login |

It’s Always Sunny In Philadelphia: a 15. évad

2021. 12. 24. 14:50 - Írta: Shyllard

4 hozzászólás | kategória: kritika,

Nagyon gyorsan lefutott az arcátlanul szókimondó Felhőtlen Philadelphia mostani etapja, hiszen az FXX a röpke 8 epizódot négy hét alatt gyors letudta, alkalmanként 2 részt adva. Miközben, mint rajongó, persze bánkódom kicsit a rövid évad miatt, de személy szerint inkább lássak többnyire jó epizódokat, mint több rosszat. Ennyi év után meg még a szereplők egyre növekvő elfoglaltságait figyelmen kívül hagyva is érthető lenne, ha a készítők bedobnák a törülközőt, mondván nem lehet már mást kihozni a sorozatból.

Viszont szerencsére ez nem így van, s miközben az előző szezon nekem nem feltétlenül tartozott a kedvenceim közé, ezúttal ismételten inkább felfelé ment a minőség, mint lefelé. Alapvetően voltak gyengébb pillanatai, poénjai az etapnak, de részek terén konkrétan csak egyet tudok a kevésbé jók közé sorolni. S szerencsére az Írországban játszódó sztorik közül egyik sem tartozik ezen kategóriába, mert az ezt a vonalat bemutató 5-8. (meg valamennyire 4.) rész nagyon pazarra sikeredett.

A banda még mindig ostoba, tahó és irdatlanul rossz bajtársai egymásnak, de ez a mérgező társasági légkörük miatt is megunhatatlan számomra a mai napig a komédia. Akármerre is viszik a történetet, mindig rosszul sülnek el a tervek, s hiába szorítok azért ennyi év után a sorozat karaktereinek egy minimális szinten, nem igen szoktam bánkódni mikor jól megkapják méltó büntetésüket viselkedésükért, akár egymástól is.

A tovább mögött, pedig spoileresen folytatom az évad további kitárgyalását.

A Lethal Weapon x-edik folytatását feldolgozó epizódon kívül egy részt sem untam, bár személy szerint az amerikai aktuálpolitikára reflektáló részletek jelentős része sem volt képes megnevettetni. Mikor Family Guy-t, illetve a The Simpsons-t elkaszáltam, mindkettő animáció esetében jelentős érv volt számomra, hogy az ilyen kikacsintások a valóságban történtekre mindig kb. egy éves késéssel érkeztek. Itt ezt valamennyivel ügyesebben sikerült megoldaniuk, de a legutóbbi amerikai elnökválasztás kérdésköre nekem már annyira nem volt izgalmas, mint egy évvel ezelőtt.

A kezdő epizódban bemutatott 2020-as évre való reflektálás többnyire működött, bár a koncepció, hogy hány jelentős történéshez volt köze a bandának nekem a végére kifulladt. Talán Frank (Danny DeVito) hajfestős története nevettetett meg a legtöbbször, mert a valós helyzet, s az amögé szőtt bevonódása az öregnek tökéletesen kiegészítették egymást a kölcsönös abszurditásukban.

S míg ezen felül vicces volt nézni, ahogy a banda a politikai korrektséget a maga önző és nulla empátiával megáldott módján kifigurázza, az évadban az ilyen téren elejtett poénok többsége nekem nem nagyon működtek. Legfőképpen a már említett elavultságuk okán. Szerencsére viszont a koronavírust övező kérdések szerepeltetésénél nem tapasztaltam ilyesmit, mert mind Dennis (Glenn Howerton) vakcinaellenessége, mind Frank tudatlanságából fakadó félreértése a történteknek remekül reflektált a valóságra, miközben a reakciójuk tökéletesen illett a karakterekhez is.

Az évad egyik fénypontjaként kettejüket, s kapcsolatuk kibontását tartottam a leghumorosabb átívelő elemnek, a visszaemlékezős részt is az ő abszurd munkahelyi viszonyuk vitte el a hátán. Olcsó poén volt a félreértésből fakadó elidegenülésük, de iszonyatosan jót nevettem a helyzeten, hiába lehetett látni mérföldekről hová fog kifutni a fiatal Dennis kérése, hogy láthassa munkában apját.

Emellett a részek jelentős hányadában is Dennis volt képes megnevettetni a legtöbbször, annyira piszkosul jól játszottak a karakter pszichopata jellemével. A több epizódban is visszatérő elhagyatott régi házzal való beszélgetése nagyon random volt, de a színész olyan jól hozta A ragyogásra is való kikacsintgatásokat, hogy képtelen voltam nem élvezni az őrült kapcsolatát a düledező rommal.

Frank-nek, pedig nem csak valódi fiával való viszonyát ápolgatták ezúttal, hiszen a Charlie-hoz (Charlie Day) fűződő furcsa köteléke is próbára lett téve. Az apa-fiú kapcsolatból eredő viszontagságok mindig is kedves témája volt a sorozatnak, s ezúttal a banda Írországba való látogatása során sikerült megismerkednünk Charlie valódi apjával, Shelley Kelly-vel (Colm Meaney). Miközben a szereplő maga nem sok vicces pillanatot szállított, Charlie és Frank ebből a helyzetből fakadó civakodása annál inkább.

Shelley karaktere sokkal inkább érzelmi téren volt képes működni, ugyanis fiával való gyors kapcsolódása okán ezúttal talán megkaptuk a sorozat első viszonylag normális gyermek-szülő viszonyát. Annak ellenére, hogy lehetett tudni nem lesz ez a történet hosszú életű, jó volt pár epizód erejéig látni azt, hogy Charlie milyen boldogságra volt képes lelni vér szerinti apjával. Hogy aztán a végén humoros módon végezzenek vele, aminek köszönhetően egy, a 13. évadzáróra emlékeztető minőségi lezárását kaptuk a mostani etapnak.

Charlie kifakadása apja holtteste felett az amúgy abszurd sorozatban remekül működött, egy kicsit sem éreztem beleerőltetettnek a történésekbe a bánatát és frusztrációját. Persze nem kell félnünk, hogy mindenki kedvenc patkányirtója véletlenül a jó útra fog tévedni ezen események okán, de egy jól felépített, több évad óta felvezetett vonal egyik fejezetét sikerült a készítőknek remekül lezárniuk.

Frank, Dennis és Charlie mellett viszont kevesebb dicséretet tudok zengeni Dee (Kaitlin Olson) és Mac (Rob McElhenney) karakterének mostani jelenlétéről. Egyikük sem volt botrányosan rossz, de nem tudtak túl sokszor megnevetteti, s mindkettőjüknél enyhe fáradtságot éreztem. Idő és tér kitöltésnek működőképesek voltak, de inkább a többieknek segítettek egy-egy vicc megfelelő tálalásában, mint a sajátjukéban.

Mac identitáskeresését személy szerint élveztem, mert bár felületesen, de intelligensen képesek voltak a készítők ezen a vonalon keresztül reflektálni erre a nehezen megfogható, de utóbbi években egyre relevánsabbá váló témakörre. Nem hahotáztam sokan ezen a sztorin, de humoros kitárgyalása volt az amúgy sokak által semennyire sem értett, de annál többször említett kérdésnek. Az évadra visszatekintve kifejezetten elégedett vagyok azzal, hogy megpróbáltak ilyesmit is behozni a sorozatba, miközben nem tévelyedtek el még a politikai korrektség közelébe sem, ami azért mutatja, hogy a komédiákat sem kell feltétlenül félteni a jelenségtől.

Röviden összefoglalva, pedig legjobban hasonló módon tudok reflektálni a mostani évadra. A Felhőtlen Philadelphia 15. visszatérésével nagyon elégedett vagyok, hiszen még mindig több baromi vicces pillanatot volt képes a banda leszállítani, miközben a környezeti változással kis újdonságot is képesek voltak becsepegtetni a sitcom-ba.

Az apa-fiú kapcsolatot tekinthetnénk már ezerszer lerágott csontnak a sorozat berkein belül, de hihetetlen módon még mindig képesek új aspektusból megközelíteni ezt a témakört. Miközben egy pillanatra sem szorul háttérbe mindaz, amiért szeretjük ezt a szériát. Nem tudom meddig húzza még a banda, de továbbra is remek kikapcsolódás tud lenni a sorozat még ennyi év után is.

4 hozzászólás Ne habozz!

Szkifi - 2021. 12. 24. 19:05

Nekem bejött az évad.
Új élménnyel is gazdagodtam. A leveses jelenet során először éltem át, hogy bokákoltam és sírtam a nevetéstől egyszerre.

Vex - 2021. 12. 25. 10:13

Még mindig nagy kedvenc a sorozat. De egy kérdésem lenne Szkifihez, mi az a bokákoltam? :D

Szkifi - 2021. 12. 25. 13:02

@Vex: öklendezés szinonímája

Vex - 2021. 12. 26. 09:35

@Szkifi: hah ma is tanultam valami újat, köszönöm.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz