login |

Pilot: The Legend of Vox Machina

2022. 02. 01. 15:50 - Írta: CyClotroniC

12 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, pilot-mustra,

Why are we even together?

Teszi fel a fenti kérdést Keyleth, az air ashari druida csapattársainak, miután egy alkoholgőzös kocsmai verekedést követően kihajították őket egy krimóból. Választ igazából nem kapunk, ahogyan azt se nagyon köti a beavatatlan, laikus orrokra A Vox Machina legendája nyitánya, hogy mi a franc az az air ashari, vagy hogy a sorozat, amit épp néznek, 9 éve még csak egy születésnapi ajándékba kapott Dungeons & Dragons játék volt pár barát nappalijában, csak annyit tudunk, hogy felfogadnak egy szedett-vedett kalandor bandát a birodalmat fenyegető veszélyek elhárítására.

Ennek ellenére szerencsére úgy álltak hozzá a készítők, hogy élvezhető legyen azok számára is, akik nem Critical Role rajongók, vagy sosem dobtak még 20 oldalú kockával, de kétségtelenül kutya nehéz feladat úgy szerelmeslevelet írni egy hobbihoz, egy játékhoz, meg egy komplett rajongói közösséghez, hogy egy százszor nagyobb alapanyagból kell kibogarásznod a megfelelő szavakat, és szeretnéd, hogy még azok is meghatódjanak rajta, akik csak lopva beleolvasnak. És picit ez a helyzet ezzel a kritikával is, de annyival érdekesebb erről az első három epizódról a teljes kontextusában beszélni, mint vákuumban.

Maga a Dungeons & Dragons – vagy ami azt illeti bármelyik másik szerepjáték a többi sok ezer közül – azért is egy gyönyörű és sokszor félreértett hobbi, mert végtelen sok arca van, rengeteg igényt képes kiszolgálni, így baráti társaságról baráti társaságra változik, hogy kik mit tesznek bele és mit szeretnének tőle kapni.

Számomra például mindig is az volt ebben a hobbiban a legizgalmasabb, hogy alkotni lehet vele világot, karaktereket, konfliktusokat, szóval leginkább egy olyan platform, ahol az írás iránti kreatív energiákat ki lehet szabadon élni, míg a Vox Machinat alakító játékosok és szinkronszínészek számára pedig az improvszínház jellege jelentette a legnagyobb vonzerőt.

A sorozat alapjául szolgáló játék ugyanis nem más tényleg, mint egy improvizált, kollaboratív történetmesélés, ahol minden játékos egy általa kreált karakter bőrébe bújik, a kalandmester pedig azért felel, hogy egy élő, lélegző világot teremtsen a játékosok köré, történettel, kihívásokkal, rejtélyekkel, morális dilemákkal töltse meg azokat, arról pedig a sors és a kockadobás dönt csak, hogy hogyan alakul egy csata, sikerül-e valakivel elhitetni egy hazugságot, lopva kukikat skiccelni egy ősi varázskönyv margójára, vagy adott esetben életben maradsz-e vagy sem, szóval az egész tele van meglepetésekkel, humorral meg nem ritkán könnyekkel is.

A The Legend of Vox Machina alapjául szolgáló Critical Role is egy ilyen játék, ráadásul annak az abszolút legnépszerűbb csúcsragadozója, minőségét, sikerességét és méretét illetően is, elvégre egy nappaliból indulva mára már a legnagyobb bevételt hozó csatornává nőtték ki magukat a Twitch-en, de a történelemórától sokkal izgalmasabb az, hogy hogyan is lehet és sikerült egy ilyen játékot adaptálni.

Merthogy a Vox Machina kalandjait végigkövető első kampány úgy ölel fel 373 órát, hogy már több mint két éve játszottak, mielőtt azt elkezdték volna közvetíteni, szóval az adaptálandó alapanyag közel 6x hosszabb, mint a teljes Game of Thrones. Persze ezért javarészt azok a csatajelenetek a felelőlesek, amik a kockadobálgatás és a taktikai elemeknek köszönhető fordulatok miatt van, hogy másfél óráig is elhúzódnak, de valójában a történeten és az animációs sorozaton belül is minden lezajlik fél perc alatt.

Ez a sűrítés viszont legalább annyira átok is, mint áldás, mert az szuper, hogy ennek köszönhetően annak is elérhető lesz sok minden az eredeti történetből, akinek nincs rá heti 4 órája, hogy teljesen elkötelezze magát a Critical Role mellett, viszont a kezdésnél annyira gyorsan történt minden és rohantunk előre lóhalálában, hogy nem maradt idő feszültséget építeni vagy csak úgy ráérősen ismerkedni a csapatot alkotó karakterekkel.

A sorozat – amúgy eddig messze legjobban sikerült – 3. epizódja például 20 percbe sűrít bele nagyjából 8 órányi Critical Role-t és bár nem hiszem, hogy lehetett volna ennél sokkal jobb munkát végezni, a korlátok miatt óhatatlanul is kimaradnak az adaptációból fontos, hatásos pillanatok, mint például Liam monológja arról, hogy Vax mit érez a halál küszöbén, mielőtt a társai a segítségére sietnének.

I think of my friends that I have spent so much time with. I think of Keyleth, beautiful, walking under the trees. I think of my twin sister as a young girl, folding up linens with our mother. I think of my sister as an adolescent in lessons, smarter than me. I think of the woman she grew into. Hiking over many, many, many miles together. My best friend. My best friend, Vex’ahlia. And before I can think no more, I say a prayer to Sarenrae to watch over my friends and keep them safe.

Ez pedig nem csak azért egy hatalmas érzelmi gyomros eredetiben, mert Liamnek kiváló érzéke van a drámai pillanatokhoz, hanem azért is, mert látjuk közben az asztalnál ülő többi játékos arcát, miközben ezt hallgatják, akik nem csak a történet főszereplői, de ugyanannyira a mi nézőtársaink is, akikkel osztozunk ezen a közös élményen.

Az animációs közeg így egy olyan kétélű fegyver, ami egyszerre ment meg minket az üresjáratoktól, viszont sajnos rengeteget lenyes abból a baromi magas plafonból is, ahová a Critical Role képes felérni. Elveszítjük vele például a sportszurkolói hangulatot – amitől a legfontosabb kockadobások előtt azt érezzük, mint egy büntetőrúgásnál -, vagy a játékosok közti sugárzó, családias kémiát, de talán ami még fontosabb, elveszítjük vele az intimebb, slice-of-life pillanatokat és azt a csendet, ami képes kitartani és felerősíteni bármilyen komolyabb érzelmi pillanatot.

A tempó, a sűrűség és a karakterek kezdeti felületessége így együtt könnyen gyermekded képet festhet a sorozatról, különösen az első 10 percben, ahol géppuskatűz sebességgel zúdítják ránk a bohókásan tálalt korhatáros poénokat, de szerencsére a 3. epizódra azért helyre rázódnak ezek az arányok, még ha így is kicsit best of vállogatás mellékíze marad neki.

A Titmouse animációja egyébként szép munka, kellően dinamikus, jól visszaadja a karakterek különböző képességeit és még sikerült belecsempészniük sok apró vizuális gaget és easter egget is a rajongóknak. A Vox Machina tagjait pedig természetesen az eredeti játékoscsapat alakítja, míg a kalandmester, Matt Mercer végtelen sok karakterébe egy elképesztően komoly szinkrongárda lehel új életet (Grey Griffin, mint Deliliah Briarwood eddig a toronymagas kedvenc), szóval a megvalósításra egy szavunk se lehet.

A The Legend of Vox Machina összességében egy kiváló kísérlet arra, hogy mennyire jól adaptálható egy asztali szerepjáték, ami egészen más alapfilozófia szerint működik, mint egy tradicionálisan, írószobában kiagyalt történet, itt ugyanis nem az hajtja előre a narratívát, hogy mi tenne jót a sztorinak vagy mit akarunk ezzel elmesélni, hanem, hogy mit tenne egy karakter egy adott szituációban.

A végeredmény így első ránézésre nagyon rendben van, de maga a Critical Role azért egy sokkal komplexebb, mélyebb élményt képes nyújtani, csak hát ezért tokkal-vonóval 900 órát kér jelenleg a nézőtől, ami heti 4-gyel tovább növekszik, így tapasztalatból mondom, hogy bármennyire is imádom, kicsit olyan darálni az anyasorozatot, mintha süllyedő hajóból vízet lapátolnánk vissza a tengerbe.

Az Amazon sorozata pedig akkor fog majd igazán szintet lépni, ha jut ideje arra is, hogy ezek az amúgy fantasztikusan sokrétű karakterek – akik tényleg sokkal többek holmi fantasy trope-oknál -, animálva is kinyílhassanak és megmutathassák minden oldalukat. Erre minden lehetőségük meg is van, hiszen két szezon már a zsákban és mindössze 60 percen vagyunk csak túl, azt a két dolgot meg a Critical Role rajongóinál talán senki se tudja jobban, hogy teher alatt nőnek a legendák, és ennyi idő sokszor arra sem elég, hogy megbírkózzunk egy ajtóval.

You’re hired, Vox Machina. Mostly because I like the bear.

12 hozzászólás Ne habozz!

Kargarosz - 2022. 02. 01. 18:45

Régi nagy szerepjátékos vagyok játszottam már nagyon sokféle játékkal. Akár neten akár asztali környezetbe. Mondanom se kell, hogy számomra az igazi szerepjáték amikor egymás előtt ülünk, és a kezünkbe vesszük a kockákat,és adott szituációt vagy akár a sorsunkat is eldönthetjük vele.

Régi szép emlékek. Régebben mi is írtunk kalandokat amiket lejátszottunk elképesztő mennyi tartalom jön ki ezekből amik tényleg nem forgatókönyvek, hanem adott karakterek adott benyomásai, cselekedetei. Itt tényleg te döntesz , és olykor hirtelen kell cselekedni, hogy mit választasz.

Köszönet az írásért mindenképpen belekezdek majd. Hallottam már a Critical Role-ról egy kettőbe bele is néztem a hangulat már egyből átjött. Csak sajnos az angolom annyira nem jó így sok mindent nem értettem meg.

Shiwo - 2022. 02. 01. 21:42

Az első két rész zsúfoltsága meglehet annak tudható be, hogy Kickstarteren először 2 részre terveztek, olyan sztorival, ami korábban nem került fel youtube-ra (s ha le is játszották, meglehet csak emlékből írták össze, nem maradt fenn digitális formája… )

a többi rész lehetősége, amiről már maradt fenn videó, az meglehet csak azután merülhetett fel bennük, hogy az eredetileg kigondolt összeget 40 perc alatt összekalapozták, és 1 nap után már a háromszorosán állt a mutató..

winnie - 2022. 02. 01. 21:55

igazából az már az amazon két évados berendelése után jött, és ugye az írógárda toborzásával.

citrom - 2022. 02. 02. 11:12

Nagyon örülök, hogy írtok a sorozatról, láttam korábban, de a neve az istennek sem maradt meg.

(Hiánypótló az olyan gyíkoknak, mint én,akik
D&D-n, Thrillion Kincsein és a the Guild websorozatán nőttek fel:D)

NANDORKAN - 2022. 02. 02. 14:52

Régi szép – D&D-s – emlékeket idézett fel bennem. Nagyszerű élmény volt. Hiánypótló.

EmmyGreek - 2022. 02. 06. 18:40

Relatíve későn érkeztem a Critical Role világába (2020 őszén), de sikeresen elkapott, olyannyira, hogy fél évnyi catching up után már egy ideje péntekenként hajnal négykor kelek. :)

A crittereknek szerintem igazi csemege ez a sorozat, azoknak meg főleg, akiknek a még mindig Vox Machina a szíve csücske (jelen!). Féltáv után nekem nagyon bejön, igazán élvezem a kikacsintásokat, szeretem a karaktereket, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan adaptálják a sztorit. Szerencsére az is látszik, hogy tényleg szívvel készült a sorozat. Egy problémám van csak vele, hogy meghozta a kedvem az első kampány újranézésére… :)

Endymion - 2022. 02. 07. 16:06

Én nagyon szeretem a fantasy műfajt. Szeretem a rajzolt sorozatokat. Papírforma szerint nekem készült ez a sorozat és imádnom kéne, DE… olyan szinten tönkrevágja a rettenetes humor az élményt, hogy nem bííííírom!
Szörnyű a sorozat humora. Infantilis, rettentő erőltetett, kiszámítható, gagyi, túltolt, túl sok, nem vicces. Pedig maga a sorozat lehetne jó, de a borzasztó humor miatt alig tudom élvezni. Ki fogok tartani, mert érdekel a világa, de fogcsirkogatva nézem a részeket. Teljesen érthetetlen számomra a 8.8-as Imdb-s értékelés.

Bikuci - 2022. 02. 07. 21:27

Kár, hogy a magyar crit változat a Taverna nagyon unalmasra sikerült. Kellenek a jó színészek, hogy s kívülállók is élvezhessék.

winnie - 2022. 02. 08. 07:13

Endymion: számomra csak pár percig bírta a sorozat, de a 8.8 olyan papírforma, mint a Reacher esetében a magas pont, szerintem. Egyszerűen az elfogultság, a “10/10 vagy semmi”-vonal itt is nagyon erős. már eleve az, hogy van. pár rajongó persze visszafogott pont amiatt, amit írsz, de mások (és teljesen jogosan, nekem is vannak ilyen sorozataim vagy franchise-aim) bármi lenne a tartalom, megadnák rá a magas pontszámot. oké, majdnem bármi, hiszen számukra is van küszöb, de itt az a viszonylag alacsony küszöb meg lett ugorva, nincsenek a sorozatban (egyelőre) olyan elemek, amik elidegenítenének egyeseket, így ha valaki ránéz mugliként ennek a pontszámára (vagy a Reacherére), azt fogja hinni, hogy valami zsenialitás született, pedig (jó eséllyel) inkább csak az adott műfaj egy elég szolid képviselője, mely a rajongók kegyeiben jár.

Mammut - 2022. 02. 16. 12:53

Szerintem jó, a hangulata tejesen beszippantott és nyilván infantilis vagyok, mert a poénok is bejönnek.

Köszi a linket a korábbi d&d-sorira, mert nekem teljesen kimaradt!

punyapapa - 2022. 02. 18. 13:08

Én abszolút 0 tudással ültem le nézni.
Én baromira élveztem az első évadot.
Aztán nagy pofára esés volt, amikor rájöttem vége is az első évadnak.
Remélem a második évadra nem kell annyit várni, mint az Invincible-re.

Isaac - 2022. 02. 21. 14:41

Tegnap ledaráltam és gondoltam elolvasom a véleményeket.
Nekem tetszett, néztem volna tovább. Itt szembesültem mi a sorozat alapanyaga,szóval most csak mosolygok,mert nekem teljesen kimaradt ez a fajta szórakozás, tehát minden elfogultság nélkül néztem meg.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz