login |

Dexter: kezdett az új évad, a New Blood

2021. 11. 07. 21:20 - Írta: human

59 hozzászólás | kategória: kritika,

Számozhatjuk, a 9. évad indult, de mivel a 8. vége nyolc éve volt, így simán rebootról van szó, erről az új helyszín és történet is gondoskodik. Ami jó hír, hogy a jobb Dexter-évadokért, a korai felhozatalért felelős Clyde Phillips tért vissza showrunnernek. Tudom, mindezt írtunk már korábban is, de gondoltam hátha páran most döbbennek rá, hogy miképp tért vissza Dexter 2021-ben.

Vágjunk inkább a konkrét premierbe, nem?

Nyilván nem tudok egy új néző szemével tekinteni a majdnem 1 órás kezdő részre, hiszen anno imádtam a Dexter elejét, az emlegetett korai évadokat, de szerintem még az utána levőkkel is elvoltam, gondolom, még éltettem is néhol (elég sokat írtunk a sorozatról), bár most nem tudom hirtelen. Nem is ez a lényeg, hanem hogy egyértelműen nosztalgikusan néztem ezt a kezdést, amiben Dexter nem bírja a hideget.

A történet egy amerikai kisváros horgász- és vadászboltjának dolgozójáról szól, aki a helyi seriffel jár, késeket élez, és nem bírja a vér látványát. A rész végére pedig kiderül, hogy elég sötét múltja van, amiben a gyilkosság nem ritkán elkövetett dolog. Írom itt a kezdő nézős leírást, de igazából nem tudom eldönteni, hogy újoncoknak milyen itt találkozni elsőre Dexter karakterével, nem is lépek hátrább többet.

Részemről iszonyat jó volt nézni ezt a részt, mivel tudom, hogy milyen Dexter. Pont emiatt a rengeteg utalást, amikor láthatóan visszafogja magát, nem akar táplálékot adni a dark passengerének a felébredéshez, azt olyan jó volt nézni, mint semmit a héten. Hozza a fánkokat és tereli a témát amint valami gyanúsat lát, olyat amibe be kéne avatkoznia. (Igen, még a tipikus nézői túlzós szívatások, mint a kés leszállítása is bejött.) Arról nem is beszélve, amikor néha még mindig rosszul értelmezi a szociális helyzeteket, és faarccal néznek vissza a poénjára (tonhal szendvics).

Megvalósításilag látszólag nem öntötték a sorozatra a pénzt azért, képileg mondjuk sosem volt az igazi a Dexter, de az olcsóbb hatás valahogy illett Miamihoz, a folyamatos izzadáshoz, míg itt bizony sütött ez a digitális gagyi kék. Nehéz szavakba ölteni, viszont a casting és eddig a történet korrekten ellensúlyozta ezt, és tippre ez várható a folytatásban is. Ami végképp biztos, hogy Michael C. Hall mennyire össze van még mindig olvadva ezzel a szereppel. Itt bejátszik az elfogultságom, jó volt újra látni, de közben meg tökéletesen illik rá a gúnya, pedig (ne kövezzetek!) sok más alakítása fényében azért nem akkora színész.

MLMV? Mikor lesz már vasárnap? Nyilván az első évad óta sokkal több sorozatot látva könnyebben tartom csak sima ponyvának a Dextert, de basszus, azokból sincs sok, és eléggé belevágtak a lecsóba itt 60 perc alatt, talán egy szálra mondanám, hogy hidegen hagy. Itt arra gondolok, hogy nem volt a sejtelmes “na, mikor ébred fel az utasa?”, és ezt húzzák végtelenségig, hanem TONIGHT IS THE NIGHT. A következmények, az új helyszín a lényeg. Meg a jövő hét.

59 hozzászólás Ne habozz!

cucumber87 - 2021. 11. 07. 22:07

Én a 7. évadot már nem kezdtem el, viszont most nem tudom miért a nosztalgia talán de vágyat érzek rá, hogy ennek adjak egy esélyt. De a kimaradt évadok pótlása nélkül. Mennyire hülye ötlet ez ?:)

dex - 2021. 11. 07. 22:42

@cucumber87 eléggé :D
szerintem mindenképp pótold, egyáltalán nem rossz évadok, a bejezés olyan amilyen, de úgy lesz teljes a kép :D

N'taro - 2021. 11. 07. 22:49

Hamvas volt, nagyon. A CGIszarvas leugrott a monitorról, szó szerint. És ez még bocsánstos is lett volna, de az egész egy kliséhalom.

Llew - 2021. 11. 07. 23:06

Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy már kezd, míg ma bele nem futottam.
A lezárás keserűsége a múlté már, így jó volt nosztalgiázni és újra látni Dextert. MCH tenyleg mintha pár hónapja tette volna csak le a karaktert. Dexter rutinja, az “élete” tényleg a kezdő évadok megjátszásait idézték. A rész ugyanakkor valahogy nem volt túl erős szerintem, pedig nem volt bennem semmi hype. Pilotként nem nagyon kapott volna el és sugallna valami kihagyhatatlan néznivalót, bár nem tudom elképzelni sem, hogy ezt kezdéskent újoncként, miként lehet nézni. Talán tényleg túl sok sorozatot néztem én is azóta. Kíváncsi leszek Harrisonnal mit kezdenek.

RiFi - 2021. 11. 07. 23:15

Dexter tánctudása még a régi 😂

Batistuta - 2021. 11. 07. 23:52

Kezdésnek én személyt szerint pont ennyit vártam.
Amit kíváncsian várok az az, hogy mennyire tudja kordában tartani a dark passengert Dex, hiszen ez is egyfajta kihívás lehet számára, ahogy Harrison és kódex is?

Mate4182 - 2021. 11. 08. 08:55

Teljesen elkapott a regi Dexter vibe …
Pont azt kaptam amire vagytam szoval en nagyon elegedett vagyok

Azert remelem az intro ennel komolyabb lesz, jo lenne megidezni a regit

Ripazha - 2021. 11. 09. 02:20

Ejj én a rész elején mikor felcsendült a passanger egyből eszembejutott hogy de kár hogy nincs már Daniel Licht, hogy komponáljon valami ütőset a New Bloodhoz. Ez hiányzott, de ez nem készítői hiányosság.

Nehéz nyilatkozni. Első blikkre nagyon bejött. Nekem tetszett a kék hatás, jobban is állt valahogy. A szarvason kicsit érződött, de rendben volt igazából.
Elsőre volt egy két karakteridegen dolog, de valahol mégiscsak érthető hisz majd 10 évig elnyomta magában elő tud ez robbani. :-D

Várom a folytatást és meglátjuk egybe mit mutat.

blady - 2021. 11. 09. 06:37

szenzációs volt, nagyon sokszor felröhögtem. Nagyon hiányzott, minden nap tudnám nézni kb a végtelenségig, bár én mindig is elfogult Dex rajongó voltam

Sawyer - 2021. 11. 09. 09:01

Kiszámítható, összeszedetlen, elnyújtott.
A képi világ borzalmas, a képarány még megszokható lenne, de ez a fakó kékes fos nagyon igénytelen. Elhiszem, hogy normálisan bevilágítani a jeleneteket több idő és pénz, de ez a fakítás így tré munka. És a közelieket is feltűnően hanyagolták. Persze, tök jó, hogy az operatőr mindenféle szemszögből tud szép mozifilmes beállításokat lőni, de a Dexter nem erről szól. Kontrasztos, sokszor arcközeli, mivel a sorozat eredetileg karaktercentrikus.
Hiába Debra, Harrison és pár utalás, egyelőre semmi Dexter hangulat. Inkább olyan, mint mikor egy színész x év múlva egy reklám vagy egy talkshow erejéig ismét egy híres karaktere bőrébe bújik egyet poénkodni.
Régen is azt a véleményt osztottam, hogy Dex a mellékszereplők és a belső monológok nélkül nem lenne képes elvinni a hátán a sorozatot, na itt mindkettő híján voltunk, nem is tudta. Mellékszereplők lényegében nincsenek is, mindenki kötelezően felmondja a szövegét, de semmi mélység vagy egyéniség. Fredric Lehne-t jó volt látni, szegény jól megvénült, remélem, hogy belőle többet ki fognak hozni.
A zene a gyiloknál egy pár másodpercre felcsendülni tűnt, de elhalkult, remélem, hogy a sötét utassal az is visszatér.
Tisztességes iparosmunka, tájban, karakterekben és hangulatban kezet foghat a Resident Aliennel :D
Egyelőre 3/10.

kisanna - 2021. 11. 09. 09:39

nekem is tetszett a kezdés, bár kicsit túl korán adta be Dexter a derekát.. húzhatták volna még, így nem tudom, mi fog még 9 részen keresztül történni.

U.i: a CGI szarvason felnevettem, pedig én általában nem szoktam ezeket észrevenni :D

JaniRazor - 2021. 11. 09. 16:30

Nekem tetszett, jó volt végre megint Dextert nézni! :)

Nyilván mindenki bízik benne, hogy ki fogják köszörülni a csorbát, amit a lezárás okozott. Ha nem tudnák ezt megtenni, akkor véleményem szerint bele sem fogtak volna az új évadba.

Amúgy biztos, hogy csak 10 rész fog készülni? Vagy ha jó a nézettség jöhet még több évad?

RoyStampler - 2021. 11. 09. 17:38

Nekem összességében véve nagyon bejött. A 8. évad keserűsége ugyan élénken él még bennem, de ezzel együtt is remek volt Dextert újra látni és hallani. Örültem Debrának is, és tetszett az, ahogy “visszahozták”, szerintem jól áll neki ez a szerep. (Harry azért hiányozni fog, egyszer cameozhatna.) Jó, hogy igazi folytatást kaptunk, és bár nem biztos, hogy bántam volna, ha retconolnak pár dolgot, alapvetően tiszteletre méltóan tartják magukat az eddigiekhez, sok visszautalással. Harrisontól féltem egy kicsit, de első blikkre nem volt Connor-feelingem (mármint az Angelből), szóval ebből még valami jó is kisülhet.

Ami számomra negatívum: ahogy már más is említette, a képi világgal én sem vagyok kibékülve (a Fargo és a Fortitude óta azért ennél kicsit magasabbak az elvárásaim a hideg, havas táj megjelenítésében), az intro és az outro meg borzalmas volt.

Mindent egybevéve nagyon várom a következő epizódot.

_Peter - 2021. 11. 09. 19:30

Szerintem jó, hogy nem húzták egy résznél tovább a Dark Passenger visszatérését, amikor láttam mennyire irritáló figurát hoztak be áldozatnak, sejtettem nem éri meg a rész végét. Talán Harrisonról is kiderül olyan és az lesz átívelő téma, megtanítani neki a kódot? Aztán első leckének levadászhatják azt az amatőr Joe Goldberget, aki rontja a sorozatgyilkosok hírnevét. :D

Quantumleap - 2021. 11. 10. 06:01

Nekem Dexter fiának kora kissé fura, külsőre kinéz vagy 16-nak. Nem fiatalabb kellene, hogy legyen? A másik meg, hogy az hangzott el, hogy Dex majdnem 10 éve nem ölt. A sorozat 8 éve fejeződött be. Vagy akkor most ez az évad a jövőben játszódik? :)

Bazsi - 2021. 11. 10. 07:30

Quantumleap: a 8 az már kerekítve 10. :D Igazából a jövőben játszódik, de nem a túl távoliban, mert a naptár az elején 2021 december 7-ét mutatott. :)

Sawyer - 2021. 11. 10. 10:09

Dexter 2012 augusztusában “halt meg” a hurrikánban, az új évad 2021 december elején játszódik, azaz 9 év telt el.
Harrison 2009-ben született, 12 éves.
Jack Alcott, a Harrisont alakító színész 1999-ben született, 22 éves.

Elég koraérett a srác :)

Sidewinder - 2021. 11. 10. 12:01

Érdekes volt az ötlete a hulla elrejtésével kapcsolatban!Egy kereső csapat hol keresné elsőre az eltűntet,ha nem ott!A monológokat hiányoltam!Kicsit sterilnek tűnik,fura,mint egy kisköltségvetésű művészfilm!De lássuk,lehet még meglepetés!

Sidewinder - 2021. 11. 10. 12:03

Ja,és meglepődnék ha az eltűnt fiatalokért nem Harrison lenne a felelős!

Quantumleap - 2021. 11. 10. 12:27

Sidewinder: Mármint milyen eltűnt fiatalok? Kissé fáradtam néztem tegnap a részt, valószínű elkerülte a figyelmemet.

Quantumleap - 2021. 11. 10. 12:33

Amúgy, ha 2021-ben vagyunk, mint más kortárs sorozatévadoknál, itt is felmerül bennem kapásból a kérdés, hogy a covid megtörtént a sorozat vilagában, vagy teljesen ignorálva lesz? :)

Tibhci01 - 2021. 11. 10. 15:05

Gyerekek! Ti hol néztétek? A showtime-ra nem tudtam regisztrálni. Köszi előre is!

Sawyer - 2021. 11. 10. 15:08

@ Quantumleap – Voltak valami faliújságon eltűnt emberkék, de ki nagyon nem fejtették a részben. Szerintem a billiárdos faszinak a köre lesz a ludas, de mivel most Dex is kinyírta (és eltünteti?) az úri fiút, ide fog érkezni Kurgan nyomozni.

Dave - 2021. 11. 10. 18:41

A CGI szarvas az hagyján, az mi volt hogy Debra az egész golyót vette ki mutatásiból magából hüvelyestül mindenestül? :D

Bazsi - 2021. 11. 10. 22:06

Hát azt a mindenit! nem is írok sokat meg nagy szavakat, egyszerűen imádtam! De jó volt újra…

abc - 2021. 11. 11. 09:46

Ez egy reboot Harrisonnak? :)
Sawyer-el ertek egyet, olyan, mintha kihereltek volna Dextert, eltunt a fun faktor (a regi idiota mellekszereplokre gondolok), nincs heti ugy, ez egy uj Dexter, majd meglatjuk, hova es hogyan fut ki.

Quantumleap - 2021. 11. 11. 12:14

Dave: Nem értem. Mi evvel a gond?

Macskapék - 2021. 11. 11. 12:23

Teljesen egyet értek Sawyer hosszan kifejtett értékelésével. 3/10.
Voltak pillanatok, amikor nekem is a Resident Allien gyengébb epizódjainak hangulata rémlett fel. Azon sem csodálkoztam volna, ha betesznek egy musical betétet :)
Hiányoltam egy tisztességes, visszakacsintó főcímet is.
A szarvas megvalósítása és a gyenge történet (olcsó forgatókönyv író) is azt éreztette, hogy spóroltak mindenen. Az első részt ütősre kellett volna megcsinálni, a spórolós epizódok mehettek volna a végére.
Többször hangoztatta Dexter, hogy mennyire fázik. Ehhez képest nevetve futkározott a hóban, illetve vékony átmeneti kabátban, kesztyű és sapka nélkül volt látható minden jelenetben… Ha Dexter anyukája lettem volna, tuti, hogy jól felpofoztam volna, ha nem öltözik fel rendesen.
Illetve szerintem túlzásba vitték a szellemidézős jeleneteket, nekem sok volt a misztikum.
Nem szeretem, ha mindent ki tudok számítani a történetben, illetve a pulzusszámom sem emelkedett meg, nem voltak izgulós részek.
Összességében nagy csalódás volt Dexter visszatérése, pedig tökre felkészültem a befogadásra, késő este, egy menetben néztem, zavaró körülmények nélkül.

Mate4182 - 2021. 11. 11. 13:28

Macskapek – ne haragudj de egy resz alapjan elore mindent kiszamitani a tortenetben elhiszem hogy menonek hangzik fejben, de ki kell abranditsalak: aki csak 1 sorozatepizodot latott barmibol elete folyaman, az tudta milyen fordulatok Jonnek az elso reszben Mivel nem a vilagot akartak megvaltani hanem a regi rajongokat visszacsalogatni a regi Hangulatba.
NEm tudom pontosan mit vartatok, de az elso resz alapjan messzemeno kovetkeztetest levonni korai.

Macskapék - 2021. 11. 11. 14:59

Mate4182: már ne haragudj, de szerinted az menő, hogy például a szarvast etető – klisés – jelenetben pont akkor ölik le szerencsétlen állatot, miután megvolt a főszerelővel a szemkontaktus, pont akkor, amikor vártam? Szerinted az menő, hogy annyira lapos a történet, hogy izgulni sem lehet rajta? Például miért nem bukkan elő az erdőben a kábítószeres haver, miután a haverja lelőtte a szavast? Az már izgalmas lehetett volna, hogy Dexter mit kezd egy ártatlan szemtanúval.
Nem vontunk le messzemenő következtetést, azt mondtuk, hogy az első rész szar volt.

Mate4182 - 2021. 11. 11. 15:07

Max azt hogy szerintetek volt szar. Az egeszen mast jelent.

Nem azt mondom mi meno, csak ne erezd magad nyomozonak amiert Lattad a nyilvanvalot :)

Nem akarlak lelombozni de ilyen elvarasok mellett sztem kaszald most mert Neked ez sosem lesz eleg jo. Mondjuk erdekelne mi az ami eleg jo

Sawyer - 2021. 11. 11. 15:42

@ Mate4182

“Max azt hogy szerintetek volt szar. Az egeszen mast jelent.”

Miért, mit gondolsz, ha én nem írom bele a kommentbe, hogy “szerintem”, akkor más nevében beszélek? :D Nyilván mindenki a saját véleményét firkantja ide.

És én most perpill nem emlékszek olyan sorozatra, aminek az eleje szar lett volna és később feljavul. Olyanra igen, ami az elején is jó volt és csak még jobb lett.

Ha egy felélesztést ilyen relatíve gyenge kezdéssel indítanak, attól sokat később sem érdemes várni. A fordulatokat meg ne keverjük össze a minőséggel, az a Barátok köztben is volt bőven. A kulcs a fordulat és annak szereplőinek felépítése.

Én a trailerek alapján pont ezt vártam. Gondóták, a régi rajongók majd úgyis jó rájakapnak, csak me Dekszter!

Ripazha - 2021. 11. 11. 20:09

Ójaj úgy érzem kicsit mindenki fejében idealizálódott a Dexter :D
Lehet, hogy tényleg igaz lesz a már korábban említett szlogen, túl sok sorozatot láttunk azóta. Sorozatgyilkososban is kaptunk azóta elég menő darabokat, hidegtájasból is, nem csak amerikait, szélesedett a paletta, nagyobb lett az ipar. Így a Dexter már nem olyan. Vérremenő téma lett ez…upsz…
Érdekes hogy mindenki a mellékszereplőket hiányolja, holott az első pár évadban annyira nem voltak ők terítéken, és kifejezetten kliséket kaptak, utána lettek ők a húzóerő, mint comic relief, mikor a dexteri vonal hanyatlott.
Személyszerint az elején idegesítettek is. Dexter volt a lényeg és nem a haverok. Maximum a szociális hálójának, imposztorálásának kiterjedései voltak meg a többi maszlag.
Nyilván mindenkit más fog meg, a megkérdőjelezhető szociopatikussága dexternek engem sokkal jobban érdekelt mindig is.

Azt, hogy számítani lehetett dolgokra, most őszintén. Kb mindannyian láttunk már több ezer filmet sorozatot, nehezen lehet nekünk újat mutatni, és a dexter valahol a ponyva és a dráma/”thriller” között mozog. Sose volt mélylélektani, bár próbált néha az lenni, meg néha túltolta(khm utolsó évad)
Hogy ebből mi lesz, fene tudja. De a készítőknek nehéz dolga van, ki kell javítani egy több éves hibát, meg kell felelni a rajongóknak és egyéb elvárásoknak. Fenti példa azt mutatja, hogy nem annyira sikerült. Holott maximum túlszimbolizálták…

Sawyer - 2021. 11. 12. 08:56

@Ripazha

Nem lesz igaz, mert aki igényes, az tudja szelektálni a tömérdek új sorozat közül a minőségit, a szart meg nem nézi meg, mert csak az van, inkább újrázza a régi kedvenceket. Persze embere válogatja, kinek mi jön be, sokan nagy kultúrfilmesnek/sorozatosnak mondják magukat, aztán ez kifullad annyiban, hogy telefonozáshoz benyomják a háttérben a “kedvenc sorozatukat”, aztán azt sem tudják mi volt benn – de “MEGNÉZTÉK”.
És a tartalomgyártóknak nem kéne abba a hibába beleesni, hogy “mert más középszerűt ad ki a kezéből, akkor én is megtehetem, mert ilyen a piac”. Egy Asylumnál igen, de vannak olyan nevek, ahol ha ezt megcsinálod, akkor bukta lesz. Legfájóbb példák a közelmúltból: Terminátor, Star Wars, 24, Prison Break… miért? Mert 180 fokban megváltoztatták a formulát, hogy minél szélesebb közönségnek megfeleljenek. Ennek három oka szokott lenni: 1. látvány oltárán feláldozzák a minőséget, 2. elpoénkodják, 3. még ha komolyan is próbálják venni, inkompetens a stáb a feladathoz.
Dexterünk esetében kettő megtörtént: a látványt szerintem nem kell magyarázni, és a többiek véleményét látva az inkompetens stábot sem.

Ősz elején fejeztem be a régiek újrázását, így viszonylag friss az élmény – de igen, kevesebb játékidővel, de bőven terítéken voltak a mellékszereplők. És az írók is előre gondolkodtak, Doakes halálát például már az első évadban elkezdték felépíteni, mikor a karaktert belekeverték nem egyértelmű gyilkosságokba, amik miatt a második évadban az FBI is jobban elhitte, hogy ő a bácsör. És épphogy az elején nem voltak szerintem klisések, mindenki természetesnek hatott, azt is sokkal jobban elhittem, hogy a rendőrség “él”, a hatodik évadtól már az az érzésem volt, hogy a karakterek már csak beugranak ide egyet szerepelni a jelenetbe.

Ha nem akarnak újat mutatni, mi szükség a felélesztett sorozatra? Összelopott kliséhalmazt nem nehéz csinálni. Csak csinálnák úgy, hogy legalább a törekvést lássuk a régi minőségre, főleg ha már az első négy évadot jegyző fickó is visszatért.

winnie - 2021. 11. 12. 13:12

swayer: aki “igényes” (ha így nevezed), az nem újráz újra, mert az azt jelentené, hogy egy csomó minden minőségit kihagy. az újráz, aki kényelmes és lusta:) de nem ezért reagálok, mert azzal simán egyetértek, hogy az idealizálódás jelen van.

a másik meg, hogy az teljesen tévút, hogy “ha más középszert ad ki”. nem csak azért, mert a tartalomgyártók vagy az írók konkrétan nem is nagyon ismerik a többi sorozatot, főleg nem a középszerűeket (gondolom, nem kell mondanom, hogy aki tévében dolgozik vagy sorozatot ír, annak nincs arra ideje, hogy komolyabban tévét nézzen), hanem azért, mert pont ők azok, akik a legtöbb sorozatot elismerik, hiszen mindet haverok csinálják, és mert belülről látják, hogy mi kell az alkotáshoz, plusz senki sem úgy áll hozzá a saját sorozatához (legyen az saját szkript, vagy saját gyártás), hogy az középszerű lesz. mindenki a lehető legkurvajobbat akarja megírni, és általában biztos is benne, hogy a végeredmény nagyon jó lett.

(a bukta kapcsán a star wars eléggé tévút azok után, hogy minden idők legsikeresebb filmje született meg anno amerikában az egyik új rész révén.)

winnie - 2021. 11. 12. 13:14

“Ha nem akarnak újat mutatni, mi szükség a felélesztett sorozatra?”

akarnak, csak azt írta, hogy nehezen lehet, de… ha nem csak kiosztott felélesztésről van szó, hanem eredeti stábosról (író, színész), akkor ott jó eséllyel pont, hogy van mi új, amit akarnak mutatni. vagy lehet, hogy pont az a cél, amire céloztam eggyel feljebb, a régi megidézése, a kényelem felkínálása, az ismerősbe való elringatása a nézőnek.

Sawyer - 2021. 11. 12. 13:52

@winnie

Ezen a részén átsiklottál: “aki igényes, az tudja szelektálni a tömérdek új sorozat közül a minőségit”. Én is gyakran bepróbálok újat, de közben van B opció a tarsolyban újranézésre, ha éppen az újak nem jönnek be. Például inkább nézek meg mostanában egy Maffiózókat, minthogy valami új szart szenvedjek részeken át, remélve, hogy majd javulni fog. És nem tartom magam lustának, mert itt és máshol is lelkesen kutatom a minőségi új tartalmakat :D

Pedig úgy néz ki, hogy manapság belekényelmesednek a felszínességbe és összecsórt klisékbe, ami nekem azt jelenti, hogy igenis lusták. És ezt ha az alkotók nem ismerik fel/el, az baj.

A Star Warsnál erősen gondolkoztam, hogy zárójelben megjegyezzem, mert valaki biztos szól miatta, de akkor most kiegészítem: anyagilag nyilván nem, de rajongóilag hatalmas bukó volt. A 7 még nem is annyira, a 8 erősen megoszlik, a 9 pedig egyértelműen.

Új, méltó lezárást akarnak, ez a felélesztés apropója. De ha arra nincs ötlet, vagy ekkora [ismétlem] kliséhalmaz, akkor minek? Akkor legyen egy másfél órás film, mint az El Camino.
Ja és volt már arra is példa, hogy az eredeti alkotó szállt vissza egy x év után felélesztett, pedig anno lezárt sorozatba: Prison Break. Paul Scheuring még el is mondta, hogy az első kettő utáni évadokat nem látta, így állt neki az ötödiknek, hát meg is lett az eredménye… Mondjuk ezt csak érdekességből írom, Dexternél remélhetőleg ilyen hiányosság nincs.

A névvel meg tiszteljük már meg annyira egymást, hogy ha egymásnak írunk, akkor eltaláljuk a betűk sorrendjét, te sem iwneni vagy :)

WakeUp! - 2021. 11. 13. 15:22

Dexter – New Shit

Szerintem kár erőltetni.. :D

Laja - 2021. 11. 15. 07:04

2 rész alapján: szerintem nagyon jó volt, nekem tetszik a helyszín, és a mellékszereplők is. Pedig én is láttam már párezer filmet, sorozatot, de teljesen elkapott a régi hangulat. Lehet pár sznobnak nem tetszik (de akkor miért nem Tarr Bélát néznek, miért egy ponyva sorozatgyilkosos sorozatot?) imdb-n 9,2-es értékelés is azt mutatja. A mai mezőnyben kiemelkedő.

Jó, a szarvas nem volt szép.

_Peter - 2021. 11. 15. 13:33

Nem is gondoltam volna, hogy így tud hiányozni Jennifer Carpenter káromkodása és nevetése. Ahogy röhögött Dexteren az erdőben! :)

Sawyer - 2021. 11. 16. 10:19

Laja, nyilván elfogadom, hogy tetszik, de okosan írj, mert csak magadat minősíted. Akinek nem jön be, az megindokolta, hogy miért.

A második részről:
“Hogy vagy, jól vagy, hogy bíród, jól vagy???” Aztán 5 perc nyekegések lényegében a semmiről, körülbelül általános iskolai színészi színvonallal. Anno a Supernatural drámai része jutott ugyanerre a semmitmondó sorsa az inkompetens (és valószínűen érzéketlen) írok miatt, miután showrunnerváltás volt.
A zsarus részekhez simán bevághatnák a Rendőrakadémia főcímét, kb. annyire komolyan vehető az egész társaság. Fellőnek egy drónt, amit a szuperzsaru nekivezet a fának és lezuhan (huhaha, funfact, de jó), de arra nincs eszük, hogy pár keresőkutyát hozzanak. Bár akkor egyből megvan a hulla, Dexternek annyi és nincs több rész.
Harrison korával szerintem a készítők nem igazán vannak tisztában, 12 évesen simán egyedül utazgat, és a 3 évvel ezelőtti önmagát is tinédzsernek nevezte.
A bowlingos fotón azért jó lett volna, ha Masuka és a többiek vannak, nem nónémek, de erre az évadra láthatóan kevesebb pénz jutott.

Vilma - 2021. 11. 16. 11:51

Sawyer
A bowlingos fotó valószínűleg az a fotó volt, amit feltöltöttek az instagramra, ami alapján a fia megtalálta. Azon mit keresett volna Masuka?

Sawyer - 2021. 11. 16. 11:56

@Vilma

A bowlingos fotó az asztalán volt és múlt időben beszélt róla, a régi miami időkből, nem?

levadasz - 2021. 11. 16. 21:00

2 Resz utan olyannak tunik az egesz mintha elvitte volna az osszes penzt Michael C. Hall, Jennifer Carpenter meg a jogok es nem maradt penz rendes castingra, rendezore meg forgatokonyv irora.
Higfos eddig

dxtrs - 2021. 11. 17. 09:39

@Sawyer

Nem, a bowlingos fotó nem a régi Miami időkből van- még mondja is Harrisonnak, hogy másodikok lettek egy tournamenten “last year”.

Mate4182 - 2021. 11. 17. 11:03

Sawyer, nyilván elfogadom, hogy nem tetszik, de okosan írj, mert csak magadat minősíted. Akinek bejön az megindokolta, hogy miért. (Bar nem ertem miert kene magyarozkodni barmelyik oldalon az is)

Jo volt a 2. Resz is. Jo a Kemia apa es fia kozott.

A dronos Poenon jot nevettem, biztos vagyok benne hogy rengeteg valodi ilyen volt amikor elkezdtek hasznalni dronokat
Azert latszik hogy kijott a gyakorlatbol 10 ev szunet alatt

ooo - 2021. 11. 17. 11:26

Jól értem, hogy Dexter fia nem érti, hogy miért hagyta el őt Dexter? Meg hogy mik azok a “sötét hajlamok”? Az USA egyik legnagyobb sorozatgyilkosa, aki ráadásul az apja, és még csak nem is hallott a tetteiről?

Ez a Harrisonos szál borzasztóan gyenge, ez lesz az évad sebezhető része. Már 2 rész után unom a flegma tinédzser fejét.

Sawyer - 2021. 11. 17. 11:39

@ Mate4182

Nem kell magyarázkodni, de ne Tarr Bélázzon meg sznobozzon nekem, ha már normális érvei nincsenek. De írom ezt pont neked, aki szintén az ellentáborral már csak személyeskedni vagy általánosítani tud…

@ ooo

Dexter nem bukott le, aki pedig tudta, hogy ki ő, mind halott. Így Harrison értetlenkedése tök logikus.

Mate4182 - 2021. 11. 17. 12:01

Sajnos ez a magas lorol valo okoskodas mar csak ilyen ketelu fegyver :)

dxtrs - 2021. 11. 17. 12:36

nekem kifejezetten tetszik, hogy Dex kissé “be van rozsdásodva”, okosan kezelik a 10 év kihagyást. nagyon jól áll a sorozatnak ez a képi világ (attól a csodaszarvastól eltekintve). a mellèkszereplők hiánya fel se tűnt, le se tudom venni a szemem C Hall meg Carpenter kettőséről. Őszintén nagyon hiányoztak már Dex kommentárjai, illetve érdekes látni Debet mint egy kvázi bűntudat szerepben.
Nekem nagyon bejött eddig, minden amire vágytam, and more – de én már csak ilyen “igénytelen” vagyok.

Quantumleap - 2021. 11. 17. 21:07

Sawyer:
“Dexter nem bukott le, aki pedig tudta, hogy ki ő, mind halott.” Ez nem egészen igaz. Lumen elvileg él.

Sawyer - 2021. 11. 18. 08:20

@ Quantumleap

Mármint aki nyomozott utána vagy ártani tudna neki.

“Az USA egyik legnagyobb sorozatgyilkosa, aki ráadásul az apja, és még csak nem is hallott a tetteiről?”

Nem bukott le, miért kellene Harrisonnak tudnia, hogy az apja sorozatgyilkos? Szerintem logikus, hogy Hannah a halála előtt nem árulta el neki.

@ Mate4182

Vélemény az adott részről + reagálás a személyeskedő kommentekre. De csak hogy tompítsak az éleken: a szarvasba nem kötöttem bele :)
A trailer alapján a következőben meg lesz medve.

Hugh Dreffner - 2021. 11. 20. 21:23

A tinédzser Harrison arcáról nekem mindig a Prison Break LJ-je ugrik be. Szerintem hasonlítanak.

wovbagger - 2021. 11. 21. 19:11

Három rész után azt kell mondjam, hogy egyre jobban tetszik. Az elsőnél még a nosztalgiafaktor, a másodiknál pedig a kíváncsiság nézett emeg velem. A műszarvas szer, na. De MCH jó. És Carpenter is. A többi kiderül a hátralévő hét rész alatt, de már várom a jövő vasárnapot.

human - 2021. 11. 21. 20:22

lettek kutyák is haha

Sawyer - 2021. 11. 25. 08:54

Harrison ide vagy oda, ez a tinivonal nem áll jól a sorozatnak. Amikor kiszáll az ázsiai beütésű csaj a kocsiból és a lábát mutatva beindul max. 10 másodpercre a tinizene, na az például mi volt? Semmi értelme és stílusidegen is.
A fő szál talán lassan beindul, tippre a maszkos emberke vagy a milliárdos fickó vagy az apa, a szeme alapján inkább az utóbbi. A sorozatban továbbra sem karakterek, hanem karaktertípusok vannak, felszínes ábrázolással. A bevágott zenék jók, de sok belőlük és a rossz írói munkát nem kompenzálják.
Dexter megint annyira makker, hogy csak a véletleneknek köszönhetően ússza meg a gyilkosságot, egy normális közösségben sokkal korábban bevetették volna a kutyákat.

Snoopyzit30 - 2021. 11. 25. 18:53

3 rész alapján eddig engem nagyon jól elszórakoztat.

Most lusta vagyok elolvasni az előttem lévő 56 kommentet, de ami késik nem múlik.

zozma - 2021. 12. 01. 16:53

Hol lehet megnézni a negyedik részt? Eddig simán ment, most nem találom.

Dexter26 - 2021. 12. 03. 23:32

A 4. rész hozta eddig a legjobban azt az érzést, amit a régebbi szériák.. lassan, de biztosan kezd beindulni erre mindenki csendben van? 😵😃

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz