login |

Foundation: az 1. évad – könyves szemmel

2021. 12. 19. 15:50 - Írta: Qedrák

8 hozzászólás | kategória: kritika,

Issac Asimov rendületlen olvasójaként örültem, hogy végre sorozatos feldolgozást kap az Alapítvány, ugyanakkor élt bennem a félelem, hiszen nem véletlenül halogatták a tévés produkciót.

Az időben egymástól rendkívül távol játszódó események, Asimov nem feltétlenül tévébarát történetei nem azt a benyomást keltették bennem, hogy feltétlenül fontos megfilmesíteni ezt az alkotást. Tulajdonképpen, ha a kibeszélő kommentjeit olvassuk, akkor joggal feltételezhetjük azt, hogy ennek a csalódásnak a jeleit tapasztalhatjuk a számos negatív megszólalást látva. Nekem korántsem ennyire rossz a véleményem az Alapítványról, de érteni vélem a háborgás okát, viszont a felemás végeredmény gyenge oldalát egészen máshol vélem megtalálni.

Ha az Alapítvány-könyveket olvassuk, akkor azok időben valóban egymástól távol játszódnak. Sőt, hogy a feladat nagyságát érzékeltessük: Asimov eredetileg nem is tervezte, hogy egybefüggő történetet ír a robotokról, a Galaktikus Birodalomról és az Alapítványról, ezt az összefűzést sokkal később tette meg. Míg az Alapítvány első történetei a második világháború idején jelentek meg először, az univerzumot egységessé tévő kötetek egy része a nyolcvanas évek végén látták meg a napvilágot. Az írói stílusban is akadnak eltérések, az eredeti, negyvenes években megjelent történetfüzér pedig számos kiegészítő magyarázatot kapott. Ráadásul az azóta eltelt technológiai fejlődés miatt az Alapítvány történetének egyes elemei nem öregedtek jól.

A fent elsorolt gondok mellett még egy kihívást érdemes megemlítenünk: manapság a sci-fi zsánere számos alzsánerre oszlik, melyek népszerűsége folyamatosan változik. Az Alapítvány nem hard sci-fi, hanem social science sci-fi, ahol a társadalomtudományi kérdések vannak előtérben. Ráadásul mindezt rövid leírásokba, esetleg a helyzet felett elmélkedő rövid párbeszédekbe ágyazva jeleníti meg.

A sorozat első évadja után nyilvánvalóvá vált, hogy a készítők két logikus és magától értetődő húzás mentén valósították meg az adaptációt. Az egyik, hogy Asimov szikár világát ahol lehet, kiegészítették és tovább gondolták. A másik, hogy a könyvekből kiemeltek két történetet, jelesül Hari Seldonét (Jared Harris) és Salvor Hardinét (Leah Harvey), és élve a televízió biztosította párhuzamos elbeszélésmóddal, adaptálták az első szezonra.

Bár az első változtatás teljesen természetes bármilyen adaptáció esetén, az Alapítványnál eredményezett egy fontos elmozdulást: a könyvekhez képest a történet egy másik alzsáner irányába mozdult el. Fentebb említettem, hogy az Alapítványt a social science sci-fi sorolták be (bár ezen értelemszerűen lehet vitatkozni), addig a sorozat készítői inkább a space fantasy felé indultak el.

A különböző vallások, kultúrák, népek, állatfajok, növények, stb. bemutatása jól illeszkedik napjaink egyik tévés trendjébe, amely a minél erősebb vizualitás eszközeivel fogja meg a nézőket. Márpedig a közönséget nemcsak a regénysorozatot olvasók alkotják. Vélhetően ez a zsáneren belüli elmozdulás váltotta ki azon kommentek nagy részét, amely úgy adott hangot a csalódottságnak, hogy amit látnak, az mindössze egy Alapítvány által ihletett mű, de nem egy igazi adaptáció.

Pedig az így elvégzett kiegészítések szerintem jól sültek el, nem bántották az eredeti történetet. Kifejezetten tetszetősen alkották meg a Synnax világát, ahonnan Gaal Dornick (Lou Llobell) érkezett, vagy a néhány rész erejéig fontos szerepet kapó The Maident. Nemcsak a látványra ügyeltek, hanem egy komplett kulturális ökoszisztémára, mert ezek nem szerepeltek a könyvekben.

Azon helyszínek bemutatása, amelyek viszont könyves eredetűek, mint pl. a Terminus vagy a Trantor, már kicsit haloványabbak lettek. Pl. Asimov Alapítvány előtt c. regénye végigvezet az egész bolygón, ehhez képest bármilyen látványos is a sorozat a merénylettel, valójában a császári kerteken és palotán, valamint a főváros egyik kis szegletén kívül nem sokat látunk a Trantorból.

A könyvsorozat másik fontos vonása az, hogy politikai drámák sorából áll. Az alkotók a történetnek ezt a jellegzetességét megőrizték, de a módjával nem vagyok maradéktalanul elégedett. Vélhetően már nagyon korán megszületett a döntés, hogy a párhuzamos elbeszélés miatt a politikai drámát kiveszik Salvor Hardin történetszálából, és átültetik a Géndinasztia világába. Engem tényleg érdekelne, hogy milyen kreatív megfontolások vezettek a döntéshez, mert így az egyik szemem sír, a másik meg nevet.

Kezdjük az örömre okot adó részlettel. A Géndinasztia és a császár alakja szerintem egy remek húzás volt, Asimov történetéből ez a szál teljesen hiányzik, (illetve sejteni lehet, hogy nem így képzelte el, hiszen Cleon a könyvben gyilkosság áldozata lesz), de adott a sorozatnak egy olyan ízt, ami csak rá jellemző. Nem mellesleg a császárok körüli politikai majd emberi dráma alkalmasnak tűnt az elbeszélésre, Nap szerepében pedig Lee Pace tündökölhetett.

És itt el is érkeztünk az egyik legnagyobb kérdőjelhez a sorozatot illetően, legalábbis szerintem. Ezek pedig a szereplők, illetve az a megoldás, amivel a fenti módon keretezett történetbe beillesztették őket. A tovább mögött folytatom.

Bevallom a kezdeti kritikák gender-, illetve és raceswapre vonatkozó fanyalgásai kevésbé érdekesek. Asimov története, különösen ha olyan nyelven olvassuk őket, ahol a nyelvtani nemek nem játszanak szerepet, pont annyira élvezhető fehér férfi Salvor Hardinnal, mint fekete női Salvor Hardinnal. Ami viszont kifejezetten hibának tűnt a szememben, az az, hogy magát a szereplőt egy ravasz politikus karakteréből átfazonírozták egy harciaskodó figurává. Pont elég tapasztalatlannak ahhoz, hogy a kemény megmondásai mögött ne legyen fedezet, pont elég kevéssé elfogadottnak ahhoz, hogy a közösségben betöltött szerepéből ne következzen semmi.

A könyvekben olvasható konfliktus a Terminus tudósai és politikusai között, amelyet megfejelt a perifériák terjeszkedési szándéka, szerintem elég érdekesek lettek volna, viszont egy harcos női karakter felnövés története ebbe a sorozatba borzasztóan sután illeszkedett és nagyon idegen volt Asimov eredeti történetétől is. A sorozat vége felé már sokkal szívesebben néztem a császárok helyenként azért kitalálható és elcsépelt történetvonalát, mint Salvor Hardinékat. (Ebben szerintem annak is szerepe lehetett, hogy valamiért ide jutott a színészgárda rosszabbul teljesítő fele).

Egy kicsit bajban vagyok Eto Demerzel (Laura Birn) figurájával is. A sorozat elég korán ellövi Asimovnak azt a poénját, hogy az ő személyén keresztül köti össze az Alapítvány történeteit a robotokról szóló univerzumával. Demerzel csak Asimov pályafutása végén megírt könyveiben válik R. Daneel Olivaw-vá, a legelső Alapítvány-történetekben ennek nincs nyoma. Mivel utóbbiakban a szerepe elég korlátozott, ezért ez az összekötés koherens maradt a könyvek lapjain. A sorozatbeli szerepe viszont minimum ellentmondásos.

Asimov életművének egy jelentős részét tette fel a robotika törvényeinek a megalkotására, aminek az első törvénye éppen az, hogy egy robot nem okozhat kárt emberi lényben. A sorozatban ez mégis megtörténik. Ez magyarázható lenne az Asimovnál szintén olvasható nulladik törvénnyel, ám ennek kifejtését a széria már nem vállalja. Ehelyett Demerzel demonstrálja, hogy az ő hűsége a Cleon-dinasztiának szól, de hogy emögött milyen motiváció áll, az még a flashbackek és az utalások ellenére sem derül ki. Így viszont a figurája szerintem a történetből következő motiváció nélkül marad, tulajdonképpen az egész sorozatból ki is hagyhatták volna a szereplőt, annyira nem írtak neki történetet.

Kevesebb gondom akadt Hari Seldonnal, bár kissé idegenül hatott a felülről kommunikáló, nagy beszédeket tartó alakja. Az sem fedte el bennem ezt az érzést, amikor Hari immár programként élt tovább. Asimov könyveiben Seldon eleinte csak egy szórakozott professzornak tűnik, aki megpróbálja az elméletét igazolni. A könyvekben később játszódó időszakban viszont már sokkal magabiztosabb figura lesz, ne feledjük, még Cleon miniszterévé is válik a történet egy pontján. A sorozatban viszont ez az előrelépés hiányzik, mintha kezdetektől fogva a mindentudó szereplő lépdelne előttünk, aki minden pillanatot szilárdan a kezében tart.

Így viszont Seldonról a dagályos beszédek és a meggyőzésre irányuló párbeszédek maradnak meg az egyszeri nézőben, és ez nem biztos, hogy jól sült el a sorozatban. Ráadásul a szerepe is kissé átalakult az utolsó részre: Seldon elmentett önmaga lényegében elmondja a résztvevő feleknek, hogy mit kellene tenni, holott a Terv része éppen az, hogy a pszichohistória segítségével kiszámolt jövő efféle segítség nélkül valósul meg.

Gaal Dornick szerepe azok közé tartozott, ahol szerintem jobban sültek el a változtatások. Egyrészt ő lett az a karakter, aki keveset tud, de akinek a szemén keresztül megismerhetjük az univerzumot, amelyben a történet játszódik. Másrészt kapott egy jól körülhatárolt háttértörténetet és motivációt, ami szerencsére végig következetesen elkísérte. Harmadrészt a konfliktusa a mindentudónak tűnő Seldonnal (illetve annak programjával) jól illeszkedett ezekhez. Az egyetlen gondom a kissé kifejtetlen szerelmi szál közte és Raych között, amely nem kapott kellő megalapozást, cserébe a sorozat nézőit jól tudta sokkolni Seldon bekövetkező halálával.

A sorozat egyértelmű mélypontja nálam az a történeti elem, amikor kiderül, hogy Salvor Hardin Gaal Dornick lánya. Ez egy teljesen szükségtelen belenyúlás volt az eredeti történet dinamikájába, még akkor is, ha sejtjük, hogy a mentális képességekkel dolgozó Második Alapítvány majdani kidolgozása lesz a két szereplő következő feladata. Ezért kellett Salvornak mentális képességekkel bírnia és ezért kellett Seldon elsődleges radiánsát magával vinnie a Synnaxra. A leszármazásnak a behozatala a történetben viszont körülbelül olyan súlyú változtatás, mint amikor a Star Wars-ban előkerültek a midikloriánok.

Az említett alzsánerváltás, valamint az egyes szereplők történeti típusának a megváltoztatása az, ami miatt szerintem sok könyvrajongó fúj az Alapítványra. Én korántsem vagyok ennyire csalódott, a nem túl magas elvárásaimat a sorozat sikerrel ugrotta meg. A könyves szereplők és történetek egy részét jól egészítették ki, jól ültették át tévére, más részét viszont nem.

A történetmesélés tempója bennem felvet kérdéseket. Ahhoz képest, hogy az első két részben mennyi minden történt, az elbeszélés meglehetősen lassan csordogált előre. E tekintetben szerintem egy sűrűbb vagy feszesebb elbeszélésmód sokat segíthetett volna a kritikus hangok lecsendesítésében, noha nem bánom, hogy nem csináltak az Alapítványból egy akcióorgiát. De nem vagyok benne biztos, hogy a könyvet nem olvasó, vagy egyszerűen csak a mai sorozatokhoz hozzászokó néző szívesen követte a lassú folyású történetet. Ezt a kételyt csak megerősítették bennem az utolsó részekben látott csattanók, amelyek zömmel kiszámíthatóak voltak és ehhez még csak a könyveket sem kellett ismerni.

Végszóként sine ira et studio annyit elmondhatunk, hogy az Alapítvány egy látványos, ám lassú és helyenként kiegyensúlyozatlan sorozat benyomását kelti. Nem gyalázza meg az adaptált történetet, de nem is végzi el a házi feladatát hibátlanul. A második évad már zsebben, de nekem az a gyanúm egy-két elejtett utalás alapján, hogy jóval több évadra terveznek. Ahhoz viszont, hogy a készítők valóra váltsák valamennyi tervüket, a mostaninál jobb, vagy legalábbis kevesebb kritikát kapó évadokat kellene készíteniük.

8 hozzászólás Ne habozz!

the_daver - 2021. 12. 19. 17:08

Mondjuk azzal, hogy nem gyalázza meg a könyveket, vitatkoznék több okból is. Egyrészt amit te is írtál, a robotika törvényeinek semmibe vétele, másrészt ez a Sheldon homolokegyenest az ellentétét mondja annak, amit a könyvben mondott. Itt egy közli, hogy egyetlen ember megváltoztathatja a történelem menetét. Ez a könyvben SOHA fel sem merült, és ez is lett majdnem a bukás oka.

De persze itt mindenki szpesöl meg sorsfordító.

Ráadásul tele volt igazi David S. Goyer baromságokkal, mint pl. a Huntress terve (vagy karaktere, vagy fegyvere, ha már ott járunk). Nekem borasztó kényelmetlen az egész, nem peak tv minőséget láttam hanem SYFY-t.

alma - 2021. 12. 19. 19:04

nézhetetlen fos a legjobb szó rá

ANOka - 2021. 12. 19. 19:39

Mivel a könyv társadalmi sci-fi, egyáltalán nem tetszett, hogy ennyire akció sci-fi-vé alakították!
Az izgalmas drámai szálat egyedül a klón császárok története valósította meg, a többi szál leginkább Star Wars-os csihi-puhi!

EvilHedgehog - 2021. 12. 19. 19:40

Mint könyvolvasó, a Császárok és Demerzel (Daneel) is érdekes volt, és a gyilkosság még bőven benne mozog a teljes robot univerzumban kifejtett nulladik törvényben. Az is stimmel hogy habár ez károsodást nem okoz, de óriási teher a robotnak. Emellett végül a Daneel vonal is igazolva van a naprendszeres szervízdobozka által.

A Terminus vonal viszont egy abomináció, és tényleg egy ócska Syfy channel fércműnek tűnik, még úgy is hogy a könyvet is olvastam. Az egész tudomány pozitív szemlélet hiányzik a sorozatból. Talán Goyerék valamelyik podcast-ben említették is hogy hát ők nem igazán szeretik ezeket a matekos dolgokat… Gondolom csak addig érdekelték a számok amíg az Apple szerződésen kellett őket nézni :D

Yizri36 - 2021. 12. 19. 20:42

Hát kb én csak Lee Pace miatt néztem végig és a Géndinasztia, ami nekem nagyon tetszett és érdekelt. De minden más annyira elcsépelt, helyenként unalmas volt, hogy az már nem tetszett. De akkor is végignéztem az első évadot, ha a végére már erősen szenvedtem is. :D

banower - 2021. 12. 19. 21:15

Az adaptálás hírére egy intrikákkal teli politikai és társadalmi drámát vizionáltam, ahol második alapítvány utáni kutatás lesz az átívelő mellékszál, amihez részről részre adagolják az információt. Hisz már az is sokáig kérdéses a könyvekben, van-e Második Alapítvány és ha igen, akkor hol vannak a tagjai.
Az Alapítvány térnyerése párhuzamba állítva Trantor szétesésével elég feszültséget és időlimithez kötött megoldandó problémát indukálhatott volna az érintett érdekcsoportok motivációit bemutatva.
Ez az adaptáció sajnos inkább csak látványra helyezi a hangsúlyt. A szereplők sajnos nincsenek megalapozva. A lapos és logikátlan megoldások pedig azért dühítőek, mert még csak ki sem kellett találni ezeket. Hiszen meg vannak írva konfliktusok és a megoldások is.

Ummagumma - 2021. 12. 20. 09:21

Számomra az Alapítvány-könyvek főszereplője a pszichohistória, ami sajnos a sorozatban egy összeesküvés elmélet szintjére lett leminősítve. Így nem is fogja visszaadni a könyvek hangulatát, bárhogy is alakítják a cselekményt. Ha átnevezik a karaktereket és kitalálnak egy hangzatos címet símán megspórolhatták volna a jogdíjakat. Nagyon kevés embernek tűnt volna fel hogy helyenként hasonlít az Alapítványra.

tüske - 2021. 12. 20. 11:29

Meggyőződésem, hogy jobban járt volna a világ, ha nem egy látványos (ergo drága és kockázatos) sorozatot akarnak csinálni (hiszen a drágasága miatt nagy közönséget kell behúzni, ezért kellenek a változtatások, hogy érthetőbb, fogyaszthatóbb, maibb legyen). Remélem, tíz év múlva újra előveszi valaki a témát, és csinál egy sokkal könyvhűbb változatot, amit ennek a pénznek a töredékéből, sokkal kisebb befektetéssel meg lehet oldani – nyilván kisebb közönségre belőve, de sokkal kisebb kockázattal.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz