login |

Csütörtöki amerikai nézettség (12.09)

2021. 12. 17. 08:30 - Írta: Deny

1 hozzászólás | kategória: amerikai nézettség

(Múlt csütörtöki nézettség.) Csütörtökön minden csatorna visszaállt a szokásos műsorrendjére, így teljes volt a felhozatal. A napot szokás szerint az amerikai foci nyerte, azonban most egy egész százalékponttal kevesebbel, mint előző héten. A CBS-en javított a Young Sheldon, stagnált a Ghosts és a B Positive, míg a United States of Al lefelé mozdult el, ismét óriási szakadékot képezve közte és a felvezetése között. A Bull még nála is rosszabbul teljesített, ugyanis totális mélypontra esett, és ismét utolsó lett a saját sávjában. Nehezen tudom elképzelni, hogy túlélje ezt az évadot.

Visszatértek a drámasorozatok is, és míg az NBC blokkja korrektül teljesített, az ABC-é pocsékul. Tény, hogy három hét szünet után tértek vissza, de új negatív csúcsot döntött a Station 19 és a Grey’s Anatomy is, és ami kifejezetten csúnya, hogy tavaly ilyenkor előbbi 0.8-as ratinget produkált, utóbbi pedig a tizedes tartomány felett járt, ami brutális visszaesés. Úgy tűnik, ma már nem számítanak kötelező programnak a csatorna egykori nagyágyúi. A Big Sky a gyengébb felvezetés ellenére is tartotta magát, így talán ő néz ki most legjobban a trióból.

Az SVU-nak sem ez volt a legjobb napja, ugyanis a crossover ellenére évadminimumra került, és ami egészen meglepő, hogy a késő esti Organized Crime is lekörözte, ami lemásolta legutóbbi számait,  egy teljes tizedet pakolt magára, és kifejezetten szép eredményt ért el a késő esti sávban. Előttük a The Blacklist egy századdal lett szegényebb legutóbbi részéhez képest, de azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy miért költözik vissza hamarosan péntekre. A CW-n pedig századok szintjén erősödött a Walker, de a 0.2 küszöbét nem sikerült átlépnie, míg a Legacies szinten maradt.

Országos és kábeles nézettségek a tovább mögött. Itt a csütörtöki top 150-es kábeles nézettségi lista, csak csatornapremierekkel, ismétlések nélkül.

csütörtöki országos nézettségek

  1. Thursday Night Football (FOX, 20.23) – 14,04M (18-49: 3.8, #1) (3.78)
  2. Young Sheldon (CBS, 20.00) – 6,96M (18-49: 0.7, #2) (0.66)
  3. Ghosts (CBS, 21.00) – 5,75M (18-49: 0.5, #6) (0.54) (18-49: 711e)
  4. The United States of Al (CBS, 20.30) – 5,00M (18-49: 0.4, #8) (0.45)
  5. B Positive (CBS, 21.30) – 4,34M (18-49: 0.4, #9) (0.42)
  6. Station 19 (ABC, 20.00) – 4,07M (18-49: 0.5, #5) (0.55)
  7. Bull (CBS, 22.00) – 3,97M (18-49: 0.3, #12) (0.27)
  8. Grey’s Anatomy (ABC, 21.00) – 3,65M (18-49: 0.5, #7) (0.54) (18-49: 709e)
  9. Law & Order: Organized Crime (NBC, 22.00) – 3,50M (18-49: 0.6, #3) (0.62)
  10. Law & Order: SVU (NBC, 21.00) – 3,49M (18-49: 0.6, #4) (0.57)
  11. The Blacklist (NBC, 22.00) – 2,89M (18-49: 0.3, #10) (0.31)
  12. Big Sky (ABC, 22.01) – 2,43M (18-49: 0.3, #11) (0.30)
  13. Walker (CW, 20.00) – 981e (18-49: 0.1, #13) (0.15)
  14. Legacies (CW, 21.00) – 357e (18-49: 0.1, #14) (0.08)

(A nézettségi adatok értelmezéséről, arról, hogy mi jó eredmény és mi nem, bővebben a Gyakran Ismételt Kérdések között olvashatsz.)

csütörtöki kábeles nézettségek (a teljesség igénye nélkül)

  1. Tacoma FD – 194e; 18-49: 0.08, #1

1 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2021. 12. 17. 13:32

Az Organized Crime javult egy teljes tizedet! Az szép, nem értem, hogy az SVU hogyan csökkenhetett egy crossovere. Az ABC egykori sikerblokkja meg ugyanúgy dől össze, mint a szerdai sitcomok, szomorú ezt látni:( Azért bármi történt, a GA időről-időre visszatért a legnézettebb dráma pozíciójára, de hogy ebből a gödörből ki lehet-e még mászni, azt nem tudom:( Nem mintha akkora nagy szám lenne manapság az első hely, a legnézettebb drámák is már csak különleges esetben hoznak 0.8-at.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz