login |

American Crime Story: vége a 3. évadnak, az Impeachment-nek

2021. 11. 18. 15:50 - Írta: Shannen

6 hozzászólás | kategória: antológia, kritika,

Gondolom a legtöbbünknek van kedvenc sorozatos műfaja, legyen az komédia, átívelős krimi, képregény-adaptáció és még sorolhatnám. Nos, nálam az abszolút favorit a klasszikus drámasorozat, ami valódi emberi sorsokat mutat be, és mind az eseményeket, mind a karaktereket minél realistábban igyekszik ábrázolni, és ennek köszönhetően tényleg együtt lehet lélegezni a szereplőkkel.

Az FX-es Amerincan Crime Story: Impeachment, mely jövőre a Netflixre is érkezni fog, tökéletes példája ennek a műfajnak. A Monica Lewinsky-ügyet az érintett nők szemszögéből elmesélő évad nem csak rendben volt, hanem az idei felhozatalban is kiemelkedőt tudott hozni. Minden kockájából sugárzott a minőség, a személyes történetek bemutatásával pedig tűpontos és gyomorforgató társadalomkritika rajzolódott ki arról az időről, amikor még fényévekre voltunk a #metoo mozgalomtól.

A sztori alapjait az évadkezdő írásomban már felvázoltam, illetve gyanítom a lényegi fordulatokkal a legtöbben tisztában vannak: a fiatal Monica Lewinsky gyakornokként kerül a Fehér Házba, ahol hamarosan viszonyba bonyolódik az elnökkel, amikor pár év múlva ez kiderül, Lewinsky-t szétszedi a média, Clinton pedig eskü alatt letagadja az affért, ezért megindul ellene a felelősségre vonási eljárás, ami csak azért nem végződik az elnök elmozdításával, mert a(z egyébként republikánus) Szenátuson nem megy át az indítvány.

Ebben a narratívában, ami a 2010-es évekig meghatározó volt az ügy kapcsán, nem az volt az érdekes, hogy az elnök, kihasználva hatalmi pozícióját, milyen szexuális visszaéléseket követett vagy nem követett el korábban, hanem az, hogy hazudott-e eskü alatt, azaz egy szimpla jogi kérdésre lett kihegyezve az egész, ami kizárólag politikai érdekeket szolgált. Ebben a narratívában fel sem merült igazán, hogy Lewinsky áldozat lenne a történetben, cserébe viszont Clinton népszerűségén sem esett igazán csorba.

Az Impeachment épp ezért arra vállalkozott, hogy a sztorit más narratívába helyezze és azokat a nőket helyezze fókuszba, akik részben a történet alakítói, de sokkal inkább elszenvedői voltak köszönhetően a különféle személyes, pénzügyi és politikai szándékoknak, és kvázi igazságot szolgáltasson nekik a történet egy dramatizált elmesélésével azáltal, hogy most az ő szemszögükből látjuk kibontakozni az eseményeket. Ez az írói megközelítés azért is volt jó ötlet, mert sokkal könnyebb érzelmileg kapcsolódni a történtekhez így, hogy nem csak az elnököt elmozdítani próbáló politikai machinációk járulékos veszteségeiként tekintünk rájuk.

A tovább mögött folytatom apróbb spoilerekkel. 

Az évad története három különböző sorsú nő köré van felfűzve. Mindegyikük sztorija más szempontól megrázó. Az évad elején azt mondtam, hogy Linda Tripp egy nagyon ellenszenves karakter, nos, ez a véleményem nagyot nem változott a szezon végére sem. Ez viszont egyáltalán nem abból adódik, hogy ne árnyalták volna eléggé. Tripp tényleg annak látta Monicát, ami volt, áldozatnak, aki bennragadt egy érzelmileg megnyomorító kapcsolatban. Nincs kétségem afelől, hogy sajnálta a lányt. Az a döntése, hogy ennek ellenére a saját egóját helyezi előtérbe viszont nehezen védhető, bár az évad második felében kapunk néhány, a múltjában gyökerező magyarázatot.

Az American Crime Story első évadjáért Sarah Paulson már begyűjtött egy Emmy-díjat és nem lennék meglepve, ha jövőre újra szobrot kapna. Az nyilván a maszkmesterek érdeme is, hogy ennyire eltűnt a karakterben, hiszen elég komplex fat suit-ot kapott, de a mimikáján és a mozdulatain is egyértelműen látszott, hogy teljesen felépítette magában a karaktert. Emellett rengeteget tett azért, hogy Tripp ne csak egy számító némbernek tűnjön, hanem a bizonytalanságait és hibáit is megmutassa, azaz egy hús-vér embert lássunk, s ne csak a történet egyik gonoszát.

A másik kiemelt szál a Paula Jones-ügy, amelynek egy pontján Clinton eskü alatt hazudott, és amelyet talán a legmegrázóbb volt nézni. Tulajdonképpen egy tankönyvi példát kaptunk arra, hogy mi történik akkor, ha egy könnyen befolyásolható, kevéssé tanult, fiatal nő pénzügyi és politikai célok kereszttüzébe kerül. Paula Jones-t egyszerre használta ki a férje, az ügyvédei, a média, hogy végül jóval rosszabb helyzetben találja magát, mint amilyenben volt, amikor az egész ügy elindult.

Az Impeachment nagy felfedezése számomra mindenképp Annaleigh Ashford volt (akit amúgy jelenleg a B Positive-ban is lehet látni), aki hatalmas szívvel keltette életre a naiv Paula-t. A nő tragikuma abban állt, hogy elhitte, hogy egyrészt szabadon, biztonságban elmesélheti a történetét, másrészt még esélye is van pert nyerni az Egyesült Államok elnökével szemben. Amikor pedig mindezek visszaütöttek rá, akkor sem adta fel, próbált a felszínen maradni és Ashfordnak ezt a szívósságot is sikerült ugyanolyan lendülettel átadnia, mint korábban a nő bizonytalanságát.

Végül pedig ott volt maga Monica Lewsinky, aki bizonyos szempontból hasonló, ám mégis nagyon más utat járt be, mint Jones. Ő egy jómódú családból jött, tanult, ambiciózus fiatal nőként került be a Fehér Ház gyakornoki programjába, ám naivitása miatt mégis egy lehetetlen helyzetben találta magát hamar. Egy olyan helyzetben, amit az ország legnagyobb hatalmú embere maximálisan kihasznált.

Bár már onnantól kezdve is nehéz volt nézni érzelmileg Monica történetét, hogy elküldték a Fehér Házból és Linda Tripp elkezdte felvenni a telefonbeszélgetéseiket, az igazi gyomrosok akkor kezdődtek, amikor az FBI is felbukkant a történetben. Az évad talán legerősebb része, a 3×06 azt a 12 órát mesélte el, amikor úgy tartották kvázi fogva a nőt egy hotelszobában és próbáltak rá nyomást gyakorolni hogy működjön velük együtt, hogy arra semmi jogalapjuk nem volt és nagyjából minden jogi biztosítékot, amelyeknek ilyen helyzetben működniük kellene, semmibe vettek.

Mindezt tetézte, amikor elindult az eljárás és Monicának részletes vallomást kellett tennie, nem egyszer és nem kétszer, az elnökkel folytatott viszonyáról. Borzasztó volt látni ezt a fiatal nőt abban a kiszolgáltatott helyzetben, ahol öltönyös figuráknak kell beszámolnia a korábbi szexuális aktusainak legapróbb részleteiről, hogy aztán mindez egy nyilvános jelentésben ország-világ előtt publikussá váljon. Arról a bűntudatról nem is beszélve, ami azért kínozta, mert mindezzel veszélybe sodorja Clinton elnökségét, akihez minden arcul csapás ellenére még mindig gyengéd érzelmek kötötték.

Szintén érdekes volt látni, hogy Hillary Clinton (Eddie Falco) hogyan reagált a botrányra, ám az ő története csak mellékvágány volt az évadban, amibe csak bepillantást kaptunk (akárcsak Bill Clinton esetében – bár Clive Owen szintén telitalálat volt a szerepre, még ha a sminkje kevésbé is sikerült meggyőzőre), ráadásul gyanítom ott több volt a feltételezés, mint a mondjuk Monica történeténél, hiszem maga Lewinsky producerként részt is vett az évad elkészítésében.

Ugyan az egyéni történetek elmesélése is hatásosan működött, nem nagyon maradt hiányérzetem a végére, ha más nem, akkor inkább az évad első felében kicsit sok is volt a Linda és Monica barátságának bemutatására szánt idő, olykor konkrétan ismétlésbe csaptak át a látottak (lásd a sok telefonhívást és Monica kiborulásait). Ám amiért engem ezeken felül igazán megfogott az évad, az az akkori nyilvánosság reakcióinak és a szexuális abúzust övező tabuknak a kendőzetlen bemutatása volt.

Nem csak kínos volt nézni a késő esti talkshow-k és az SNL archív felvételeit, ahol könyörtelenül viccet űztek az egész ügyből és annak minden szereplőjéből, hanem egyenes gyomorforgató. Igen, mondhatjuk, hogy akkoriban más világ volt, ezeken nem nagyon akadt fenn senki, most meg már a #metoo másik oldalán vagyunk, és okosabbak lettünk. De pont ez benne a torokszorító, hogy miért gondolta azt bárki 20-30 évvel ezelőtt, hogy nem probléma ezeket a nőket kifigurázni és kihasználni. 

Hogy mennyire nem volt súlya a szexuális visszaéléseknek akkoriban azt remekül példázza, Jane Doe #5 alias Juanita Broaddrick esete, aki csak egy lábjegyzet lett a Clinton elleni jelentésben, holott ő fogalmazta meg a legsúlyosabb vádakat az elnök ellen. Azon túlmenően, hogy ez mindig is egy privát téma volt, amiről a legtöbben nem szeretnek nyilvánosan beszélni, a szexuális abúzusok tabusítása miatt mégis egészen megdöbbentő volt, hogy mennyire nem voltak szavaik sem a nőknek, sem az őket meghallgatóknak a visszaélések leírására, így az egész procedúra még megalázóbbnak érződött. A többszöri vallomástételi kötelezettség és a hangfelvételek visszahallgatása már tényleg csak extra tortúrának tűnt.

Az American Crime Story: Impeachment-ben nem az elnök eskü alatt tett hamis vallomása volt az igazi bűn, hanem az, ahogy a média, az ügyvédek, és a teljes állami gépezet rövid idő alatt hosszú évekre tönkretette védtelen kisemberek életét, miközben a hatalmi pozícióban levők egy mozdulattal lerázták magukról az egész botrányt és mindezt még a népszerűségük sem sínylette meg igazán.

Végezetül ejtsünk néhány szót a technikai megvalósításról. Nem meglepő módon igazi filmes minőséget kaptunk. Míg az évad első felében a színészek mellett leginkább a maszkmestereket tudtam dicsérni, addig a 3×06-tól kezdve mintha szintet lépett volna az évad. Még sokkal kifinomultabbak és hatásukban erősebbek lettek az epizódok, ami nem csak a történetvezetésből adódott, hanem a rendezői döntésekből is. Köszönhetően a parádés színészgárdának, könnyen lehetett maximálisan rájuk támaszkodni és így sokszor kaptunk statikus, közeli képeket, ahol egy-egy pillantással kellett az érzelmek széles skáláját átadniuk.

A sorozat az első két évadával összesen 16 Emmy-díjat nyert, köztük mindkétszer a legjobb limitált sorozatnak járó szobrot is hazavihették Ryan Murphy-ék. Nem lennék meglepve, ha jövőre is folytatódna ez a sorminta. Ha kicsit erősebb lett volna az évad első fele, akkor most simán rádobnám a 9/10-et, így viszont maradjunk a 8,5/10-es pontszámnál, ami azért így is jól tükrözi, hogy miért kihagyhatatlan idén is az American Crime Story.

6 hozzászólás Ne habozz!

Kati - 2021. 11. 18. 17:41

Nagyon jó évad volt, nekem pl az volt nagy gyomros, hogy amikor a nők bekerültek a média reflektorfényébe, mindegyik radikálisan változtatott a külsején, akár műtéttel is, mert aki rendszeresen tv-ben szerepel, annak szépnek kell lennie függetlenül attól, miért van ott

Nina - 2021. 11. 18. 20:36

Eszméletlenül tetszett. A legjobb évad volt. Minden részt epedve vártam.

winnie - 2021. 11. 18. 21:20

nem lesz ez így jó, nagyon magasak lesznek az elvárásaim:)

ellis - 2021. 11. 19. 07:20

csupán csak két negatívumot tudok felhozni, mert nekem is nagyon tetszett az évad:
1. erősebb Hillary szálra számítottam, ha már Edie Falco-t leszerződtették, de ahogy fogalmaztál, tényleg csak mellékvágány volt a karaktere
2. Cobie Smulders zavaróan ripacs volt

Shannen - 2021. 11. 19. 10:41

“2. Cobie Smulders zavaróan ripacs volt”

Engem is borzasztóan irritált, de ha megnézel egy pár Ann Coulter videót, akkor látni fogod, hogy Smulders csak tette a dolgát, ráadásul igen pontosan.

Adam9456 - 2021. 11. 19. 18:23

A legjobb egy sorozatban az amikor hétről hétre alig várja az ember az új részt, és ez nálam újra megvolt itt.
Igazi fordulatos, minősegi dráma.
Nekem egyfajta tanmese is volt, őszintén nem sokat tudtam erről az egėsz ügyről, jó volt megismerni a részleteket.

Monica és Linda barátságát erdekes volt vegigkövetni
Linda bár a való életben biztos falramásznék tőle, de szerintem igen szórakoztató karakter volt. (Főleg a kis irodai drámája a szomszédjával :D)
Tetszett az is, hogy árnyalták a karaktert a csaladjával és a döntését is megindokolta, ha nem is a legkielégítőbb magyarazattal. Sarah Paulson pedig teljesen eltűnt a szerepben.

Monica az, aki engem inkább idegesített többször a kiborulásaival, megszállottságával és többször őszintén annyira nem tudtam sajnálni a döntései következményei miatt.

Paula Jonest inkább, akit tényleg mindenki kihasznált,

Juanita Broadrick sztorija vegül pedig csak egy megjegyzés volt, pedig tényleg a legerősebb váddal ő élt az elnök ellen.

Bar a politikai drámából, játszmakból kicsit kevesebb volt a sorozatban, a tenyérbemászó, mesteri manipulátor Clintont így is nagyon jól hozta Clive Owen.

Számomra pont az egyik legjobb része volt az évadnak Ann Coulter, nem szerepelt sokat, de nekem minden jelenete arany volt.
Cobie Smulders valóban nagyon eltalálta.
Ő volt az egyik egyetlen ebben a sztoriban aki igazán jól érezte magát.

Azt egyáltalan nem bántam, hogy Hillary szála csak mellékes volt. Plusz szerencsére a sorozatbeli Hillary közel sem volt olyan irritáló mint az igazi.
Összességében volt olyan jó mint az előző évadok, talán a másodiknál még jobb is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz