login |

The Wheel of Time könyves szemmel – írta Rhynn

2021. 11. 26. 15:50 - Írta: vendegblogger

96 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

„Az idő kereke forog, jönnek-mennek a korok, emléket hagynak maguk után, amelyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mítoszt is elfelejtik, mielőtt a kor, amelyből ered, visszatérne.”

Pénteken megérkezett végre Robert Jordan Az Idő kereke című 14 kötetes regényciklusának tévére adaptált változata az Amazon Prime Video jóvoltából (itthon egyelőre magyar felirattal), s ahogy az mostanában lenni szokott, erősen megosztotta a könyvek rajongóit, de talán még azokat is, akik a könyvekkel soha nem találkoztak – utóbbiak közé tartozik winnie, akinek a kritikáját már olvashattátok.

Az elvárások hatalmasok voltak, hisz a platform a világ összes pénzét elköltötte a sorozatra, hogy legyen egy saját Game of Thrones-a, a könyvek kedvelői között pedig akadtak szép számmal, akik az életük jelentős részét (akár 30 évet) is rajongással töltöttek, így egy álmuk – vagy épp rémálmuk vált valóra a pénteki premier révén.

Az Idő kereke megszállott rajongójaként én személy szerint nagyon vártam a premiert, számoltam vissza a napokat, hogy aztán sokkoljon az, ami szembe jött velem. Nem csak a sorozat, hanem annak fogadtatása is, ez ugyanis nagyon más, mint amire bárki is számítana, más, mint a könyvek, s más, mint a Trónok Harca. Úgyhogy aki egy vulgáris, kardozós-b*szós sorozatra vágyik, az nagyot fog koppanni, ugyanúgy, mint aki azt várja, hogy a könyveket jelenetről-jelenetre visszakapja.

Az első rész

Az összes, sorozattal kapcsolatos problémám az első részben jelenik meg. Bár próbál megalapozni a szereplőknek, bemutatni őket, motivációt, hátteret adni nekik, ez – szerintem – látványosan nem sikerül. Az egésznek van egy rohanós érzete, túl sok mindent kell bemutatni nagyon rövid idő alatt, hogy aztán az 1500 oldalnyi könyv beleférjen 8 részbe.

Itt a készítő, Rafe Judkins nagyot kockáztatott (bátran felvállalva a rajongók esetleges haragját), ugyanis kihajította az első 300 oldal karakterépítését, szinte az összes ikonikus jelenetet a könyv elejéből, az 5 fiatalból 3-nak teljesen más előtörténetet írt, némiképp megöregítette őket (hogy ne tinifantasy látszatát keltse a széria), láthatóan egy másik sztorit elmesélve.

A gondom az volt ezzel, hogy eléggé összecsapottan sikerült. Úgy tűnik, később ezek a változások szükségesek lesznek, de most inkább egy latin-amerikai telenovella jutna eszembe róla. Dramaturgiailag indokolt lett volna a 10 részes első évad, és abból 3-at lehetett volna Emond’s Fielden tölteni – egyes infók alapján ez az anyag le is lett forgatva, de végül 55 percbe sűrítették bele.

A második és harmadik rész

Jó érzékkel 3 részt tettek premier gyanánt elérhetővé, hogy utána hetiben érkezzen a folytatás, így szerencsére sikerült megszakítás nélkül eljutni addig a részig, amelynél a sorozat hirtelen “kifordul magából”, s egyik pillanatról a másikra (Emon Valda jelenete) félelmetesen jó lesz. Mintha teljesen mások készítették volna el (vagy vágták volna) a további epizódokat. A cselekmény jól felépített, logikus, tele van easter eggekkel és rajongói kikacsintásokkal. A történet összeáll, a szereplők pedig lubickolnak a szerepeikben. Egyszerűen jó látni, hogy mindenki beleéli magát, meg akarja mutatni, mire képes. 

A casting mindenképp csillagos ötös számomra, nem tudnék olyan szereplőt mondani, akit le kellene cserélni. (Sajnos a jelenlegi gárdából a kedvencem, Barney Harris (Mat Cauthon) nem fog visszatérni a 2. évadra, más veszi át a szerepét. És mindez nem csak a kiemelt karakterekre vonatkozik, hanem még a mellékszereplőket is tökéletesen megtalálták. Padan Fain, Aram, Thom Merillin vagy Emon Valda olyanok, ahogy Robert Jordan is megálmodta őket, ha Logain (Alvaro Morte) is beválik, akkor teljesen el lehet felejteni az első rész gyengeségeit.

A történetről eddig nem írtam semmit, mert egyrészt nehéz úgy írni, a könyvek tucatnyi olvasása után, hogy ne spoilerezzek el semmit, másrészt pedig annyira saját szájuk ízére formálták azt, hogy én se vagyok teljesen biztos, mi várható a következő részekben.

A tovább mögött bemutatom az alapokat, hogy miről szólni a sorozat, de csak az olvassa, akit nem zavar, ha esetleg egy-két plusz információba belefut, ami a 3 részből még nem derült ki.

Az Idő Kereke Világa

Ahogy a kezdő idézetben is olvasható, egy végtelen körforgás a világ története, adott hét, nagyon elkülönülő kor, mely újra és újra ismétlődik, kis változásokkal, de a lényeg ugyanaz. A Második kor a mágia és a technológia tökéletes egyensúlya, világbékével, jóléttel, paradicsomi állapotokkal.

De hát az ember már csak olyan, hogy ezt nehezen viseli, kutatják, hogy lehetne kicsit elszúrni, s megtalálják a főgonosz, Shai’tan börtönét, amire egy nagy lyukat fúrnak, hogy jöhessen örök életet osztogatni a követőinek.

Háború indul, kiemelkedik a valaha volt leghatalmasabb varázsló, Lews Therin Telamon, a Sárkány és férfitársaival visszazárja a börtönébe a Gonoszt, aki még utolsó csapásával megmérgezi a férfiak mágiaforrását, a Saidint, ezért ők ettől, ha erejüket használják, előbb-utóbb megőrülnek, Lews Therin Telamonnal, a Sárkánnyal kezdve, aki először kiírtja a családját, majd lényegében elpusztítja a világot. 

Legalábbis ezt tudjuk a második korból fennmaradt írások, legendák alapján, amikor a történet kezdődik. „Mára” már a női varázshasználók, az Aes Sedaiok uralkodnak egyfajta „mágiahasználó katolikus egyházként”, vezetőjük az Amyrlin, ők keresik a varázshasználó férfiakat, hogy eltegyék láb alól őket, mielőtt még újra elpusztítanák a világot

Egy közülük, a főszereplő, Moirene viszont az Újjászületett Sárkányt keresi, aki egyfajta megváltóként majd legyőzheti a Gonoszt, aki újra kiszabadulni készül.

Eljut egy kisvárosba, ahol több potenciális Újjászületett Sárkány is van. Közben, ahogy készülődik az egész világot alapjaiban megrázó háború a jó és a gonosz között (és a gonosz terve nem az, hogy újra eljátssza a nagy háborút, hanem, hogy eltörje az Idő Kerekét, effektíve megszüntesse a világot), sorra kapcsolódnak be az egyéb érdekelt felek, akik egyik oldalhoz sem tartoznak, hanem saját pecsenyéjüket sütögetik.

Ott van a Fény Gyermekei „Egyház”, egy Aes Sedai ellenes KKK, inkvizítorokkal, boszorkányégetésekkel. Ott vannak az Aielek, egy sivatagi harcos nép, akik 300 éve egyszer már letarolták a kontinenst, mert az egyik ország királya kivágatott egy szent fát, azóta visszavonultak, és senki nem tud róluk semmit, és minden sarkon megjelennek az „Árnybarátok”, a gonosz szolgálói, akik szépen beépültek minden felekezetbe, minden szervezetbe, hogy előkészítsék a Sötét Nagyúr visszatérését. Ezen kívül előkerül egy gonosz is, aki gonoszabb a Gonosznál, s lényegében mindenki mást el akar pusztítani.

A sötétség serege is részletekig kidolgozott: van a 13 „Kiválasztott”, akik 3000 éve átálltak a Gonosz oldalára, s börtönbe kerültek vele együtt, vannak a Myrdraalok (a szem és orrnélküli hadvezérek), meg gyalogos katonáik a Trollokok.

Hányattatott sors

Robert Jordan könyvsorozatát a ’80-as években kezdte el írni, végül 1990-ben jelent meg. A regényciklus (néhány társával) ledobta magáról a tolkieni, Gyűrűk urás hagyományokat, amik évtizedeken át definiálták a fantasy műfaját, és megalapozta azt, amit ma modern fantasynek hívunk, és számos, ismert szerző is a Wheel of Time sorozat által inspirálva kezdett fantasy regényciklust írni, értelemszerűen a Game of Thrones is ezek közé tartozik. Robert Jordan 2007-ben bekövetkezett halála után pedig a sorozat nagy rajongója, Brandon Sanderson írta meg az Idő Kereke befejező részét, amely végül 3, egyenként 1000 oldalas köteteben jelent meg.

Robert Jordan és szerkesztője (aki egyben felesége is volt) mindent megtettek azért, hogy ebből a könyvsorozatból film vagy sorozat készülhessen, de ez a Dűnéhez hasonlóan nem volt egy diadalmenet. 2000-ben az NBC már megvette a jogokat, hogy aztán visszaadja, átvegye más, és volt egy pillanat, amikor az aktuális jogtulajdonos, hogy ne vessze el a jogokat, leforgatott egy 22 perces low-budget pilotot is Winter Dragon címmel.

Végül a Sony és az Amazon vásárolta meg a jogokat, és elkezdte az eddigi legnagyobb költségvetésű sorozatát forgatni 2019. őszén Prágában, melyet aztán a koronavírus miatt sokszor meg kellett szakítani, az egészet át kellett alakítani, s emiatt a szezon nem tudott elkészülni az Eye of the World megjelenésének 30. évfordulójára – a forgatás 2021. májusában fejeződött be.

Érdekesség, hogy a rajongóból lett készítő/showrunner, Rafe Judkins mellett aktívan részt vesz Robert Jordan örököse, Harriett McDougal, valamint a sorozatot befejező Brandon Sanderson is, aki redditen minden részt végigkommentál.

A magyar könyvkiadás is érdekesen alakult, a Beholder jóvoltából már a 2000-es évek elején olvashatóak voltak a könyvek, először vállalhatatlan borítóval és gyenge fordítással, később jobb minőségben. A kiadó 2003-ban elhívta Robert Jordant és feleségét Magyarországra, sőt, tévés interjút is adtak.

Az értékeléseim eddig: 1. rész: 5/10, 2. rész 9/10, 3. rész 9,5/10

96 hozzászólás Ne habozz!

irgum76 - 2021. 11. 26. 17:12

“Robert Jordan könyvsorozatát a _’80-as években_ kezdte el írni, végül 1990-ben jelent meg. A regényciklus (néhány társával) ledobta magáról a tolkieni, Gyűrűk urás hagyományokat, amik évtizedeken át definiálták a fantasy műfaját, és megalapozta azt, amit ma modern fantasynek hívunk, és számos, ismert szerző is a Wheel of Time sorozat által inspirálva kezdett fantasy regényciklust írni, értelemszerűen a Game of Thrones is ezek közé tartozik”

aszt Michael Moorcock-al mi a helyzet???

Rhynn - 2021. 11. 26. 17:35

@Irgum76: lehetne sorolni még írókat, sokat gondolkodtam rajta, kit/kiket nevesítsek, aztán ez az általánosabb verzió maradt. Egyébként ezt a mondatot kb minden második kritikában leírják valamilyen módon. Mindenesetre jópár jelenleg ismert író van, aki elmondta, hogy RJ mennyire inspiráló volt neki!

Ha ő nincs, talán a TOR Books se áll bele ennyire a fantasy népszerűsítésbe, GRRM nem biztos, hogy ennyire sikeres lesz (ezt Martin is elmondta 1-2 helyen), érdemei és hatása a fantasy műfajra elvitathatatlan szerintem.

És a terjedelem miatt nem tértem ki arra, amit az író anno a rajongói vacsorán elég részletesen kifejtett, hogy a történet 80%-a különböző mitológiák összegyúrása, azok jobban, koherensebben tálalása – ebben a témában azért benne van egy kisregény.

donnelly - 2021. 11. 26. 17:46

Egészen megjött a kedvem, hogy elolvassam a könyveket – ja, ez nem a könyves blog? XD

Mammut - 2021. 11. 26. 17:50

Több harc/mágia volt az első négy részben, mint a komplett első könyvben, szóval, ha valaki ezt lassúnak érzi, tényleg ne kezdjen bele a könyvbe.

A könyv szerintem főleg a karakterekben erős, tényleg értelmes célt és okot ad nekik mindenre, itt inkább csak bábnak éreztem őket egy ad&d-s diktátormesélő markában. A 2. résztől talán kicsit többet foglalkoztak felük, de túl gyors a tempó, hogy esélyem lett volna megszeretni őket.

Plusz, kihagytak rengeteg általam szeretett helyet és karaktert, ellenben hozzányúltak olyanokhoz, akik jóval később jöttek volna, és akikért igazán a könyvben sem voltam oda (a többi aes sedai a 2. könyvből).

Szóval ezen a téren csalódás.

Viszont látványilag teljesen jó, rég vártam már egy tetszetős fantasyt, főleg a béna erősen tévés képi világú cuccok jöttek az elmúlt évtizedekben.

Szóval ezen a téren kész felüdülés.

Emellett tényleg cselekménydús, a könyv néha tény, hogy átesett a ló túloldalára, pl. Rand és Mat útja hosszú fejezeteken át. Utóbbi ott is zavaró volt, képernyőn még inkább az lenne, szóval valahol megértem a gyorsítást, de ennyire azért nem gyorsítottam volna rajta, tényleg sok minden kimaradt, na.

Azért simán nézhető, de jó lenne egy kapcsoló az agyamba, ami átvált könyvről filmmódba és fordítva.

Nolz - 2021. 11. 26. 18:06

Brandon Sanderson mondta jól, hogy a sorozatot úgy kell felfogni mint az idő kerekének egy újabb fordulatát, úgy talán kevésbé zavaróak a könyvtől való eltérések.

Redditen amúgy írt sokat a sorozatról, mert konzultálva volt a scriptről, rajongóknak érdekes lehet:
https://www.reddit.com/user/mistborn/submitted/

mmonitor - 2021. 11. 26. 18:28

Ahogy néztem volt egy olyan érzésm, mint ha már láttam volna pedig csak elképzeltem valamikor régen. Ez nekem mindenképpen pozitív a megvalósításra nézve.

Desmond Wallace - 2021. 11. 26. 18:30

Szerintem az 1. évad után újra nekiállok a könyveknek.

Az első részt nem éreztem túl erősnek, de kezdek megbarátkozni a sorozattal. A 8 rész viszont nagyon kevés az első könyvre.

Mardred - 2021. 11. 26. 18:58

A Mat-et játszó színész miért száll ki, az lehet tudni?

Szabina - 2021. 11. 26. 19:41

Ma néztem meg a 4. részt, hát bőven felülmúlja az első három tsézt. Az eddigi legjobb, maximálisan 10-es.
A könyveket most már a deltavision adja ki, szép borítókkal és a fordítás is jó.

winnie - 2021. 11. 26. 22:56

nolz: a consulting proudcer nem konzultálást jelent, hacsak nem valódi konzultálást említ (az is lehet), sima író szint, csak épp nem teljes munkaidős. lehet, hogy epizódot is írt?

Medzsik - 2021. 11. 26. 23:05

Rettenet, mert köze nincs a könyvhöz a szereplőkön meg az alap konfliktuson kívül. Amit a könyvekről nem árt tudni és elég alap: ez high fantasy. Tehát tele van hosszas leírásokkal, lassabb a cselekmény, részletgazdag a leírás. Aki ezt nem szereti, az nem fogja szerintem élvezni a könyveket sem. Nyilván sorozatkéne tényleg unalmas lenne pl. Rand és Mat hosszabb vándorlása, meg akár Perriné és Egwene-é, de bár ez lenne az egésszel a probléma.
A másik, hogy konkrétan az első 3 könyvből mindenfélét belemixeltek az elmúlt 3 részbe, a 4. rész történései konkrétan teljesen kitaláltak. Ergó nem, nem az első könyvet dolgozza fel a sorozat.
A harmadik, hogy tele van elmebaj modern kori drámával, miközben a könyvben nem volt se alkoholizmus, családi erőszak, bármi 18+-os történés a főszereplők között. Telejsne szükségtelen és kb azt érzem tőle, hogy kőbutának tartják a nézőket, hogy ez kell nekik vagy én nemtom. Lenne itt egy izgalmas történet, karakterfejlődés, titkok meg ármányok, erre ilyeneket raknak bele. Miért?? Súlytalan az egész. Perrinnek a történet elején nem volt felesége, erre random van és random megöli. Totálsi wétéef.
Nagyon rossz az egész, ahogy van. Az egyetlen pozitívuma a szép tájak meg a fényképezés, a szereplők úgy-ahogy rendben vannak.

winnie - 2021. 11. 26. 23:17

én egyes csodálkozásokon csodálkozom, amellett, hogy nem ereztem egy percig sem butának magam:)

valóban vannak olyan sorozatos könyvadaptációk, amik hűek, de sokkal több van, ami remix, illetve megpróbál minél messzebb kerülni az alaptól. amit persze nem kell szeretni, de én mindig kívancsi vagyok, hogy miképp állnak hozzá egyes kedvenceim adaptálásának, és persze várom, hogy minél jobban meg tudjanak lepni. a lenyeg, hogy a leírtak alapján itt elég gyakori megközelítéssel van dolgunk. a változtatásoknak nyilván mindig nyomós okai vannak, általában elég komolyan meghányt-vetett okai, olykor szükseg, olykor praktikus okok, máskor abszolút kreatív okok miatt, és persze az is fontos egy adaptálásnál, hogy a médium is más, ezt tévében kell fogyaszthatóvá tenni.

az persze magától értetődő, hogy lesz, akinek bejön a megközelítés, másnak pedig nem, biztosak csak abban lehetünk, hogy már az első szkript megírását marga sok meló előzte meg az írók részéről, amikor még csak nagyvonalakban tervezték meg a szezont, szezonokat. az ilyesmit tényleg csak így lehet csinálni.

a kérdésed megválaszolasra kerül egyébként, ahogy írtam, nagyon sok a háttéranyag, videó, meglepően transzparensek a készítők, talán túlságosan is.

Aya - 2021. 11. 27. 02:18

Nekem eddig nagyon bejön a sorozat. Kedvett kaptam tőle, hogy újra elolvassam a könyveket.
A világról való leírásod nagyon tetszik, de… “Ott vannak az Aielek, egy sivatagi harcos nép, akik 300 éve egyszer már letarolták a kontinenst, mert az egyik ország királya kivágatott egy szent fát, azóta visszavonultak, és senki nem tud róluk semmit” Biztos, hogy 300 évet akartál írni?

CrashBoostZoom - 2021. 11. 27. 10:12

@irgum76

Michael Moorcock sajnos nem túl ismert név a mainstream fantasy rajongók között és sajnos a művei sem olyanok amiket széles körű közönség befogadna ezért nem csoda, hogy szinten minden felsorolásból kimarad. Elméletileg készülget egy Elric sorozat a Netflix-nek de szerintem az eléggé low-budget és híg lesz. Persze csak ha elkészül.

Anna - 2021. 11. 27. 11:56

Szerintem elég elhamarkodott megállapítani, hogy lesz-e benne intrika. A könyvek és a sorozat is egy eldugott faluban kezd, naiv, a világot alig ismerő fiatalokkal. Az adja a történet magját, hogy kikerülnek a nagyvilágba, veszélyek elől menekülnek, harcolnak, részesei lesznek hatalmi, politikai intrikáknak. Ehhez évadokat se kell várni, már a negyedik részben több szerepet kap az ilyesmi az Aes Sedai-okon keresztül.

Egyébként a showrunner Rafe Judkins eredetileg 10 részt és 2 órás pilotot akart, de az Amazon nem bólintott rá. Sajnos érződik az első részen így, hogy kevés az az 55 perc mindent bemutatni, jól megalapozni, de aztán a következő részektől már szerintem nincs jelen ez a probléma.

Én ki vagyok békülve a változtatásokkal. Perrin és Mat az első 2-3 könyvben alig van kidolgozva, keveset tudunk meg személyiségükről, motivációikról, viszont a tv képernyőn hiányzott volna, ha ezt megtartják. Mat későbbi jellemvonásaihoz és karakterfejlődéséhez teljesen jól illik a rossz családi helyzet és az, hogy mennyire védelmezi a húgait.

Vannak olyan szeretett jelenetek, amik úgy tűnik, kimaradtak az első részből. Ilyen pl. a prológus, amire azt írta Rafe Judkins minap redditen, hogy akkor akarják Lews Therint megmutatni, amikor már fontosabb szerepe lesz a történetben. Rand menekülése Tammel a farmról pedig elvileg még lesz, gondolom flashback formájában.

Én eddig elégedett vagyok, ahogy adaptálták a sztorit, a változtatásoknál szerintem érhető, hogy mit miért csináltak, egyszerűen más médium a tv, mint a könyv, máshogy kell megmutatni, strukturálni a történetet.

Herid Fel - 2021. 11. 27. 13:04

Én 10 éve olvastam a könyveket végig, és mikor megtudtam, hogy sorozat készül belőle, akkor újra nekiálltam. A forgatás elhúzódása miatt sikerült végeznem vele másodszor is. Amit láttam eddig, az nagyon tetszett, annak ellenére, hogy azok, akik arra számítanak, hogy kinyitják a könyvet, és jelenetről jelenetre viszontlátnak mindent a képernyőn, azok csalódni fognak, de a sorozat nagyon jó szerintem, és bár a történések, és egy-egy előtörténet más, pár nem praktikus külsőséget is elvetettek, a fő irány mégis ugyanaz maradt, tehát úgy érzem, hogy ez továbbra is a Wheel of Time, és nem valami más, annak nyomán.
Ráadásul talán éppen az elején, szereplők és bemutatásánál van szükség a legtöbb változtatásra. Azt mondták, hogy nem akarnak tinisorozatot csinálni, és az, hogy itt idősebbek a főszereplők, kihat az előtörténetükre is, no meg az is, hogy 8 óra alatt, ami az első évadra van, előre nem haladni a történetben.
Egyébként érezhető, az első könyv stílusán és egyes részleteken, hogy a szerző fejében sem alakult még ki annyira a világ, a sorozat készítőinek viszont rendelkezésre áll a teljes történet.
Az első négy rész megnézése után, bár én sem pontosan azt kaptam, amire eredetileg számítottam, nagyon élvezem a sorozatot. A változások vagy néha teljesen eredeti jelenetek pedig izgalmasabbá teszik.
Az útvonal természetesen kevesebb állomásból áll, amire számítottam is, mert sok hír eljutott a rajongókhoz a forgatás közben is.
Egyébként ez minden adaptáció esetén így szokott lenni.

Herid Fel - 2021. 11. 27. 14:18

CrashBoostZoom: Az Újjászületett Sárkány kilétét nem fogják megváltoztatni, ezt Rafe Judkins gyakorlatilag leírta egy válaszban, mindössze szerette volna, ha kevésbé egyértelmű az elején.
Azt írta, hogy az Aes Sedai-ok nem akarnak készpénznek venni a próféciákat, ezért fenntartják a lehetőséget, biztos, ami biztos.
Így legalább aki nem olvasta a könyveket, és nem is google-zta ki, találgathat amíg nem lesz tovább húzható. Amint a próféciák teljesülnek (ha azok megmaradnak), már egyébként sem tartható fenn, hogy 5 közül bárki lehet. De ez ugyanígy van a könyvekkel, ahol kevesebb volt a választási lehetőség.

winnie - 2021. 11. 27. 14:29
sire - 2021. 11. 27. 15:48

Nekem mint a sorozat rajongójának az első rész kifejezetten nem tetszett.
Ennek több oka van:
1. Sietség. Robert Jordan egy mesélő volt. Egy élő lélegző világot alkotott, és adott időt az olvasónak, hogy beleélje magát az adott világba. Itt meg úgy átrohantunk Folyóközön, hogy pislogni sem volt időnk. Se a világ se a karakterek nem kaptak időt, hogy megismerjük őket. Annyi itt a kihagyás, hogy az fájdalmas.
2. Sokszínűség. Elég nagy az Idő kereke világa, beleférne akár a Föld összes rassza is. De könyörgöm nem a Folyóközben!!!! Ez egy világtól elzárt hely, ahol egy ősi nép lakik. => Egyetlen rassz!!!! Még Rand a vörös hajával is kuriózumnak számít, és az is kívülről származik. Ez fontos része a történetnek. Ehhez képest meg annyi itt a raszz, hogy össze se tudnám számolni. Így viszont a közös éneklés Manetherenről kifejezetten röhejes volt.
3. Karakterek.
A könyvek ismeretében Egwene és Nynaeve teljes mellényúlás. Teljesen hiteltelenek a szerepükben, és hát Perrin karakterét is jól elrontani. Ha valakinek hát neki nem hiányzott – a későbbiek ismmeretében – egy feleség. Hogy ez minek kellett?

A 2. rész már közelebb állt a könyvekhez. Igaz Shadar Logoth-ot kár volt így elcseszni. Pont a lényeget hagyták ki. Csak így megint csorbul a történet.

Lackó - 2021. 11. 27. 22:57

sire: az eredeti történet lehet, hogy csorbul, de az nem, amit ők akarnak elmesélni, ugyanígy, nem biztos, hogy ismered a “későbbieket”, és ahogy más is írta, ha a szerepek is csak úgy hathatnak esetleg hiteltelennek, ha a könyves karaktereket kéres számon úgymond, de ezek saját karakterek elvileg a könyvesek alapján.

Yizri36 - 2021. 11. 28. 10:18

Egyetértek az írottakkal!
Spoiler!!!!
Engem kifejezetten zavar ez a női és férfi sárkány. Szinte teljesen kihagyták a Próféciákat, amik a könyvben benne vannak és nagy a jelentőségük. Hiszen elmondják hol született a Sárkány és azt is, hogy férfi. A Sárkány nem lehet nő. Úgy van, hogy megmenti vagy elpusztítja a világot. Lews Therin férfi volt, mint Sárkány és ő okozta a Világtörést. A reinkarnációja is csak férfi lehet, hiszen őrületében esélyes, hogy újból elpusztítja a világot.
Itt teljesen megy a kavarás. Értem én, hogy az új rajongóknak, akik nem olvasták a könyveket izgalmas, hogy találgatni kell ki a Sárkány. De ettől sok a logikátlan és felesleges dolog. De a könyvek lényege pont az, hogy férfi a Sárkány és más nem lehet. Elvileg ezen nem változtattak, szóval marad az aki a könyvekben. Viszont az még rettenetesen zavar, hogy az ő szálát nem kezdték még el kibontani. Nem láttuk fókuszálni sem, hiszen a könyvekben már rég megtette. Egy szinte unalmas figurává tették az egyébként rettentően érdekes karatert, aki rengeteget vívódik stb..

Alice - 2021. 11. 28. 12:11

Remek írás, köszi :)

A legtöbbünknek ez már a sokadik könyvadaptációja, vhogy kisebb elvárásokat támaszt már az ember könyvhűségben. A legfurcsább, h pár dologhoz mennyire egyformán rosszul állnak hozzá a filmkészítők, tapasztalatom szerint a legtöbbször olyan új, sokszor melodrámás, akár túlzó szálakat írnak hozzá a történethez, amit minden 2. sorozatban (bocs, de telenovellában is) megtalálunk vagy eszméletlenül kilóg az egész világból. Olyan “ágyúval verébre” érzésem is szokott lenni.

Engem is bőszített a sok változtatás meg a rohanó tempóval sokat veszítünk, de a pozitív dolgok messze felülmúlják azokat és az újranézés azért tompít ezeken. Függelékként, színes mellékletként fogom fel a könyvhöz ahol a jól sikerült jelenetekben, képekben lubickolni lehet.
Sokkal inkább csodálkozom a durván hullámzó technikai megvalósításon (színvonal A-tól Zs-ig!), ezt értem az effektekre, de a fényképzésre, ruhákra, díszletekre, párbeszédekre is. A Witchernél is volt ilyen döcögő érzésem egyébként.

A WOT szerintem ott szívta meg, hogy 2020 környékén filmesítették meg, több okból. Pl. lehet, h ez a könyv előbb jött elő 1-1 ötlettel, de a filmesek nem vállalták be, mert egyéb adaptációkkal azt már valaki ellőtte. Vagy meg kell lovagolni aktuális trendeket ugye.
A pilotkritikánál is írtam, hogy az ifjoncok felnőttesítését meg a depis hangulatot a legnehezebb megbocsátani, mert ki nem állom, ha valaminek az alaphangulatát változtatják meg, pláne, hogy a könyvben bőven van humor is. Az az egy szerencséjük, h később voltak remek húzásaik karakter-ügyileg is :)
Amiben nagyon erős szvsz a sorozat a zene, a színészek, a tájak, sokszor a hangulat és az egésznek a stílusa teljesen lehengerlő + a részek utolsó jeleneteit is remek érzékkel választják. A főcím is szédületesen jó, főleg a 2. fele.

sire - 2021. 11. 28. 16:55

@Lackó
Lehet, hogy igazad van.
De azért figyelmedbe ajánlanék pár dolgot.

1. A regényírók történetet mesélnek. A forgatókönyvírók, meg jeleneteket írnak. Ha kíváncsi vagy a különbségre nézd meg a Trónok harcát. Én képtelen vagyok megnézni az utolsó évadot a forgatókönyvírók hülyeségei miatt. Pl:
Mi értelme is volt a két Clegane harcának? Márint azonkívül, hogy a rajongók várták? Egy egyik zombi lett, a másik megbékélt a múljával. A zombira meg úgyis halál várt. -> Teljesen logikus, hogy harcolnak. Vagy mégsem?
Vagy hogy lehet meglepni egy égben repülő sárkányt egy hajóval? Majd kilőni egy darab nyílpuska egyetlen lövésével? Hogy aztán később egy egész hajóhadnyi vagy várfalnyi nyílpuska is kevés legyen egy feléjük repülő (könnyű célpont) sárkány ellen. Kb. annyi esélye volt annak a találatnak, minthogy én egy baseball labdával megdobjam a Holdat. Ja mert, hogy jól néz ki egy égből lehulló sárkány, meg az égő hajóhad, meg város. George R. R. Martin csak azért nem forog a sírjában, mert még él.
2. Az idő kereke sorozat még a Trónok harcától is összetettebb. Sokkal összetettebb. Ráadásul minden mindennel összefügg. Egy-egy történés sokszor csak könyvekkel később nyer értelmet. Egy aprónak tűnő változtatás is végiggyűrűzik majd az egész történeten. A sokszínűség (rasszok), meg a sietség miatt már most olyan szinten belenyúltak a történetbe, hogy nehéz lesz majd onnan visszatérni a főszálhoz. Új főszálat meg gondolom nem fognak kitalálni. Úgyhogy fel van adva a lecke a forgatókönyvíróknak. Saját magukat hozták már most nehéz helyzetbe.

Úgyhogy remélem igazad lesz, de nem hiszem.

Desmond Wallace - 2021. 11. 28. 18:29

“Én képtelen vagyok megnézni az utolsó évadot a forgatókönyvírók hülyeségei miatt.”

Sajnos már nem támaszkodhattak a könyvekre, amiket lehet, hogy sose fogunk megkapni.

Én se szeretem a túl nagy változtatásokat a könyvekhez képest. Anno a Seeker-nél is fogtam a fejem néhány hülyeség miatt, de azért minden adaptációnak van egy óriási haszna: többen ismerik meg a történetet. Aztán sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy elolvassák a könyvet.

Biztos lesz itt is olyan, aki az 1. évad után áll neki a könyveknek.

Az 1×04 után én bizakodó vagyok. Hátha sikerül jól alakítani a sztorit az íróknak.

piszkosfred - 2021. 11. 28. 21:33

Szerintem zseniális lett az adaptáció. Mondom ezt úgy, hogy kétszer olvastam a sorozatot.

A fanyalgókat nem értem, a teljes soroat (14 könyv) több, mint 12000 oldal. 2000 karakter szerepel a könyvekben. Ezt 8 évadban leadni nem csak lehetetlen, értelmetlen is.

Rafe borzasztó jól adja vissza az egész lelkét megtartva azt ami a könyvek esszenciája, változtatva ott ahol szükséges. Tele easter eggekkel a sorozatot ismerők számára. Robert Sanderson egyébként úgy kommentálta a sorozatot, hogy az a kerék egy következő fordulata.

Az első évad amúgy kb az első két (plusz valami a harmadikból) könyvet öleli fel.

A casting remek, én sem tudok belekötni senkibe, kb pont így képzeltem el a szereplőket.

A negyedik rész megint eszméletlen tempót diktált, a végén Nynaeve robbanása katartikusra sikerült.

Az volt már, hogy már a harmadik évadot is berendelték?

Összessen eddig 9/10

Ayrons - 2021. 11. 29. 08:41

A könyvekben is ennyire multikulturális az egyes népeknek az összetétele?

Alice - 2021. 11. 29. 10:45

Ayrons: Népeken belül minimálisan, de rengeteg különféle ország/kutúra van, részletesen leírva, egyre több, ahogy halad a könyv.
Aki morog a sorozatban egy faluból származó főszereplők vegyessége miatt, pl. Mat a zöld szemével és fehér bőrével Perrin mellett elég érdekes, ezért teszi, nem azért, mert nem jól játszanak. A folyóköziek, ahol több településünk is van, elvileg sötét hajú-szemű társaság, de nem a bőrük sötét, ezen mondjuk a mai napig vitáznak még egyesek. Azon nem, hogy kb. egységesnek kellene lennie.

StG - 2021. 11. 29. 10:59

Ayrons: Igen, kb. ennyire. Enyhe könyves spoilerek, ha valakit zavarna:

Más kérdés, hogy a Folyóköz, ahonnan a sztori indul, egy világtól eléggé elzárt vidék, arra a történet kezdetén ez nem igaz. Később ez változik és mindenféle népek bevándorolnak oda. Én személy szerint sajnálom, hogy ez a változás alighanem kimarad, de hát ilyen világot élünk.

SSY986 - 2021. 11. 29. 13:34

Engem legkevésbé sem zavar a diverse casting föleg úgy, hogy egy nagyon régi világról beszélünk, szóval az etnikumoknak volt lehetösége keveredni. Amúgy a folyóközben pont Rand kinézete különleges a vörös hajával, mert mindenki más sötét hajú arra fele. Persze amikor olvastam a könyvet akkor én az aieleket indiaiaknak képzeletem a levél követöit cigányokként a másik kontinensröl jövöket meg ázsiakként mindenki más fehér volt a képzeletemben(csak,mert rasszista vagyok😂😂) de ez fantasy szóval itt eröltetés és izzadság szag nélkül is elfér a multikulti casting. Az már persze kérdés, hogy ez volt a cél a castingnál vagy tényleg a legjobb színészeket választották az adott szerepre. Ami engem kicsit zavar az az Aessedaiok ábrázolása föleg a vörösöké, de igazából meglátjuk milyen lesz a végére.
A 4. rész egész türhetö volt. Én végig azt vártam Logain jeleneteinél, hogy spanyolul fog beszélni😂😂😂

sire - 2021. 11. 30. 10:28

Mivel ez a könyves kritika. Kíváncsi vagyok azok véleményére, akik olvasták a könyveket. Itt kicsit lehúzom a 4. részt, megint csak a forgatókönyvi módosítások miatt.

Előrebocsátom nem mindig zavar a könyvtől való eltérés.
Pl: Logain majdnem kiszabadulása és a csata nincs a könyvekben. Mondhatnánk rá, hogy ez egy abszolut filler epizód. Engem mégsem zavar, mert a főszálra abszolut nem lesz semmilyen hatással. Akik esetleg unták a több rész óta tartó utazást/menekülést, kaptak egy kis akciót. Legyen.

De!

Van két dolog, ami mellett nem tudok elmenni:
1. Nyaneve többszörös távgyógyítása. Ilyen ereje a könyvekben nem volt. Pedig ott sem volt gyenge. Belegondoltatok abba, hogy ez mit jelent? A Nyaneve közelében lévők a jövőben kvázi halhatatlanok lesznek. Kb. mint Rozsomák vagy Deadpool. Unalmasak lesznek a csaták, ahol Nyaneve is ott lesz.
Ebbe szerintem nem gondoltak bele a forgatókönyv írói.
2. De még nagyobb baj, hogy még ennél is jobban túltolták Nyaneve erejét. Pláne azok után, hogy most Egwene vagy Nyaneve az erősebb!!! Na vajon melyikük! Ki nem tudja? Az igaz, hogy a könyvekben is a naphoz hasonlították Nyaneve erejét, de az Idő kereke világának egyik alaptörvénye, hogy a férfi és nő hatalomhasználók nem látják egymás fonatait. Itt viszont feltételeznünk kell, hogy a férfiak látják a nőkét. Ez viszont behozhatatlan előny lesz a későbbiekben. Kb. mintha a nők bekötött szemmel küzdenének a férfiakkal szemben. Szerintem a forgatókönyv írói nem olvasták a könyveket.

Rita - 2021. 11. 30. 11:52

Azt nem tudom, hogy a könyvben milyen, de a sorozatnak jól áll. Itt el lehet vonatkoztatni, ez egy ilyen világ, nem hiszem, hogy komolyabb jelentősége lenne. Én pont azokat a fantasyket nem szeretem, ahol a mi világunkat képezik le a fantasy kultúrák, ahol van egy távolkeleti szerű (külső és belső jellemzőkkel), van egy afrikai meg ilyesmi. Egy fantasy világnak az áll jól, ha nem a földi logika diktál, már persze akkor, ha nem áll szoros kapcsolatban a Földdel. (A legtöbb fantasy író eleve földi aggyal népesített be a saját világát, illetve magából kiindulva. És gondolom, ha valaki itthonról olvas egy nondeszkript külső jegyekből álló karakterek alkotta világról szóló könyvet, az is a sajátmagához hasonlókat képzeli el.)

StG - 2021. 11. 30. 16:21

@sire: Logaint a könyvben is egy nagy csatában fogták el, ahol a szerző jegyzetei alapján aes sedaiok haltak meg. Eltérések persze vannak (hol volt a csata, kik vettek részt benne stb.), de ez valóban egy elég könnyen feldolgozható változtatás.

1. Ez szerintem egy kontrollálatlan hatalomkitörés volt, ki tudja, képes lenne-e megismételni, ill. ő is fárad menet közben, nem tudná a végtelenségig gyógyítani a népeket.

2. Nem feltétlenül kellett látnia Logainnek Nynaeve fonatait, tudta magáról, hogy mire képes és azt is, hogy erre nem.

Sax - 2021. 11. 30. 18:04

Srácok,
Sokakhoz hasonlóan régóta vártam a sorozatot és mindenkinél promóztam hogy milyen jó is lesz.
Most inkább hallgatok.
Örülök h van új fantasy sorozat, de kicsit olyan mintha a Xena új verzióját látnám. Kár h a GoT hoz pozicionalták magukat. Pl a Letter for the king teljesen át tudta adni azt amit itt a konyvek alapjan vartam. De hat az nm a varvavárt kardosb@szos cool kortárs sorozat lenne…
De ezzel együtt is tudnék élni csak valami normalis operatőrt találhattak volna. Olyan beallitasok vannak h csak néztem…
Én a tájképeken kívül egyaltalan nem latom mire koltottek el azt a rengeteg penzt. Bízom benne h csak a covidos csuszas miatt lett ilyen osszecsapott. Termeszetesen nezni fogom de sajnos kis eselyt latok ra h a konyvek elolvasasara buzditana ez igy ebben a formaban…

Alice - 2021. 11. 30. 18:17

sire:

1) Nynaeve robbanásszerű gyógyítása a gamereknek lehet nagyon ismerős, én a WoW-ot ismerem, ott vannak hasonló, X yard hatótávolságú gyógyítások, akár kör alakban, sugárban, sok variációban. Itt arra mentek rá, hogy most először töri át a gátat, ehhez szó szerint egy gátat áttörő víztömeg képét választottak az alkotók, fényből. + Fontos volt nekik, hogy ég és föld legyen a különbség a képzett nők és egy vad hatalomhasználó varázslata között látványra és hatásra is.

Bár a jelenetet imádom, mert nagyon ütős és megható is, nekem jobban bejött a könyvbéli önkéntelenül használt hatalom, hidegrázás mellékhatás, kontrollálás nélkül belehalhat stb, de itt, amit csak meg lehet mutatni, azt mindig megmutatják, érthető. (A látvány hullámzó, de a forgatókönyv végre magára talált!)

Attól nem félnék, hogy ez túlzottan felkavarná a világot, messze nem korlátlan képesség, és veszélyes is lehet használni. Ha van eszük, bennehagyják azt az elemet is, h Nynaeve mennyit küzd azért, hogy legalább megérintse a forrást és hogy az oktatói mikkel kísérleteznek. De tudjuk, hogy N később mi mindent gyógyít meg, amihez pedig bőven kell erő.

2) “Ki látja a fonatokat?” téma. Itt egy csomó mindenről lehetne beszélni, pl. Logain elvileg sokkal erősebb Nynaeve-nél mindkettőjük fénykorában is, simán lehet, hogy csak a megfelelő alkalomra várt az elején, hogy kitörjön. Vagy ennyi ideig tartott neki, míg sikerült, mert még ő se profi. Eszembe jutott az is erről a ketreces-pajzsos vonulatról, amikor Rand a ládába van zárva, és napokig tapogatja az őt gúzsba kötő, iszonyatosan szoros szálakat, amit egy helyen vhogy megbont végül.
Furcsállom, hogy itt épp fejszékkel ütöttek lyukat rajta, tehát egy fémtárgy és egy levegőből, egyebekből szőtt háló érintkezéséből ezt hozták ki, de ez már más téma.

A filmesek itt Nynaeve-t erősebbnek mutatják, különben nem vágna L ilyen áhítatos arcot. Egyértelmű, hogy látott egy vakító fényt, mert eltakarja a szemét. Vannak már elméletek manapság ezzel kapcsolatban, én hirtelen ezeket tudom:
– tényleg volt fény, amit bárki láthatott, még a földi halandók is, mert Nynaeve önkéntelenül ilyen fonatot is tett hozzá, és L egy csomó fényt látott, fonatot egyet se + érezte az orkánt, libabőrt, elektromosságot, bármi egyebet, így együtt le volt nyűgözve.

– L a könyvben látja a ta’vereneket, ha rájuk néz, ragyogó auraszerűség veszi őket körbe és ezzel kavartak be valamit, pl. csak neki van fonatlátó képessége v Nynaeve-et avanzsálják ta’veren szerűséggé vagy L egy adott szint felett látja csak a fonatokat, bármit csavarhattak rajta.
Érdekes az is, hogy L nem hadonászik a kezével sem.

Alig várom a köv. részt, hogy többet tudjunk erről is. A maguk alkotta teljesen más világban azért csak következetesek akarnak lenni!
A látványról még annyit, hogy én teljesen másként képzeltem a fonatokat, inkább csipketerítő bonyolultságú szövéseket, fílinget vártam, mint hajóköteleket :D. De a pilotban bejött az ábrázolása, még jobban is, mint itt a 4. részben.

winnie - 2021. 11. 30. 21:18

“Én a tájképeken kívül egyaltalan nem latom mire koltottek el azt a rengeteg penzt. Bízom benne h csak a covidos csuszas miatt lett ilyen osszecsapott. ”

a covidos csúszás inkább alaposságot adott, hiszen az írók rengeteg mindent tudtak agyalni, változtatni. a pénzt pedig nem a kamerák felvételére költik el vagy effektekre. hanem például a statisztákra, arra, hogy nem 7, hanem 27 nap egy rész forgatása, hogy sok a jelmez, hogy az első részre felépítettek egy falut, amit a rész végén felgyújtottak (és ugye elég sokáig a sokkal drágább éjszakai forgatások mentek), hogy egyenként embereket öltöztetnek szörnyeknek, akik előtte hetekig gyakorolják a koreográfiát, az ilyen praktikus dolgok elég drágák, hogy sok helyszínt használnak és nem stúdióban vannak – és persze azért, mert nagyon sokáig kellett fizetni a színészeket az elhúzódó forgatás miatt.

a pénz legtöbbször technikai dolgokra megy, azokra nagyon sok kell.

SSY986 - 2021. 12. 07. 00:01

Ez a kibeszèlö müködik amûgy?

Alice - 2021. 12. 07. 12:02

Kint van az oldalsávban mindkettő kibeszélő :) Csak nem túl aktívak a népek sajna…

Kérdés: kinek hogy tetszett Loial? Nekem hangszín, szöveg, hangulat oké, de a külseje jajajajjj. Ez a fej és főleg a frizura mégis mi akart lenni?

Ez az 1 dolog, ami teljesen kizökkentett az amúgy igen ütős részből. Meg amikor el kellett takarnom a szememet. Az arányokkal lehetne kötekedni, mire mennyi időt szántak, de profi rész volt és a díszletektől, fényképezéstől most először fogtam padlót jó értelemben, pl. amikor Moiraine ül a szobájában az ablaknál, ott csodaszép képkockák vannak.

SSY986 - 2021. 12. 07. 14:40

Fú volt sok bajom a rèsszel, de a GOT óta megtanultam csökkenteni az elvárásaimat az adaptációknál😂
Lioal ginger afroja nekem se jött be, de hát istenem belefèr, mert jellemileg nagyon hozta a karaktert.
Pozitív: Padan fain cameója. Az hogy a Tuathanok összekapaszkodtak és közölték a gyermekekkel, hogy át kell jutnotunk rajtunk erre azok vállat vontak és hülyére pofozták a bagázst😂
Az is tetszett, hogy mèg mindíg húzzák a könyvet nem olvasók agyát a sárkány kilètével.
A Lanos rèsz is tetszett föleg a temetès ahol Lan gyásza a kötèsen keresztül Moiranen is tükrözödött.
Pozitív/negatív: Az tök jó, hogy a részeken kívül is tellik az idö, de az nagyon gyenge húzás volt, hogy nèv szerint nem említette Navient Rand és egyszer csak felbukkant vele Loial.
Negatív: a kicseszett földrajz, most tényleg a gyerekek Tar Valontól egy turhás köpésre kapták el Perrinéket és az Aessedaioknak ez fel sem tünt?
Amúgy nem tudom, hogy tudjátok de van egy animációs rövid filmes Wheel of times is amiben azokat a storykat mutatják be röviden amiket említenek a sorozatban. Maratheon bukása STB. Egész jó pofák.
Ja amúgy nem túl aktívak a kibeszélök😂😂

Alice - 2021. 12. 07. 18:31

Igen, a kötést itt megint szuperül eltalálták, Lan elképesztő volt! Már az elejétől meglepett, hogy gyakorlatilag főszereplő lesz végig, de jó döntés volt, szerintem ezt a karaktert mindenki szereti és valóságos kincsesbánya. Kevésbé rejtélyes itt M-mel együtt, de érteni, hogy ezt is miért írták meg így, hogy ennyire belátunk a kulisszák mögé.

Daniel Henney egyébként ezerszer jobb színész, mint amit valaha is képzeltem, eddig nem ismertem, csak valamiféle koreai limonádéban láttam, de azt hagyjuk. Plusz pont, hogy durván eyecandy a fél gárdával együtt, de azt majd a jaws-nál beírom :)

Tar Valon küszöbén járás: tipikus húzás, amikor egy hős már MAJDNEM odaér egy védett helyre/célba/megmenteni vkit, akkor még jól megszívatják, mert felbukkan egy akadály. Itt csak azon lehet morogni, hogy M-nek elég bénák a besúgói, ha még a pofozkodásra sem figyeltek fel és különösebben a forgalmat vagy a fogadókat sem figyelik. Azért rendes az utazónéptől, hogy a maguk módján próbálkoztak a fiatalokat védeni. Az lett volna übergáz, ha beválik a módszerük.

Nekem is bejön, hogy mindig másra terelik a gyanút sárkány-ügyileg, gyakorlatilag mindenkire már, de úgy csinálják, h az sem fog elkeseredni, aki nem találja el, vannak itt jobbnál jobb szerepek és különleges küldetések, amik jutnak a népeknek.

Nekem az erőszak már sok volt (“Te, Joe, tegyünk már bele valami kínzást meg trancsírt is, azt zabálják a nézők!”) , a Jordan bácsi-féle feelgood hangulatra áhítozom, ami túl ritkán üti fel a fejét, itt pl. a könyvtárban volt némi, hurrá. Jobban komálom az thriller szerű hangulatot, ami a 4. részben is előjött a farmon.

Loial sérója tisztára olyan, mint a képeslapokon a kisangyaloké, amin jót mosolyogtam. Az egy dolog, hogy nagyon látszik, hogy mű/maszk, de nem sok köze van a könyvben leírt fejhez sem. De a hangja annyira jó, és a viselkedését, modorát is eltalálták, biztos lesznek jó kis szónoklatai később is. Az, hogy összeszedte Nynaeve-t, nekem inkább frappánsnak tűnt, lejön belőle, hogy szoktak dumálni a fogadóban Randdel.

SSY986 - 2021. 12. 07. 19:47

Nekem pont az volt a bajom, hogy Loial zéró bevezetés nélkül bukkant fel és rand meg sem lepödött rajta csak elfogadta, hogy ki ö pedig nem egy szokványos lény.
Btw arra kiváncsi lennék, hogy a könyvet nem olvasóknak mennyire tiszta ez a kötés dolog, mert én tudtam, hogy Moriane azért sír mert Lan sír, de ez vajon a könyvet nem olvasóknak is lejött?

CrashBoostZoom - 2021. 12. 08. 10:17

@SSY986

Valószínűleg nem. Hiába ment a duma, hogy mekkora rajongók a készítők eddig csak rohamtempóban szaladtunk előre és a miértekről csak kevés szó esett. Háttértudás nélkül a könyvet nem olvasó már vagy nem törődik, már kiszállt vagy csak reménykedik, hogy talán a következő héten meg lesz magyarázva valami.

Ilyen a sokak által magasztalt “show, don’t tell” akcióban.

Wyrr - 2021. 12. 08. 11:13

Aki odafigyel a részletekre, az szerintem megértheti, ha nem is rágják a néző szájába. Az előző részben azért kicsit beleláttunk az őrző-aes sedai kötelékbe, kimondták, hogy Moiraine-re hatott az italozgatás is. Aki erre emlékszik, annak leesik, mit lát éppen.

Én például azt hiányoltam, hogy a gémes kardra reagáljon valaki valamit. Vagy legalább az benne lett volna, ahogy Tam odaadja neki az utazás előtt…

SSY986 - 2021. 12. 08. 16:54

Amikor az elsöhírek jöttek itt az oldalon a sorozatról èn iszonyat negatív kommemteket írtam, most már kicsit rózsásabban látom a világot ugyan akkor nem ismerek senkit akit úgy rántott be a story, hogy nem olvasta a könyvet és hát ha nem tud nagyszámú új nézöt berántani kétlem, hogy a második évad után lenne harmadik. Vagy aztán lehet majd olyan lesz mint a Boys. Viszont iszonyat sok mindent nem magyaráznak el vagy csak említik egyszer azt vedd észre STB. amivel nekem nincsen is bajom de a mezei nézönek…? Ja amúgy a gémes kardon én is csodálkoztam, hogy Lan rá sem kérdez, hogy mit van egy paraszt gyereknek ilyen kardja és Rand se kérdi meg Lant, hogy né má ugyan olyan kardunk van. Azt lehet, hogy Tam késöbb nem is lesz kitudja.

winnie - 2021. 12. 08. 17:14

én nem ismerem!:)

SSY986 - 2021. 12. 08. 18:09

😂😂 na akkor egy már van

Alice - 2021. 12. 09. 10:52

Nahát, mi ez a pesszimizmus? A net, pl. a youtube kibeszélők tele vannak olyanokkal, akik így lettek kíváncsiak a WOT-ra :)

Naná, hogy lehangoló és értelmetlen csak a negatívumokról beszélni, de sokszor azokat könnyebb megfogni. Egy csomó dolgot részben vagy egészben elamatőrködtek, igen, de egy csomó mindennel mindkét tábort el tudták varázsolni. Rég láttam ennyire megosztó sorozatot, de nem is csoda, mert annyira vegyes benne minden.
Azon is lehet vitatkozni, hogy melyik rosszabb, ha rövidítenek ilyen kihagyott párbeszédekkel, ugrásokkal, vagy ha az amúgy is szűkös időt nagyon nem arra szánják, amire kellene. Az 1. rész túl rohanós volt, ordít róla, hogy megvagdosták. Nagyon jól tették, hogy lelassítottak. Az 5. részben éreztem, hogy jó lett volna mással is időt tölteni.

Egyetértek, a kötést már ismerjük annyira, hogy lejöjjön, hogy átmennek az érzéseik a köteléken. De Moiraine nem csupán azért sír, mert Lan is, hanem van saját fájdalma, empátia, sajnálat stb, mint Nynaeve-nek, ezek szépen egymást erősítik meg tükröződnek.

Az apától kapott kardra valószínűleg egy komoly szálat építenek, csak nem most, én is örülnék neki, ha elővennék. Amióta úton vannak, csak hozzá nem értően hadonásztak vele, többen is :). Csak eljön az az idő is, amikor rájönnek a szereplők, hogy jó lenne érteni is hozzá.

SSY986 - 2021. 12. 09. 14:27

Ja igazából lehet, hogy pont ez a nagy baja a sorozatnak, hogy a Gotnál volt kèt showrunner+ Martin akiknek volt egy víziója arra, hogyan akarják felèpîteni a storyt itt meg mintha kapkodnának vagy egyik pillanatban ezt akarják a másikban meg azt. Remèlem a második évadra meg találják az aranyközéputat.

irgum76 - 2021. 12. 10. 10:12

én nézem mert couber vagyok és ez hájpos

ebben az 5. részben semmi nem történt
azt leszámítva, hogy ráeszméltem milyen búval b*szott az összes boszorka

élükön a kék főszereplő aki vagy ennyire szar színésznő vagy rendezői utasításra nincs mimikája
de kb Steven Seagal magaslatokban űzi a mesterségét

a kedvenc jelenetem:
“te miért mosolyogsz?” az meg csak néz bele a nagyvilágba ugyanazzal a bamba képpel

SSY986 - 2021. 12. 10. 10:20

Mondjuk Moiranen a könyvekben is kb annyit mosolyog ès poénkodik mint Sylvester Stallone a Rambo filmekben.😂
A pirosak meg még annyit se 😂

irgum76 - 2021. 12. 10. 12:27

“ebben az 5. részben semmi nem történt”

elnézést a 6.-ra gondoltam

CrashBoostZoom - 2021. 12. 10. 16:49

Ez volt az a rész ahol végre válaszokat kellett volna adniuk. De úgy látom, hogy a készítők csak jobbnak és okosabbnak képzelik magukat a Jordan-nél aki töménytelen időt töltött ennek a világnak a kidolgozásával és tovább nyomatják az értelmetlen narratívájukat. Sajnálom de ezzel engem itt elvesztettek.

Ezek a modern kori “adaptációk” elég gyenguszok eddig.

Hahakocka - 2021. 12. 12. 13:00

A könybekből 4 et olvastam, de nem emlékeztem hogy lett volna szó erről a leszbikus kapcsolatról, csak hogy jóbarátok , de akkor a 6. rész szerint mégis.

Wyrr - 2021. 12. 12. 13:12

Valamelyik kötetben említik, hogy fiatalabb korukban, sok társukhoz hasonlóan, ők ketten is “megosztották a párnájukat egymással”. Szóval viszony volt, csak később vége is lett, a sorozatban ezek szerint nem.

sire - 2021. 12. 12. 20:28

Kicsit spoilerezek
A főszereplők közül egyedül Moiraine szerelmi szála volt kevésbé hangsúlyos a könyvekben, (A sorozat erre amúgyis rátett már egy lapáttal, ezek szerint ezért.), hogy belefér az LMBQT vonal. Más kérdés, hogy ehhez Moiraine és Siuan Sanche karakterét/történetét kellett elrontani, pedig jól fel volt építve. Így a sorozat nézői a felét sem értik annak, ami a szemük előtt történt. Innen nagyon hiányzott egy flashback epizód.
Akik olvasták a könyveket, azok meg szentségelnek, mert ezzel a leszbikus szállal a kettőjük küldetését, a felelősségüket, sőt ezzel az egész karakterüket csapták agyon. => A közös titkuk/küldetésük olyan fontos, hogy abba nem fér bele/nem férhet bele egy évtizedek óta tartó leszbikus kapcsolat. Ahhoz túl nagy a kockázat.
Ja és persze még egy spoiler:
Innentől biztos, hogy a sorozatból kimarad a Ghenjei torony. Mondjuk az után, hogy a Shadar Logoth-i szál is valószínűleg kimarad, nem nagy veszteség.

hahakocka - 2021. 12. 13. 00:27

Ghenjei torony? 4. könyv végéig olvastam, lehet csak már nem emlékszek rá de fontos helyszín volt ezek szerint. Azt tudom hogy Logothhoz később visszatér a sztori, s sajnáltam hogy kihagytak már az 1. könyvből is egy fontos karaktert onnan!

Alice - 2021. 12. 13. 10:28

1×06
Szokás szerint vegyes benyomások! Van, ami nagyon tetszett, van, ami hiányérzet, van, ami mormogás kategória. Adaptációként nézve katyvaszos, mindig rácsodálkozom, hogy mennyi mindent beleraknak a későbbi könyvekből, amit teljesen más karakterektől látunk amúgy, és hogy milyen vargabetűket képesek belerakni, csak hogy ugorni tudjanak legalább fél kötetnyit, néha nem túl kesztyűs kézzel.
Számomra ez gyengébb rész volt az előzőnél, látom, hogy megvan szépen a szerkezete, de a torony és főleg a tárgyalás hangulatát, a szövegeket, stílust nem tudtam még megszokni, nekem kizökkentő hatása volt sokszor, annyira nem így képzeltem el az összhatást. A város és a fogadók, utcák stb. viszont nagyon bejön.

Azzal nem értek egyet, hogy semmi nem történt, rengeteg minden történt :)
Ha a könyvtől külön nézem, jó rész volt, mert sok mindent felpörgetett és építkezésben is megvolt az íve és érthető, kb. mit miért műveltek így az alkotók. És végre volt 1 db flashback, azokért odavagyok, minél több, annál jobb. Nekem kissé iskolás, szirupos volt a megvalósítás ezzel a búcsúval, de már önmagában a helyszín és Siuan háttere megérte az odalátogatást. A végén az újra együtt az Emondmezeiek jelenetnél sokkal ügyesebbek voltak hangulatban. A sárkányagyarért a ajtón plusz pont jár – először észre sem vettem, pedig fontos mozzanat.

A fura cliffhanger a végén attól tartok, a való életből ered, a korona előtt kb. 6 részt forgattak ill. Barney hirtelen távozott, így nem vethetem a szemükre mint furcsa átírást, de ha “direkt” lenne, kapitális marhaságnak tartanám, mert a srác sosem hagyná ott őket, már így is pengeélen táncolnak néha az egész karakterével és olcsó húzás egy újabb szétszakítás. Amúgy ki várta velem együtt, hogy elkezd futni és az utsó pillanatban átugrik? Attól is a szememet forgattam volna :)

Sok minden függ attól, mit művelnek a hátralévő 2 részben, ahogy látom, az “ötök” minden részben szerepelnek mind, csak látjuk még Matet.

A szerelmi szállal való felturbózás nekem felesleges volt, a könyvbéli dinamikák sokkal jobbak, de nem is ők lettek volna, ha nem teszik bele, az intrikát is sűríthették vele bőven + karakterépítés. Biztosan úgy voltak vele, hogy már van őrzője, barátnője, védencei, ellensége, felettese, akkor egy másfajta kapcsolatot is adnak ezzel M-nek.

SSY986 - 2021. 12. 17. 04:27

6.epizód: izé egy gyenge 7-s, de mondjuk világépítésre jó volt a könyvet nem olvasóknak.
Pozitív:
– Siuan castingja jó lett nagyon
-ennyi😂😂
Negatív: hol is kezdjem
– Moirane ès Shiuan kapcsolata…(igazából nem èrtem minek kellett) egy flash back azèrt elfért volna.
– aes sedaik viselkedèse…. Ok értem, hogy a könyvet nem olvasóknak nehéz lenne érteni azt, hogy az Aessedaiok nem mutatják ki az érzelmeiket és ha ezt áthozták volna a könyvekböl az gáz lenne, viszont ezek folyosón összefutós Mean girls jelenetek kicsit idegesítöek az meg hogy Moirane ennyire érzelmes volt az ellenségei elött elég érdekes volt.
-Mattet játszó színész egyszer csak felállt és elment így ennek köszönhetö ez a megoldás és emiatt kicsit esetlen, hogy csak ilyen vágó képeket raktak be a reakciójára, hogy csak álldogál miközben a többiek kiabálnak neki, na mindegyn ez van viszont a késes jelenet bár mennyire is jól nézett ki, számomra zavaró volt, hogy ezt a szállat csak így elintézték és ugye ekkor még ott volt a forgatáson szóval ezt így terveztèk.
7.rèsz:nekem nem tetszett, hogy ennyire lassú volt a rèsz, mert a finálè nagyon összecsapott lesz így szerintem.
Pozitív: – az enyèszet kurva jól néz ki.
– Rand anyjának storyja tetszett remèlem minden aiel harc ilyen lesz.
-Padan Fain cameója ès az, hogy emlèkeztetik a könyvet nem olvasókat rá.
-a black wind ábrázolása is tetszett.
Negatív: igazából sok minden de ami zavaró volt,hogy sok mellék vágány volt annak ellenére,hogy már csak egyrèsz maradt.

irgum76 - 2021. 12. 17. 10:41

1×07

“Rand anyjának storyja tetszett remèlem minden aiel harc ilyen lesz.”

nos igen az első részben hiányoltam a koreográfiát a harcnál
most meg túltoltnak, művinek éreztem
nincs bajom a női badass karakterekkel de, hogy egy kb 9 hónapos terhes nő elbánik 5-6 láthatóan képzett katonával ebből hármmal egyszerre az már durva

a rész kb annyi volt megérkeztek picsogtak mindenről amit korábban már tudtunk aszt tovább mentek

a kapun belül meg kicsit furcsa volt, hogy azt mondta a kék boszorka, hogy még egy napi járás a kijárat
erre felébrednek és két lépés múlva ott voltak

“nekem nem tetszett, hogy ennyire lassú volt a rèsz, mert a finálè nagyon összecsapott lesz így szerintem.”

vagy kapunk még egy unalmas részt a végén egy cliffel…

irgum76 - 2021. 12. 17. 10:57

beragadt egy kommentem
légyszi engedjéteki

SSY986 - 2021. 12. 17. 18:22

Irgum76
Ja kicsit túl volt tolva, de amikor megjönnek az aielek a könyvben akkor ugyan ez van, hogy iszonyatos brutalitással harcolnak amivel elsöpörnek szinte mindenkit a nem túl nagy számuk ellenére és a könyvekben is ha jól emlékszem nem ritka az ilyen csatatéres szülés, bár kb 10 éve olvastam a könyveket szóval már nem emlékszem, de azt hiszem az aieleknél a nöi harcosok a képzettebbek.
Ami a finálét illeti, remélem eljutnak a végéig az elsö könyvnek, mert ha nem akkor nem tudom elképzelni, hogy 8 évad elég lenne erre a storyra, vagy majd sok storylinet kivágnak majd.

Desmond Wallace - 2021. 12. 17. 19:18

1×07: ez volt a legjobb rész az 1×4 óta.

B - 2021. 12. 19. 09:26

hát ez egy gyalázat. a nagy lelelpezésig reménykedtem, de már látom hiába.
az egész évados na “vajon ki” időhúzás, ami miatt a főszereplő alig szerepelt, egy ennyire semmilyen anti-epic feloldást kapjon
sok ostoba, lorebreaking dolog, szerelmi háromszög, férfi karakterek kiheréléséről nem is beszélve.

Alice - 2021. 12. 21. 13:09

1×07

A könyvtől teljesen elvonatkoztatva eddig ez a rész tetszett a legjobban, gyakorlatilag kb pislogás nélkül eltelt az 1 óra, teljesen lenyűgöztek és végre mosolyogni is lehetett. Tetszik, ahogy összerakták a szálakat, ez volt eddig a legjobb, legprofibb nyitójelenet (a lándzsa hajadonja, vér és hó, órákig elnéznék hasonlóan megkomponált jeleneteket) és a Határvidék egészében nagyon bejött, még elnéztem volna a külsős helyszíneket egy dbig. Min t még szoknom kell, rajta is sokat morcosítottak, mint mindenkin, de amúgy jó fej.

Rájöttem, hogy Ciaran Donnelly rendező neve honnan olyan ismerős: a Titanic:Blood and Steel sorozatnak a rendezője/producere végig, jó kis koprodukciós történelmi sorozat volt. Még mindig fura nekem, hogy itt 2részenként váltogatják a rendezőket, az írókat meg kb. részenként.

A könyv dinamikáját nézve pedig a fejvakarásos részek nálam inkább a karakterépítésben jöttek elő: Perrin gyakorlatilag nem szerepelt és menjenek a francba a szerelmi háromszögeikkel, nincs ezernyi jobb témájuk? Nem értem az Egwene-Rand szálat, miért építették ezt tovább? Nynaeve-Lan tábortüzes beszélgetéséből itt jóval mélyebb dolgot hoztak ki ellenkező(!) végkifejlettel, bírom őket és jók a színészek és a kémia, majd felgyulladt a folyosó, amikor az ajtó előtt álltak :) De pont egymás után mutatni két románcot nemtom, ezek szerint rámentek arra, hogy harc előestéjén mindenki felbátorodik, mert carpe diem van.

Olyan érzésem van, hogy nem tudják, hány évadra lesz lehetőségük, ezért egy csomó puskaporukat már most elsütik ahelyett, hogy pár szálat rendesen végigvinnének akár több évadon át. Nynaeve-Lan esetén kifejezetten csodálkozom, ezt a feszültséget bőven lehetett volna még húzni, pláne más irányba menni, mint az ifjoncoknál. Én is örültem nekik, meg drukkoltam, naná, csak nagyon meglepett.

Plusz pontot adok viszont az emondmezeiek közös jeleneteiért, annyira kevés ilyen van. Az az apró mozzanat is tetszett, amikor Moiraine közeledtére abbahagyják, amiről addig pusmogtak.

A Sárkány vonulat nekem többekkel ellentétben bejött, végre kiderült, ki az, nekem nem hiányzott, hogy az évad utolsó jelenetében legyen valami nagy leleplezés.

Min ezek szerint az aurák mellett hosszabb sztorikat is lát? És mi a jó eget jelent egy gyereket ringató Rand? Valami intrikát szimatolok ott is. Minen látszott az is, hogy vannak infók, amiket megtart magának.

Most néztem újra a Witcher S1-et, majd újként az S2-t, szeretem a WOT-ot, és naná, hogy a Witcher sem tökéletes, de anyám, mennyi mindent tanulhatnának tőlük minden téren :)

Alice - 2021. 12. 21. 13:29

Más. Jól megvezettek azzal, hogy az imdb hozta Mat Cauthont az összes 1. évados részre, azt hittem, van valami egyéb anyaguk még róla, amit most ellőnek.
Azon filóztam, miért nem a Sárga ajahot küldték a szerencsétlenre az írók,
és hogy beleírják-e vhogy a történetbe majd, hogy megváltozott a külseje, vagy úgy tesznek, mintha mi sem történt volna.

winnie - 2021. 12. 21. 16:21

(az imdb-s stáblapokat felhasználók szerkesztik és ugye automatikusan felvezetik az állandó szereplőket minden részbe, előrefele azokkal nem érdemes foglalkozni, hiszen senkinek nincs semmilyen infója arra vonatkozóan, hogy ki mikor fog szerepelni, ez mindössze pár országos csatornánál lehet hiteles, azok 2-3 hétre előre komplett stáblistás sajtóközleményt adnak ki, de persze az is csak vendégszereplőkre vonatkozik állandó bármikor kihagyhat részt, erről az átlagember nem tudhat előre. De a Wheel of Time-nál nem adnak ki semmilyen közleményt, így aki szerkesztget, az sem tudhat semmit. Akár mi is szerkeszthetnénk kamu adatokkal az epizódok stáblistáját:)

mikroman - 2021. 12. 22. 02:05

Komoly elvárások nélkül kezdek neki az ilyen regényre épülő sorozatoknak. Így alapból azért tetszik ez is. Azért néhol felvontam a szemöldökemet, de hát menjen az a szekér és történet!:

Emondmezőt nem spilázták túl. A trallokos események picit a sorozatban félrevezetőek szerintem. A harcok alapján a sose harcoló kovácslegény jobban helyt állt mint Az öreg Al Thor. Pedig az öreg harcos közel s távol a legkeményebb harcos tán a regényben Emondmezőn (nem hiába van neki gémes kardja. Bár ennek a jelentősége is kimaradt eddig).

Moirane a regényben intrikusabb. Azért az itteni ténykedése elég… kétes hatékonyságú lenne a valós helyzetekben: “Egyikőtök egy dühöngő őrült reinkarnációja aki elpusztította a világ nagyját a múltban. Mellesleg most is van erre jó esély és ha most reinkarnálódott, akkor nyakunkon a világvége. Gyertek velem ha élni akartok!” (kb) Hát… oké. Meg hogy 3 helyett négy taveren van (és egyáltalán mi a taveren ha ennyire rákattant?). EZt minek? Nem tudja azt se, hogy egy férfi hatalomhasználó férfi vagy nőként éled újra? Tényleg?
Néhol azért beszivárog, hogy két külön fele van a hatalomnak/forrásnak és a nők nem látják a férfiak fonatait, de attól hogy varázslónő valaki még nem kell hogy esze legyen. :)

A hetedik rész meg… összességében kellemes volt, csak kicsit kisiklatta a gondolatvonatomat hogy összevonták a kapuköveket az átjárókkal. Ezt most hogy? Minek? Így teljesen következetlen:
– ha a hatalmat kell használni a kapunyitáshoz hogy követheti őket bárki aki nem éri el a forrást? Hogy mentek be trallokok amikor köztük nincs hatalomhasználó? (ha bejutottak, akkor kb spoilerezi, hogy valami nagyon veszedelmes kószál a világban, de erre láthatóan senki se gondolt)
– ha a fekete szél a hatalom használatra indul be, akkor minden kapunyitás kb öngyilkosság. Akkor amikor beléptek miért nem cuppantak rá azonnal a huzatra?

No mindegy. Azért szórakoztató. Egész történetszálak maradtak ki, de ha minden benne lenne a világ összes pénze és ideje se lenne elég. Így ez valahogy érthető.

Alice - 2021. 12. 22. 13:14

Kapukő meg átjáró és egyéb utazási módok: a könyvben imádtam őket, sokkal rejtélyesebbek, ismeretlenebbek, elfeledettebbek voltak, mint ami innen lejön. Loialnak adhattak volna több szerepet, aki nélkül megnézhetnék magukat odabent.
A hatalomhasználattal való bekavarás jó kérdés: az ogierek hogy tudták így használni a saját útjaikat? Vagy mondjuk lezárták a hatalommal, amikor veszélyes lett és csak azóta nem lehet simán használni?
Lehet, hogy itt bemutatnak egy fekete ajahos aes sedai-t vagy kitaszítottat, aki kalauzolja az ellenséget odabent. De hogy 1 részbe hogy fér bele Padan Fain meg a többi áskálódó is?
Az átjáróban a szél nem tudom, mekkora hatalmat képes megérezni, lehet, hogy a kapunyitás még belefér, de a csatározás már nem.
Az egy dolog, h meg lehet magyarázni, de nekem is érthetetlen egyelőre, hogy mi céljuk volt vele, hogy ehhez is hatalom kell a látványosságokon kívül. Túl szimpla volt nekik, hogy bárki használhatja :P

Végre megtaláltam, hogy a kapukő eredetiben “portal stone” (az utolsó 3-4-et kivéve csak magyarul olvastam) Remélhetőleg lesz idejük/pénzük alternatív valóságokat mutatni.
Volt ám egy gyanús, rúnákkal vésett kő Tar Valonba menet, ahol Rand+Mat megálltak!

A fonatokról még mindig nem derült ki, hogy ebben az univerzumban a férfiak látják-e a női fonatokat, lásd Logain esetét fentebb. Mat gyógyításánál kikígyózott a fekete izé a szájából, ami ugyanúgy, mint a vakító fény a barlangban, nem ad rá választ, hogy ezeken kívül látszottak-e fonatok.

mikroman - 2021. 12. 22. 21:57

Alice: Logan fogva tartásakor amikor Moiran őrködött a zöld nővérrel akkor mondta azt, hogy mindig is tudta, hogy a nők nem látják a férfiak fonatait. Jó eséllyel ez fordítva is igaz. (s01e04)
Egymás fonatait nem látják ez alapján és amúgy is sanszos, hogy aki nem érzékeli a forrást az semmit se lát a varázslatokból (legalábbis a fonatokból). Csak azt nehezen lehet eladni sorozatban, hogy pikk-pakk ez csak úgy elrepül, vagy meghal valamitől. Meg a varázslónő hadonászik mint egy hibbant. Kellett a vizuális visszaigazolás a követhetőséghez. :D

Mondjuk az is picit suta volt, hogy ha ketten nehéz feladat megtartani a foglyot miért nem tartják többen? Van ott velük nővér dögivel. Meg ha már elkapták a kitörési kísérlet után és esélye sincs ellenük már, akkor mivel igazolják, hogy nem csak visszazárják, hanem a saját törvényeiket megszegve helyben “elcsendesítik”. Az kb nemi erőszak, vagy kibelezés szintjén van érzésre. Egy sose gyógyuló sebet ejt az áldozaton. Kivágnak belőle (vagy a lekjéből) egy darabot kb. Mondjuk a könyvben is igen lazán értelmezték az esküjüket néhányan…

Mat feketéje az nem a hatalom, hanem a shadar logothi rosszindulat/lény, ami a tőrön keresztül megefertőzte. Ugyanaz ami elnyammogta a pacit is a városban.

Alice - 2021. 12. 22. 23:35

Ó, én csak arra céloztam, hogy mivel más küllemi nyomok is voltak pluszban (Nyn AOE gyógyításánál vakító fény, Matnél fekete cucc), amiket mezei halandók is látnak, nem tudtuk meg mi nézők, h a férfi fókuszálók (Logain, Rand) mit láttak, azt, amit bárki, v a szálakat is? Nagyon remélem, h nem, de a barlangban megkérdőjelezhető volt a nagy áhítat miatt.
Nekem igenis tetszett volna a hadonászás hehe, jó kis váltott nézőpontokkal :) A könyvben tök jó volt, amikor Matet kísérletképp tárgyakkal hajigálták, csak azt érezte, h vki hátba vágta.

A 4. részben kissé megkavarták, ki milyen erős… és csak a végén egyesítették erejüket, de annyira sokan azért nem voltak, csak hetet mondtak.
Én attól fintorogtam, h fejszével meg lehet egy ilyen éteri dolgot sérteni, mint egy pajzs, ami levegőből és hasonlókból áll.

Carapace - 2021. 12. 24. 09:35

Hat eddig szerettem a sorozatot, de amit az evadzaroban muveltek a tortenettel, az kritikan aluli… fajdalmas.

Desmond Wallace - 2021. 12. 24. 14:41

Csatlakozom. Ez az évadzáró kritikán aluli lett. Hatalmas csalódás.

Alice - 2021. 12. 24. 17:12

1×08 évadzáró: a legfejvakarósabb, legkuszább rész eddig. Talán többedszerre megbocsátóbb leszek vele, de
1. nézésre nekem kb. tolmács kell hozzá. Nagy szerencséjük, hogy a zárójelenet ennyire jó lett.

Spoilerek:
Csak én érzem, hogy mindenki intelligenciahányadosa lezuhant a mélybe? :( Az uralkodó, a tesója, Moiraine meg még hányan ezzel a fejjel a falnak mentalitással? A határvidéken?! És miért nem használtak egy csomó karaktert?
Nem mondom, hogy nem akadtak jó és látványos jelenetek, de az egész egy fura rész lett, ami mintha nem is az évad végére való lenne. Meg látszólag mindenki, de mindenki meghótt, mi ez már?
A Lews Therinnél fájdalmas volt az a párbeszéd, mintha előre tudta volna bárki, hogy mit csinál a sötét úr. Az ablakon kitekintés mentette csak meg számomra, de mennyi más irány lehetett volna itt, pffft.
A legjobban talán Moiraine újabb sebesülésén rágtam be, minek?

Kérdés: mi baja mindenkinek a Világ Szeme könyvbéli befejezéssel? Már sokadik cikkben/beszélgetésben látom, hogy mennyien morognak rá, nekem nincs bajom vele. Valamivel ellentmondásba került? Túl régen olvastam az elejét.

Alice - 2021. 12. 24. 17:16

Rafe Judkins megerősítette, hogy Logain nem látta Nynaeve fonatait, volt egy interjú vele és Alvaro Mortével.

hahakocka - 2021. 12. 24. 17:31

Hát tényleg röhej volt a záró rész a könyvhöz képest alig volt valami jelen. Hol volt az egyik kiválasztott? Mi történt Moraine-el ami a könyvben ha jól tudom nem volt. Mi volt ez a folyton kapkodás? Ezért kéne 10 részt csinálni legalább per évad. Nagyon összecsapott volt vagy lett volna 1.5 órás ala GOT. Idegesítő volt pedig ígéretes volt a trailer. A Sötét Úr is felemás lett.

hahakocka - 2021. 12. 24. 17:53

Bocsánat kitaszított nem kiválasztott.

Hú ahogy az amerikai mondaná egy igazi let down volt ez a rész. S többet költöttek a záró jelenetre mint az egész utolsó 2 epizódra…..

SSY986 - 2021. 12. 24. 20:19

Egy erös 5/10 ez az epizód.
Pozitív:
– a seaschanok érkezése. tényleg azt mondták, hogy “Malaga mond miért”? Vicces lesz ha magyarul beszélnének.
Negetív:
-cgi meg az epizód vágása katasztrófális volt. Gondolom sietettni kellett a munkàlatokat meg minden, de azért iszonyat gagyira sikeredett pedig az évad alatt töbször is volt pozitív minöség, de sajnos inkább a gatyi CGI volt túlsúlyban, de ebben a részben kifejezetten roses volt.
-a nyitó jelenet szar volt úgy ahogy, egyedül a könyvet nem olvasóknak lehetett wtf élménye
-tényleg mindenki nagyon ostobán viselkedett föleg a Fall Daraiak.
-Lan egyszer megbaszta Naynevet azt egyböl szerelmet vall neki reggel? Kajak nem lehetett volna ezt a nyáladzást egy nagyon sztoikus zárkózott karaktertöl kicsit késöbbre halasztani? Miért volt erre szükség? Forgatóköny szempontjàól is fölösleges volt, de biztos csak én nem làtom àt ezt a dolgot.
-Moriane “elvàgàsa az erötöl” why? Könyvet olvasóként nem értem ezt mi a reteknek kellett.
-Padan Fain leszúrta Loialt? Why?
-Perrin úgy viselkedett mint egy kretén és Padan fain minek hagyta csak úgy ott?
– a kürtre én úgy emlékszem, hogy az nàluk volt szóval nem értem, hogy ez a vàltozàs minek kellett. De lehet rosszul emlékszem rég olvastam az elsö könyvet.
-amikor össze kapcsolódtak akkor miért is àlltak a pusztàban a vàrfal helyett? Még szerencse, hogy egy Traloknak sem jutott eszébe elhejítani a dàrdàjàt.
– Nayneve honnan a retegböl tudta, hogy hogyan kell meggyógyítani Egwent? Aztàn Egwen a könnyeivel feléleszti a nagyon halodt Naynevet?
-a vilàgszemés részt hadjuk is…
-màr az elsö kommemtjeimben írtam, hogy 8 rész kevés és igazam lett nem tudom miért nem egy 10 részes évaddal kezdtem?
-hol a faszban vannak az Aielek? Ök jóval elöbb érkeztek mint a seaschanok.
Na ez egy közepes évad szarbefejezése volt. Remélem a màsodik évad jobb lesz, mondjuk kivàncsi lennék hàny nem könyves fog maradni majd arra.

winnie - 2021. 12. 24. 20:44

“ Hat eddig szerettem a sorozatot, de amit az evadzaroban muveltek a tortenettel, az kritikan aluli… fajdalmas.”

ahogy kalatom, altalanos a nemtetszes. ez a milyensegbol fakad, vagy csak azert, mert más?

egyebkent ilyenkor, a tenymegallapitas utan egyebkent mindig erdemes a valaszt is keresni a “miert?” kerdesre. hogy miert fejeztek igy be, hogy mi lehet a celjuk a folytatas kapcsan, mert nokkal tortent mindez. itt egy keszitoi interju, nem tudom, ez valaszol-e valamire: https://t.co/GYMfoadKO2

SSY986 - 2021. 12. 24. 21:28

Winnie: az tök egyértelmü, hogy van víziója meg minden, de értelmetlen vàltozàsoknàl én inkàbb csak ideges leszek mint megértö, meg kivàncsi arra, hogy egy csapat ember akikröl soha nem hallottam, hogyan vàltoztatjàk meg a storyt amit szeretek. Loial leszúràsa? Somestha teljes kihagyása így Loial karkter fejlödése màr màs lesz gondolom biztos jobbat talàltak ki mint Jordan + azzal, hogy öt kihagytàk a kürt utàni nagyvadàszatról sem tettek említést így az teljesen kimaradt és egyböl Fal Daràba került. De majd meglàtjuk, hogy sül el a víziója

Shed - 2021. 12. 24. 21:36

Már az elején kellemetlen volt a jelenet. Tehát 3000 évvel ezelőtt, mielőtt a Sárkány nekiment a sötét úrnak, már tudták előre hogy a férfi saidar meg lesz rontva a csata végén? És hogy majd a nők fogják megint a civilizációt felépíteni? Nem tudhatták előre, továbbá a Sárkány sem őrjítette volna meg magát, meg évezreekre végig minden fonathasználó férfit.

Értelmetlen volt az egész nyitójelenet, kivéve az ablakon keresztüli bemutatását hogy mennyire fejlett volt a világ az összeomlás előtt.

Azt amikor meg Fall Dara, amely évezredek óta folyamatos háborúban áll, ennyit tud felmutatni…ez kb a GoT-ot és Deres ostromát idézi fel. És nem a jó értelemben. Kb mint a hülyegyerekek, úgy viselkedtek a környék legtapasztaltabb és legkeményebb, generációk során át kb erre a csatára felkészített és nevelt emberek.

A problémák java része abból fakad, hogy olyan szinten át van írva a könyv, hogy itt komoly bajok lesznek később. Érti és elfogadja szerintem mindenki, hogy sok mindent ki kellett venni egy több ezer oldalas könyvsorozatból a megfilmesítés során ,de itt egyszerűen a könyvek logikája, meg a történet értelme van kiherélve.

Alice - 2021. 12. 24. 21:42

Hogy is volt? A Világ Szeme a szabadban volt, előkerült ott zöld ember, kitaszítottak, meg egy tó-szerűség, amit a Sárkány felhasználhatott, és utána derült ki, hogy ott hever egy titokzatos láda, amit utána hurcoltak magukkal. Meg a zászlót. Oké, hogy máshol rejtették el a ládát, de nem kezdtek vele semmit, és csákányozásra használták a fél szereplőgárdát, ha jól rémlik.
Még mindig nem tudom, miért jobb ez, mint a könyves csapatostól megyünk a fertőbe/erdőbe változat.

Még 500 kérdés: miért mániájuk a sorozatban teljesen képzetlen hatalomhasználók hatalomhasználata főeseményként sokadszorra? Nem ráértek volna legalább pár órát venni az út alatt M-től? :P Ha valaki kiég, miért muszáj beadnia a kulcsot? X ezer évvel ezelőtt a háborút miért nem említik? Padan Faint nem illett volna még építgetni?

Rand lelépése végül is volt a könyvben, csak jóval később, bár akkor is volt annyi esze, hogy nem egy szál magában tette.
Lan vallomása a tábortüzes jelenetből van az 1. kötet végéről, szinte szó szerinti, de nagyon rossz érzékkel sütötték el, így kiragadva kontextusból pláne. Nem az írók szüleménye, de elég amatőr módon volt kezelve.

Kicsiholtam magamból pozitívumot: a páncélok jól néztek ki. Meg a fertő a gonosz gombákkal.

Ja, és a kitaszítottak amúgy magukat kiválasztottaknak hívták, az ő szemszögükből teljesen helytálló elnevezés :)

Carapace - 2021. 12. 25. 07:20

A seanchanok megerkezese is oktari nagy baromsag lett, egyreszt mi a fenenek tsunamit kukdeni egy tok ures partra, masreszt on egyaltalan nem pusztitani jonnek…

winnie - 2021. 12. 25. 08:07

SSY986: abszolút egyetértek

irgum76 - 2021. 12. 25. 10:30

az első élvezhető rész az egész évadban

pip - 2021. 12. 27. 15:31

Nem olvastam a könyvsorozatot, így írom: nekem nagyon tetszett az egész évad. Egyáltalán nem tűnt se sietősnek se gagyinak az első rész se, később is végig lekötött. Biztosan vannak benne nagyon bosszantó dolgok azok számára, akik olvasták az eredetit, pl. hogy megváltoztatták karakterek sztorijait, de ez alkotói szabadság a készítőktől. Teljesen mellékesnek tűnik nekem az is, hogy a férfiak meg a nők látják e egymás fényfonatait – persze nem tudhatom, lesz-e később ennek nagyobb jelentősége, de eddig nem tűnt fel. A CGI szerintem a legutolsó részt is beleértve nagyon messze volt a “kataszrofális”-tól. Biztosan lehetett volna még jobb, de egyáltalán nem volt nekem feltűnő. Ugyanakkor, az évadzáró valóban gyengébb láncszemnek tűnik az eddigieknél. A kezdő és a zárójelenet se adott nekem hozzá semmit. Több karakterrel is mintha nem tudtak volna mit kezdeni. Ráadásul kezd picit uncsi lenni h mindenkit egyből megmentenek, így nincs tétje a harcoknak. De összességében nincs több kritikám, és elégedett vagyok.

Kicsianett - 2021. 12. 29. 13:17

Én sem olvastam a könyveket, teljesen ismeretlen volt számomra ez az egész világ de személy szerint nekem tetszett.Rögtön megkedvelhető színészeket kaptam, kedvelhető karakterekkel.Nyílván óriási feladat egy ilyen kedvelt regénysorozatot képernyőre vinni,lesz akinek nagyon bejön és lesz,akinek nem…ez mindig így van!Én várom a további évadokat,kíváncsi vagyok a teljes történetre!Általában a könyvek adják azt az igazi élményt,amit egy ilyen nagyszabású történettől várunk, a filmek,sorozatok mindig másmilyen élményben részesítenek, de attól még lehetnek élvezetesek és jók a maguk történetmesélésében.Lehet a válzoztatásokon morcogni,homlokot csapkodni de a könyv nyújtotta élményt senki sem veheti el, ezeket a filmes megvalósításkoat kicsit másként kell kezelni az igazi fanoknak szerintem!És én is úgy érzem, hogy ha ezálltal többen érzik úgy, hogy kedvet kaptak a könyvek elolvasásához akkor már megérte elészíteni a sorozatot.Nekem tetszett még akkor is ha többször úgyéreztem,szegény főhőseink úgy vágnak bele a harcba,hogy szinte alig tudnak arról milyen hatalommal bírnak és milyen hatalom ellen harcolnak.Kíváncsi vagyok a folytatásra és kedvet kaptam a regények elolvasására is!

Oldern - 2021. 12. 29. 15:37

Nagyon érdekes hogy mennyire megosztja a népet a finálé – a legtöbb nem-könyvolvasó sokkal kevésbé kritikus vele, bár azért a problémákat ők is elismerik. A legnagyobb gondban kb mindenki egyetért: Brother Perrin szegény csak császkált, mert nem fogta át a tudata, hogy megkapta Mat történetszálát, azt is szarul :D

(Btw, írtam egy kritikát nektek, nem tudom hogy átment-e, vagy spamben landoltam, ha esetleg ;)

Alice - 2021. 12. 30. 17:11

“Brother Perrin szegény csak császkált, mert nem fogta át a tudata, hogy megkapta Mat történetszálát, azt is szarul :D”
Oldern: köszi, bearanyoztad a napomat :D

Alice - 2021. 12. 30. 18:51

SPOILERES LESZEK

Így, hogy egymás hozzászólásait pár óra eltéréssel láttuk, érdekes lett az időrend, ezért van, hogy néha mintha elbeszélnénk egymás mellett :P

Nekem az évad eddig 7/10 volt átlagban, a 4. és 7. részre simán adnék 9/10-et is. Az évadzáró kb. 4/10 első benyomásra. Ekkora szakadékot látok köztük.

Mindenképp jó hallani, h vki több jót talált ebben a furcsa lezárásban és hogy az imdb-n sem csúszott szakadékba, mert azért kaszálni nem kellene. Nekem kellett 1 hét, hogy lehiggadjak és kicsit objektívebben álljak hozzá. Az igazságérzetem azért is háborog, mert a COVID miatt még pluszban el lett baltázva a sorozat, ordít az 1×08-ról, hogy összevissza vagdosták, hogy kihozzanak belőle vmit. Sokkal inkább kíváncsi lennék arra, eredetileg miket akartak és arról véleményt mondani.

De a rajongókat megmagyarázva hangsúlyoznám, hogy a varázslatoknál és a világépítésnél számomra kb. olyan durva változtatásokról van szó, ami alapjaiban újrarajzolja az egész univerzumot. Kicsit sarkítva, mintha Harry Potter úgy ébredne fel, hogy tanítás nélkül tud minden varázslatot és kivágják a Roxfortot vagy mintha a Gyűrűk Urából kihagynád a népek felét. Ilyen horderejű belenyúlásokat is látok, mert kimarad a mondanivaló is.

Az azért már túlzás, hogy az évadzáróban 90 %-ban teljesen fiktív dolgokat találtak ki, de még ha ezen túl is lépek, azért van egy színvonal, ami alá nem illene süllyedni, a forgatókönyv egy tragédia.

A készítők ki is mondták végül, hogy az évadot a könyvet nem ismerőknek szánták, eddig nem mertek ilyet mondani. Állítólag a könyv gerincének az átadása volt a céljuk, de ha ez nekik a könyv gerince, akkor a többséggel nincsenek egy hullámhosszon.

Fonatok, és amit jelképeznek: sok mással együtt a világépítés és a lefektetett szabályok miatt érdekesek: számomra kiemelten fontos volt végig az a szál, ahogyan a férfi és női hatalomhasználók viszonyulnak egymáshoz, arról a hatalomról, amit a férfiak használnak, érthető okokból szinte semmit sem tudni, a tudás elveszett és a láthatatlansága miatt nem is tanulmányozható. A Sárkány azért is durván hátrányos helyzetű, mert nincsenek férfi hatalomhasználók, nem elég, hogy levadásszák őket, még nincs is, aki tanítsa őket, még ha lennének is támogatóik. Erre van is egy kb. “egy hal nem tud megtanítani repülni egy madarat” hasonlatuk. Moiraine hiába akar, konkrétan az erejének használatáról semmit nem tud tanítani Randnek. Ha a készítők kitalálták volna, hogy nyitott könyv az egész és mindenki ért mindenhez és az ellenszereket is tudják mindenre és teljesen más az elgondolás erről a kontrollálhatatlan erőről, ami mozgatja a történetet, az elég nagy baj volna. A sztori arról is szól, hogyan alakult ez a hozzáállás népenként az elmúlt párezer évben, ill. hogyan alakul át, ahogy jön a „világvége”.

Az epikus sztorik és a világok szabályainak leegyszerűsítése nagyon veszélyes dolog, mert ha kivesznek 20 téglát, lehet, hogy ezer másik esik szét. De a józan paraszti észnek attól még nem szabad vesznie :)
Ezzel a mentalitással, hogy mindenki magától ekkora akcióhős meg nulla felvezetés, titokzatosság, nekem az egész lényeg elveszik. Ezek a karakterek maguktól még egy gyertyát sem tudnak meggyújtani, nem lehet harmadszorra, negyedszerre ellőni, hogy életveszélyben megtáltosodnak, de még ha szuperhősökre is vágytak az írók, akkor is tartsák már meg legalább azt a logikát, hogy a gonoszhoz legközelebb élő határvidéki népek értenek ahhoz, hogyan harcoljanak ilyen ellenség ellen is stb.
Fő elvárásaim a fejlődéstörténet, a karakterépítés és a következetesség lenne, de legfőképp az igényesség.

A 2. évadot nagyon várom, hiszek benne, hogy ott is lesznek szuper részek, remélhetőleg egységesebb lesz, mint ez az évad és a való élet sem piszkál bele ennyit.

Desmond Wallace - 2021. 12. 30. 21:24

“Állítólag a könyv gerincének az átadása volt a céljuk, de ha ez nekik a könyv gerince, akkor a többséggel nincsenek egy hullámhosszon.”

Ha tényleg így gondolják, akkor nem nagyon fogták fel a könyvek lényegét.

sabres139 - 2022. 01. 02. 01:09

Összességében teljesen pozitív az élmény. Nyilván nagyon sok helyen változtattak a könyvön, de ez várható volt, sokak szerint a Jordan-féle verzió amúgy is túlságosan bő lére volt eresztve. Azért nekem is van hiányérzetem, mert nagyon sok mindent kihagytak, ami pluszt ad a történethez, és van pár dolog, amit meg nagyon előrehoztak.

Az ugyan érdekes volt, hogy a karakterek majdnem felének bőrszínét megváltoztatták, de ettől függetlenül a színészeket szinte mind eltalálták. Amit nem tudok megbocsátani, hogy Min-t, akivel szinte biztos vagyok benne, hogy nem Fal Darában találkoztak (rég olvastam a könyveket) megváltoztatták. Emlékeimben ő egy gyönyörű lány és az egyik kedvenc karakterem volt.

Kíváncsi leszek, hogy Mat ki lesz és hogy fogják tovább vinni a sztoriját, mert ő abszolút a kedvencem volt, bízom benne, hogy hitelesen adják majd át.

Nálam sima 8/10, remélem tartani tudják a színvonalat a következő évadokban is, nagyon várós.

Sanko13 - 2022. 01. 05. 10:16

“A regényciklus (néhány társával) ledobta magáról a tolkieni, Gyűrűk urás hagyományokat” – Ezen felröhögtem, bocs. El kezdtem olvasni az első regényt és sorban köszöntek vissza az egyértelmű párhuzamok a Gyűrűk ura helyszíneivel, karaktereivel, történéseivel! Azzal a különbséggel, hogy a nagy előd sokkal pörgősebb, eseménydúsabb.
A terjengős leírásoktól, amelyekre még Jókai is elismerően csettintene, pedig falra tudnék mászni.
Ízlések és pofonok, én maradok Tolkien hívő! :-)
A sorozat hangulata és megvalósítása magával ragadott, ezért is kezdtem olvasni, de egyenlőre a sorozat jobban tetszik mint a könyv.

winnie - 2022. 01. 05. 12:51

Sanko13: pedig ezt nem ő mondja és nem is én, hanem a szakértők, ez általános vélemény. épp az a lényeg, hogy míg az alapfelállás hasonló, a szellemisége teljesen más irányba megy el. ez, meg egy másik ciklus volt, ami megindította a tolkieni klasszikus iránytól való elszakadást. ami nem azt jelenti, hogy nem fogsz párhuzamokat találni. egy csomót lehet. de sok mindenben paradigmaváltásra került sor, olyannyira, hogy ma már a fantasy teljesen ellépett attól az iránytól. de, ismétlem, még a mai művekben is fogsz párhuzamokat találni, hiszen ezért fantasy.

és nem kell nem tolkien-hívőnek lenni:)

Sanko13 - 2022. 01. 05. 19:16

winnie: Köszi! A párhuzamokkal alapvetően nem lenne bajom, mert szeretem a fantasy-t! :-) Lehet, hogy egy kicsit elhamarkodottan ítéltem, csak az első könyv felénél tartok. De elsőre nekem túl sok volt a “Deja vu”, fejezetről-fejezetre, színről-színre ugrottak be a korábbi élmények.

Mikroman - 2022. 01. 06. 07:43

Sanko13: az eleje kicsit lassabban csordogál a regényben. Utana se lesz egy akciófilm, de bőven szerethető. Miután lefekteti az író az alapokat és a szereplők kiszakadnak a kis falujukból azutan azert akad esemény és érdekesség. Az első könyv picit nehézkesebb ilyen szempontból.

A gyűrűk ura párhuzam meg nagyon minimális. Emellett ez ízlések és pofonok kategória. Nekem a gyűrűk ura volt unalmas faék gyerekmesébe bujtatott langymeleg lábvíz. Ahhoz képest ez atomfizika és a karakterek sokrétegűek… (mint a hagyma:) )

Ezjolesz - 2022. 01. 07. 12:52

@winnie

Nem a Wheel of Time indította meg a Tolkien kliséktől való elszakadást. Azt sem mondanám, hogy ledobta magáról a hagyományokat. Továbbra is van hősi feladat, egy sötét úr és még napokig sorolhatnám. Inkább csak egy modernebb köntösbe öltöztette és nagyobb mélységet adott.

Paradigmaváltásról nem lehet beszélni mert a fantasy műfaján belül is vannak éles elkülönülődések és ezek egyike sem a modern kor vívmánya. Már nagyon régóta nincs irány amitől el kellene lépni. Az Elric saga már a 60-as években olyan messzire lépett minden tekintetben, hogy már egy másik univerzum is lehetne.

De mindenki eldöntheti, hogy melyik oldalára esik a Gyűrűk Ura – Trónok Harca spektrumon a fantasy terén. Mert manapság úgy látom, hogy csak ez a két véglet létezik. Ha meglátok egy “a következő Trónok Harca” (ezt a sorozatot is annak szánták még akkor is ha nagyon nem kompatibilis a céllal) marketing dumát már a hányinger kerülget.

geor82 - 2022. 01. 10. 10:42

Sziasztok,
Olvasva a kommenteket én azt hizem leginkább SSY986 tudok egyetérteni. Szerintem nem sok köze van a könyvekhez a sorozatnak, leszámítva a fő karakterek nevét kb(na jó, most kicsit nagyon sarkítottam de kb. ez a lényeg).
Amit nekem furcsa olvasni, hogy a könyv lényegét visszaadja a sorozat, ezért jó. Persze nyilván ez szubjektív, szóval nem is a véleményekkel vitatkozom, csak hogy én meg pont azt érzem, és azért nem fogom továbbnézni, merthogy szerintem ezzel a sok változtatással a könyv lényegétől is olyan mértékben eltérnek, amire nem vagyok kíváncsi. Igazából ha nem a WOT névvel lett volna ellátva ez a sorozat akkor szerintem kb. a második rész után kaszáltam volna.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz