login |

Survivor: vége a 41. évadnak

2021. 12. 23. 22:00 - Írta: winnie

11 hozzászólás | kategória: 2021/22 finálék, kritika, reality,

(Aki be akar szállni a jelen még mindig egyik legjobb sorozatába, reality-jébe, stratégiai játékába, az itt talál tippeket, melyik évaddal érdemes kezdeni – a legjobbak tényleg zseniális élményt jelentenek.)

Még a fentihez annyi, hogy az újabbak Amerikában sajnos kevésbé zseniálisak, bár a 40. évad, a full győzteses szezon, nagyon jó szórakozás lett, és ahogy olvasom, a legutóbbi dél-afrikai szezon, meg mostanság az egyik ausztrál is kiemelkedően jó volt, plusz az új-zélandiról is volt pozitív komment, szóval olyan korban élünk, hogy aki Survivor-t akar nézni, az nagyon sokáig tudna. És ha lenne itthon is Netflix-en, mint Amerikában…, huhh. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az első 20 szezonból bármelyik azonnal újranézném.

Ezzel nem azt mondom, hogy a 41. évad rossz lett. A 20+-as szezonok közül jó pár lett elég gyenge, és a 30-asokban is voltak lufibb szezonok, illetve minden évad kapcsán ilyen-olyan panasz elhangozhatott. Itt is teljesen jogos volt a túl sok előny és a randomitás, de ezek kapcsán korábban ki is emeltem, hogy nem egy csavar elhalt, végül nem lett jelentősége. Volt, aki a random áldozata lett, más pedig a randomnak köszönhetően maradhatott a megérdemeltnél tovább, de nem éreztem úgy, hogy összességében tönkrevágták volna a kvázi reboothoz kapcsolódó újítások az évadot. Vagy mondom úgy, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna az összkép, ha jobban rajta hagyják a nyomukat.

A játékosok egyébként is fontosabbak, és én jónak éreztem a gárdát. Voltak remek karakterek, bár szokás szerint, ahogy beindultak az események, elkezdtek jobbra-balra kipotyogni azok, akikben láttam a potenciált, illetve szórakoztatóak voltak, így a döntősök láttán már közel sem voltam annyira lenyűgözve. De nagyjából azért valahova középtájt szúrnám be a szezont. Nem annyira az izgalmak miatt, hanem azért, mert nem volt jelen bennem a folyamatos frusztráció. Ami (sajnos) manapság már nagy pozitívum lehet.

Természetesen a finálét már aznap, azaz egy hete láttam (én naiv, hajnalban terveztem megnézni, és elég sokáig kellett frissítgetnem, míg meg érkezett, ez már-már a régi időket idézte, amikor tényleg tűkön ülve vártam a zárást, hogy aztán mondjuk a reunion rész jöjjön ki először, vagy olyan is előfordult, hogy rosszul nevezték el az epizódokat, és a reuniont kezdtem el nézni abban a tudatban, hogy az a finálé – szerencsére még időben kapcsoltam), szóval ezért nem akartam aznap írni, hátha valaki nem látta, de utána meg elsodortak az egyéb blogos teendők (cserébe minden favágó munkával végeztem), szóval a tovább mögött spoilerekkel folytatom, kiderül, hogy mire emlékszem még.

Arra emlékszem, hogy Erika nyert. Deshawn 1 szavazatot kapott, Xander pedig egyet sem, szóval 7-1-0, elég sima.

És akkor most jön az obligát kérdés, hogy kik azok, akik csak a részeket nézték (nem olvastak utána, nem néztek Ponderosa-t – azokat is kirakom majd) és nem lepődtek meg? Magam sem tudom, hogy én maradtam le, vagy nagyon félrevitt a vágás, de fel sem merült bennem, hogy ő fog nyerni, valahogy a top4-nél nagyon azt éreztem, hogy Xander simán győzedelmeskedik, erre kiderült, hogy mekkora “tábora” volt Erika-nak, de főleg az, hogy Xander “játékát” kábé senki sem értékelte. Persze ha azt nézzük, hogy idolja volt, akkor mondhatjuk, hogy nem kellett sok tudás, de azt hittem, hogy van némi rezüméje. Tévedtem.

Persze a jury hozzáállása Xander kapcsán már beszédes lehetett, az meg, hogy végülis ő vitte magával a győztest a döntőbe, eléggé karmikus, az “Erika, a tűzrakó fejedelem”-történetszál pedig a szezon egyik legszórakoztatóbbja volt. Akár valóban így történt, akár nem, hatalmas fülig mosoly volt nézni azt a jelenetsort, amikor kiderült, hogy két óra alatt csinált tüzet. (Vajon mi lett volna, ha a Heather a döntős helyette?)

My spark game is crazy.

És, ha már tűzrakás, akkor az sem volt semmi, hogy Deshawn hogy jutott a döntőbe (vajon mi lett volna, ha Heather a döntős helyette?) – a csúcsról először a mélybe került, majd ismét a csúcsra. Annyira sajnáltam, hogy totál lefutottnak éreztem a döntőt, így nem nagyon izgatott, hogy ki jut még be, de ettől még jó tévé volt, a jury is élvezte,

Voltak más jó pillanatok is a fináléban, úgyhogy nem tudom bántani, ahogy nagyon a szezont sem, a helyszíni átadás különösen kellemes meglepetés volt (vagy lett volna, ha nem olvasom egy nappal korábban, és írom meg hírben…). Azon sem bánkódom nagyon, hogy Ricard kiesett, mert várható volt, hogy ha nem nyer, akkor marha nehéz lesz megmenekülnie (nyilván nyert volna? Vagy…?), egyedül azt sajnáltam, hogy komoly villain vagy akár nagy ellenség, ellenlábas nem volt a szezonban, ami ugye a sokkal fluidabb szavazások miatt lehet talán – vagy a casting a ludas? Tényleg, ki volt az utolsó igazi villain? Régebben (S1-S20) mintha több ilyenre emlékeznék. Nyilván ő annak tekinthető, ha valaki nagyon utálta, de tényleg jó játékosnak mondanám inkább.

Mindezen csak azért filóztam el, mert amikor nincs nagy kedvencem (és most is az volt, hogy a többség győzelmét nem bántam volna, még ha legtöbbjük sikerét a végén nem éreztem volna “megérdemeltnek”), akkor az adhat a nézésnek egy plusz réteget, hogy valaki ellen szurkolok, és ha kiesik vagy nem nyer a végén, akkor azért kapok némi érzelmi payoffot. Itt viszont csak vártam a szavazást, és végül a jury kérdezgetését sem léptettem át (mondom, nem éreztem, hogy osztana vagy szorozna, inkább csak elfoglaltam magam közben fél szemmel mással – nagy gáz?), de elmaradt a csúcspont. Volt egyáltalán csúcspontja a 41. évadnak? Ahogy írtam, pár résszel ezelőtt pár érzelmi csúcspont befigyelt, de egyébként nem volt sok emlékezetes pillanat.

Itt még a győztes kapcsán sem jut eszembe nagyon definiáló momentum, mert valljuk meg, a rész eleji random előnykeresés (amit bárki behúzhatott volna, ez tény, szóval annyira nem akadtam ki rajta), illetve -találás konkrétan eldöntötte a védettséget szerző személyét, illetve azt, hogy Ricard nem fog védettséget szerezni, így sebezhetővé válik.

Találkozunk a 42. évadban? Majd jön arról is a poszt, ott kibeszéljük, hogy mit láttunk az előzetesben. Vagy, hogy mire utal a logón a kulcs és a lakat.

11 hozzászólás Ne habozz!

vreedgess - 2021. 12. 23. 23:53

elkezdtem saját magamnak lefordítani deepl fordító programmal
nem a legjobb,de szerintem mindent lehet érteni

https://mega.nz/folder/eTJD2SzS#FghTU9NTLtr60AKvh-TB9Q

ide fogom majd feltölteni

https://ncore.pro/torrents.php?action=details&id=1166613#comments

ehhez van a felirat

más már úgyse fogja megcsinálni
jobb,mint a semmi

Enzo - 2021. 12. 24. 01:00

Na, éreztem én, hogy ma jön a záróposzt, pont nemrég sikerült összefogalmaznom a kommentet :D

41×13&vége (pótlás keddről)

Hű, érdekes finálé volt. Na de menjünk sorjában:

—Top 5
– Mekkora jelenet már, ahogy Deshawn interjúvolja Ricardot :D
– Na még csak ide is beraktak egy újabb előnyt, ami mindenki számára elérhetővé tettek … és durva, hogy a cseles anagramma-megfejtős clue-val utolsóként végző Erika találta meg végül :O
– Az immunitynél nagyon komoly volt a 75 db-os puzzle :O Xander függőlegesen kezdte el kirakni, ami egy innovatív húzás, de végül Erika nyert, és okosan Heathert vitte rewardra.
– Ricard se semmi, hogy úgy jött el ide, hogy valszeg lekési a második gyerekének a születését :O

Elkezdtem gondolkozni, hogy vajon Xander megmenti-e Deshawnt az idoljával csak azért, hogy Ricardot kitegyék, erre pont azt fontolgatta a srác, hogy Ricardot menti meg, ami nagy WTF lett volna… de aztán nem gondolta komolyan és magára játszotta ki az idolt, úgyhogy bye-bye Ricard :(

—Top4, final immunity, firemaking
Vicces volt a szerkesztés, ahogy bevágták, hogy Erika ki akarja aludni magát, erre éjszaka piff, szakadó eső :D Xander viszont élvezte a nyomorúságot, mondván a többieket gyengíti :D … és tényleg működött a gondolkodása, az immunity-t körömrágósan, de megnyerte. Aztán jött a Nagy Döntés… nem teljesen értettem, hogy miért nem Heathert viszi (bár érvelt emellett, hogy ugye egy esetleges tűzgyújtás győzelem csak pluszt adna Erikának), de azon jót röhögtem, mikor meglátta hogy Erika milyen bénán próbál tüzet gyújtani, és elgondolkodott a váltáson :D
A firemaking challenge pedig amennyire egy (valahol jogosan) szidott show-elem, annyira izgalmas hullámvasútként alakult most: Deshawn kezdte jobban, aztán Heathernek majdnem meglett, és Deshawn hirtelen a semmiből pár másodperc előnnyel megnyerte, wow! Előzetesen így egész szorosnak tűnt a döntő mezőnye, bár a zsűri arckifejezése Xander beszédénél már előrevetítette, hogy nem mindig úgy alakul, ahogy gondoltuk…

—Döntő, reunion
Nem is emlékszem, hogy legutóbb hogy volt, de most elmaradt ez az outwit/outplay/outlast felosztású kérdezgetés. Viszont ennek ellenére nem lett unalmas: Danny NFL-es elemzéskérése tetszett, meg az is, ahogy Ricard elég komolyan felkérdezte Deshawnt néhány dologgal kapcsolatban. Liana pedig Xandert izzasztotta meg, és a többieknél is előkerült a kérdés, hogy miért Erikát vitte be. (Ja meg Lianától az utolsó utáni “Do you have an idol?” poénkodás :DD)
Erika meglepően kevés kérdést/kötekedést kapott, de még így is arra számítottam (látom te is @winnie), hogy Xanderrel komoly meccsben lesznek, ehhez képest eléggé leesett az állam, amikor kiderült, hogy nemhogy 7:1-re megnyerte a kiscsaj (8 fős volt a zsűri, nem 10 ;)), de még Deshawn kapta a maradék egy voksot, Xander meg egyet se :O
Darabkák:
– Jeff a szezonhoz méltóan még a legvégén is dobálta be a csavarokat: eredményhirdetés a helyszínen! sőt, aftershow is ott helyben!
– Amúgy mennyire durva lenne, hogyha az utóbbi évadok törzsi tanácsainak mintájára a döntőben a zsűri kezdene el felállva suttogni meg csoportosulni egymással :D :O
– Jé, nem vágták be, hogy ki kire szavazott, kíváncsi lennék, kié volt az 1 db Deshawn-voks.
– Nem igazán tudtam semmit felírni a reunionos beszélgetésről – kár hogy a korábbi kiesők nem voltak jelen :/

Összességében én Xandernek adtam volna, de a meglepődés ellenére végülis Erikától nem annyira sajnálom a győzelmet, mert túlélt az Exile-on és nyert 2 immunity-t is, ugyanakkor a játék első felében nem is kellett tribalre mennie, a homokórás csavar az ölébe hullott gyakorlatilag, és olyan igen nagy húzásai merge után sem voltak.
Az évadról:
Értékeltem, hogy még nehezebbé akarták tenni a játékot a készítők, de néhol már szerintem átestek a ló túlsó oldalára a kiadott előnyök és igazságtalan csavarok tekintetében. Ettől függetlenül azért nem sikerült rosszul a szezon, de kicsit finomhangolni kellene. Elvileg kevesebb kaját is kaptak, de ennek se tűnt úgy, hogy bármi hatása lett volna 1-2 bevágott “jaj de éhezünk” interjúrészleten kívül. A következő, 42.évad már jön is tavasszal (mérsékelten izgalmas volt a trailere), ottali!

@posztreakciók:
– Lol, a release-ekkel én is beszívtam, valamiért elszámoltam magam és leszedtem a 12.részt újra, aztán gyanús volt a hossza, és rájöttem hogy ezek szerint csak nem volt fent a finálé amikor először néztem :D
– Szerintem ha Heather döntőzik Erika helyett, akkor Xander nyer, ha meg Deshawn helyett, az meg nem sokat változtatott volna.
– Volt-e csúcspont? Hát talán a 41×07 tribal, amikor Liana felsült a Knowledge is Power előnnyel, meg talán Ricard Shan ellen fordulása.

El Diablo - 2021. 12. 24. 09:06

Az összes évadot végignéztem és most először találtam el, hogy ki lesz a győztes. Kb. az évadok felénél, a merge után már sikerül megismerni a játékosokat annyira, hogy legyen egy kedvenc, akinek szurkolok. És ezután 1-2 adással mindig ki is esett a választottam. Most először végre az nyert, akinek szurkoltam.

Masi - 2021. 12. 24. 22:10

Hát nekem teljesen váratlan volt Erika győzelme. Pedig valahol már bele is futottam pár résszel ezelőtt, de nem hittem el, hogy nem kacsa. :D Az első 4-5 részben nem is szerepelt, érdekes vágás. (Erről jut eszembe, Heather Ponderosáját szerintem érdemes megnézni, nagyon humoros lett. Majdnem kihagytam, mert Heather úgysem érdekel, de itt szimpi lett, lehet róla is lehetett volna előnyösebb vágás.)
A mindenki által megtalálható előny engem nagyon felidegesített, ennyi erővel challenge helyett húzhattak volna köveket is… Sajnáltam Ricardot, de az tetszett, hogy milyen büszke volt magára. (Megint Ponderosa, Shan viszont hatalmas csalódás volt, ahogy Lianával nekiestek Dannynek, aztán Ricardra meg rá se nézett.) És ha valakit érdekel, hazaért a babája születésére. :) Durva lehet huszonakárhány napig nem beszélni arról, hogy bármelyik nap megszülethet a gyereked.
Xander nagyot akart taktikázni Erikával, hogy őt viszi magával, meg a zsűri reakcióját is eléggé félreértette. Meg elég összeszedetlenül beszélt, ha úgy elő tudta volna adni magát, mint a confessionaljeiben, szerintem szorosabb is lehetett volna. Annak azért örülök, hogy legalább a nagy érzelgősség közepette nem szavazták meg DeShawn-t. (Danny szavazott rá ha minden igaz.) Nem a témával van bajom, de a játéka miatt nyerjen valaki, ne a story-ja miatt.
Erika érdemeinél nekem a Shan-Liana tie megkomponálása rémlik, de ahogy mondta, mindig a jó oldalán volt a szavazatoknak. És valahogy elhitette a többiekkel, hogy ő nagy stratéga, ami mellett benn is tudott maradni. Kár, hogy Probst nem kérdezte meg, hogy hogy alakultak volna a szavazatok egy Xander-DeShawn-Heather döntőnél.
Az tetszett, hogy nem volt a béna outwit-outplay-outlast felosztás a kérdéseknél, nekem az nagyon erőltetett.
Összességében nekem középmezőny, ahogy írtátok is, jól jött ki, hogy sok újításból nem lett semmi. A legjobb részekben nem is nagyon esett szó az előnyökről.

Thomas - 2021. 12. 24. 23:37

Én csak a részeket néztem és az itteni kommenteket olvastam, de engem is baromira meglepett a végeredmény. Azt hittem, simán megnyeri Xander, erre 1 szavazatot sem kapott, wow!

Most már nagyon komolyan éreztem, hogy a finálét vissza kéne vágni 2 órásra, ebben a formában ez már csak túl sok üres szócséplés nekem. Kibírtam valahogy, hogy ne tekerjek bele, de én is mást csináltam közben, annyira untam. Mennyivel jobb volt régen az 1 órás stúdiós reunionnal, ahol mindenki kapott legalább egy kérdést, azok érdekesek voltak, ez a kis laza dumálgatás a végén egyáltalán nem kötött le. Igaz, ez az évad már nem most veszített el, ha a következő is ilyen lesz, ez is átkerül a tekergetve nézős realityk közé, ahogy idén a Big Brother is. Mert azt azért nem hiszem, hogy teljesen abbahagynám ezeket, bármikor jöhet egy újabb zseniális évad, nem? Vagy ez már rég nem az a sorozat, amit úgy szerettem, felesleges reménykednem?

Enzo - 2021. 12. 26. 00:16

@Masi:
– Ja, Ricard büszkesége nekem is feltűnt :) (és jó olvasni, hogy hazaért!)
– Xander tényleg totálisan félreértette, de azt furcsálltam, hogy már a top4 tribalon látszott a zsűri arcán, hogy “miről beszél ez?”, akkor miért ismételte el kb ugyanazt a döntőben, ennyire nem figyel a reakciókra?
– Ja az végülis logikus hogy Dannyé volt az egyetlen Deshawn-szavazat :D
– Tényleg, ezt az alternatív szavazás megkérdezését most már én is sajnálom hogy kimaradt!

@Thomas:
a tekergetve nézésért már ne haragudj, de jár egy ilyen emoji: 😠
(egyébként szerintem simán jöhet egy remek évad bármikor, miért ne?)

Raisen89 - 2022. 01. 01. 21:18

Régen, a 20-as évad előtt bizonyára érdekesek voltak a Pandoresa részek, de valamiért idehaza sosem tudtam megnézni őket – így elhalt a kíváncsiságom utánuk, pedig amikor későbbi legendás játékosok megérkeztek és beszélgettek a miértekről, tuti jók voltak…

Raisen89 - 2022. 01. 01. 22:34

a jobbnak tűnő játékosok mind kiestke menet közben. Sydney, az NBA játékos, és még páran. Újabb gagyi győztes, aki kb semmit se tett.

winnie - 2022. 01. 04. 13:00

szerintem a ponderosák elég jók még mindig + azok a jó játékosok, akik eljutnak a végéig, nem?:)

Thomas - 2022. 01. 08. 03:31

Enzo: Hát ha már egyáltalán nem tud lekötni, akkor mit tudok csinálni? Esetleg kaszálni az évadot, és a következőt elkezdeni, de azért így legalább tudok róla, hogy mik történtek. Most így belegondolva már szinte minden realitybe bele szoktam tekergetni az American Idolon (azt inkább többször is megnézem:) és a Suvirvor-TAR pároson kívül, de ezeknél is eljöhet hamarosan. A BB-nél idén jött el az a pont, mert már nem bírtam volna normálisan végignézni vagy 10 részt, ami egyáltalán nem érdekelt, csak így nagy vonalakban.

Enzo - 2022. 01. 09. 19:08

@Thomas:
Nekem elvi bajaim vannak a tekergetve nézéssel, de végülis realityknél még inkább beleférhet, mint sima sorozatoknál. Sőt, azon belül is azt még meg tudom érteni, hogy mondjuk a BattleBots epizódokból kicsemegézed csak a harcokat (inkább így nézd és gyere kommentelni, mint sehogy ;)), a Survivor/TAR kombóban már nincs ilyen jól elkülöníthető “fontos” rész.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz