login |

Tear Along The Dotted Line: az 1. évad

2021. 11. 27. 14:50 - Írta: Necridus

9 hozzászólás | kategória: animáció, Európa is létezik, kritika,

A Netflixre érkező animációknak általában adok egy esélyt, ha felfigyelek rájuk, az A pontozott vonal mentén (Strappare lungo i bordi) című olasz képregény-adaptációnak sem kellett sokat mutatnia, már a listámon volt. Még az előzetest sem néztem meg, csak azt a két és fél sort olvastam róla, amit human írt a minap. (A képregény-album itthon Zerocalcare – Torokszorítósdi címen jelent meg, míg a belőle készült film A tatu jóslata címmel.)

Ez a sorozat erősített meg abban, hogy még több teljesen ismeretlen darabnak kell esélyt adnom, hiszen első pillantásra szerelemmé vált a “kapcsolatunk”. Tényleg nagyon tetszett. Eleve vigyorogva értem a pilot végére, a maradék öt résszel pedig felkerült az idei legjobb sorozatos élményeim közé. Nagyon régen volt már, hogy ennyire beszippantott egy sorozat és ennyire tud hatni az érzelmi világomra.

Ez a kicsi a bors, de erős szitu. Alig két óra játékidővel rendelkezik (6×20 perces), de annyi mindent lehet rajta szeretni! Mindössze egy epizódot (a másodikat) éreztem egy kicsit gyengébbnek, amit inkább csak mosolyogva ültem végig, és nem fülig érő vigyorral. Merthogy a TATDL vicces. És tényleg az, nem olyan, ami próbál vicces lenni a szitkom nevetéssel vagy poénokkal, hanem az, ami minden mondatban el is rejt valami humoros elemet.

Spoilerek nélkül egyébként a sztori annyi, hogy Rómában meséli főhősünk, Zero életének egy szakaszát, ahogy elutazik barátaival (az oka ennek utólag derül ki, ami rendesen odavág!), de közben egy halom anekdotával örvendeztet meg. Az epizódok javarészt úgy épülnek fel, hogy a kamera előtt mesél, miközben bevágnak egy-egy jelenetet, ami az éppen mondottakat ábrázolja.

Zero meséit azonban egészen sajátos stílusban adja elő. A srác szinte megállás nélkül borítja ránk vödörből az információt, amiben nemcsak a történetet meséli, hogyan is sikerült az utazás, hanem folyamatosan kitér és olyan eseményekről és érzésekről beszél, amik mindannyiunknak ismerősek lehetnek, így sokkal közelebb tud hozzánk kerülni a sorozat.

Vegyük például a pilot végi hosszas értekezést a férfi és női nyilvános mellékhelyiségekről, hiszen remek példája az annak, hogy Zero ugyan kissé néha túlzóan, de remek előadásmódban, folyamatosan szatirikusan és kritikákat megfogalmazva beszél az élet legáltalánosabb dolgairól is. Az animáció pedig hatalmasat dob az egészen, például az egyszerre korrepetált két 12 éves kislányt kétfejű egérként ábrázolni zseniális, ahogy a sötétben rohangálnak, mint a szörnyek.

Főhőseinket igazából nem részletezném túlságosan, hiszen Zero az igazán fontos, ő ömleszti a humort egyfolytában (azóta is borulok, hogy Alice-t robotként szólaltatja meg, mert egy szórakozóhelyen ismerte meg, ahol “sz*rt se hallot a zenétől”), a többiek inkább olyan személyiségek, amelyekkel mi is találkozhattunk, sőt, néhány barátunk is lehet ilyen. Ambiciózus, sérülékeny vagy éppen életművész.

Mellettük még azonban van egy különleges karakter, az pedig Zero lelkiismerete, ami egy tatu képében jelenik meg. Igazából úgy tűnt elsőre, hogy vele akarják eladni a sztorit – sokaknak azonban ez pont taszító lehet -, de nem tolták túl, abszolút nem kapott a többiekhez képest kiemelt szerepet. Többet beszélt természetesen, de akkor ő is hozta a humort, nem volt egyáltalán zavaró a fantáziakarakter.

Egyetlen problémám a második epizód kissé lapos volta mellett mindössze az, hogy amikor Zero beindul, akkor megállás nélkül nyomja, és azért rettentően figyelni kell, hogy követni tudja az ember. Én többször is megrázva a fejem visszatekertem, hogy újra elolvashassam a magyar feliratot az olasz szinkron alatt. Ez viszont egyben pozitívum is, mert tényleg nem akar megállni egy pillanatra sem a sorozat, folyamatosan pörög és játszi könnyedséggel váltogatja az utazás történetét az anekdotákkal.

A TATDL tehát rettentően szórakoztató, mégis az tette fel az i-re a pontot, ami az évad végén történt. Nem szeretném lelőni, úgyhogy spoilerek nélkül írom le, hogy ahogy a folyamatosan megnevettető sorozat szépen átalakult és olyasmit mutatott be, attól tátva maradt a szám. Nemcsak zseniálisan oldotta meg, de ahogy a végére egészen más hangvételben adta magát elő Zero, az bitang erős volt, olyan hatalmas maflást ad, hogy percekig voltam paff.

Hat epizód, ami rendkívül fun, de szépen a háttérben megbújó szál egyre erősebb lesz és a végén nemcsak kihagyott a szívemmel néhány ütemet, ahogy szorongatja, de még meg is sirat – nem vicc, volt könnycsepp. Ez az It’s a Sin animált verziója! Nem hiába mondom, hogy az év egyik legjobb sorozatos élménye, hiszen Olly Alexanderék sorozatánál is pont így éreztem. Jó, más témát dolgoz fel és azért máshogy szórakoztató, de ugyanannyira telitalálat.

Ahogy a végére minden egyes metafora értelmet nyer, úgy számomra is megválaszolta azt a kérdést a sorozat, amit feltettem magamnak, amikor megláttam a Coming Soon fülön. Már tudom, miért készült, miért felnőtt sorozat és mivel tud megnyerni. Bravó Zerocalcare, ez remek volt!

9 hozzászólás Ne habozz!

Road Lee - 2021. 11. 27. 16:14

Köszi a rivjút! :sör:

Felkeltetted az érdeklődésemet – rárepülök. :-)

csicseri - 2021. 11. 27. 17:39

Köszönet az ajánlóért- ránézek:-)
Ui.:Ezért is szeretem a sorozatjunkie-t mert az ajánlók révén olyan sorozatokra is ráakadok, amikre időhiányában nem is figyelnék fel!

mSO - 2021. 11. 28. 05:14

Magyarul meg is jelent egy keményfedeles képregénykötet:
https://www.kilencedik.hu/zerocalcare-torokszoritosdi/

Necridus - 2021. 11. 28. 10:36

mSO:

Köszi!! Meg is rendeltem.

Kastély Ferenc - 2021. 11. 28. 13:22

Akit érdekel, a sztoriból korábban készült film is a tatu jóslata címen.

Road Lee - 2021. 11. 29. 06:05

Tényleg remek volt! :thumbsup:

A harmadik-negyedik részig sokat röhögtem/vigyorogtam (bár itt már sejtettem, hogy hova és miért mennek…) – ám a hatodik rész (így is) olyan torokszorító lett, hogy csak pislogtam.

Nagyszerű élmény volt, köszönöm, hogy írtál róla! :sör:

Shannen - 2021. 11. 30. 09:20

Elkezdtem olvasni a kritikát, ám hiába jött le belőle, hogy mennyire jó lehet ez a sorozat, én soha nem tudtam végignézni egy animációs sorozatot se felnőtt fejjel, mert baromira nem tud lekötni, nem az én műfajom, még akkor se, ha a történet vagy poénok esetleg jók.

Aztán jött az It’s a sin említése, ami még a januári premier ellenére is így az évvégén is a második helyen áll az idei sorozatos listámon, és ez eldöntötte, hogy akkor mégis csak tenni kell ezzel egy próbát.

És milyen jól tettem! Az első két rész kellett, hogy megszokjam a stílust, bár már azokat is élveztem, de aztán a harmadik résztől teljesen berántott. Meglepő módon az animációs megoldásokat is tudtam értékelni és nem csak a szövegszerű poénokat és történetet.

Sajnos annyira már megkopott az olasz tudásom, hogy felirat nélkül nézzem, ami kicsit szomorú, mert annyira gyorsan beszéltek benne, hogy kicsit nehéz volt a feliratot követni és közben a szintén gyorsan változó képeket és apróbb részleteket is befogadni.

Szeretem az olyan sorozatokat, amik könnyedebben kezdenek, aztán átmennek teljesen másba, itt is nagyon szépen csinálták meg az átmenetet, hogy a végén valóban elmorzsolhassunk 1-2 (3-4) könnycseppet.

Szóval köszi Necridus az It’s a sin-es mézesmadzagot, teljesen valid volt a hasonlat, és nálam abszolút működött. :)

Necridus - 2021. 11. 30. 18:22

Shannen:

Titkon vártam, hogy kommentelsz, mert az It’s A Sin esetében is nagyon egyezett a véleményünk, mindkettőnket nagyon elvarázsolt:)

noinipo - 2021. 12. 03. 19:10

ez egy zsenilis darab tartalmilag és képileg is

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz