login |

Succession: vége a 3. évadnak

2021. 12. 15. 21:31 - Írta: Shannen

19 hozzászólás | kategória: kritika,

-Do you want a deal with the devil?
-Well… What am I gonna do with a soul anyways?

Az az igazság, hogy kicsit nehéz helyzetben vagyok, hogy úgy értékeljem az Utódlás harmadik évados fináléját és egyúttal az egész évadot, hogy az ne menjen át teljesen kontrollálatlan ömlengésbe. Mégiscsak kritikát írok, illene kritikusabban szemlélni a látottakat. Igyekszem azért ennek is valamennyire eleget tenni a poszt második felében, de amikor egy egyébként is erős évadot egy 10/10-es évadzáróval koronáznak meg, ami nálam ráadásul simán elviszi az év epizódja címet is (ezt talán már elég bátran állíthatom így december közepén), akkor utána nehéz mit mondani.

Láttam idén jó néhány kimagaslóan jól sikerült drámasorozatot, olyanokat, amelyek bitang erős részeket produkáltak és még csak beléjük sem tudtam igazán kötni, de az a helyzet, hogy Jesse Armstrong-ék sorozata egyszerűen más ligában játszik. Vagyis játszana, ha lenne kivel, de valójában egymagában alkotja ezt a ligát.

A dollármilliárdos Roy család ármánykodással és árulásokkal teli története shakespeare-i királydrámákat megszégyenítő módon képes rabul ejteni a nézőt, aki most már harmadik éve nézi azt, hogy borzasztó emberek nem tisztelve se hazát, se családot, se Istent mit meg nem tesznek a pénzért és a hatalomért. Klasszikus történet, modern környezetbe helyezve, leöntve egy jó nagy adag fekete humorral. Minden pillanata precízen ki van számolva, nincs egy felesleges momentum, aminek ne lenne jelentősége.

Minden a szemünk előtt történik, nincsenek a kalapból előhúzott meglepetések, mégis meg tudnak lepni, mert semmi nincs az arcunkba tolva. Ott van előttünk, lehet csak a háttérben vagy egy elkapott röpke pillantásban, de ott van, és ha elég szemfülesek vagyunk, akkor ezekből a morzsákból összerakhatjuk a nagy képet. Ha merünk hinni a szemünknek. De visszatekintve például a múlt heti epizódkritika alatt kommentekre, úgy tűnt, nem nagyon mertünk hinni.

Ami igazán lenyűgöz a sorozatban, és hatványozottan igaz volt erre az évadra, az az a professzionalitás, ami sugárzik minden egyes képkockáról. És itt most nem (csak) a megszokott HBO-minőséget értem, hanem azt a nagyon pontosan felépített történetvezetést, azt a kidolgozottságot, amelyek teret azoknak a nüanszoknak, amelyek megtöltik élettel ezt az amúgy rideg, számító, barátságtalan környezetet.

Ezeket a nüanszokat sokszor a színészek oldalakat megtölteni képes apró gesztusai jelentik. Időnként csak a háttérben maradva reagálnak az eseményekre, mégis alapvetően határozzák meg az adott jelenet hangulatát. Ennek a műfajnak számomra az egyik nagyágyúja Tony Hale volt a Veep-ben, de a Succession csapata (igen, mindenki) mostanra simán felzárkózott mögé.

Sorozatokban ritkán látott összhangot produkálnak minden epizódban, miközben érezhetően nincs könnyű dolguk. Ez az improvizatívnak ható stílus, ami egyáltalán nem az, segít elhitetni a nézőkkel, hogy minden borzasztó személyiségjegyük ellenére hús-vér embereket látunk, akiknek vannak érzéseik, amiket valóban el lehet tiporni. Márpedig ebben a történetben, ha az érdek úgy hozza, mindenki eltapos bárkit bármikor különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül.

Az idei kilenc rész alatt olyan karakteríveket kaptunk, amelyeknek a csíráit ugyan már a korábbi évadokban elvetették, de igazán csak mostanra keltek életre. Organikusan épültek fel a történetszálak, így a fináléban is minden döntés és tett mögött pontosan érthető motivációi húzódtak meg. Ráadásul megkaptuk azokat a payoffokat, amiket az előző, kicsit kapkodósabb részben hiányoltam.

Na de nem is húzom tovább az időt, a tovább mögött spoilerekkel folytatom az értékelést.

Szóval az előző heti epizódkritika alatt szóba került, hogy olyan úgyse fog történni, hogy a négy testvér összefog és együtt vezeti tovább a céget. Nem csak azért, mert az egójuk nem férne el egymás mellett, hanem mert nem látszódott az az indok, ami miatt valóban képesek lennének egységesen szembeszállni a behemóttal, azaz az apjukkal.  Sose voltak erre képesek, ahogy ez Roman vízipisztolyos anekdotája is remekül illusztrálta. Most azonban, hogy az életük alapköve, a jövőjük záloga került veszélybe, ráadásul erről Logan és csapata a hátuk mögött döntött, mégiscsak egy mederbe terelte a testvéreket.

Persze ez is csak az utolsó csepp volt a pohárban, Logan szépen sorban mindegyik gyerekébe megforgatta a kést az évad során, Kendall-t nem engedte el a cégből, Shivet minden érdeme ellenére levegőnek nézte, Roman csak addig volt a kedvenc, amíg egy ürüggyel őt se kellett tovább elviselnie, Connort pedig továbbra sem veszi komolyan.

Logan döntése, hogy eladja a céget annyiban volt meglepetés, hogy nem láttuk hogyan csapódik le benne mindaz, ami idén történt (FBI nyomozás, időskori rosszullét, alkalmatlan utódok stb.), de az, hogy erre a döntésre jutott, logikusan következik a korábbiakból. Abban is lehet rációt találni, hogy nem akarja, hogy az élete munkájával összekapart vagyon csak úgy a gyerekek ölébe hulljon, akik egész életükben ezért a vagyonért nagyjából semmit nem tettek.

Itt megint csak a technikai oldalát tudom dicsérni a látottaknak, mert onnantól kezdve, hogy leesik Shivéknek a tantusz és elkocsikázgatnak az apjukhoz, majd jön a könyörgés, olyan szinten megteremtették a feszült és kétségbeesett légkört, hogy konkrétan elkezdtem drukkolni nekik, hogy keresztülhúzzák az apjuk számítását. Nyilván érezni lehetett, hogy ez már késő lesz, és szép szóval és egyszerű technikai kérdésekkel nem fogják tudni megakadályozni Logan tervét.

We just walked in on mom and dad fucking us.

Arról nem is beszélve, hogy még arról se volt fogalmuk, hogy a sorozat eddigi talán legnagyobb árulása is nehezíti a dolgukat. Nem véletlenül került a szokottnál is jobban előtérbe Tom, aki folyamatosan kapta idén a pofonokat minden irányból. Amit viszont senki nem vett észre, hogy az egyetlen ember, aki értékelte, hogy bokszzsákként viselkedik, az Logan volt, aki ezt a szemébe is mondta pár résszel korábban.

Tom sosem volt teljes értékű tagja a családnak, hiába bólogatott mindenre. Ezt lehet kicsit sajnálta, de ameddig Shivről elhitte, hogy valódi házasságban tud vele élni, addig ez elég is volt neki. Amikor azonban már Shiv se próbálta titkolni, hogy csak egy kelléknek nézi a férjét, onnantól nem volt miért a jófiút játszania és ha már a szerelem nem jött össze, akkor legalább kisajtolja, amit lehet a Roy családhoz fűződő viszonyából. Ehhez tökéletes társra lelt Gregben, aki egyre sikeresebben idomul az ebben a körben elvárt viselkedéshez (a Greenpeace-es visszatérő sztoriszál még mindig zseniális húzás), amit szomorú nézni.

Szintén lélekölő volt nézni Kendall idei szenvedését, ami során egyre mélyebbre és mélyebbre ásta magát. Metaforikusan és szó szerint is, hiszen a fináléban is kaptunk egy földrekerülős jelenetet, ami nem csak Jeremy Strong újabb elképesztő alakítása miatt volt gyomros, hanem a testvérek közti kapcsolat felszínességének a nyilvánvaló példája okán is. Nem kívánják egymás halálát, nem akarják, hogy a másik börtönbe kerüljön, de azért túl nagy empátiát nem fognak egymás irányába mutatni, szimplán azért, mert nem erre lettek nevelve.

(Kis kitérő a való világba: érdekes volt látni Kendall idei útjának fényében, ahogy a magas lóról a poros földre került, azt a finálé előtt megjelent New Yorker-portrét Strongról, amelyben finoman fogalmazva arra utaltak, hogy nem egyszerű vele dolgozni, mert túlságosan is beleéli magát a szerepbe. Mindenesetre maga a cikk nagyon jó, akit érdekel egy kis háttérinfő nem csak a színészről, hanem a sorozat készítéséről is, annak ajánlom.)

Amit kicsit sajnáltam idén, az az, hogy a Gerri-Roman afférból nem lett igazán semmi. Azonkívül persze, hogy a fotó miatt Roman kiesett Logan amúgy sem bombabiztos kegyeiből. Azért viszont jár a pont, hogy Gerri nem hazudtolta meg magát és teszi a dolgát úgy, hogy neki és a részvényeseknek is jó legyen, hiszen ez a jó katona feladata. Mondjuk azért rossz volt látni Romant, ahogy térdepelve könyörög Gerrinek, aki egy vállrándítással elintézi a dolgot. De igazából itt megint nehéz Romant sajnálni, hiszen ő már ott elrontotta, hogy nem mondta el Shivnek rögtön, hogy Logan ott maradt egyedül tárgyalni.

Szóval mindenki a padlón van, úgy tűnik mintha eldőlt volna az utdólás kérdése, de nyilván erről szó sincs. A kérdés, hogy akkor valóban innen lesz szép felállni? Van egyáltalán hova? Shiv például rögtön háromszorosan lett átverve az apja, az anyja és a férje által, így felteszem buldózerként fog továbbmenni a jövőben, de vajon az segíteni fog-e a helyzetén? Kendall vajon össze tudja szedni magát mentálisan? Na és Roman? Még talán Connor örülhet, hiszen neki legalább egy esküvő legalább kilátásban van.

A történetben még 1-2 évad simán benne van, ha jól sejtem a készítők sem terveznék továbbhúzni a dolgokat. Az biztos, hogy én bármeddig elnézném ezt a minden részletében grandiózus sorozatot. Igyekeztem az epizódkritikák során mindig kiemelni egy-egy aspektusát a sorozatnak, hiszen itt az írástól, a rendezésen és színészeken át a fényképezésig és zenéig bezárólag minden külön elismerést érdemel.

Ja, és a marketinges csapatról se feledkezzünk meg, hiszen nagyon egyszerű koncepcióval promózták az évadot, amivel tulajdonképpen előre elmesélték a történéseket és az évadvégi nagy csavart is.

19 hozzászólás Ne habozz!

Bélabá - 2021. 12. 15. 22:41

Köszönjük az évadértékelést. Bárki bármit mondjon hogy repetitív a történet, szerintem zseniális évad volt, a zárórész pedig feltette rá a koronát.

Pár dolog ami még eszembe jutott:

– A végén a Logannel való vitázás valahogy azt is tökéletesen bemutatta, hogy valójában a három gyerek meg se “érdemli” ezt a vállalatot, mert nincs meg bennük sem az a killer instinct, sem az a stratégiai gondolkodás ami Loganben.

– A három testvér szarrá lett alázva az évad(ok) során, de egyedül Kendallban lett a végén (földön ülős jelenet) valamiféle őszinte szembenézés magával, illetve a képességeivel.

Akit érdekel, a YouTube-on rengeteg elemző videó van a sorozatról. Egy videót kiemelnék, a főcím-zene szerzője magyarázza, hogy miért olyanra csinálta a témát, gyakorlatilag hangról hangra kielemezve azt, nagyon érdekes:

https://youtu.be/X0WzqanwlG0

Marla - 2021. 12. 15. 23:33

Imádtam, csodálatos évad!

Feltették a pontot az i-re az évadzáróval. A farkába harapó kígyó esete, a sereg oda jutott évad végére, ahonnan indult, csak hát közben poklot jártak.

El kell játszanom a gondolattal, hogy ha évad elején mindenki Ken mellé áll, lehet az akkor éppen földön fekvő Logant kicsinálhatták volna. De hát nem így lett, persze a végére meglett a motíváció mindenkinek a leszámoláshoz, csak a puccsra induló csapat már megtépázott volt.

Bármennyire is szörnyű emberek, én a testvéreknek szurkolok, hogy megdöntsék az apjukat. Utána se lesz megváltás, de járna nekik ennyi.

Gyakorlatilag abúzusban nőttek fel, persze hogy hiányzik belőlük az empátia, a normális reakciók, Kennek a gyerekeihez való kötődés. Itt mindenki csak egy valamit ért, a hatalmat, azt kell megszerezni, megtartani, növelni, másért sose járt elismerés.

“Abban is lehet rációt találni, hogy nem akarja, hogy az élete munkájával összekapart vagyon csak úgy a gyerekek ölébe hulljon, akik egész életükben ezért a vagyonért nagyjából semmit nem tettek.” – ezzel nem értek egyet, ezt nem lehet számonkérni a gyerekeken vagy bármilyen örökösön, már akkor birodalom volt amikor kicsik voltak, beleszülettek. Ki ott dolgozott később a családi cégben, ki nem. Ha ez zavarná sose vett volna be senkit a családi üzletbe, menjen mindenki amerre akar módon.

Ez nem a pénzről szól, csak Logan egójáról (a gyerekeivel is versenyez, ha úgy lép ki hogy valakire ráhagyja, akkor kvázi legyőzöttnek érzi magát) és a hatalomról, a saját feltételei szerint lép ki, ami üzletileg érthető és a gyerekek se a pénz miatt kaparnak, hanem a hatalom meg a látszat miatt. Ahogy Ken is mondta milliárdokat a milliárdokra, mit számít igazából.

Szegény Rome meg még mindig a család és szeretet kártyával próbálkozott.

Kedvencem továbbra is Ken, remélem főnixmadárként feltámad a 4. évadban, Tom pedig ezt még meg fogja járni…

Nikolka - 2021. 12. 16. 00:34

Na így kell évadzárót csinálni! Meg persze sorozatot is.
Tökéletes volt. Annyira jól elő volt készítve az egész Tom dolognak a terep. Végre golyókat növesztett!
Bármennyire is borzasztó emberek, én is a testvéreknek drukkolok. Mert egyáltalán nem tehetnek róla hogy ilyenek lettek. És még sajnálom is őket, hogy így kellett felnőniük. Amikor Kendallt kellett vigasztalni. És tényleg, semmi intimitás nincs bennük.
De jó volt látni, hogy végre összefogtak. A színészek minden pillanata arany. a három testvér mind félelmetesen jól játszik, minden egyes pillantásukkal. Ezt mindig ki kell emelni, mert rengeteget hozzáad a látottakhoz.

Marlaval értek egyet. Logannél ez nem erről szól. Meg ez olyan buta érvelés alapból is. Sosem értettem, de most, hogy anya vagyok főleg nem. Még a legszegényebb emberek is azon fáradoznak, hogy a gyerekeiknek jobb és könnyebb legyen. És milyen szerencsésnek érezném a gyerekem, ha én már kitapostam a dolgokat, és neki nem kell szenvednie. Csak kényelmes utat járnia. De nyilván ezt az gondolja így, aki szereti a gyerekeit. Itt meg szeretet nincs.
Rome-ot is rendesen sajnáltam, mert ő tényleg szeretetre vágyik. És szerintem ez hat ki a szexuális életére is. (remélem nem dobják be a kiskorában szexuálisan zaklatták témát)
Bár ez nem az a sorozat. De mekkora lenne a végén mindenki elbukna és Greg nevetve mindent vinne. :D

És nem a sorozathoz tartozik. De Sarah Snooknak baromi jó alakja van. Mások csomó pénz kifizetnek szilikonra, hogy ilyen fenekük legyen.

Vödör - 2021. 12. 16. 08:05

En meg csak most vegeztem az elso evaddal, remek sorozat, da azert zavar nehany dolog. Nem tudom ez valtozik-e kesobb:

– a sorozat egyik vedjegye, hogy neha atmegy ilyen officeos cringe humorba, ami szerintem inkabb elvesz az elmenybol mint hozzaad. Engem sokszor kizokkentett.
– a tobb evados sorozatok rakfeneje hogy folyamatosan ismetlik magukat, na ez itt mar az elso evadon belul elojott. Vannak a gyerekek akik lazadoznak az apjuk ellen es van az apjuk aki ezt folyamatosan visszaveri. Reszenkent lathatjuk ahogy a legyozesere iranyulo terv hogyan epul fel, de mar az elejen lehet tudni hogy az utolso pillanatban ez valami banalis okbol, vagy a kihivo kisstilu jellemhibaja miatt nem fog sikerulni. Igy tobbszor mar most elveszett a meglepetes varazsa es csak valami bosszankodas maradt helyette…

Egyebkent uditoen jo a sorozat, akik szeretik a pszichologiai kamaradramakat, azoknak csemege! :)

JKJ - 2021. 12. 16. 10:27

Én nem rég kezdtem az első évadtól és a harmadik felénél ki is szálltam. Semminek nincs következménye a sorozatban. Az öreg annyira a szívén viseli a cégét, hogy sorba engedi be a hozzá nem értő gyerekeit. Teljesen hiteltelen az egész.

Nagy pozitívum a látvány minősége, a szereplők nagyon jól játszák a karaktereiket. Sajnos a történet értelmezhetetlen. Egy évadban jó volt. A második évad műkonfliktus volt megint. A harmadik szintúgy. Nyilván aki kötődik a karakterekhez élvezheti. De legyünk őszinték. A sztori csapnivaló.

pytta - 2021. 12. 16. 11:51

Nekem a 2. évad zárása toronymagasan verte ezt. De ha nem hasonlítom össze semmivel, akkor sem érzem kiemelkedőnek, végig vártam, hogy mi lesz a nagy csavar, aztán csak egy kis pukkanás volt, mert az történt, amire (szerintem) mindenki számított, csak azt nem tudtuk, hogyan lesz kivitelezve.
Ami kifejezetten nem tetszett, az Kendall (tündöklése és) bukása, nekem az se esett le az előző rész végén, hogy akkor ő most vízbe fullad, vagy mi van, de ez a mostani összeomlása… teljesen valószerűtlen nekem, mert Loganen kívül ő a leginkább bulletproof/úthenger-típusú ember, és az ilyen rinyálásokkal valahogy nem tudok mit kezdeni vele kapcsolatban.
Aztán ott van az egész évadon (elvileg) átívelő BOTRÁNY (így, nagybetűvel), amiből aztán konkrétan SEMMI nem lett, mert… miért is? Mert rosszak voltak Kendall ügyvédei…? Vagy tényleg, miért? Volt bizonyíték, volt vád, mi történt ezzel az egésszel, miről maradtam le?
Szóval a súlypontjai ennek az évadnak nekem nagyon nem jöttek be, konkrétan így visszaemlékezve nem is tudnám összefoglalni, hogy miről is szólt, miért lenne ez akkora durranás azon kívül, hogy korrekt színészi játékot, és jól megírt forgatókönyvet kaptunk. Ez így nekem kevés.

k.dave - 2021. 12. 16. 12:49

A Jeremy Strong profile cikkhez ajánlott elolvasni egykét reakciót is, itt például Jessica Chastain hívja fel a figyelmet arra, hogy mennyire egyoldalú szerinte a színész bemutatása:

https://twitter.com/jes_chastain/status/1468413489672769547

Divide - 2021. 12. 16. 17:23

Számomra messze ez a leggyengébb évad, pedig a kezdést erősnek éreztem. Utána viszont a valóban parádés alakítások mögött már nem tudtam nem észrevenni, hogy tulajdonképpen nem történik semmi.
Körbejárt a sztori, ami még lehetne jó, ha közben fokozódik a feszültség, de én ezt itt nem éreztem. Olyan volt, mintha 3-4 legyet figyelnék, ahogy újra és újra nekirepülnek az ablaküvegnek. Kendall összeomlása nekem a jelen körülmények között karakteridegennek tűnt, és az sem segített, hogy az évad 80%-a azzal telt, hogy hotelszobákban ücsörögtek.
Brody és Skarsgard karaktere sajnos látványosan lelógott a történetről, egyértelmű volt, hogy bármi áron írni kellett nekik egy vendégszerepet, hát, így sikerült. Pedig mindkettőjüket csípem.
Plusz az is lehet, hogy pár részt újra kéne néznem magyar felirattal, mert az angolom úgy tűnik, kevés hozzá, hogy ezeket az üzleti blikkflangokat megértsem, az sem volt teljesen világos, hogy a végén hogyan is került az anyjuk a képbe. Mármint üzletileg.

Alt - 2021. 12. 16. 19:44

1-2 helyen levezették, hogy Connor volt az “áruló” és nem Tom.

Egyébként az utolsó rész egy 10/9-es, a 8-ik részt ugyan nem tudta túlszárnyalni, de így is nagyon jó volt. A színészek bravúroznak. A képi világ fantasztikus, de ami a legjobb az-az eszméletlen vicces párbeszédek. Utoljára ilyet csak a Suits-ban láttam. Szóval várom a negyedik évadot. :)

Bélabá - 2021. 12. 17. 15:45

@Alt: Szerintem logan azért veregette meg Tom vállát, hogy így mutassák meg a nézőknek hogy ő az áruló.

ballac86 - 2021. 12. 18. 12:30

Mit gondoltok, Willa “Fuck it!”-je volt közöttük az első fuck? Én kinézem belőlük :D

A korábbi részeknél többen írták hogy Tom mennyire süllyed el. Nekem épp ellenkezőleg hatott, a kiállása és a börtönre készülés tudatossága lebegtette hogy lesz itt még valami. És igen, volt egy diszkrét de sokatmondó jelenete Logannel.

A sztori persze hogy repetitív, mert ha minden rendben van azon nincs mit nézni. De el kéne szakadni attól hogy kizárólag a sztori és/akció miatt nézünk egy sorozatot vagy akár filmet. Amikor épp nem történik semmi akkor is magával ragadó a látvány, a zene és a szereplők minden egyes mozdulata. Még a mozdulatlanságuk is. Olyan párbeszédek jellemzik a sorozatot amit én még nem láttam (vagy csak nem volt rám ennyire hatással).

Ami szerintem a legjobban lefestette azt a világot amiben Logan él az a Matsson-os beszélgetése egyik mondata: “Everything is boring.” És tényleg, döbbenetes mennyiségű pénze van, de nem gyűjt műkincseket, autókat (a sorozat autós szempontból kifejeztten unalmas), bort, bármit. Mindent megkaphat, pont ettől válik unalmassá.

És Sarah Snook nekem is nagyon bejön, kár hogy ez nem az az HBO-s sorozat ahol többet is látunk belőle. :)

ballac86 - 2021. 12. 18. 15:43

Plusz amit kihagytam.

Sírkövemre ezt véssétek:

Fuck off!

Miss B - 2021. 12. 19. 10:25

nekem ebben az évadban állt úgy össze igazán, első kettőt picit untam is, de ez vmi fenomenális volt. kifejezetten imádtam brody és skarsgard karaktereit, sztem pont passzolt, és az én családomnak is családi vállalkozása van, így külön sokkol, mennyire valid minden, még a karaketerek is stimmelnek, nemhogy a sztori. tudom tudom, h gáz, de akkor is zavar sarah snook óriás sonka lábai, termetes hátsója, pedig tudom, h szült irl, de ha tetőtől talpig mutatják, nem tudok másra gondolni, az arcát, a szemeit viszont imádom, nagyon jó színésznő

totoro - 2021. 12. 30. 09:56

Nem tudom rávenni magam erre a sorozatra. Komolyan, lehet jó gazdag emberek céges ármánykodása? Ez valami modern Dallas?

winnie - 2021. 12. 30. 11:14

nem hiszem, hogy pénzkérdés a céges ármánykodás, de annál ez sokkal több, szerintem. nyilván látni kell, belekóstolni, és aztán eldönteni, hogy valóban az erős írás és a karakterek érnek-e annyit.

a dallas vonalat inkább az országos szappanok viszik tovább, idén például az our kind of people és társai.

Gery89 - 2022. 01. 07. 00:07

Egy hét alatt ledaráltam a 3 évadot. Komolyan mondom, sokszor már zsongott tőle a fejem, de nem bírtam abbahagyni, egyszerűen imádtam az egészet, pedig ez pont nem az a sorozat, ami darára született. Még emésztem, viszont ennél jobb évkezdést nem tudnék elképzelni sorozatilag, az egész 9,5/10 :)

Luterán Szilvia - 2022. 07. 29. 19:20

Négy nap alatt néztem 28 epizódot. ( Hú ,de régi szó ) ,így nem tudom ,mivel végződik a 3. évad. ( Csak sejtem…) Kiváló alakítások , bámulatba ejtő környezet – többszörös visszatekerés – főleg Toszkána ,de az amerikai New York közeli óceános ,kéglik ” …stb. Mindig az érdekel,hogy mekkora egy film,sorozat valóságalapja. Oké. Sűrített,akár egy dráma a színpadon vagy egy jó könyv. A hangulat , a karakterek -azonosulásképesek ! Rengeteg mai probléma (21.sz . ) felvetése – kommunikációhiány ,diktatúra . Még a hőn szeretett OV. is megemlítve a vadászat kapcsán …a kisemberek – szintén megemlítve – annó Roman Empire – a rabszolgák viseljenek egyforma ruhát ( nem lehet,kitűnne ,milyen sokan vannak ! ) :)Szóval kiváló sorozat – az érdekel : tényleg ilyenek? Hasonlóak ? A milliárdosok ? Társadalmi drogfüggés . Ez az,ami mindennél hatalmasabb ! Pénz , kirakat ,látszat,hatalom ,hírnév ! Ez minden drognál mérgezőbb- a hatalomvágy. Ez szépen lejön – nem csak ebből az HBO MAX-os sorozatból ,hanem a ,,való világból ” is. Persze minden szubjektív. Így lehet ez ,csak visszafogottabban,kulturáltabban ,lassúbb tempóval -de a lényeg a Hatalom és a Pénz. A kettő kéz a kézben jár- és nem vezet sehová. Még a tájat sem élvezik…a gyönyörű környezetet -semmit. Semmit nem látnak,mert csak a hatalomvágy létezik. Hááát ….

kamelia szatü - 2022. 07. 29. 19:26

Négy nap alatt néztem 28 epizódot. ( Hú ,de régi szó ) ,így nem tudom ,mivel végződik a 3. évad. ( Csak sejtem…) Kiváló alakítások , bámulatba ejtő környezet – többszörös visszatekerés – főleg Toszkána ,de az amerikai New York közeli óceános ,kéglik ” …stb. Mindig az érdekel,hogy mekkora egy film,sorozat valóságalapja. Oké. Sűrített,akár egy dráma a színpadon vagy egy jó könyv. A hangulat , a karakterek -azonosulásképesek ! Rengeteg mai probléma (21.sz . ) felvetése – kommunikációhiány ,diktatúra . Még a hőn szeretett OV. is megemlítve a vadászat kapcsán …a kisemberek – szintén megemlítve – annó Roman Empire – a rabszolgák viseljenek egyforma ruhát ( nem lehet,kitűnne ,milyen sokan vannak ! ) :)Szóval kiváló sorozat – az érdekel : tényleg ilyenek? Hasonlóak ? A milliárdosok ? Társadalmi drogfüggés . Ez az,ami mindennél hatalmasabb ! Pénz , kirakat ,látszat,hatalom ,hírnév ! Ez minden drognál mérgezőbb- a hatalomvágy. Ez szépen lejön – nem csak ebből az HBO MAX-os sorozatból ,hanem a ,,való világból ” is. Persze minden szubjektív. Így lehet ez ,csak visszafogottabban,kulturáltabban ,lassúbb tempóval -de a lényeg a Hatalom és a Pénz. A kettő kéz a kézben jár- és nem vezet sehová. Még a tájat sem élvezik…a gyönyörű környezetet -semmit. Semmit nem látnak,mert csak a hatalomvágy létezik. Hááát ….

winnie - 2022. 07. 29. 21:51

csak apró javítás: hbo-s a sorozat, nem hbo maxos.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz