login |

A 79. Golden Globe nyertesei

2022. 01. 13. 17:50 - Írta: Shannen

2 hozzászólás | kategória: díjátadó

Ami egykor Hollywood egyik legcsillogóbb, vidám, koccintgató sztárokkal teletömött nagyszabású gálája volt, az mostanra egy Twitter-bejegyzések sorozatára leredukálódott Canossa-járássá változott. Miután egy évvel korábban a Golden Globe-díjakat kiosztó, több mint 50 ország Hollywoodban székelő újságíróit tömörítő Hollywood Foreign Press Association súlyos etikai és morális válságba süllyedt, idén nem csak, hogy egy csatorna sem közvetítette a díjátadót, de az a hagyományos értelemben meg sem volt tartva.

A nyertesek különböző social media felületeken lettek kihirdetve, miközben az HFPA elnöke hangsúlyozta, hogy ahogy az elmúlt év során, úgy a jövőben is mindent megtesznek, hogy helyre tegyék a dolgokat a szervezeten belül. Az biztos, hogy hosszú az út még előttük, hiszen míg korábban a sztárok boldogan ölelgették Arany Glóbusz-díjaikat az idei nyertesek többsége utólag sem köszönte meg nyilvánosan az elismerést. 

Ettől függetlenül mi azért nézzük meg, hogy mely sorozatokat és alakításokat tartott díjazásra méltónak az HFPA a 2021-es esztendőből.

Az este fő nyertese a Succession lett, mely a parádés harmadik évadjával nem csak a legjobb dráma lett (2019 után immár másodjára), de Jeremy Strong és Sarah Snook is győzni tudott. Színésztársuk, Kieran Culkin viszont háromból harmadjára maradt hoppon a mellékszereplői kategóriában. Talán majd legközelebb?

A komédiáknál az HBO Max tavalyi újonca a Hacks tudott behúzni két kategóriát is: ez lett a legjobb komédia és Jean Smart is kapott elismerést, mint legjobb komédia színésznő, akinek egyébként fura módon hosszú pályafutása alatt ez volt mindössze az első GG-jelölése.  A Ted Lasso becsületét pedig idén is Jason Sudeikis mentette meg, aki zsinórban másodjára lett a legjobb komédia színész.

Születtek történelmi díjazások is, hiszen a legjobb dráma színésznő kategóriát első transznemű nőként Michaela Jae Rodriguez (Pose) nyerte meg, míg a legjobb férfi mellékszereplő, O Yeong-su (Squid Game), egy nem angol nyelvű produkcióból került ki.

A minisorozatoknál a The Underground Railroad lett a legjobb, alakítások tekintetében pedig Michael Keaton (Dopesick) és Kate Winslet (Mare of Easttown) kapta az elismerést. Utóbbi az ötödik Golden Globe-díját gyűjtötte most be a 12 jelöléséből.

Ami a csatornákat illeti, az HBO és az HBO Max vezeti a sort 4 ill. 2 nyertes kategóriával, de jutott 1-1 virtuális díj az AppleTv+-nak, a Hulunak, a Netflixnek és a FX-nek is.

Mit gondoltok, mennyire találta el az előző év legjobb sorozatait és alakításait a Golden Globe-díjakat odaítélő HFPA?

DRÁMA
Lupin
The Morning Show
Pose
Squid Game
Succession

KOMÉDIA
The Great
Hacks
Only Murders in the Building
Reservation Dogs
Ted Lasso

MINISOROZAT/TÉVÉFILM
Dopesick
Impeachment: American Crime Story
Maid
Mare of Easttown
The Underground Railroad

A színész kategóriák jelöltjeit és nyerteseit a tovább mögött olvashatjátok.

SZÍNÉSZ – DRÁMA
Brian Cox, Succession
Lee Jung-jae, Squid Game
Billy Porter, Pose
Jeremy Strong, Succession
Omar Sy, Lupin

SZÍNÉSZNŐ – DRÁMA
Uzo Aduba, In Treatment
Jennifer Aniston, The Morning Show
Christine Baranski, The Good Fight
Elisabeth Moss, The Handmaid’s Tale
Michaela Jae Rodriguez, Pose

SZÍNÉSZNŐ – KOMÉDIA
Hannah Einbinder, Hacks
Elle Fanning, The Great
Issa Rae, Insecure
Tracee Ellis Ross, Black-ish
Jean Smart, Hacks

SZÍNÉSZ – KOMÉDIA
Anthony Anderson, Black-ish
Nicholas Hoult, The Great
Steve Martin, Only Murders in the Building
Martin Short, Only Murders in the Building
Jason Sudeikis, Ted Lasso

SZÍNÉSZ – MINISOROZAT/TÉVÉFILM
Paul Bettany, WandaVision
Oscar Isaac, Scenes From a Marriage
Michael Keaton, Dopesick
Ewan McGregor, Halston
Tahar Rahmi, The Serpent

SZÍNÉSZNŐ – MINISOROZAT/TÉVÉFILM
Jessica Chastain, Scenes From a Marriage
Cynthia Erivo, Genius
Elizabeth Olsen, WandaVision
Margaret Qualley, Maid
Kate Winslet, Mare of Easttown

FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ – SOROZAT, MINISOROZAT, TÉVÉFILM
Billy Crudup, The Morning Show
Kieran Culkin, Succession
Mark Duplass, The Morning Show
Brett Goldstein, Ted Lasso
O Yeong-su, Squid Game

NŐI MELLÉKSZEREPLŐ – SOROZAT, MINISOROZAT, TÉVÉFILM
Jennifer Coolidge, The White Lotus
Kaitlyn Dever, Dopesick
Andie MacDowell, Maid
Sarah Snook, Succession
Hannah Waddingham, Ted Lasso

2 hozzászólás Ne habozz!

dzsiaj - 2022. 01. 14. 08:51

Tudom, hogy nem szép rögtön off-fal nyitni, de számomra megmosolyogtató, ahogy Hollywood 2021-ben “rájött” arra, hogy a HFPA belterjes. Bár tudtak volna róla korábban is…

Ancsa - 2022. 01. 14. 13:21

Én nem bánnám, ha ez a gittegylet eltűnne a süllyesztőben…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz