login |

Euphoria: vége a 2. évadnak

2022. 02. 28. 21:41 - Írta: Shannen

23 hozzászólás | kategória: kritika,

Van abban valami igazán elismerésre méltó, amikor minden hibája ellenére egy sorozat annyira képes lenyűgözni a nézőt, hogy az még a gyengébb pillanatokban sem képes levenni róla a szemét. Így voltam az HBO-s Eufória második évadjával, ami nem lett hibátlan, de végérvényesen bebetonozta a sorozat egyedülálló státuszát, melyhez sem stílusában, sem hangulatában nem találni hasonlót a jelenlegi tévés felhozatalban.

Ezt a készítők is, élükön a készítő-rendező Sam Levinsonnal, pontosan tudják, és ez a magabiztosság minden képkockáról sugárzik. Néha ugyan az egó itt is túlcsordult, ami elkerülhetetlenül vezetett egy-egy öncélú húzáshoz, amikor azt éreztem, hogy tényleg csak azért látjuk ezt vagy azt, mert megtehetik, hiszen ez a Euphoria, nem pedig azért, mert az a történetet mozdítja előre vagy tesz ahhoz érdemben hozzá.

A sorozat azonban minőségileg így is kiemelkedik az átlagból, amit az is bizonyít, hogy megint biztos kézzel szállított olyan baromi erős epizódokat mint mondjuk a 2×05, amit szerintem az év végi toplistákon is viszont fogunk látni. Ráadásul az Eufóriának az is sikerül, amiről sok sorozat csak álmodik, nem csak, hogy kritikailag elismert, de nézettségileg is sikeres, és még a közbeszédet is képes uralni minden epizód után.

Pedig nem gondolnám, hogy ez ennyire egyértelmű lenne, tekintve, hogy nem lehet a sorozatra fogni, hogy könnyen fogyasztható lenne. És nem csak a feldolgozott témái miatt, hanem mert egy olyan szerzői sorozatról beszélünk, aminek személyes, művészies stílusa merőben eltér a megszokottól. Azt se lehet mondani, hogy a pörgő cselekménye tartja a képernyő előtt a nézőt, hiszen pont abban a leggyengébb a sorozat (lásd: levegőben lógó sztoriszálak, vázlatos történetvezetés). Jó, de akkor miben rejlik a siker kulcsa?

Egyrészt az aprólékosan kidolgozott karaktertanulmányokban, amelyek egytől-egyig remek színészek alakításában kerülnek képernyőre. Bár itt fontos azt is megemlíteni, hogy ezt nem minden szereplőnél sikerül végigvinni kellő mértékben. Másrészt a sorozat remekül használja az audiovizuális lehetőségek széles spektrumát úgy, hogy nem csak hangulatot teremtsen, de konkrét érzéseket adjon át baromi erőteljesen.

És hiába a gyönyörű technikai megoldások, amelyek már önmagukban lenyűgözőek, a legtöbb esetben a forma nem nyomja el az üzenetet, hanem csak felerősíti azt. Rév Marcell képei, Labrinth zenéje és Levinson rendezése olyan harmóniában válik eggyé, amit ritkán látni a képernyőn.

Lehet, hogy csak a korábban olvasott interjúk hatása, de végig az volt az érzésem, hogy sokkal több minden van a színészekre bízva, mint egy átlag sorozatnál. Nem is csoda, hiszen a forgatókönyv rengeteg mindent megkövetel tőlük miközben ezeket az extrán sérülékeny karaktereket kell ábrázolniuk, a rendezés pedig egy pillanatnyi lehetőséget sem ad nekik, hogy levegőhöz jussanak. Minden feszült, jelentőségteljes jelenetben a kamera centikre van a tekintetüktől.

Az az elemi erő, ami vagy még belül fortyogva vagy már üvöltve kitörve megjelenik a képernyőn, teszi realistává a látottakat, miközben mégsem lesz teljesen földhöz ragadt a történet a mesélés módja miatt. Ez a kettősség teszi könnyebben fogyaszthatóvá az egyébként elég sötét tónusú sorozatot.

A tovább mögött még spoileresen néhány konkrétumról is szót ejtek az évadról.

Visszautalva a túltolt egóra, be kell ismerni, hogy a Euphoria hajlamos elveszni önmagában. Ez legnyilvánvalóbban Lexi darabjánál tűnt fel, amit tudom, hogy sokak zseniálisnak tartottak – és technikai szempontból nekem sincs egy rossz szavam rá, hiszen pazar volt – ám szerintem elcsúsztak az arányok. Azzal, hogy egy teljes epizódot arra szántak egy résszel a vége előtt, hogy végigpörgessük az elmúlt két évet bravúros technikai megoldásokkal, nem tudott igazán lekötni.

Ráadásul amire kifuttatták az egészet, itt most elsősorban Nate és Cassie sztorijára gondolok, az szintén nem indokolta ezt a nagyon komplex felvezetést. Főleg, hogy a 2×08 elején tulajdonképpen önmaga paródiájává vált a színpadi cicaharccal. Ötletnek remek volt, de itt is a kevesebb több lehetett volna.

A színdarab keltette vontatottságot azonban jól ellenpontozta Fezco-ék sztorija, a folyamatosan épített feszültséggel. Nagyjából ilyesmi befejezésre számítottam, és itt megint Levinson írói kvalitása csillant meg, hiszen úgy lett Ash halála egy érzelmes pillanat, hogy mindössze annyit tudtunk a srácról, ami a 2×01 első felében bemutatásra került. Mivel azonban az egy annyira tűpontosan összerakott kvázi-kisfilm volt, pontosan elég volt ahhoz, hogy legszívesebben Fezzel együtt üvöltsünk az életéért. Pedig a rajtaütéshez vezető út pont ugyanannyira alul volt írva, mint sok minden más az évadban.

Eléggé lutri volt, hogy az újonnan bedobott és a visszatérő szereplők közül kit mennyire sikerül játékban tartani. Például ott volt a hidegvérű drogkereskedő, Laurie, aki simán odaad Rue-nak egy bőröndnyi árut, de miután annak tartalma a WC lefolyóban végzi, senkiben nem merül fel, hogy annak az ára mikor lesz visszaszolgáltatva.

A fiatalok között komoly átrendeződések voltak az első évadhoz képest. A leglátványosabb változás Jules esetében volt megfigyelhető, aki ugye még átvezető, különepizódot is kapott tavaly,  most viszont teljesen háttérbe szorult. Azon kívül, hogy ő szólt Rue anyukájának nem nagyon tudok felidézne emlékezetes pillanatot róla az évadból. Kat szintén hasonló sorsa jutott. Neki volt egy remek álomszerű jelenete a 2×02-ben, de aztán már csak az Ethan-nel töltött kínos pillanatok maradtak. Na meg a kérdőjel, hogy vajon a szakításra bíró dumájának mennyi valóságalapja volt.

Ezeket a hiányosságokat ellenben jól kompenzálta az újonc Elliot, illetve Lexi és Fez. A jókislány és a rosszfiú bimbózó románca adott néhány szívmelengető momentumot, amire nagy szükség volt, főleg a Cassie-Nate-Maddy háromszöggel szemben. Sidney Sweeney előtt le a kalappal, hogy ilyen pazarul végigbőgte ezt a számára kifejezetten intenzív évadot, bár a fináléban a színpadi őrjöngése már tényleg sok volt.

Az első szezonhoz képest most sokkal több szülői jelenlétet is kaptunk, ami megint egy jó adalék volt ahhoz, hogy megértsük a fiatalok lelkiállapotát és döntéseit. Nincs tökéletes család, mindenhol vannak traumák, amik még egy végtelenül szerető közeget is képesek tönkretenni. A leginkább persze Cal háttértörténete volt kidolgozva, ami tényleg remekül árnyalta a karaktert, de persze az elnyomott identitás nem lehet mentség az erőszakra. Eric Dane izgalmas feladatot kapott és azt maximálisan meg is valósította.

Bár maga az évad már közel sem volt annyira Rue-fókuszú, mint az előző, mégis a csúcspontot az ő története jelentette. Az intervenció és az elvonási tünetek bemutatása megint azt példázta, hogy ha Levinson akar, akkor tud igazi cselekményt írni és nem csak zenés montázsokban és lassított felvételekben gondolkodik, hogy atmoszférát teremtsen és érzéseket adjon át. Ez utóbbihoz is pazarul ért, de ezek a karakterek megérdemlik, hogy ennél aktívabb szereplőként jelenjenek meg.

Mivel a 2×05-ről szóló kritikámban már leírtam, hogy Zendaya készülhet a második Emmy-díjára, így most annyira nem akarom éltetni, de tény, hogy ő a sorozat lelke, aki szerencsére minden találgatás ellenére megérte az évad végét. Sőt, így a már berendelt harmadik évadban is látni fogjuk. Abban a harmadik évadban, ami talán egy kicsit új lappal tud kezdeni most, hogy a Jules-szal való kapcsolata is véget ért, és úgy tűnik sikerül is tisztának maradnia (legalábbis a suliév végéig). Csak bírjuk kivárni, mire újra visszatérnek az East Highland High School diákjai. Reméljük, most nem kell több, mint két évet várnunk a folytatásra.

23 hozzászólás Ne habozz!

ddd - 2022. 02. 28. 21:47

Egy szó: Zseniális!

Jacques - 2022. 02. 28. 22:32

Akkor hót unalom volt ez az évad, hogy bánom, hogy végignéztem. Rue szála volt egyedül jó, meg az utolsó rész akciójelenete. Valószínű én vagyok már túl öreg ezen fiatalok “problémáihoz”.

yagami01 - 2022. 02. 28. 22:34

Gondolkodom rajta, hogy belenézzek, sokszor előjött hét legjobbjában meg szembe jött a neten. Egyelőre nem tudom elképzelni hogyan lehet érdekes egy ilyen sorozat, hogyha a rövid leírását nézem (suli, diákok, szex, drog stb?), nem nagyon szoktam ilyesmiket nézni és rengeteg hasonló sorozat volt már:D De mégis nagyon dícsérik, szóval valamitől csak érdekes meg más.

szemir - 2022. 02. 28. 23:22

jacques: én nem érzem, hogy az élvezet korfüggő lenne. sőt, bizonyos érettségi szint kellhet a befogadásához. és nem csak a korhatára miatt.

Amador - 2022. 03. 01. 00:56

“Egyelőre nem tudom elképzelni hogyan lehet érdekes egy ilyen sorozat, hogyha a rövid leírását nézem (suli, diákok, szex, drog stb?), nem nagyon szoktam ilyesmiket nézni és rengeteg hasonló sorozat volt már”

Nem, nem nagyon volt sok hasonló sorozat. Igen a témák hasonlóak, de nekem ez inkább gyakran egy kőkemény dráma, a sötét tónussal és a sok sérült karakterrel, mint egy tini-sorozat a felnövésről. Őszintén szólva szerintem ehhez a sorozathoz kicsit éretebb fejell érdemes leülni, nem a tinédzser korosztálynak ajánlánam elsősorban. Semmi könnyed nincs ebben, gyakran gyomron vág az érzelmekkel.

Jól van leírva az összegzés elején “sem stílusában, sem hangulatában nem találni hasonlót”.

human - 2022. 03. 01. 02:30

Azért “sem stílusában, sem hangulatában nem találni hasonlót” részen Harmony Korine csuklott kicsit ;) de persze tévében én sem tudnék mondani így hirtelen, legalábbis tiniset, mert erősen szerzői gyönyörűek azért akadnak.

sprin break forever bitches

Divide - 2022. 03. 01. 07:07

Azért Ash ritka nagy idióta volt, hogy vígan sorozta a folyosót, miközben Fez végig onnan kiabált neki, vagy gyilkosság-öngyilkosságra hajtott..? Én nem tudtam sajnálni, bőven lett volna rá alternatíva, hogy élve kimásszanak ebből a kulimászból, és ez így számomra nem tragikus vagy katartikus zárás volt, csak irritáló.

Nekem Jules nagyon hiányzott az évadból, Cassie nonstop rinyálása, meg a bongyor szőke dalos gyerek (a neve se jut eszembe, bocs, szerintem annyira felesleges karakter) okosságai helyett el tudtam volna viselni belőle többet. És Katből is. És Rue-ból is, ami azt illeti.
Elég felemás érzéseim vannak, mert hangulatilag meg továbbra is nagyon magával ragadó volt az egész.

Shannen - 2022. 03. 01. 09:09

@human: nem véletlenül tettem hozzá, hogy “tévés” felhzatalban. :) Az amúgy igaz, hogy találni szép erősen szerzői sorozatokat most is (szerencsére), de mivel ez is az, ezért lesz nagyon más, mint a többi, ezért szerintem az Euphoria a saját, jól felismerhető hangjában (stílus, atmoszféra) egyedi. Nem igazán lehet máshoz hasonlítani, és nem csak tinidrámák között.

Vivien - 2022. 03. 01. 11:39

@vivien: tehát én meg néztem az összes évadot és azt kell mondjam hogy jó sorozat konkrétan,hogy eléggé furcsa és drámai de viszont mégis hogyan várhatnék még 2-évet?? hiszen alig-várom, hogy ki jöjjön az új évada és még (2-év???)de mindegy is! hiszen az is érthető,hogy a karakterek-nek is nehéz meg hát sok idő kell még mindent ugyanúgy és pontosan el rendeznek tehát nem hiszem, hogy én meg addig is fogok élni (●__●)

Amariah - 2022. 03. 01. 20:35

Annyira egyedi, hogy még mindig mindent megbocsátok neki. Talán ez az egyetlen sorozat, amit hetiben nézek, és nem várok össze. És tényleg azt is elnézem neki, hogy Cassie-t túltolták.

Kozika - 2022. 03. 02. 12:57

Elég régóta szemezek már a sorozattal, és tegnap végre megnéztem az első részt. Mit ne mondjak jól berántott, úgyhogy dara következik.

The - 2022. 03. 02. 14:11

Ket szo : szu per

RW3 - 2022. 03. 03. 05:16

Hát, számomra ez a bőröndnyi drog “megtorlatlanul maradása”, viccé tette az egészet. Most ha beraknak valami kis snittet, hogy Jules meg Fez, valahogy kihúzzák a slamasztikából a háttérben, oké, de én végig vártam, hogy na elviszik őt, vagy a húgát és örömlányt csinálnak belőle, amire volt célzás is ugye, ütött volna a sztorin. De így elbagatelizálódott az egész. Ez a pár nap anyag nélkül után, meg ilyen kiegyensúlyozott legyen egy függő, hogy még vizuálisan végig is nézi a sztoriját zanzásítva… Hát, ha ez tényleg sima ügy, ki is húzták a sorozat alapjának méregfogát. Gyenge és unalmas évad.

dexike3 - 2022. 03. 03. 20:00

(HUH EZ HOSSZÚ LETT:)
a sikerben kapálózó fuldoklók. ez jutott “hirtelen” eszembe három nap után. én is ráfeszültem az évadra, mert volt egy bitang furcsa és remek első évad. utánna egy “ha film lenne akkor Oscar” kiegészítés + Jules. szóval megvolt az alap. de szerintem a koncepció is azt sugallta, hogy nem azt kapjuk, amit várunk. nincs fanservice csak selfservice. nem tisztem felettük pálcát törni, de ha az egész képet (2 évad+2 rész) nézem akkor kicsit olyan, ahogy Forest Gump mondta:
“… az élet olyan, mint egy doboz bonbon.
Az ember nem tudhatja, mit vesz belőle…”
voltak szép dolgok és nagyon durva pillanatok, semlegesek és nagy bosszantóak. DE …
DE végig lekötött, valahogy ebbe nagyon beletaláltak, hogy azon izguljak Nate lesz*pja vagy megsz*patja Calt. huhh ez nagyon weird.
fentebbekkel többnyire egyetértve, nem ellentmondva. azonban azt is le kell szögezni, hogyha először ülsz ringlispílen elalélsz, de a sokadik menet után már gyakran a hányás jön elő. szóval itt is ezt éreztem, túl sokat kaptam előre, hogy aztán a ráadásnál újra odatartsam a tányért, hogy “Csak ennyi”. és itt most nem venném elő a ninja Rue-t, se a szerről “gondtalanul” lejövő Rue-t, akinek a színjátékbeli arcai már most mémek.
Eliott karakterét kicsit az érzékenyítés mérlegére tenném fel, ami a feldobásban végződik. de Cluster is feldobta Fezcot, szóval legalább önazonos a dolog. valaki mindig feldob valakit.
Ash és Fez közül nem gondoltam volna, hogy a “gyerekgyilkos rendőr” kártyát húzzák ki, de ennek sajonos meg van a háttere, még ha nem is ennyire dramatizált. (van olyan amcsi város, ahol fegyvernek látszó tárggyal -játékpisztoly- lőttek le alig 11 évest.) emiatt ez inkább reflexiója annak a problémának, aminek mi a felszínét sem kapargatjuk.
a súlytalanság Rue kapcsán csak utólag derült ki (MARKETING!), egyszerűen nem volt elég idő forgatni vele és ehhez kellett igazítani az évadot, ezért is érezhető a hiánya a nagy rablás/nagy futás után. bár kapott nagyon erős jelenteket (pl. Rue és Lexi). sajnos a mentort is elérte ez a helyzet, Ali sem volt több egy friendzone vs. fuckzone állapotnál Anyunál.
viszont amit kaptunk az elfogadható, igaz szinte nem is magyarázható, de ez a világ annyira beszippant mint Eliott amikor bevette Jules (nemlétező) farkát…
bár nincs kimondva, de szerintem a stáb belátja, hogy egy soft reboot következik. ahogy ezt a Skins estében (és a régi motorosoknál a Szívtipró gimiben) tapasztalhattuk. vagyis a fő karakterek tovább élnek be is csatlakoznak a storyba, de a fókusz már nem rajtuk van, hanem az új generáción: Gia…
Logikus és megbocsájtható lehet, ha cselekményre és karakterdinamikára úgy figyelnek, mint az első évadba. Persze majd néha csepegtetnek majd a régi éra történéseiből is…

Rapguruz88 - 2022. 03. 04. 08:42

Ha már annyira kegyetlennek volt beallitva a drogbarono akkor muszáj lesz utána menni a borondos témának… Senki sem hagyná megtorlatlanul, hiába szimpatizalt Rueval… Csak arra tudok gondolni hogy ez majd a harmadik évadban lesz kifejtve, legalábbis remélem..

yagami01 - 2022. 03. 09. 06:21

Esetleges SPOILER
Na megnéztem mind2 évadot. Tényleg jó sorozat és értem már mit miért mondanak. :) Nekem a 2. évad összességében jobban tetszett talán de tény, hogy pár dologból visszavettek és talán picit kevesebb a “középsulis hangulatú jelenet/hangulat”, mint az első évadban. Legalábbis valami hasonlót érzek. A 3. évadra szerintem nem kell 2 évet várni, ha jól olvasom COVID miatt csúszott 2 évre, remélhetőleg jövőre jön a kövi. S ahogyan a készítőtől olvastam nem hiszem, hogy a 3. lesz az utolsó. S most, hogy megszerettem remélem is, hogy velünk marad még egy ideig. :) Persze rossz ne legyen.

A finálé is rendben volt nálam, bár ott először éreztem 2 logikátlanságot, ami nem vallott a sorozatra korábban – vagy én nem vettem észre. Vagy hármat.
1. Miért nem menekültek el a zsaruk elől, amíg még tehették, vagy miért nem próbálták ezt meg. Plusz a kis srác okosabbnak tűnt eddig.
2. Nate-nek a pisztoly mi az Istenért kellett, mikor semmit nem csinált vele? Ez a gyerek csak viccből hordja magánál?:D Max annyi értelme volt, hogy ráijesszen az apjára 5 mp-re, de mást nem tudok elképzelni, pláne megtöltve (ha jól emlékszem).
3. A színdarabban előadták azt is, hogy…. Rue beszélget Lexi-vel arról, hogy milyen jó volt a darab? Ez volt még az, amit nem teljesen értek. Vagy rögtönözték (mert Cass kiborulását is belevették) vagy logikai bukfenc, vagy köze nem volt a 2 jelenethez egymáshoz csak ugyan úgy egy kanapés jelenetet vágtak hozzá, ami tök más volt és azt nem láttuk. Ami megint furi, mert egész addig ez nem így volt. Szóval ez egy picit zavaros volt.

Mindenesetre én a 2. évadot is szerettem. Talán picit bánom, hogy a Jacob apa szálat lezárták.

Az, hogy esetleg Cass-t túltolján, én egyáltalán nem érzékeltem, de meglehet azért, hogy jómagam egyáltalán nem bánom (haha):D

dexike3 - 2022. 03. 09. 12:09

@yagami01
nem tudom, hogy lelombozlak e vele, de a készítők is két évet lőttek be a következő évadra (optimálisan). bár annyiban igazad van, hogy “szinte fű alatt” hipp-hopp leforgatták az évadot 2021-ben.
“sajnos” – ha minden jól megy – akkor tavasszal-nyáron elkezdődik a Dune Part Two forgatása, ami miatt Zendaya nem lesz kapacitálható (plusz még van két további filmje is készülőben). abban azért bízom, hogy hátha lesz két évadközi epizód, mint most is volt.
a kérdéseid jogosak:
1. ahogy láttuk a lakásuk erődítményszerű volt, az ablakokat nem mutatták bővebben, de ott ezek szerint nem igen lett volna menekülő út. (bár Rue itt is biztos lelécelt volna). túl késő volt már mikor rájöttek, hogy Cluster feldobta őket és a zsaruk lehallgatják a lakást. akkor már ment a SWAT akció.
2. én azt nem értettem, hogy Maddy miért nem jelentette fel. az már kevésbé zavart, hogy a fegyverrel leckéztette meg az apját. ez csak olyan farokméregetés volt szerintem. azt akarta, hogy bizonytalan legyen az apja. plusz ha önvédelemből védekeznie kellene a pendrive miatt, akkor legyen valamije.
3. az katyvasz volt nekem is, de tuti, hogy az előadást követő jelenet volt. amiben nekem nem is a keverés volt furcsa, hanem hogy Lexi nem volt kiborulva Fezco miatt. (nem volt jól megírva.)

yagami01 - 2022. 03. 09. 19:37

@dexike3
Szomorú, ha 2 évet kell várni. Remélem nem így lesz. :) Azt se szeretném, ha sokat idősődnének a karakterek.

2. – Maddy nagyon bután viselkedik, ha Nate-ről van szó. De nem csak ő. Ezeket a lányokat én nagyon nem értem, persze így van megírva, de akkor is:D Biztosan van hasonló a valóságban is mondjuk. Gondolom.

3. – Előadás közben ki volt borulva kicsit, vagyis éreztették valamennyire. Az, hogy abban a jelenetben miért nem volt ez, arra nem gondoltam eddig. De tuti benne lesz a 3×01-ben valamilyen formában szerintem.

denimatyi - 2022. 04. 07. 16:54

Sztem ennek a sorozatnak se füle se farka, az első évad elején még bírtam, de így 2 teljes évad után elmondhatjuk, hogy semmi érdemleges nem történt. Karakterek egyéni történetszálai elkezdődnek de nem nagyon mennek semerre, a második évad második felére már az is abbamaradt, hogy egy rész egy karakterre fókuszál, amit kifejezetten szerettem. Vannak karakterek akik csak eltűnnek (McKay), miután fel lettek vezetve. A legtöbbel meg csak szimplán nem történik semmi, Fez szála talán a legidegesítőbb, mintha nagy dilemmában lenne a sorozat, hogy egy sex education vagy narcos akar lenni, ezért inkább a két szék közül leül a földre. (na nem mintha sex education ne írná saját magát a sarokba, de az nem ide tartozik most)

eufóriasucks - 2022. 04. 11. 11:09

Az első évad után szerintem nagyon komoly visszaesés a második. És ha itt a cikkben azt írjuk, hogy “Zendaya készülhet a második Emmy-díjára” az meg végképp nevetséges!Ezt a “be vagyok állva” szerepet a Jóskapista is bármikor el tudja játszani kb semmi színészi játékot nem igényel. Nem tudom mire vagyunk úgy elszállva ettől a hölgytől de ha ez Emmy-díjas akkor én is elmegyek színésznek… Lehet már mi voltunk öregek ehhez a showműsorhoz de inkább hasonlít egy vinnyogós tini drámához mintsem “komoly” darabhoz. Aki 30 körül van nem biztos, hogy tud azonosulni ezzel az életérzéssel és a felesleges hisztikkel amit felnőtt ember nem épp így oldana meg. És teszem hozzá ez nagyon nem mutat jó példát a nézőközönségnek. Jobbat vártam. Remélem valakinek adott értéket és tudott belőle legalább annyit meríteni, hogy csak ilyen ne legyek(pl Rue,Cassie,Nate).

szyszaa - 2022. 04. 11. 20:21

Egy szenvedés volt a 2. évad, óriási visszaesés. Zendaya egy vicc, méghogy Emmy… folyton ugyanazokat a pofákat vágja, unalmas szövegelései vannak, nem élvezhetőek a jelenetei, de ha más erre izgul… Egyedül a Cal jelenetei voltak ütősek, a többi picsogás, rinyálás, sírás-rívás, brü hü hü

Akármi - 2022. 04. 12. 13:36

Nem sok olyan sorozattal találkoztam eddig életemben amiben egyetlen szereplő sem szimpatikus, de itt ezt most sikerült elérni. A karakterek vazlatosak, egy szóval lehet jellemezni őket (a drogos, a nagycsöcsű, a transzi, a dagi, a díler) valójában semmit nem tudunk meg róluk, a motivációikról, érzelmi hátterükről, a szereplők csak sodródnak, így nem is érdekel a sorsuk kicsit sem,a dialógok pedig sehová sem vezetnek. Az első évad még elment szódával, de ez borzalom.

Huess - 2022. 04. 12. 23:45

Más sorikban is előfordul iskolai színielőadás. Van e vkinek infója arról h valahol egy elit iskolában, a való életben előadható tehnikailag meg stb egy ilyen performansz, mint a 2X07 -ben??? ♥

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz