

Ez az első? Tök jó :)
Kíváncsi lennék, a nézők között mekkora lehet az “újoncok” aránya.

Hozzáteszem szerintem is jó lenne, hogyha ott lennénnek a tanácson, de sajnos ez szimpátia alapján szokott eldőlni, másrészt a Holtak-szigete miatt nem is tudnának ott lenni a játékosok a kiesésük utáni következőn. Meg lehet még a többin sem, attól függ, meddig maradnak holtak.

Nilton nekem is szimpatikus lett már mostanra. Nagyon nagy húzás lenne, ha kiderülne, hogy minden azért alakult így, mert ő tervezte el, de ez esélytelen. Ennek ellenére is valahogy csak el tudott evickélni idáig, szóval bízom benne, hogy akár a döntőig is eljut.

Mate4182 - 2021. 10. 06. 08:13

Ritkan erzek olyan elegedettseget ilyen musoroktol mint amiben tegnap volt reszem amikor Balint kiesett (en mindig egy nap kesessel tudom csak megnezni)

Imadtam minden pillanatat :D
De azert Balint szemelyisegerol az is sokat elmond hogy az elso reakcioja az volt hogy: akkor most ilyen Mate felek tovabb jutnak mint en?
Igen te utolso suttyo, Tovabb jutnak mint te es ez mindig is igy lesz mert nem eleg hogy gyorsan futsz. Gerincre is szukseg van a tuleleshez

Ez mar csak akkor lehetett volna jobb ha Nilton is ott van a holtak szigeten es o is Elobb vegez, de Evelynnel se volt rossz, foleg azzal a tempoval meg elannal amivel csinalta :D

Bazsi - 2021. 10. 06. 08:21

Mate4182, szerinted Máténak van gerince? Feldobtad a napomat, köszi! :D

Mate4182 - 2021. 10. 06. 09:07

Bazsi – orommel dobom fel masik napjat, Foleg ha nem is kell csinalnom semmit erte. Most pl azt irtam:
Ez mindig is igy lesz mert nem eleg hogy gyorsan futsz, gerinc is kell …

Ez a MAtes dologtol fuggetlenul, azt o mondta, ezt meg en.
Ettol fuggetlenul Mateba tobb gerinc kerult mint Balintba ezt barmikor kijelentem barkinek.
Az 1 dolog amikor valaki belatja hogy a jatek resze a taktikazas, es belatni ha fizikailag gyengebbek vagyunk masoknal es arra megoldast keresni mas modokon (pl taktika)
Es egy masik dolog amikor olyan bekepzelt vagy, hogy szo szerint szemelyed Elleni tamadasnak veszel mindent es mint vmi kisgyerek azonnal tamadasba lendulsz, lelekbe taposol, nyilvanosan probalsz megalazni masokat stb.

Nem mondom hogy nem Sunyi Mate Jateka, de inkabb legyen vki sunyi a survivorban mint egy arrogans balfasz a valo eletben

Szo szerint ugyanazt csinalta vegig mint a valovilagban ahol ugyan ezeket a kritikakat kapta mindenhonnan es mit tanult belole? Semmit
Sot az Instagramjan mar arrol postolt tegnap este hogy aki azt hiszem hogy o arrogans az nem is tudja elkpelzeni mennyivel rosszabb a valo eletben :D
Meg most sem latja be pedig fel ev alatt 2 valosagshowt bukott el

Scat - 2021. 10. 06. 11:36

Én sem kedvelem Bálintot, de azt, hogy nem lett volna gerinces, vitatnám. Ha valaki, ő pont az volt, igaz, ehhez egy nagyon sutyerák, “ki ha én nem?” személyiség is társult.

Ha egynapos lemaradásban vagy, akkor a “mai” is meglepő lesz majd neked. Legalábbis a Holtak-szigetés húzásra én nem számítottam, igaz, hogy el is vették az élét, de na.

Meg az előzetes alapján, a tényleg mai részben a szerkesztők megint megkeverik a lapokat, aminek nézőként örülök, de játékosként baromi nagy szemétségnek érezném.

Mate4182 - 2021. 10. 06. 11:55

Igen mert kulfoldrol nem nezheto az RTL Most (innen is uzenem hogy amig nincs pay/view szeru megoldas kulfoldre, en orommel torrentezek le MINDENT ami RTL-es) szoval minden este az elozo estit nezzuk :)

Gerincesseg nem csak ahoz kell hogy kiallj az amugy teljesen elborult es megkerdojelezheto elveid mellett…
Gerinctelen patkanynak tartom aki csakis es kizarolag az onos erdekei miatt tartotta fenn ezt a Kamutisztesseges baromsagot.
Ha a gyozelemrol lett volna szo a sajat anyjat is felrelokte volna a homokba NEmhogy KabatPetit

De tok mind1 mert vegre kiesett es innentol jot vagy semmit :)

Bazsi - 2021. 10. 06. 12:32

Mate, Bálint nyers és szókimondó volt, a stílusa kifogásolható volt, de gerince több volt mint a Járainak. Niltonnak is adott a csirkéből, mégha csak fél májat is, holott nem volt kötelező mindenkivel megosztania a saját nyereményét. Máté amikor megszerezte az amulettet, azt azzal tette, hogy mások elől felzabálta a hamburgereket, majd amikor ezzel a “lopással” szerzett amulettet felhasználta Kabát megsegítésére és utána elvárta tőle, hogy a telefonhívás az övé legyen, na az gerinctelenség. Valamint ugye Máté ígérete is ott volt, miszerint amíg civil van a szigeten, ő celebre nem szavaz.
Lehet a Bálintot a stílusa miatt ekézni és nem szeretni, de ő egy egyenes embernek tűnik az összevágott részletek alapján (hozzáteszem Nilton balfaszságain én is kb. ugyanígy kiakadtam volna), ezzel szemben a Járai művész “úr” egy hisztis, gerinctelen, hazug pics*nak.
De úgy látom, máshogy látjuk a két ember szereplését, amit leírtál Bálintról, azt én a Mátén látom.
Mátéból konkrétan Tibi köszönt vissza az elmúlt pár részben, amikor Zsófiról beszélt. Mocskos undorító emberi viselkedés, amit képvisel.

Mate4182 - 2021. 10. 06. 12:46

Bazsi – gondolom pont ez a lenyege ennek a napi 45 percnyi adasnak hogy mindenki talaljon benne olyan akivel egyet ert es olyan is akitol a falra maszik :)
Valoszinuleg kozel sem ereznek egyutt ennyire senkivel ha heti 1 osszefoglalo lenne

Azt el kell ismernem hogy Mate sem a megbizhatosag es gerincesseg szobra, de meg mindig tobbre tartom mint Balintot akinek par eve beragadt hogy celeb akar lenni es latszolag barmiben szerepel es barmit elvallal a cel erdekeben.

Elfogult vagyok mert a VV alatt tenyleg azt hittem egy darabig hogy valami feher hollo modjara tenyleg egy kulturalt, ertelmes, tisztesseges, korrekt csavot talaltak, akitol nem sajnalom 1 percre se a gyozelmet, es az egyik legkiabranditobb elmenyem volt amit TV-n at valaha Kaptam, amikor lehullot az alarc es elobujt a Valodi enje.

Lehet hogyha anno Matet nagyon birom valamiben, aztan tonkreteszi a rola kialakult kepest akkor most vele szemben lennek elfogult.

Scat - 2021. 10. 06. 13:10

“Ha a gyozelemrol lett volna szo a sajat anyjat is felrelokte volna a homokba NEmhogy KabatPetit”

Én nem így láttam. Szerintem Kabátnak ott segített volna, ahol tudott. Akikről úgy gondolta, hogy “őszinték”, azokkal tényleg korrektül viselkedett, ebből a szempontból egyenesnek tartom.
Minden másból nem.

Amúgy a fenti mondatodat én inkább Zsófira mondanám, ő kisebb hezitálás után Sabirát is a vonat alá lökné, ha úgy nyerhetne.
Ez a tegnapi “ne állj belém” flegmaság is bicskanyitogató. Totál meg tudom érteni Tibit, meg mindenkit, akit kiakaszt.

Mátét egyébként én még mindig bírom. Szerintem jól látja át a szociális hálót, csak már nem igazán maradt mozgástere Bálint és Kabát távozásával, na meg azzal, hogy Zsófi folyton megnyeri a védettséget.cat

Scat - 2021. 10. 06. 13:19

A rizsfejadagos dolgot meg el is felejtettem, amit Zsófi simán megtartott volna magának, bezzeg mikor Juliska ment reggelizni, akkor jó volt elkérni az övét (aki vele ellentétben, flegmázás nélkül oda is adta). Rettenetesen önző egy nőszemély.

Mate4182 - 2021. 10. 06. 13:23

Zsofi meg Balint alapvetoen egyformak, ezert talaltak egymasra konnyeden.
Mindkettojuk bedobna barkit a melyvizbe gondolkodas nelkul ha a celjaik utjaban allnak.

Robival honapokon at voltak ,,baratok’’ minimum 3szor annyi ideig mint KAbattal, es amint csak a lehetosege felmerult hogy Robi lelepne a nyeremeny harmadaval (amit addigra Balint az zsebeben erzett) egybol el lett felejtve a tobb honapos baratsag meg osszetartas es omlott belole a Mocsok.
Ezek alapjan ki merem jelenteni hogy KAbatot a tengerbe is belefolytotta volna ha a celegyenesben jarnak.

Scat - 2021. 10. 06. 14:02

Én a VV végét már nem néztem, csak részleteket láttam, meg amit hogyvolton olvastam róla, annyit tudtam pluszban. Azt tudom, hogy ugyanilyen barom stílusban akadt ki Robira, ahogyan Niltonra is, de olyan jóban voltak a végéig? Az igen.

Mate4182 - 2021. 10. 06. 14:30

Hat ok elvileg az ,,igaz baratsagot’’ kepviseltek amit musoron belul csak ki lehet Epiteni :D
Az amit akkor ott Balint az ledobbentette a Lakokat, a nezoket de meg a musorvezetoket is
Konkretan ki lett mondva mikor Balint kiesett hogy a 8 millios hisztivel bukta el a valovilagot.
Addig a Pontig mindenki meg volt rola gyozodve hogy o fog nyerni (o is nyert volna) tul volt 3 gyoztes parbajon, jo dolgokert allt ki. Es jo dolgokat kepviselt. Altalanos megegyezes targya volt hogy teljesen mas level mint az atlagos trash reality szereplok.
Raadasul ebben az evadban neha Kaptak infot hogy kit mennyien kovetnek instan es ott is siman vezetett (leszamitva ket csajt akiknek mar bekoltozeskor tobb tizezres kovetoi voltak)

Scat - 2021. 10. 06. 14:48

Igen, a 8 millió megvan, meg az is, hogy Robi ezért egy utolsó sz*r alak :D
A barátság része az, ami nekem totál homály.

Pedig kacérkodom a gondolattal, hogy meg kellene néznem ezt a kísérőműsort, a “Tisztítótüzet”, amiben Nilton és Bálint van benne, hogy utóbbi tényleg ilyen suttyó-e, ahogy a műsorban.

Csak az első rész után (amit láttam, és Tibi meg Zsófi volt benne) arra jutottam, hogy igazából csak végignarrálják az adott hetet.

Amit mindenkinek tudok javasolni, hogy a Survivor insta oldalát kerülje, mert Baukó Éva szétspoilerezi az egészet. Igen, megorrolt valakire, úgyhogy folyamatosan elárulja, mi fog történni (eddig bejöttek a tippjei).

Rendex - 2021. 10. 06. 21:39

SPOILER
Komolyan nem értem, hogy az RTL mi szükségét látja a játék teljes mértékű befolyasolasanak. Simán működne ez az évad az ilyen váratlan “csavarok” nélkül is. Mennek a kavarások, nem csak az izom számít, vannak karakterek, teljesen nézhető lenne, de ezek az ingyen amulettek. Vicc.

Ser_Jorah Stark - 2021. 10. 06. 23:32

most mondjatok komolyan hogy rosszul lattam azt hogy a legujabb reszben, hogy a hetfo/keddi adasban egyertelmuen korvonalazodott hogy Juliskara keszulnek szavazni, majd Joe beallitott szerkesztoi utasitasra eppen Juliskahoz egy amulett vagy gyros ajanlattal aminek hatasa meg is lett rogton es valtozott a szavazasi terv a civilektol, alighanem a szerkesztok oromere.
miert pont neki jutott az ajanlat es nem masnak?

szavazas napjan ilyet meg lehet csinalni belenyulva a jatekba? mondjatok hogy valamit felreertelmeztem es rosszul lattam…

ugye ez nem tortent meg?

vajon ha Sabira kiesese korvonalazodott volna, o is kapott volna amulett/gyrostal ajanlatot?

en ilyet meg nem lattam. konkretan leestem a kanaperol es vissza kellett tekernem a jelenetet oda hogy Joe erkezik a torzshoz kezeben a gyrostallal es hogy mi alapjan milyen okbol eleve es meg igy sem ertem.

es szavazasnal van kepe Joenak megkerdeni hogy van-e valakinek amulettje.
miert nem azt kerdezi, “adtam-e ma szerkesztoi utasitasra a jatek alapos befolyasolasanak celjabol barmilyen amulettet”.

a pofam leszakad.

Nilton helyeben akkorat vagtam volna ra Joe fejere a faklyaval hogy a fal adja a masikat mar bocsanat.

kovekezo szavazasnal is kap egy ilyet Juliska majd?

Scat - 2021. 10. 07. 07:21

Jól láttad, ebbe pontosan így nyúltak bele.

Joe-nak nem hiszem, hogy sok beleszólása lehet ebbe.
Baukó szerint produceri döntés volt. Igaz lehet, mert a tegnapi végeredménybe is beletrafált.
(sajnos ez alapján akkor én már azt is tudhatom, hogy ki nyeri meg, lévén erről is írt a műsor indulásakor)

Mate4182 - 2021. 10. 07. 08:24

Mar az elozo 2 evadban is igencsak gyanus volt a Survivor…
Marmint az hogy mennyire nyulnak bele hogy ki es hogy nyerjen.
Nem lep meg egy pillanatra sem hogy ez iden sincs maskepp :)

katyvaszlipp - 2021. 10. 07. 13:44

Elég gáz volt így belenyúlni, több szempontból is.
Csinálhatták volna úgy, hogy ne legyen ilyen feltűnő, mondjuk hogy “megtalálja” az erdőben, stb.
Meg se indokolták, hogy miért kapja.
Akkor már Rózsa kaphatott volna, mert az előző játékban kivételesen először teljesített és második lett.

Scat - 2021. 10. 07. 14:37

Persze, az előző kettő évadban is voltak furcsaságok, de akkor nem érződött ennyire rendezettnek. Lehetett rá legyinteni, hogy oké, a magyarok így értelmezik a váratlanságot.

De ez a Juliskás amulett túl ad hoc jellegű volt.

Azon én is gondolkodtam, hogy legalább ne ilyen direkten kapja meg, hanem mondjuk mint az évad elején, mikor a pirosak levelet kaptak, hogy keressenek amulettet a szigetükön.
Amúgy akkor a többin nem is volt? Vagy csak senki sem találta meg? Azon sem lepődnék meg, ha a stáb nem rejtett volna el egyet sem, mert ugye minek. Az tényleg túl váratlan lenne.

Mate4182 - 2021. 10. 07. 15:21

Miert faradnanak vele hogy agyaljanak ilyeneken amikor akarmit csinalhatnak, mi nezzuk a musort es lenyeljuk a bekat.

Holtak szigete kell? Nem. Van? Igen. Indok ? Nincs.
Kezukbe nyomott amulet kell? Nem. Van? Igen. Indok? Nincs.
Utolag belenyulas kell? Nem. Van? Igen. Indok? Nincs.

Ennyire egyszeru.
Amugyse tudnal nekik erdemben jelezni :/

Ser_Jorah Stark - 2021. 10. 07. 18:44

minek elrejteni mikor igy direktbe oda tudjak adni annak akinek akarjak…

kivancsian varom hogy kovetkezo torzsi tanacs elott, ha tegyuk fel Mate, Rozsa, Juliska osszefognak es Zsofira keszulnek tenni, akkor szavazas napjan megerkezik-e Zsofihoz Joe egy amulett/kebab valasztasi opcioval? vagy ot hagyja kiszavazni?

Scat - 2021. 10. 07. 19:34

Nem kell megérkeznie, mert eddig mindig megnyerte a védettségi nyakláncot. Gondolom most sem lesz másképpen, mert akik bent maradtak, azok nem igazán ellenfelek számára.

Amúgy nem hagynák, állítólag jó barátnők a casting directorral. Gondoljunk csak a legelső tanácsra még az első hétről, amikor megnyerte a védettségi játékot, amit csak akkor tartottak, onnantól kezdve egy sem volt az egyesülésig.

Clarei - 2021. 10. 07. 22:59

Tökre meglepődtem, hogy a csütörtöki rész elején a The white lotus zenéje szól.

Jemima - 2021. 10. 07. 23:01

Juliskára kíváncsi leszek. A mai rész elején még örültem neki, mondom ez a csaj a lélekállatom a nutellás mutatvánnyal, a végére meg…
Zsófi remélem megy a holtak közé és összetörik Bálint nélkül.

Ser_Jorah Stark - 2021. 10. 07. 23:45

nagyon tetszett hogy Mate es Zsofi vegig sporoltak, aztan egy gumicukor es egy fogmosas jutott neki amig a masik 3 telezabalta magat szoszerint.

az is varhato volt hogy Zsofi szet fogja alazni a nagy baratjat Sabirat, akit mindig is birtokolni akart, amint nincs vedettseg a nyakaban vagy legalabbis meg van eselye annak hogy nem o szerzi meg ismet.

jatek szempontjabol sokkal jobb lenne most Zsofit kirakniuk, ha nem szerez vedettseget mert kesobb lehet vedettseget nyer hisz versenyekben eros.

Alex egy 60 eves nove valtozott, megdobbento.

ket - 2021. 10. 08. 01:19

Balint eseteben azt a teoriat erositem, h a VV-ben a donto elott ki kellett “menekiteni”, mert meg a vegen megnyeri es akkor sose mossa le magarol az RTL Klub, h beepitett jatekos nyer. Annyira atlatszo volt, ahogy a honapokon keresztul korrekt es higgadt jatekos hirtelenjeben kifordul magabol egy mondvacsinalt urugy miatt.
Ugyanilyen atlatszo, ahogy most a Survivorben a kiesese elott levagja a tyukot … mikozben Kabat Petivel suttyomban ettek a szalamit.

Ez nem az Eden Hotel. Eleg duhito, h meg csak nem is leplezik a szerkesztoi iranyitast.

joe - 2021. 10. 12. 11:51

Azt mondjátok hogy Bálint a 8 millió miatt bukta el a VV-t ez igaz de akkor Robi is. Ha nem akart volna lelépni a pénzzel akkor ő nyer de így egyszerre mindkettőjüket megszivatták a szerkesztők, de Robit nem sajnálom mert csak Bálinttól vették el a győzelmet az valóban az ő pénze volt, elég lett volna ha ezt kihagyják a szerkesztők az összefoglalóból amikor kiakad és megnyeri. Szóval nem a nézők a szerkesztők miatt bukta el a VV-t akárcsak a Survivort. Máté átállása ha nem történik meg a végéig bent maradnak a celebek és ott egyesével kirakják a gyengébb nem őszinte embereket. Lehet h unalmasabb lett volna de jobb forgatókönyv mint ez ami most zajlik

joe - 2021. 10. 12. 11:55

katyvaszlipp az egész évad egy vicc. a civilek át se vehették volna a celebek ellen az uralmat ha Rózsát meg Zsófit mint kiesett játékos nem hozzák vissza. onnantól kezdve csalás az egész. meg eleve zsófi nem civil hanem celeb mert volt más rtl-es műsorba is már (love island) amit meg is nyert. Ezzel az erővel Bálint is lehetett volna civil.

joe - 2021. 10. 12. 12:22

Ser_Jorah Stark már ott belenyúltak h a civilek többen lettek mint a celebek közbe a celebek minden játékot megnyertek, nekem ott ért véget ez a széria csalás az egész

ket - 2021. 10. 15. 01:10

Tulajdonkeppen igen, a szerkesztok megnyerettek Vivivel, pedig boven Robinak es Balintnak allt a zaszlo.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz