login |

The Amazing Race – 33×03: A COVID árnyékában

2022. 01. 19. 21:30 - Írta: winnie

8 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Csak nem sikerült nem az utolsó pillanatban írnom erről a részről, aminek tényleg csak az az oka, hogy nem akartam két nap alatt két TAR-posztot, erre lám, mi lett belőle. Na, talán majd holnap Ráduplázok erre a mostanira.

Skóciában folytatódott a világkörüli versenyfutás, az utolsó “normális” szakasszal, ugyanis ellövöm, hogy ennek a szakasznak a végén jelentette be Phil, hogy mindenki mehet haza, és utána láthattuk azt is, hogy 19 hónappal később ismét megjelentek a csapatok, immáron Svájcban, hogy folytassák a versenyt. Igaz, némiképp megfogyatkozott létszámba, ami a készítőket némi belenyúlásra is késztette.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Lulu és Lala ezúttal megúszta a kiesést a NEL után (tényleg, nem kaptak speed bump-ot), ezért Arun & Natalia esett ki.

Az indiai-amerikai apuka és lánya üde színfolt volt annak ellenére, hogy egy percig nem tűntek komoly fenyegetésnek (az előző szakaszos dobogó dacára sem). Fura volt látni, hogy a készítők kicsit felfújták Natalia önzetlen segítségét az egyik feladat után, mintha annak komolyabb köze lett volna a kieséshez, pedig látszólag a fő kiváltó ok a feladatváltás volt, amit nagyon nehéz racionalizálni. A hordófeszegetésnél lehetett lesni, erőlködni és idővel gondolom, megoldódott volna a dolog, és bár nyilván elég időt töltöttek hasztalan próbálkozással, nem tűnt a detour feladata megoldhatatlannak, még ha fizikailag egy fokkal hátrányban is voltak. És nem Natalia ellen beszélek, de az kiváltképp fura volt, ahogy az apja “vitte el a balhét” a táncos bénázása miatt, pedig úgy tűnt, mintha nem ő lett volna az oka annak, hogy arra a feladatra kényszerültek. Persze nyilván ő sem boldogult a hordóval.

Mindenesetre a rész sorsát ez a “bénázás” döntötte el, minden más kevésbé szólt bele a végkimenetelbe. Például ott volt a skót duda összeállítása, amit elég bonyolultnak tűnt és úgyis állították be elsőre, hogy aztán szinte alig lássunk valamit belőle, csak azt, hogy mindenki lazán teljesíti (látszólag). Kim & Penn gyorsan letáncolta a saját porcióját, így a megint dobogós fiúpáros előtt értek a célba és nyerték meg a szakaszt.

Most egy kitérő a COVID-aspektus előtt. Nem szoktam olvasgatni a TAR Wiki-jét, illetve háttérinfókat, de most felnéztem a szezon aloldalára némi infóért (nevek, ki hányadik lett), és láttam, hogy ebben a részben meg az előzőben is voltak nem mutatott route info-k, valamint feladatok. Már nem tudom visszanézni a részeket, de ezeket vajon ki lehetett szúrni a részekben? Mármint azt, hogy valami kivágásra került, hogy trükköztek a képekkel és hangokkal, hogy nem mutatták, ahogy konkrétan olvassák a clue-t?

(Ahogy olvasom, a 2., általam kicsit snassznak megbélyegzett szakasz során a pit stop előtt még volt egy megálló, amiben fel kellett mászniuk egy nagy kilátóba (ArcelorMittal Orbit), ahonnan eredetileg lecsúsztak volna, de végül csak leereszkedtek az időjárási körülmények miatt (ezt nem értem annyira), míg ebben a részben a vasútállomás és az Òran Mór között volt egy közbeiktatott megálló, feladat nélkül elvileg.)

A végén ugye sor került a sokkoló bejelentésre, amit elképzelni sem tudok, hogy mennyire gyomros lehetett a játékosoknak (és a produkciónak), és utána megkaptuk ezt.

És mivel láttuk, hogy kik térnek vissza és kik nem, ezért nem tűnik spoilernek, hogy nem jött vissza a terroristaelkapó páros, a táncos YouTube-szenzációk, valamint Connie és Sam (igazából egyiket sem sajnálom annyira – utóbbiakról annyit olvastam, hogy gyereket várt Connie). És persze, ahogy azt a viselkedésük alapján sejteni lehetett, sajnos Caro & Ray sem folytatta. Hihetetlen, hogy ez a két ember mennyire más habitusú volt, szívesen néztem volna őket a dinamikájuk miatt, miközben folyamatosan sajnáltam volna a lányt…

Mivel 5 párral nem lehetett volna folytatni túl hatékonyan, új csapatok is érkeztek cliffhanger-ként, akik kilétét nem lőtték el a készítők, de szerintem mindenki pont ugyanarra gondolt, amire én is, és amit (legalábbis aminek a felét) az előzetes első snittjén látni is lehet (a színkódnak köszönhetően), amikor távolról mutatják a 7 csapatot.

         

8 hozzászólás Ne habozz!

Polovcev - 2022. 01. 19. 23:12

Őszintén szólva engem megszivattak, mert azt hittem egy teljes számot kell eljátszani a dudán, nem csak egy hangot kipreselni. Mondom ezt annak ellenére, hogy korábban fúvós hangszeren játszottam így tudom, hogy nem annyira egyszerű egy kezdő sorsa.
Viszont azt valahol furcsállom, hogy bármilyen műsort nézek ha azt mondják skót duda, akkor mindig ugyanazt a számot játsszák. Legyen szó bármilyen filmről, sorozatról mindig ez az “induló” megy.

Thomas - 2022. 01. 20. 01:05

A roadblock megint túl könnyű volt, én is arra számítottam, hogy legalább valami dallamot kell eljátszaniuk, nem csak belefújni, ennek így sok értelme volt:) Többet befolyásol, hogy ki milyen gyorsan ér el egyik helyszínről a másikra, mint ezek a gyors feladatok. A detour már szerencsére egy fokkal érdekesebb volt, még váltás is volt, annyira nehéznek találták. Persze valószínűleg ez volt a kiesés oka, nem az az 5-10 perc, amennyit spóroltak más csapatok a segítség miatt, de amikor már megláttam, hogy kezdődik ez az összedolgozós hülyeség, annak szurkoltam, hogy essenek ki!:) De végül is örülök, hogy Natalia új esélyt kap, ő volt talán a legszimpatikusabb, a leckét meg remélem, megtanulták.

Azt észrevette valaki, hogy az első néhány befutó után odébb vitték a célszőnyeget?:) Gondolom, ahogy ment le a nap, túl sötét lett az oszlopcsarnokban és kivitték. Aztán a Covid-bejelentésre meg visszakerült. Volt már ilyen máskor is?

De hogy mi lesz ebből az egészből a 4 csapat kihullása után? A terroristaleszerelős srácokat sajnálom maximum, a többiek nem nagyon érdekeltek. Ez a 3 szakasz csak egy bemelegítés volt így, most resetelődik az egész, és kapunk egy 7 csapatos miniévadot. Eleve nem Glasgow-ban folytatják, gondolom egyszerre indulnak, mert nem tarthatók így a különbségek sem. Meg az az érdekes még, hogy rövidebb lesz-e az évad (3+7 rész), vagy még több NEL-t tesznek be.

Enzo - 2022. 01. 20. 17:39

33×03 (pótlás múlt csütörtökről)

1. Bele se gondoltam, hogy nem csak a stick shift lesz majd nehézség a sofőröknek, hanem még a baloldali közlekedés is … csoda, hogy nem balesetezett senki :D
2. A skót dudás feladat második felében nemcsak hogy elég volt egy szólamot kitartani, de még elég engedékenyen is “osztályzott” a fickó mindenkit.
3. A detour-nak a hordós fele elég unalmasnak tűnt, meg nem is egy látványos feladat amúgy se. A másik felén furcsálltam, hogy egy szakaszon belül két zenei jellegű kihívás jött, de úgy egyébként imádtam, aranyos volt a kissrác is, főleg a jó kis skót akcentussal :D
4. Natalia segítését tényleg nagyon kihangsúlyozták, de szerintem se azon múlott. Durva, hogy Arunnak mennyire nincs érzéke az éneklés-táncoláshoz…
5. Kim&Penn nagyon gyorsan lenyomták az egész szakaszt a skótduda-összerakástól a testhezálló éneklős-táncolós feladatig, úgyhogy nem meglepő módon be is húzták az első helyet – kíváncsi vagyok, hogy vajon el tudtak-e utazni? (Bár pont országon belüli utazást nyertek, nem valami egzotikusat…)
6. Az nekem is feltűnt, hogy az ikrek nem kaptak speed bumpot, más kivágott feladat / route info ellenben nem.
7. Sheriék eltévedésével próbálták izgalmasra vágni, de ez továbbra is végtelenül kiszámítható, valaki szóljon már a szerkesztőknek… szóval mondhattuk volna, hogy “bye-bye Natalia és Arun”, de…
…jött a 2020 februári felfüggesztés-bejelentés, ami tényleg nagy sokk lehetett, megnéztem volna egy BTS montázst erről :O

Na de 19 hónappal később folytatás Svájcban!
Szerencsére a szimpatikusabb csapatok nagyrészt maradtak, én is csak Anthony & Spencer párosát sajnálom leginkább. Nincs ilyen interjú/cikk, ahol el lehet olvasni, hogy ki miért nem tért vissza? Oké, Connie szült, Caro & Ray gondolom szétmentek (legalábbis a lány érdekében remélem… most is mit összeveszekedtek…), Taylor & Isaiah meg igazából annyira nem is érdekel, elég sótlan csapat volt.
Picit reménykedtem, hogy jönnek új arcok, de tippre viszonylag hirtelen jött a folytatás lehetősége, és nem tudtak volna levezényelni egy castingot, ezért kellett a 2 kieső csapatot visszahozni. (@winnie akkor ez most a kivétel volt arra a szabályra, hogy köv.rész előzetesből nem spoilerezünk? :)) Amúgy nem bánom, a singing cops-ból legalább látunk valamit, Nataliáék meg szimpatikusak voltak.

@Thomas:
– Hm, én nem figyeltem a szőnyeg-áthelyezést, de mondjuk máskor se tűnt volna fel :D
– Szerintem kevesebb epizód lesz. Hármas döntő esetén a 7 csapatból 4-et ki kell ejteni + ha _még_ 2 NEL-t beleraknak addig, az is 6 epizód, úgy a döntő a 33×10 lenne.

szebe - 2022. 01. 20. 19:37

Ez már kezdett egy “rendes” részre hasonlítani, de a feladatok még mindig lightosak szerintem. Vagy csak úgy vágják, hogy nem látni a szenvedést.

Első rész után azt írtam, nincs favoritom. Ezt gyorsan revideálnám, Kim&Penn a terroristaelhárítók kiesésével szerintem magasan az esélyesei az évadnak. A megmaradt/visszahozott párosok között nem látom, ki tudná elkapni őket. Persze nekik is sikerülhet rosszul egy leg…

4. rész elérhető valahol?

Enzo - 2022. 01. 20. 22:10

@szebe: azért Ryan & Dusty még benn van, ők is eléggé dobogósok szoktak lenni, szóval nem mondanám, hogy Holdernessék kiemelkednek…
(igen, szedhető a 4.rész már)

Thomas - 2022. 01. 21. 04:11

Hát akármennyi rész is lesz, legalább kaptunk valamit a hosszú szünet után, meg ők is megkapták a lehetőséget, hogy befejezzék a versenyt, már akik folytatják. Aztán hogy milyen lesz a biztonsági intézkedésekkel, az már más kérdés, de ha megnéztem az új részt, már okosabb leszek:)

Szerintem ezeken a feladatokon nincs mit szenvedni, egy ideje szándékosan leegyszerűsítették őket, nem is nagyon fordul már elő, hogy Philnek kell odamennie, hogy beért már az összes csapat, abbahagyhatják, vagy hogy valaki fél nappal lemaradva követi a mezőnyt a következő szakaszon:) Akik meg fizikailag és fejben is jobbak egy kicsit az átlagnál, gyorsan át tudnak rohanni rajtuk, mint most a házaspár.

Dupla részes szakasznál, tehát amikor azonnal kapják az új clue-t, és mennek is tovább, nem szokott szerintem speedbump lenni, vagy volt már ilyen? És vajon most lesz a két kiesett, majd visszatért csapatnak? Mert ha semmi sem lesz, akkor tényleg most kezdődik a verseny, nem számít, hogy mi történt eddig. Viszont volt 19 hónapjuk, hogy ismerkedjenek meg szövetkezzenek.

Deny - 2022. 01. 21. 23:50

Szerintem sem szokott Speed Bump lenni ilyen esetekben, mert ez nem NEL, hanem dupla leg. Itt ugye azonnal folytatják a versenyt, nincs pit stop, míg a NEL lezárja a szakaszt.

polovcev - 2022. 01. 22. 13:44

Megnéztem a negyedik részt is, azt kell mondjam sok minden nem változott. Jelenleg két csapatot tartok esélyesnek a győzelemre, ugynazt a kettőt amelyet eddig is.
A visszatérők ott fojtatták, ahol abbahagyták. Őszíntén meglepne ha a következő két kieső nem az apa-lánya és Akbarék lennének. Előbbi még csak-csak képes lépést tartani, de minden etapnál eltévednek és időt veszítenek. A másik csapat pedig szerintem reménytelen.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz