login |

Vasárnapi amerikai nézettség (11.07) – A Yellowstone még az országos sorozatokat is lazán lekörözi

2021. 11. 11. 08:10 - Írta: Deny

7 hozzászólás | kategória: amerikai nézettség

(Múlt vasárnapi nézettség.) Noha országos fronton is születtek szép eredmények (elsősorban a sportközvetítéseknek köszönhetően), a vasárnap este a kábelről szólt. De ne szaladjunk előre.

Az amerikai foci ismét könnyű győzelmet hozott az NBC-nek, miközben a FOX-on a The Simpsons profitált a délutáni meccs löketéből, így sikerült kitörnie a tizedes tartományból. A CBS-en további századokat dobott el a The Equalizer, amitől kezd kicsit sebezhetőnek tűnni, az NCIS: Los Angeles viszont ennek ellenére javított picit. Az ABC-n pedig a The Rookie kikapott egy ismétléstől, és a Supermarket Sweep is rémes mélypontra került.

Az izgalmakat azonban a kábelcsatornákon kellett keresni, ahol a Yellowstone elképesztő bravúrt vitt véghez. A kábeles sorozatok új halálcsillaga gondoskodott róla, hogy megerősítse tavaly megszerzett státuszát, és egy, a Game of Thrones-ra vagy a The Walking Dead korábbi évadaira jellemző gigászi ugrással lekörözze az ÖSSZES országos sorozatot élő számok terén (jelenleg a 9-1-1 vezet fele ekkora ratinggel).

A széria kis híján megduplázta előző évadnyitójának eredményeit (4,23M; 18-49: 0.89), és az év második legnézettebb szkriptelt tartalma lett az SVU/Organized Crime crossover-premier után. Ami külön érdekes, hogy a Yellowstone-t szinte teljesen azonos arányban nézik nők (1.66-os rating) és férfiak (1.58-as rating) is, az ilyesmi pedig szinte példátlan. Ha hozzászámoljuk a testvéradókon futó párhuzamos sugárzásokat, akkor összesen 10,04M-t (18-49: 1.91) ért el a premier első fele, 9,33M nézőt (18-49: 1.76) pedig a második.

Nem a Yellowstone volt azonban az egyetlen nagy esemény vasárnap este, ugyanis 8 év után visszatért Dexter is a palettára, és bár messze nem tarolt ennyire, a western dráma után a második legnézettebb produkció volt kábelen. A felélesztés első része természetesen fényévekre volt a 2013-as évad számaitól (annak 1.2-t hozott a premierje), de régóta ez volt az első jó eredmény a Showtime-on, ami mostanában a 0.05-öt is nehezen éri el a produkcióival. Referenciaként: a Shameless befejező része 0.18-as ratinget produkált pár hónapja. A csatorna közleménye szerint viszont digitálisan is nagyot ment a nyitány, ugyanis több mint 1,3M-an nézték meg az appon az első részt, így az összplatformos nézettség nagyjából 2,2M-t tesz ki, ha az ismétlést is beleszámoljuk.

Az óriási felvezetés sorozatcsúcsra emelte az American Rust-ot, miközben az HBO-n az összes sorozat talpra állt a múlt heti összeomlás után: a Succession-nek sikerült visszakapaszkodnia a korábbi hetek szintjére is. Tovább zuhant viszont a Fear The Walking Dead, ami valószínűleg nem bírt a konkurenciával, viszont a World Beyond ennek ellenére javított.

Országos és kábeles nézettségek a tovább mögött. Itt a vasárnapi top 150-es kábeles nézettségi lista, csak csatornapremierekkel, ismétlések nélkül.

vasárnapi országos nézettségek

  1. Sunday Night Football (NBC, 20.23) – 14,21M (18-49: 4.0, #1) (4.04)
  2. The OT (FOX, 19.37) – 10,97M (18-49: 3.1, #2) (3.06)
  3. 60 Minutes (CBS, 19.00) – 7,53M (18-49: 0.6, #T4) (0.64)
  4. The Equalizer (CBS, 20.00) – 6,64M (18-49: 0.6, #7) (0.57)
  5. NCIS: Los Angeles (CBS, 21.00) – 5,37M (18-49: 0.5, #9) (0.50)
  6. America’s Funniest Home Videos (ABC, 19.00) – 4,41M (18-49: 0.5, #10) (0.49)
  7. Celebrity Wheel of Fortune (ABC, 20.00) – 3,49M (18-49: 0.4, #11) (0.44)
  8. The Simpsons (FOX, 20.00) – 3,47M (18-49: 1.1, #3) (1.15)
  9. NCIS: Hawaii (CBS, 22.00) (ism.) – 3,07M (18-49: 0.3, #13) (0.34)
  10. The Rookie (ABC, 22.00) – 2,71M (18-49: 0.3, #14) (0.30)
  11. Supermarket Sweep (ABC, 21.00) – 2,10M (18-49: 0.3, #12) (0.35)
  12. The Great North (FOX, 20.30) – 1,69M (18-49: 0.6, #T4) (0.64)
  13. Family Guy (FOX, 21.30) – 1,57M (18-49: 0.6, #6) (0.59)
  14. Bob’s Burgers (FOX, 21.00) – 1,47M (18-49: 0.6, #8) (0.56)
  15. Masters of Illusion (CW, 21.30) (ism.) – 260e (18-49: 0.0, #16) (0.03)
  16. Legends of The Hidden Temple (CW, 20.00) – 242e (18-49: 0.1, #15) (0.06)
  17. Masters of Illusion (CW, 21.00) (ism.) – 193e (18-49: 0.0, #17) (0.02)

(A nézettségi adatok értelmezéséről, arról, hogy mi jó eredmény és mi nem, bővebben a Gyakran Ismételt Kérdések között olvashatsz.)

vasárnapi kábeles nézettségek (a teljesség igénye nélkül)

  1. Yellowstone (Paramount, 20.00) – 8,83M; 18-49: 1.62, #1
  2. Yellowstone (Paramount, 21.13) – 7,84M; 18-49: 1.49, #2
  3. Fear The Walking Dead – 733e; 18-49: 0.15, #4
  4. Yellowstone (POP, 20.00) – 711e; 18-49: 0.13, #5
  5. Yellowstone (POP, 21.13) – 681e; 18-49: 0.13, #6
  6. Dexter: New Blood – 678e; 18-49: 0.20, #3
  7. Yellowstone (TVLand, 20.00) – 519e; 18-49: 0.09, #13
  8. Succession – 484e; 18-49: 0.11, #7
  9. Last Week Tonight with John Oliver – 475e; 18-49: 0.09, #11
  10. Yellowstone (TVLand, 21.13) – 455e; 18-49: 0.08, #15
  11. The Walking Dead: World Beyond – 431e; 18-49: 0.10, #9
  12. Yellowstone (CMT, 20.00) – 429e; 18-49: 0.07, #18
  13. American Rust – 394e; 18-49: 0.04, #21
  14. Curb Your Enthusiasm – 370e; 18-49: 0.08, #14
  15. Yellowstone (CMT, 21.13) – 357e; 18-49: 0.06, #20
  16. Doctor Who – 305e; 18-49: 0.08, #17
  17. Insecure – 249e; 18-49: 0.09, #12
  18. Squidbillies (0:00) – 233e; 18-49: 0.11, #8
  19. Squidbillies (0:15) – 195e; 18-49: 0.09, #10
  20. Joe Pera Talks with You (0:30) – 168e; 18-49: 0.08, #16
  21. Joe Pera Talks with You (0:45) – 129e; 18-49: 0.06, #19

7 hozzászólás Ne habozz!

heidfeld - 2021. 11. 11. 08:48

Jó 8 éve fogyasztom nagyobb mennyiségben a sorozatokat, de ilyen mennyiségű cliffhangert aktuális zárásban még nem láttam…
6, 5 millióra tippeltem az összes csatornán, így tegnap este le is estem az ágy széléről nagy meglepetésben.
Hab a tortán, hogy év egyik legjobb epizódját nézhettem. Második tényleg furán volt rendezve.

Majo - 2021. 11. 11. 10:24

Hightown-ak nem tudni, hogy milyen volt a nézetssége?

Deny - 2021. 11. 11. 10:43

Majo: Nem találtam róla adatot, nem lehet, hogy nem volt új rész a héten (legalábbis a tévében)? Az előtte futó BMF se szerepelt a listán.

winnie - 2021. 11. 11. 11:24

a bmf biztos, hogy kihagyott egy részt a power spinoff folytatásának premierje miatt, és 50 Cent jól le is anyázta a Starzot, hogy véletlenül egy ideig elérhetővé tették a részt, pedig ő annyit dolgozott vele rendezőként. szóval ezért a neten elérhető a bmf elvileg, de hightown volt elvileg.

oRigó - 2021. 11. 11. 11:29

Addig üldözik a nézőket a Yellowstone-nal, amíg valamelyik csatornánál fel nem adják a keresést, és ott maradnak…. érdekes módszer, de ezek szerint működik.

Deny - 2021. 11. 11. 11:37

Köszi, winnie. Akkor nem tudom, mi lehet. Talán a Nielsen nézett be valamit, mert sehol nem találok róla adatot.

Thomas - 2021. 11. 11. 13:27

Wow, hát ez nem semmi!:) Egy ilyen premier mennyire kéne országos TV-re! Akár 4. évados, akár újonc, bármi! Komolyan, mit tud ez a Yellowstone, hogy ennyien nézik? Teljesen le vagyok döbbenve:) Persze tudom, lehetetlen az ilyen “miért pont ezt?” kérdésekre válaszolni (a Squid Game-et sem sikerült megfejtenem), de azért jó látni, hogy még ma is lehet viszonylag nagyot (kábelen azért ez már elég gigantikus a sok 0.1-0.2 között tengődő sorozat mellett) húzni és sok nézőt leültetni egy időben valamivel. Bár már gondoltam rá régebben is, hogy bele kéne nézni, mert Kevin Costnert szeretem, és bejöhet simán egy ilyen családi dráma, de pont ez nem akar egy magyar stream szolgáltatóra sem eljutni, hogy nézhessem magyar felirattal, szóval még kivárok.

Még egy kis apró megjegyzés: végül a Masters of Illusion-ismétlések is elérték a Killer Camp szintjét (sőt…), most akkor megérte levenni a műsorról?:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz