login |

Get Organized with The Home Edit

2021. 10. 24. 15:50 - Írta: Necridus

1 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Régóta szemeztem a Netflixen elérhető The Home Edit: Rendrakás rendesen című sorozattal, amit csak rendrakósként emlegetnék ezentúl, hiszen pontosan erről szól. A The Home Edit csapata elmegy emberek házába, akik azért hívták őket, mert nem tudnak rendet rakni, szükségük van Clea és Joanna rendszerező képességeire.

Aki szereti a rendet és örömét leli abban, ha a nagy kupiból gyönyörű szép tereket varázsolnak – ez lennék én, annak egyértelműen csábító a koncepció, ami egyébként már második évados berendelést is kapott. Mégis vannak fenntartásaim, amik miatt egy kellemes, örömet okozó sorozatot inkább guilty pleasure-ként látok, ami nézése közben nem volt hiány a képernyőnek magyarázásból.

Természetesen remekül helyrehozzák a szobákat a lányok, irigylésre méltó rend van jelen minden munkájuk lezárásánál, ráadásul egy epizódban két feladatot is el szoktak végezni: az egyikben mindig egy hírességnél járnak (Reese Witherspoon, Neil Patrick Harris, Khloe Kardashian, Retta, csak hogy néhányat említsek), a maradék időben pedig civilekre kerül a sor, akik levideózták az otthoni káoszt, hogy a THE kiválassza őket a műsorba és rendet tegyen náluk.

DE (és ez egy hatalmas ‘de’) a gond az, hogy nemcsak hamar kifullad a kreativitás, hanem számomra idővel elképesztően irritálóvá is váltak a reality főszereplői. Clea és Joanna rettentően harsányak, folyamatosan egymás szavába vágnak, egyszerre beszélnek, sikoltoznak és hadarnak, szinte elviselhetetlennek éreztem némely interjús részletet. Arról nem is beszélve, hogy olyan hangosan kiabálnak, amikor egy ügyféllel találkoznak, hogy rendszeresen lejjebb halkítottam őket néhány másodpercig, amíg abba nem hagyták.

A másik nagy negatívum, hogy a lányok a bevett szokásukat alkalmazzák mindenhol. Ez persze csak a sorozat szempontjából rossz, hiszen folyamatosan ugyanazt látjuk: átlátszó dobozok (egyszer rendesen kiborul egyikük, amikor nem elérhető a boltban átlátszó dobozka!), saját kézírásos címkézés, színek szerinti válogatás. Gyönyörű látvány mindig, de néhány epizód után előre lehet vizualizálni, hogy fog kinézni az eredmény, ami így kissé repetitív.

Szerencsére volt egy-két nagyobb feladatuk, amikor nemcsak polcokon kellett rendet tenniük, hanem kifestettek, új kanapét vagy szőnyeget raktak be a szobába, új polcokat fúrtak fel, (mű)csempét raktak fel. Ezekkel azért sikerült valamennyire feldobni a szériát, de kétségkívül kevésnek érződtek a visszatérő átlátszó dobozok és címkék mellett.

Nem sok olyan dokurealityt nézhetünk, ahol emberek rendet raknak (szia, Marie Kondo!), így biztos kielégít egy bizonyos igényt, de egy kevésbé hangos párossal jobban élveztem volna.

1 hozzászólás Ne habozz!

copass - 2021. 10. 24. 17:29

egyetértek, eszméletlenül idegesítő a két nő!:D
eleve már a nyitás, nagy számok hogy mennyi helyen vagyunk,mindenki céges pólóban,blabla…
igazából amit csinálnak az egy irgalmatlan nagy parasztvakítás. szivárványba rendezve minden, az elrendezések is a látványt szolgálják nem a fenntarthatósságot.
Kondo ezért jobb, mert megérteti az emberekkel hogy ez miért is jó nekik.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz