login |

Dexter: New Blood: 3 rész után

2021. 11. 21. 21:10 - Írta: human

31 hozzászólás | kategória: kritika,

Elkezdett összeállni a történet, amivel felélesztették a Dexter-sorozatot. Mármint a pilot után is lehettek tippjeink, és bár akadnak döccenők természetesen, logikában pedig főleg, de jó párszor csapott meg az igazi Dexter-hangulat. Mondjuk a sorozat színei sajnos ellene dolgoznak, tetszene, ha egyre több meleg szín lenne az esetleges durvulásokra?

A tovább mögött spoilerek az eddigi részekből, és pár személyes tipp, amire remélem, rácáfolnak, mert túlzottan adnák magukat.

Az első részben ugye sok év megtartóztatás után újra ölt Dexter. Fenn él Amerika északi részén egy kisvárosban, ahol kevés a kísértés, és így vissza tudta magát fogni, megvolt a függősége nélkül, de elpattant a húr, és csak elkövetett valamit. Innentől a klasszikus Dexter felé mentek, ahogy egyre több hazugság között egyensúlyozik, szorul a hurok, mivel a sok év kihagyás miatt több hibát is követett el, olyasmit amit Harry nem engedne.

Mindeközben előkerült Harrison, a fia, a család amire csak vágyik az északi életében. Kicsit gyorsan fogadta el a közösség, hogy itt ez a fiú, aki a városuk egyik tagjának rég elvesztett kölke, de nagyon gyorsan befogadják őt is, és a 3 rész alatt kezd gyanús lenni, hogy Harrisonnal sincs rendben minden.

Szerintetek mi felé építkeznek? Csak mert a cím és Harrison sötét viselkedése alapján az első tippem az lenne, hogy az évad végén Harrison megöli Dextert, és átveszi a stafétát, de erre annyi minden utalt, hogy egyszerűen elvetettem mostanra. Dexter ugye utalt a “srácban van-e sötétség” dumával, már több jelenet volt amiben láttuk, hogy erős és több mindenhez ért, na meg baromi okos is. Eskü, olcsónak érezném, ha az előbb említett végeredmény felé tartanánk.

Ami érdekes volt, ahogy a lányok gyilkosságának ügyét kezeli eddig a sorozat. Igen, van egy vadász sorozatgyilkos a környéken, és micsoda foreshadow lenne az a jelenet, amikor Dexter tudtán kívül hallja, hogy elkövettek egy gyilkosságot, és azt gondolja, hogy nem akar a célkeresztjébe kerülni. Remélem, a hentes az a vadász, vagy bolttulaj, nem pedig a milliárdos, mert szintén olcsó megfejtés lenne, ha ennyit rejtegették az arcát. De lehet, hogy az eltűnt csávó apja is, aki nem akarja, hogy a zsaruk mászkáljanak az erdőben tovább? Jó tippelgetni, mert nem az egész évad került ki egyszerre?

Nyilván elővehetném a szintén “klasszikus” dexterséget is, és itt már a sorozat írására gondolok, hogy az izgalomért ott vannak a hőkamerák az erdőben, kvázi szorul a hurok a váratlan tények miatt, de senki nem nézi meg a többi napot, hogy utána ki járhatott a környéken? Megvan a gyilkosság perce, kész, ennyit vizsgáltak meg. De nekem az ilyesmi egyelőre bőven belefér a szórakoztató ponyva kategóriába.

Nem mellesleg, az mekkora jelenet volt, igazi függős belső monológ, ahogy keresi a sötét utasa a visszautat, miszerint “lehet, nem a gyilkolás miatt kerültem bajba, hanem a nemgyilkolás miatt”.

31 hozzászólás Ne habozz!

alduino - 2021. 11. 22. 01:52

fú, szerintem épp a “lehet nem a gyilkolás miatt kerültem bajba, hanem a nem gyilkolás miatt” rész volt a legkringébb. Igazi kamu filozofálós bullshit, amit a deadline napján hajnali kettőkör beleírt a forgatókönyvíró, mert még kellett a kvóta filozofikus maszlag, és elégedetten csettintett, miután 15 percnyi kétségbeesett gondolkodás előállt ezzel, és végre lefekhetett aludni.

human - 2021. 11. 22. 02:56

vagy egy tipikus függő amint magát győzködi “nem az 1 pohár whiskey miatt érzem most rosszul magam, hanem mert abbahagytam az ivást”. Ha valami, akkor kb. ez volt a leg realistább igaz mondat a Dexterben, nyilván gyilkolásra váltva a piát.

Norbi - 2021. 11. 22. 06:12

Vagy… ilyet olyan ír, aki úgy ismeri a karaktert, mint a tenyerét. Aki pontosan tudja, hogy mit gondol, mert ő alkotta meg. Ilyenkor már nem is kell kitalálni semmit, hiszen pontosan tudja az író, hogy mi jár a fejében. Mert az ember nem ilyeneket szokott gondolni? Vagy van, aki azt hiszi, hogy a fejünkben valódi magasröptű gondolatok cikáznak, és semmi kamu filo bullshit? Ha valami, akkor tényleg ilyesmi járhat benne is. Amikor tépelődik az ember, ebbe az irányba keresheti a válaszokat.

blady - 2021. 11. 22. 06:38

mit jelent, hogy “legkringébb”?:D

Nincs ezzel gond amúgy, King is rengeteget foglalkozik az alkoholizmussal a könyveiben, rengeteg karakter szemén át látni, mekkora küzdelmet is jelentett ez neki éveken át. 3. részt még nem láttam, de 2 után is tökszépen körvonalazódik, hogy a 10 év alatt Dexnek minden egyes nap küzdelem volt, hogy ne nyírjon ki senkit:D

Nekem amúgy az a tippem, hogy nem a kölök keze által, de Dex meg fog halni és Harrison viszi tovább az örökségét..

winnie - 2021. 11. 22. 07:35

“mit jelent, hogy “legkringébb”?:D”

ez a “mondd el, hogy hány éves vagy, anélkül, hogy elmondanád, hogy éves vagy” klasszikus esete, és ezt inkább elismerésképp írom, mert lehet, hogy pár napja én is ezt kérdeztem volna, de azóta sor került erre: https://twitter.com/sorozatjunkie/status/1459940795151175681 – a kifejezés már abszolút bevett itthon.

SSY986 - 2021. 11. 22. 08:55

Spoiler
Három rész után engem még nem rántott be és szerintem az évad színvonala inkább az utolsó évadok minöségét hozza eddig( én az a Dexter fan vagyok aki szerint a Trinity-s évad után már csak lejtmenet volt a sorozat).
De ha már teóriák akkor:
-Harrison majd lehet megpróbálja megölni Dextert, de nem fog neki sikerülni és elbukik, mert ugye Dexter nélkül nincsen Dexter.😁
-Harrison inkább lesz majd olyan mint az anyja. Csak míg Rita inkább önfeláldozós jó karakter volt addig Harrison a vigilante karakter lesz. Ezért pl a mass shootingot rajzolgató gyerek majd rosszul fogjárni😁
-nekem amúgy bejön,hogy töketlenkedik,mert tíz évig nem csinálta és eközben a tehnológia is fejlödött meg olcsóbb lett.( Valószínüleg a szemétégetönél is volt kamera)
– a lányokat elrabló mókus megvalszeg a srác apja vagy pedig milliárdos és csinált egy deepfake videóhívàst, hogy leállítsa az aggódó apukát.
De majd meglátjuk😁

lock - 2021. 11. 22. 09:47

Nekem egyelőre tetszik az évad nem ér fel a legjobb évadokhoz de a rosszabbakat simán veri, erős középmezőny eddig nálam. Tetszik az új havas környezet (bár ez mindig is gyengém volt) és jó ez a berozsdásodott hibázó Dexter is de remélem azért majd évad végére belejön a dolgokba. Harrison behozása is jól sült el egész érdekes karaktert csináltak belőle pedig az első rész után tartottam tőle, hogy valami unalmas tinis szenvedés lesz az ő szála. A többi új karakter egyelőre elég semleges remélem lassan elkezdik jobban kibontani őket is mert a régi sorozat egyik nagy erénye volt hogy a mellék szereplők többsége önmagában is érdekes karakter volt. Ami hiányzik az a főcím, nagyon jó lett volna ha az eredetit áthangolják az új környezetre ezzel összekötve mégis megkülönböztetve a “két sorozatot”. Jó lenne ha egy-két közbevágott jeleneten túl is megindulna a főgonosz szála mert azok a részek is hiányoznak amikor Dexter nyomoz nem csak ő utána nyomoznak. Továbbá szerintem kár volt Debrát ilyen látomásos formában visszahozni engem csak idegesít de lehet ezt csak a karakter iránti ellenszenvem mondatja velem mert Harryvel régen nem volt problémám.

blady - 2021. 11. 22. 14:46

Köszi winnie, minden nap tanul valamit az ember:D

Mate4182 - 2021. 11. 22. 20:53

NEkem 3. Resz utan is baromira bejon.

lock – az intro engem is bant, foleg hogy baromi jol ossze lehetne vagni a regi zenere ahogy itt a havas terephez feloltozik reggel, hogy masfele reggelit csinal maganak es ahogy elhagyja a fagyos hazat reggel.
Szerintem mire veget er az evad, valaki rajongolelku megcsinal belole egy verziot a regi zenere.

Az az elmelet hogy Harrison megoli Dextert a vegen szerintem netto marhasag, nagyon remelem hogy fel se merult ez a verzio mert az a regi finalenal is rosszabb lenne.

Az hogy ki rabolja el a csajokat jo kerdes. A szeme a maszk alatt hasonlitott az apukara akinek meghalt most a fia, de nem hiszem hogy o lenne. Az eleg olcso megoldas lenne.

Deny - 2021. 11. 22. 21:23

Azt egyébként észrevettétek, hogy a logón részről részre több a vér?

v0m1t - 2021. 11. 23. 00:19

Jó csak olyan lassú.. legalábbis Dexter tevékenysége. régen részenként kinyomozott és lefragelt egy ilyet mint akiről most még nem is hallott 3 után

blady - 2021. 11. 23. 07:07

Régen sem volt szívrepesztő tempója.

Clancy - 2021. 11. 23. 09:52

A vadász gyilkos szempár nálam biztosan Brownhoz tartozik.

RiFi - 2021. 11. 23. 13:23

Talán a havas vidék miatt nem akkora gond, hogy lassan halad a sztori, kicsit tényleg fargós. Nem vetekszik a legjobb évadokkal, de a gyengébbeket veri. Azért azt érdemes figyelembe venni, hogy a régi mellékszereplők sokkal erősebb karakterek voltak, jelenlétben és kapcsolódási pontként is. Nem mellesleg jóval többen is körülvették hősünket, mint például a szupervicces Maszuka vagy Angel, Rita, Hannah, többi rendőrkolléga is sok képernyőidőt kapott, most azért ingerszegényebb a környezet, az egy szem rendőrfőnök csajt leszámítva nincs senki.

Én is Clancy Brownra tippelnék, mint ellenlábas sorozatgyilkos, mivel M. C. Hall mellett ő a másik “nagy név”. Persze Lithgow-val nem ér fel, de reméljük, azért fordulatos lesz kettejük párharca.

Harrison sztem sem bántja Dextert, hiába haragszik rá, én úgy láttam, azért szereti. Kár, hogy nem volt egy flashback, amikor Harrison kiskorában Dexter mesélte neki a Csöpp majmokat 😃

Az viszont tuti, h a gimiban valaki vagy valakik nagyon rá fognak pacsálni és esélyes, hogy Harrisonból is előbújik a genetika. Azt nem tudom, hogy a fő bully mester Zach vagy az új haver, Ethan lesz az (utóbbi karakter rajzai kellően betegnek tűnnek), esetleg a végére mindketten kihúzzák a gyufát.

Be kell valljam, én Debrát nagyon szerettem, főleg a 4. évadig, de most valahogy idegesítőnek találom.

Azt viszont biztosan tudom, hogy a 10 rész nem túl sok és túl gyorsan vége lesz 😕

tommy - 2021. 11. 23. 22:37

Debrából miért csináltak ilyen gyökér karaktert? Harry látomásával korábban értelmes beszélgetések voltak, most meg semmit nem érnek a jelenetek csak a “meghalt miattad mindenki” megy tőle 3 rész óta. a gyilkos szemei nekem is az áldozat apjáénak tűntek. a tini szál rettentően nem hiányzott nekem a Dexterből.

Danzig - 2021. 11. 24. 01:02

Szerintem nem Debrából csináltak gyökér karaktert, hanem max abból akinek őt Dexter látja/gondolja..valamiféle lelkiismeret lenne, de sorozatgyilkos edition, aki/ami már vagy 10 éve rágja az agyát

Nekem egy csavar tippem, hogy Harrison nem az igazi fia, hanem egy imposztor.

Dexter meg már régen alapíthatott volna egy Anonim Sorozatgyilkosok klubját,
-Dexter vagyok és sorozatgyilkos, 10 éve egyszer sem öltem, köszönöm a jubileumi jelvényt.
Másnap….
-Rohadj meg Matt :)

Isaac - 2021. 11. 24. 09:56

Nekem az a véleményem,hogy Harrison nem gyilkos (ekkora klisét szerintem kár lenne elsütni) . Az egyik dolog ,hogy legjobb tudomásom szerint Dexter szociopata (jelenlegi tudományos állás az,hogy őket a körülmények teszik azzá – konténer,tengernyi vér) , ergo nem örökölheti a gyermek. Valaki kommentben írta,hogy mi van ha ez csak egy imposztor (érdekes ötlet),akkor bőven lehet ,hogy mentort keres Dexben :) Ha tényleg az ő fia, az magyarázat lenne a kivételes intelligenciára :D
A sorozatgyilkosok egy főre jutó száma nem tudom ,hogy alakul az usá-ban,de ez városka eléggé peches,ebből a szempontból :O A szemszín és a ráncok alapján én is a milliomosra tippelnék,de van még egy dolog ami miatt rá tippelnék:
– gondolom azt mindenki észrevette,csak azért az áldozat rögtön ne fogjon gyanút, ki van alakítva a motelszoba mása a pincehelységben valamint egy komplett felszerelés az áldozattal kapcsolatos “utómunkálatok” miatt.
Szerintem ezeket még ott sem tudja csak úgy bárki megengedni magának… de javítsatok ki ha tévedek ;)

Robochef - 2021. 11. 24. 12:07

@Isaac:
“(jelenlegi tudományos állás az,hogy őket a körülmények teszik azzá – konténer,tengernyi vér)”

A 4. évad végén Harrisonnal is pont olyasmi “körülmény” történt, mint Dexterrel. :) (igaz egy kicsit fiatalabb volt)

Isaac - 2021. 11. 24. 12:24

@Robochef:

Tényleg ,igazad van ,mikor anyut megölték,ha jól emlékszem.Köszi az emlékeztetőt ;)

human - 2021. 11. 24. 13:29

“Az viszont tuti, h a gimiban valaki vagy valakik nagyon rá fognak pacsálni és esélyes, hogy Harrisonból is előbújik a genetika. Azt nem tudom, hogy a fő bully mester Zach vagy az új haver, Ethan lesz az (utóbbi karakter rajzai kellően betegnek tűnnek), esetleg a végére mindketten kihúzzák a gyufát.”

erre akár az is lehet, hogy Harrison elkövet valamit és rákeni a srácra.

Narakh - 2021. 11. 24. 21:46

Annak idején a Dexter rántott be igazán a sorozatok világába, és az utolsó cseppig imádtam. A mai napig bármikor szívesen újranézem, de ez az új évad eddig annyira izzadságszagú és érdektelen számomra, hogy szinte elszégyellem magam.

Quantumleap - 2021. 11. 26. 10:08

Most ismét össze vagyok zavarodva Harrison korát illetően. Ha a sorozatban is 2021-ben járunk, akkor 12 éves kellene, hogy legyen. Márpedig ha a kinézetét nézzük, és azt, hogy az oktatási intézmény, ahova jár, egyértelműen középsuli, legalább 16-ra tippelhető.
Kissé ormótlan dolog, ha arról van szó, hogy egy ilyen időzavart kreáltak csak azért, hogy Harrisonból is majd egy pszichó legyen, de általános iskolás korú gyerekkel inkább nem akarták megjátsani. Akkor rakták volna inkább a sztorit a jövőbe, 3-4 évvel későbbre.

Sawyer - 2021. 11. 26. 12:27

@Quantumleap

A pilotos kibeszélőben erről volt már szó.

“Dexter 2012 augusztusában “halt meg” a hurrikánban, az új évad 2021 december elején játszódik, azaz 9 év telt el.
Harrison 2009-ben született, 12 éves.
Jack Alcott, a Harrisont alakító színész 1999-ben született, 22 éves.”

Szóval igen, itt olyan baki lehet, mint A szökés 5. évadában…

Csabi - 2021. 11. 27. 18:11

Nekem eddig tetszik a folytatás jobb mintha nem lenne igaz kicsit lassú, de szerintem 1 évadnál nem állnak meg…
Durva lenne ha Angela keze is benne lenne a gyilkolásokba, de valami jó nagy fordulat szerintem, remélem lesz.
A csajt a helyi hotelba ö küldte és onnan rabolták el szóval, ha ő nem is pár helyi ember keze tuti benne van a dologba. Szóval szerintem a gyilkos a Brown papa + benne van még a hotel tulajdonos vagy vezető feltételezem tudja ha onnan elrabolnak valakit, valami nőci volt ha jól emlékszem.
Meg azért az fura, hogy eltűnnek a lányok ez a csajszi a motelból tűnt el gondolom akkor a többi is és Angela csak úgy odaküldi mondjuk sok opció nem lehet, de azt mondta régóta ismeri a tulajt és hát az meg tuti benne van.
John Lithgow szerepét az imdb 2 részre teszi a szerepét, mondjuk lehetne Arthur ikertestvére aki szintén sorozatgyilkos aztán valahogy képbe jönne…
Harrison szerintem nem gyilkos, szerintem azt se tudja, hogy az anyát hogyan ölték meg eléggé bambult amikor szóba hozták, meg nem gyilkos, mert bár vérben született mint az apja, de ő kisebb volt és fel se fogta ezt legalábbis 5. évad 1. részében voltak pszichiáternél és ő azt mondta az eset nem ha ki rá.
Szerintetek Angela nem nyomozta le Dexet elvégre a pasija meg hát látja ő is rajta, hogy fura…
Fordulatokban gazdag 7 rész lesz ez még szerintem :)

Csabi - 2021. 11. 27. 19:15

Nekem eddig tetszik a folytatás jobb mintha nem lenne igaz kicsit lassú, de szerintem 1 évadnál nem állnak meg…
Harrison szerintem nem gyilkos, szerintem azt se tudja, hogy az anyát hogyan ölték meg eléggé bambult amikor szóba hozták, meg nem gyilkos, mert bár vérben született mint az apja, de ő kisebb volt és fel se fogta ezt legalábbis 5. évad 1. részében voltak pszichiáternél és ő azt mondta az eset nem ha ki rá.
Az lenne a dráma ha ő halna majd meg az évad végén, mint Rita a negyedikben, vagy eltűnne… mondjuk szerintem még lesz ezen kívül 1-2 évad szóval lehet majd csak később :) aztán kiderülne, hogy ő nem is Harrison hiszen Dex se ismerte fel az elején, hanem csak valami beépített gyerek :) Angela lenyomozhatta Dexet elvégre a pasija meg hát látja ő is rajta, hogy fura…

CSabi - 2021. 11. 27. 19:16

Durva lenne ha Angela keze is benne lenne a gyilkolásokba, de valami jó nagy fordulat szerintem, remélem lesz.
A csajt a helyi hotelba ö küldte és onnan rabolták el szóval, ha ő nem is pár helyi ember keze tuti benne van a dologba. Szóval szerintem a gyilkos (szemekből ítélve) a Brown papa + benne van még a hotel tulajdonos vagy vezető feltételezem tudja ha onnan elrabolnak valakit, valami nőci volt ha jól emlékszem.
Meg azért az fura, hogy eltűnnek a lányok ez a csajszi a motelból tűnt el gondolom akkor a többi is és Angela csak úgy odaküldi mondjuk sok opció nem lehet, de azt mondta régóta ismeri a tulajt és hát az meg tuti benne van.
Az indiánok meg mondták Angelanak oldalt kell választani hát lehet nem a jót fogja…
Angela meg hamar rájöhet, hogy Dex tüntette el a gyereket mivel pont akkora lett volna programjuk, de nem ment el, mert épp a csákót darabolta.
Emellett a hőkameráról kivehette ő is hogy pont olyan fegyvert visznek mint amilyen Dexnek van…
Meg pont olyan listát ad neki amin ő nincs rajta, nahát milyen véletlen :)

Mate4182 - 2021. 11. 28. 08:08

CSabi – Dexter szerintem okkal valasztotta a leggyakoribb fegyvert (valami Remington) meg mondta is hogy van kb 600 a varosban(nem biztos hogy 600at mondott :D )
Az ilyesmi meg eleg keves, meg a golyot is kulon azonositani kell annyira sok a fegyver a hetkoznapi eletben odaat.

Azt hiszem ma van uj resz szoval nemsokara talan okosabbak lesznek :)

m minnifield - 2021. 11. 28. 18:09

Én nem szoktam ilyeneken agyalni, szeretem ha sodor a történet, de az egyből feltűnt, hogy ha leesett Dexternek, hogy vad/hőkamerával lefilmezték akkor nem gondolt rá, hogy a mellénnyel bohóckodást is felveszi?

Más: Lehet én emlékszem rosszul, de Dex nem említette, hogy Debra bejön neki. Csak mert az új csaja teljesen Debrára hajaz :)

HT78 - 2021. 11. 29. 05:03

Kringézni akkor is igazi cringe, a hunglish ritkán szép, de az kifejezetten taszító…

Laja - 2021. 11. 29. 05:21

“Az viszont tuti, h a gimiban valaki vagy valakik nagyon rá fognak pacsálni és esélyes, hogy Harrisonból is előbújik a genetika. Azt nem tudom, hogy a fő bully mester Zach vagy az új haver, Ethan lesz az (utóbbi karakter rajzai kellően betegnek tűnnek), esetleg a végére mindketten kihúzzák a gyufát.”

erre akár az is lehet, hogy Harrison elkövet valamit és rákeni a srácra.”

Ehhez gratulálok Human, telitalálat :D

Mara - 2021. 11. 29. 08:49

Ott egy csomó kutya, és nem érzik meg a napok óta bomló tetem szagát? Tudom, nem tetemkeresők, de egy kutyának ez olyan erős szag, mint egy gombafelhő. A kesztyű megmutatása után simán visszarohannának.
A test eltüntetése: most komolyan, ennyire egyszerűen megoldható, hogy odamegyek az éppen működő (?) krematórium utcára nyíló (?), senki által nem őrzött (?) ajtajához, és bedobom? Ez silány.
Sulis dolgok: Harrison nem ül a nagymenőkhöz az ebédlőben, ott áll Ethan mellett, amikor küldi az üzenetet és nem tök egyértelmű már akkor, hogy mindent elmondott? Ettől függetlenül jobban tetszik a viselkedésdinamikája, mintha a sima “új fiú konfliktusai az iskolában” vonalat hozták volna.
Na igen, és még ott van, hogy a vadkamerák előtt rohangál a mellénnyel.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz