login |

Titans: vége a 3. évadnak

2021. 10. 24. 21:30 - Írta: Necridus

12 hozzászólás | kategória: kritika,

Nem kis hype kerülgette a Titánok 3. évadját nálam, hiszen az egyik kedvenc történetemet hozták be a képregényekből. Persze reméltem, hogy nem pontosan ugyanazt kapjuk, mert abban nem lenne sok a kreativitás. De az évad megmutatta (hogy Red Hood király!), hogy kreativitásból van bőven, mert elég tartalmas történettel érkeztek, de sajnos a végére csak sikerült ennek az évadnak is kifulladnia.

Pedig a Titans az egyik legminőségibb (és leginkább képregényhű) szuperhősös darab a mai kínálatban, örülök is, hogy megkapta a negyedik évados berendelését, csak jó lenne már látni, hogy képes megújulni és valóban tanulni a hibáiból. Az évadnyitóval kiadott második és harmadik epizód úgy tűnt, hogy ebbe az irányba halad, de végül mégis visszatértek a korábbi hibák.

Beszéljünk spoileresen a tovább mögött ezekről.

Nem is tudom, mivel kezdjem. Azzal, hogy Dick kapja a képernyőidő felét, miközben a többiek osztoznak a maradékon? Vagy azzal, hogy néhány karakternél egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy a fejlődés egy folyamat és nem egyik napról a másikra kell badass-nek lenniük? Esetleg azzal, hogy kimondottan gyenge zárást kapott ez az évad is?

Első felvetésem persze nem probléma azoknak, akik kedvelik Grayson karakterét, sőt, igazán engem sem az zavar, hogy egy olyan karakter kap sok játékidőt, akiből látványosan nem akarnak sokat kihozni, hanem inkább az, hogy a többiek, akikkel rengeteg mindent lehetne kezdeni, egyszerűen nem kapják meg a lehetőséget.

Ott van például Gar, akinek talán 10 percnyi fontos szerepe volt az évadban (ezt mutatja az is, hogy mekkora sokkolónak szánták, hogy végre nem tigrissé változik), vagy Raven, aki eltűnt nyolc epizódig, de mondhatnám Connert, aki az évad utolsó harmadában kapott végre bármilyen szerepet. Ismét nagyot akart markolni a sorozat, de ennyi szereplővel nyilvánvalóan nem bír. Mondjuk nem tudom, kit raknék ki, mindenkivel remek sztorikat lehetne kezdeni, csak nem férnek meg így egymás mellett.

Így viszont van egy kép a készítők előtt, ahova el akarják juttatni a karaktereket, de az út már nem kerül kiépítésre. Így történik, hogy Gar például nem halad semerre, Raven meg az első évadban megjelenő, saját erejétől rettegő kislány helyett egy mindenre képes mágus lett, aki magassarkúban kopog végig rettentő nőiesen mindenhol, mert ez lett az új imidzse. Conner meg elejt egy “Fuck the Titans”-t, majd nettó 1 óra múlva már semmi baja. Jó, ezt mondjuk próbálták magyarázni, csak elég hiteltelenül.

Az pedig régi nagy szívfájdalmam (és gondolom sok más nézőnek is), hogy a Titans még mindig nem egy csapatról szól, hanem éppen egymás közelében zajló történetekről. Az évadzáróban például nagyon meglepő volt, ahogy egyszerre egy teremben volt mindegyikük és közösen agyaltak, hogyan lehetne megállítani Scarecrow-t. Egyszerűen túl ritka, hogy összedolgozzanak, nem mindenki csak a saját kis sztorijával van elfoglalva. Nem tudok nem gúnyosan felhorkanni, amikor a csapatot emlegetik. Nincs is csapat.

A főellenségre visszatérve pedig egészen hihetetlen, hogy eddig képesek voltak Scarecrow történetét húzni. Egy átlagemberről beszélünk, aki persze zseni, az egész rendőrséget a markában tartja, ijesztő a szétszabdalt arcával (az a kaszás jelenet elég epic volt!), de itt van nekünk egy boszorkányunk, egy szupererővel rendelkező űrlényünk, na meg maga Superboy, és mégis sebezhetetlen volt jó ideig Crane. Nyilván csak Dick terve miatt tudták legyőzni, mert ugye ennek a középpontjába is őt kellett állítani.

Az évadzáró pedig megkockáztatom, hogy gyengébb volt, mint a tavalyi, pedig az sem volt semmi. Gar bejutott a Wayne kastélyba, ahol Crane bázist állított fel magának, majd egy router csatlakoztatásával Barbara Gordon távolról meghekkelte a rendszert, hogy ne robbantsa fel a várost a gonosz, miközben Red Hood kinyírt minden rendőrt egész egyszerűen. Mármint oké, hogy bedrogozva gyilkolt, de már elvileg magánál van, mégsem tűnt úgy, hogy Jason bármi bűntudatot érezne.

Az első robbanásban elhunytakat pedig Raven, Starfire és Blackfire feltámasztotta azzal, hogy az életet visszaadó Lazarus forrást felküldték a felhőbe, hogy esőként mindenkihez eljusson – mármint a szabadtéren lévőkhöz persze. A villámlást meg Donna gond nélkül megfogta. Bezzeg tavaly még belehalt az elektrosokkba, most meg mosolyogva nézte, ahogy átjárja az áram. Viszont a víz hogyhogy ilyen egyszerűen hatott minden civilre? Dicknek egy epizódnyi szenvedését néztük végig, mielőtt kimászott a forrásból.

A maradék 20 percben pedig nem is igazán tudom, mi történt. Dick és Barbara flörtölt még egy utolsót (Grayson húzhatta ugye ezt a strigulát is, mert ha itt megjelenik egy női karakter, az biztos, hogy összejön vele), kiderült, hogy az A.R.G.U.S. végig jelen volt Gotham-ben (csak eddig nem tett semmit?), Blackfire-nek 3D nyomtatóval csinálnak új űrhajót (?!), Donna Párizsba megy a gyászoló Dove-hoz, a titánok meg buszos túrát szerveznek – de előtte elmennek megkínozni Crane-t az Arkham elmegyógyintézetbe, mert az olyan hősies dolog.

Ennyi szidás után persze hihet nekem a fene, de azért mégis azt kell mondjam, élveztem az évadot. Rengeteg jó pillanata volt: az easter eggek özöne, Red Hood minden egyes pillanata, Oracle szerepeltetése, Donna új személyisége, a jól koreografált bunyók, Jonathan Crane, minden, ami Tim Drake és az a tökösség, amit Hank halálánál tudtak mutatni. Hiába tűnik úgy, hogy elkapkodják a történetvezetést, azért az apróságokkal ennek kiegyensúlyozásához nagyon értenek! Mindenképp ott leszek a folytatásnál.

12 hozzászólás Ne habozz!

Ambriel - 2021. 10. 21. 19:32

Az évadzáró után összességében azt mondom, hogy tetszett az évad, jól szórakoztam, viszont teljesen megértem azokat, akik nincsenek teljesen megelégedve.
Remélem, hogy a 4. évadban nagyobb szerep jut a többi szereplőnek Dicken kívül, és azok is szerepelni fognak, akik most másfele vették az irányt, mert Koryn kívül mindenkit kedvelek.

Ela1010 - 2021. 10. 21. 23:58

Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, mert imadom Brenton Thwaites-t, de szerintem egyaltalan nem szerepelt sokat. Elozo szezonokban szerintem tobbet volt kepernyon.
En, szemely szerint tobbet vartam az evadtol. Teljesen kiszamithato bolt, hogy mi fog tortenni. Nem volt benne annyi verekedos jelenet sem,lovoldoztek egymasra ossze vissza. Nekem hianyzott az izgalom is. Rovidnek tunt ez a szezon.

Janka - 2021. 10. 22. 11:21

Ez egy igen elnyújtott évad volt.
Pár dologra nem kaptunk választ:
-Kory új képessége honnan ered
-Jason nem lett függő a drogtól, az évad elején kellett neki többször is

Összeségében nem volt rossz évad csak tét nélküli.

Mate4182 - 2021. 10. 22. 21:11

Egyfelol borzalmas finale volt, masfelol az eddigi legjobb Titans finale, de ugye az elso 2 nem igazan tette magasra a lecet…

Ami negativum

– a latvany CW kategoria volt, Foleg a vegen ahol a kepernyot megfeleztek vizszintesen, alul zold, felul kek, az eg meg Lila …pfuj
– a logika – szoval fogtak 1 kobmeter vizet, elvittek a godorbol a belvarosba, ahol felkuldtek az egbe, aztan Conor rafagyasztotta az epuletekre… most komolyan micsoda?!
– Crane – tudom, remek szinesz, remek alakitas, de ha nem ismernem a karaktereket siman azt hinnem hogy osszeolloztak egy Riddler-Joker hibridet mert nincs penz rendes jogokra…
– Raven – eltelt 3 evad es meg mindig nem tudom mi a kepessege…
– Dick – tul sok

Ami pozitivum

– Red Hood – jo karakter volt, remelem marad a kovetkezo evadokra is
– Donna – orulok hogy visszahoztak
– meg mindig a legjobb hangulatu comic sorozat szerintem

Mate4182 - 2021. 10. 24. 22:59

(Grayson húzhatta ugye ezt a strigulát is, mert ha itt megjelenik egy női karakter, az biztos, hogy összejön vele)

Igen ez nekem is szemet szurt. Konkretan csak Rawen meg Cory huga nem volt (még) meg neki, de biztosra veszem hogy a 4. Evadban valamelyikuket kipipalja…

Ami alapbol nem zavarna csak en ruhellem amikor egy karakter kap minden ,,pluszt” (mint Vasember az MCUban…)
A kritikaval egyet ertek hasonlo erzeseim vannak nekem is.

A finaleban valo lazarus megoldasnal csak fogtqm a fejem… ekkora baromsagot CWn szoktam latni… es ha mar CW. A cgi a finaleban konkretan CW szint volt.

Remelem a 4. Evad arrol.fog szolni hogy Donna es Dove parizsban lognak 10 reszen at :D

Tim Drake meg jopofa de kezdem unni mar a Robinokat…(igen tudom hogy az egyik Nightwing a masik Red Hood de akkoris)

FP Jones - 2021. 10. 25. 05:34

unalmas, rossz évad volt. konkrétan csak Red Hoodról és Crane-ről szólt

Ambriel - 2021. 10. 25. 06:14

Teljesen egyetértek a kritikával.
Alapvetően jól szórakoztam, és nekem is azért nem gond, hogy Dick kapta a több szerepet, mert az első számú kedvencem, de ha többiek közül lenne valaki, akkor én is húznám a szám, és mivel a többieket is kedvelem (kivéve Koryt), ezért remélem, hogy a 4. évadban ők kapnak kiemelt szerepet.
Connor hirtelen megbocsátásán én is meglepődtem, a helyében minimum a kutyám miatt orrba vágtam volna Dicket.
Donna gondolom úgy jött vissza, hogy immunissá vált a villámcsapásra a halála után.
Dick és a nőkről annyit, hogy valahol olvastam, hogy a képregényekben is elég sok csaja volt. Engem nem zavar, az már zavarna, ha menne a szerelmi drámázás, háromszögelés.
Összességében tetszett az évad. Nem volt hibátlan, de több volt benne, ami tetszett, mint ami nem.

David33 - 2021. 10. 25. 11:15

Én arra leszek kíváncsi, hogy azok a DC sorik amik Netflixen fenn vannakd e HBO MAX originalok mint pl a Titans azokkal mit kezdenek. Bár szerintem a Titans nem fog felkerülni hacsak vissza nem veszik a jogokat amit kétlek hogy megtennének.

winnie - 2021. 10. 25. 13:10

“amik Netflixen fenn vannakd e HBO MAX originalok mint pl a Titans azokkal mit kezdenek.”

igen, leginkább ez a kérdés, hogy mi lesz az ongoing cuccokal, mint például a titans, vagy a star trek discovery és a skyshowtime, ami így az egyik legnagyobb dobás nélkül indulna el itthon. általában, ha eladták a jogokat, akkor annyi, de meg lehet egyezni visszavásárlásról, illetve nem exkluzívvá tevésről is. minden azon múlik, hogy az hbo maxnek mennyit ér meg a jog és a titans, és tippre minden sorozat egyedi lerendezést fog kapni majd.

Annatar - 2021. 10. 26. 08:37

“Viszont a víz hogyhogy ilyen egyszerűen hatott minden civilre? Dicknek egy epizódnyi szenvedését néztük végig, mielőtt kimászott a forrásból”

Azt a részét Raven kivette belőle, ami a szenvedést okozta, és azt zúdította Crane-re a végén.

Alexejevic - 2021. 10. 26. 13:01

Amennyire erősnek éreztem az évadot a 10. részig, annyira volt gyenge a befejezés. Nagyon össze lett csapva.
SPOILER
Nagyon hirtelen minden ok nélkül mindenki megbocsájtott mindenkinek, aztán minden a helyére került.
SPOILER VÉGE
Nekem így kicsit csalódás az évad, de továbbra is a legjobb képregényes cucc sorozatok terén. Eléggé komor, de mégis van humor, a casting szerintem remek, akárcsak a jelmezek/megvalósítás.
Remélem a 4. évadban bedobnak egy komolyabb gonoszt, akár egy csapatot…

heidfeld - 2021. 10. 29. 09:42

Értem én, hogy Crane nagyon okos, de ennyire elnyújtani..
Utolsó 3 rész határozottan gyengébb lett. Valóbban hiányzik így az igazi tét.

Amit az Amazonok szálból kihoztak, egy gyenge semmi lett..Viszont a 9. rész nagyon bejött. Projekt Blue Book Suzie-Mimi párosáig megyek vissza az időben, mert ez a Donna- Hank páros hozta azt a nagyon magas szintet. 2 ilyen stílusú karaktert összerakni – Óriási ötlet volt.
Connor Lesile nagyon-nagyon jó. Láttam már másban is.
Azt osztom, hogy nagyon külön kalandoztak a Titánok, pedig csapatként lennének igazán érdekesek. De továbbra is ez a legkomorabb hangulatú képregényből készült sorozat.
Továbbra is nagy fájdalmam, hogy a doki-csaj másik sorozatban van, és LEX jobbkeze is nagyon hiányzott. Kevesebb volt a lazaság is az évadban.
Halványan tudom megadni a 7/10 osztályzatomat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz