login |

Only Murders In The Building: vége az 1. évadnak

2021. 10. 27. 20:00 - Írta: Necridus

6 hozzászólás | kategória: kritika,

Elszoktam attól, hogy előzeteseket nézzek, inkább lepjen meg teljes mértékben egy sorozat, de Selena Gomez nevére azért felkaptam a fejem a Hulu Only Murders In The Building-je láttán (tudom, ez a Z-generáció, ott van két elég nagy név, erre pont ő…!), csak megnéztem a trailert, ami rendkívül hangulatos volt, és egyből várni is kezdtem a sorozatot.

A pilot hasonlóan bejött, mint winnie-nek, már ott megkedveltem a játékos stílust, amint egy bűnesetet mutat be, miközben három különleges figura összefogott, hogy kiderítse, mi is történt azon az estén. Eközben pedig podcast-et készítenek az esetről! Utóbbi egyértelműen egy üde színfoltja a sorozatnak, ahogy Martin Short is, na meg az egyedi stílus. De azért közel sem volt tökéletes szezon.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Kicsit félve vállaltam el a kritika megírását, mégpedig azért, mert a sorozat néhol igen elvesztett. No, nem annyira, hogy nyomkodjam a telefonomat, vagy neadjisten kimenjek a szobából, miközben ment (ez ugye mégsem egy Riverdale), mégis sokszor azon kaptam magam, hogy fogalmam sincs, mi történt az elmúlt néhány percben, annyira nem tudott folyamatosan lekötni.

Ezt egyértelműen annak tudom be, hogy a történet nem volt képes 10 epizódot kitölteni (még jó, hogy nem 40 perces részekkel operált a sorozat). Ritkán vágyom kevesebb epizódra, de az OMITB első sztorija bőven megfért volna egy rövidebb évadban feszesebb tempóban. Így néha annyira üresnek éreztem.

Emellett hiányoltam a környezet részletesebb kidolgozását, gondolok itt a szomszédokra. Megismertünk egy-kettőt, láttunk távolról sokat, de nagy lehetőségeket hagytak ki azzal, hogy bemutatnak és a sztori szerves részévé tesznek egészen egyedi figurákat, mondjuk plázacicát, őrültet, túlságosan barátságosat stb. Így viszont a szőke hölgy behozatalával egyből sejthető volt, hogy köze volt a gyilkossághoz, mert nem ismertünk annyi szomszédot, akit részletesebben is elkezdtek volna kidolgozni.

Mondjuk róla már akkor tudni lehetett, hogy Tim Kono haláláról többet tud, mint “nyomozóink”, amikor folyamatosan másra akarta terelni a gyanút. Persze főhőseink nem profi nyomozók, ráadásul Charles barátnőjéről van szó, így elnézhető, hogy ők nem fogtak szagot a nő viselkedése miatt, de a nézők előtt lehetett volna jobban burkolni.

Ezért sem tartottam olyan nagy számnak a leleplezését, hiszen nem tudott sokkolni. A színésznő hirtelen szerepváltása viszont már igen, remekül adta át, ahogy a bűnös nő végre önmagát mutatva élvezi, ha nyomoznak utána, dícséri gyilkos tettét és szórakozik azon, ahogy Charles-t megmérgezte.

Mellette persze a főszereplőket kötelező kiemelni, akik közül egyértelműen Martin Short tűnt ki számomra. Az a jelenet az egész sorozatból a kedvencem, ahogy lelkesen szalad ki Tim Kono szobájából, miközben kiabálja, hogy “Sex toys! We’ve got sex toys!”. Egyszerűen minden benne volt abban a néhány másodpercben, ahogy lelkesedik a karaktere a különös nyomok miatt, miközben Short játszi könnyedséggel ezt kiválóan átadta.

A másik két színésszel sem volt különösebb probléma, Selena is hozta az elfogadható szintet (valljuk be, ő inkább egy közepes színész), ahogy Steve Martin-nal is elégedettek lehetünk, bár az ő karaktere volt a legkevésbé emlékezetes, elég kényelmes szerepet kapott. De hárman együtt pazar munkát végeztek minden közös jelenetben, mégha Short is volt közűlük mindig a legkiemelkedőbb.

Vegyes érzéseim vannak a sorozattal kapcsolatban. Ahogy említettem, néhol igen túlnyújtottnak éreztem (a fináléban se tudtam igazán értékelni a liftes jeleneteket, eléggé időhúzásnak éreztem), azonban vannak olyan darabkái, amik miatt nem tudtam kaszálni: ilyen például Short, a karaktere és a podcastes körítés.

Két epizódot azonban még kiemelnék: az egyik a csendes epizód, amiben alig szólalt meg valaki, 30 percen keresztül kreatívan megoldották, hogy szavak nélkül is élvezhető epizódot kapjunk, a másik pedig az, amikor az öregek Mabelt követték, mert azt hitték, ő a valódi gyilkos, közben pedig egészen másról volt szó.

Coming this fall, ‘Only Murderers In The Building’.

A második évad már zsebben természetesen, a bilincsben elsétálós cliff után lenne is felháborodás, ha nem kapna folytatást a felszusszanós humorú sorozat. Kíváncsi vagyok, hogy hamar feloldják-e ezt a zárást, vagy inkább az önmagunk nevének tisztára mosása lesz-e a főszál a második évadban.

6 hozzászólás Ne habozz!

NatoLocator - 2021. 10. 27. 23:24

Én kiemelném a remek zenét is, mindvégig pazar hangulatot ad a sorozatnak, főleg a főcím motívum lett nagy kedvencem.

Divide - 2021. 10. 28. 06:31

A közepe táján volt egy kis lejtmenet, vagy két epizódot lehetett volna húzni rajta, és persze senki nem kapott sokkot a nagy leleplezéstől, de összességében nagyon aranyos bohóckodás volt. A hetedik (néma) rész meg igazi kis gyöngyszem.

Shannen - 2021. 10. 28. 08:40

Nálam ez a sorozat bekerült a kihagyott ziccerek csarnokába. Voltak jó pillanatai, de összességében nem nagyon tudott kitörni a középszerűségből amiatt, hogy folyamatosan mellémentek a tök jó ötletek. Már korábban is kifejtettem, hogy pl amikor Martin Short a lehetséges elkövetők között válogat egy színdarab meghallgatás képében, az egy tök jó ötlet volt, de egyáltalán nem ütött. És erre még sok egyéb példa volt később is.

És igen, ezt max. 6 részben kellett volna elmesélni, mert ennyi azért nem volt a sztoriban. Bár az 1×07 a néma epizód tényleg jól sikerült, talán azt lveztem a legjobban. Na meg persze a színészeket, kivéve Gomez-t, aki a flegmaságával a végére már eléggé idegesített.

Apropó vége, nagyon vicces volt, mert mire lement a 10 rész én már totálisan elfelejtettem, hogy ezzel a flashforwarddal kezdődött az egész sorozat. Ezzel is bizonyítva, hogy teljesen felesleges volt ezt odatenni az elejére.

Amúgy szerintem Steve Martin is nagyon jó volt, csak Short karaktere sokkal látványosabb volt. Én mondjuk Sting-et is bírtam, na meg persze Nathan Lane-t. :D Viszont azzal egyetértek, hogy jobb lett volna, ha a többi szomszéd is több időt kap, akkor legalább érdemben kitudták volna tölteni a 10 részt. Talán majd a következő évadban.

Ja,és igen amiért elsősorban emlékezni fogok a sorozatra, az a zenéje lesz, egyszerű, de nagyszerű volt.

Scale - 2021. 10. 28. 19:44

Imádtam minden pillanatát, és rögtön be is tevődött a kedvenc sorozataim közé, a főcím zenéje pedig a csengőhangom lett. :)

Nudli - 2021. 10. 29. 13:59

Nálam az év meglepetéssorozata, nem sok olyan sorozat van amin végig mosolyra áll az ember szája:)

Edrick - 2021. 11. 09. 05:22

Tényleg meglepetés, és jól esik egy ilyen bohókás krimit szeretni, de azért valóban sok helyen kilógott a lóláb. A hetedik részt én is kiemelném, de azért, mert az számomra vízválasztó volt. Jó volt az alapötlet, de nagyon hamar leválasztották Theot és teljesen fura volt, hogy miért nem maradt ő főkuszban, illetve hogy miért halk a többi jelenet, amiben nincs benne. Ott éreztem azt, hogy tudják a készítők, hogy mit csinálnak, és maximálisan elköteleződhettek volna amellett, hogy a párbeszéd mellett se zörej, de még csak zene se legyen, lehetett volna egy igazi néma epizód (Hol vagy ilyenkor, Sam Esmail?), de mintha azt gondolták volna, nekik elég annyi, amennyi, és a rész maradék kétharmada csend szempontjából értelmetlen, de komikummal marha jól feltöltött rész volt. És igazából a sorozat is kicsit ilyen: nevettet, de nem annyira, hogy teljesen elvonja a figyelmet a cselekményről, és izgalmas, de nem egy ólomsúlyú dráma. Többször is eszembe jutott, hogy nem jár messze a “földhözragadt Dirk Gently” címtől.

Ez egy nagyon szuper alap, amire lehet építkezni, és abszolút várom a folytatást, de már látatlanba remélem, hogy ők is tudják, mit kell javítani a szomszédokon és a hangsúlyokon. Mert van egy erős atmoszféra jó karakterekkel és színészekkel, de leginkább ezek viszik el a hátukon a sorozatot, és nem az ezernyi red herring, meg a félrehányt részletek. Nyilván nem tudok haragudni rá, de kicsit tényleg ki kell még ezt kupálni, hogy ne azért szeressem a hibái ellenére, mert warm and fuzzy vagy mert Jane Lynch egy váratlanul tökéletes Steve Martin. Szóval na, bárhova mehetnek, lepjenek meg!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz