login |

Station Eleven: vége.

2022. 03. 11. 21:40 - Írta: human

8 hozzászólás | kategória: kritika,

I remember damage.

A művészet képes gyógyítani. Ha röviden kéne összefoglalnom az HBO Max 2021-es sorozatát, a magyarul is elérhető Tizenegyes állomást, akkor a 10. rész végén valami ilyesmi üzenet fogalmazódna meg. Na de ezt hogy lehet átadni? Hát ilyen zseniálisan, ahogy itt kaptuk.

A történetben egy influenzavírus mutálódik, ami miatt az emberiség 99,9%-a meghal. A kezdő rész leegyszerűsítve tulajdonképpen az első napja az Új Világnak. Itt sodródik egy kislány egy felelősségteljes férfi mellé, akinek a segítségével túléli az “Első százat”, a nagy elvesztést, amikor a túlélők közül szinte senkinek nem marad senkije. 20 évvel később pedig látjuk, hogy a lány immáron a környéket járja egy vándor színtársulattal, akik érzelmeket és hát művészetet hoznak a mindennapi rutinba.

Innen nem tipikus posztapokaliptikus sorozattá válik a Station Eleven, mivel hiába van benne ember-embernek farkasa, az nagyon ritka, valójában minden a múlt veszteségeinek hatásaira vezethető vissza. A gyász feldolgozása, legyen az szerettek, vagy akár a régi élet elvesztése miatti, van a középpontjában. Mindezt persze becsomagolva sok mindenbe.

Igazából nem is a történeten akarnék lovagolni, olyan sok szál van agyonfűzve flashbackekkel is, de ezek kicsit összeérnek a végére. Bár nem fújom kívülről a Hamletet, de egyrészt gondolom nem véletlenül azt adja elő az említett színtársulat, másrészt pedig 1-2 párhuzam még nekem is feltűnt. A lényeg úgyis a mesélés módján, az előadáson van, ami pedig zseniális.

A mostani “mindennek ki kell kacsintani” korszakban nagyon tetszett, hogy a Station Eleven meri vállalni, hogy több akar lenni. Lehet, hogy nem sikerül neki folyamatosan, de sosem ássa alá a céljait, hogy felmentse magát hatásvadászat alól. Művészet akar lenni, és ezért mindent megtesz. Emiatt sem hiszem, hogy minden néző kenyere a végeredmény, de az mindenképp elmondható róla, hogy más. A The Leftovers óta (ami a gyász miatt is álló párhuzam) kevés hasonlót láttam. Csak itt nincs megmagyarázhatatlan szál.

Tudjátok mi jutott eszembe a nézése közben? Olyan jó teljesen felnőtt sorozatot nézni csak az érzelmekről, ami nem reflektálgat, hanem erősen próbálkozik több lenni. Mindenki tele van benne az évek során kapott lelki sebekkel, viszont ezek alapján következetesen hoz döntéseket, néha rosszakat, de sosem “idióta tiniseket”, és sosincs olyan patthelyzet sem, amikor felkiálthatunk, hogy “miért nem képesek megbeszélni?”. Mindezek a fináléban kicsúcsosodnak a változássá. Mindennek így kéne készülni, de mégsem ez történik.

A szereplőgárda előtt le a kalappal! Mackenzie Davis nyilván szokás szerint remek, de Himesh Patel a Yesterday után most betonozta be magát nálam azok közé, akik már a nevükkel rávesznek majd belenézésekre. Ezen kívül még meglepett, hogy Daniel Zovatto, akié tulajdonképpen az egyik főszerep, milyen jól boldogult. Felpofoznám a karakterét, vagy rosszabb, aztán meg szinte vele sírok, bassszus.

A kinézetére pedig tartom, hogy ennyire filmszerűt keveset kaptunk mostanában. Ahogy az írás is igyekezett grandiózus lenni, úgy képileg is erre törekedtek. Nem a jó trükkökre gondolok konkrétan, hanem sosincs “gyorsan oldjuk meg” benne, mindig van rendes célja a jeleneteknek, sosem csak az információ átadás leghatékonyabb módját kapjuk.

A fináléban van egy akkora Lost-jelenet, nem rejtélyileg, hanem érzelmileg, hogy az valami eszméletlen. Nem akarnék konkrétumokba menni, de mostanában semmi nem kapott el ennyire. Még a zenéje is. Eszméletlenül különleges ez a sorozat.

There is no before.

8 hozzászólás Ne habozz!

Shannen - 2022. 03. 11. 23:45

Január közepén ment le az utolsó rész és én azóta nem tudok szabadulni a hatása alól. Ebben nyilván közrejátszik, hogy kb. egy hónapja a könyvet is elkezdtem olvasni, de mivel az is baromira erős hangulatilag nem tudok és nem is akarok gyorsan a végére érni.

A kritika minden szavával egyetértek. A The Leftovers óta ez volt az első olyan sorozat, ami ennyire erősen zsigeri élményt adott számomra. Nehéz is mit írni a sorozatról, mert bár ki lehet könnyen pipálni, hogy jó az írás, érdekes a sztori (na meg ugye eléggé aktuális), csodás a fényképezés, a zene, a színészek, kerek egész ez a 10 rész, mégsem tudom ezeket a szokásos pontokat érdemben értékelni, mert teljesen más szinten kapott el, mint bármi más, amit nézek és szeretek. Nagyon sajnálom, hogy nem lesz folytatás, mert ebben a történetben, akár ezzel a szereplőkkel, akár másokkal még rengeteg minden el lehet mesélni, nem csak arról a világról, amiben játszódik, hanem magáról az emberi természetről is.

Human remekül megfogalmazta, hogy ez egy igazán felnőtt sorozat az érzelmekről, ami beleáll abba, hogy ő más és magáévá teszi azt a művészetet, ami az egész történet keretét adja.

Az sorozat illetve az epizódok felépítése egyáltalán nem könnyti meg a néző dolgát, hiszen össze-vissza ugrálunk ide-oda, ami miatt picit féltem is, hogy össze tudják-e úgy hozni a szálakat, hogy azzal elégedett legyek. És bizony az voltam, nem is kicsit.

Igazi emberi történeteket és sorosokat mutat be a sorozat, és ezzel engem baromira el lehet kapni. Nagyon érdekes, mert úgy melankólikus a történet, miközben időnként kőkemény gyomrosokat is kapunk, hogy végig ott van benne a remény (fú, ez nagyon pátoszosan hagnzik, de mégis így van), és nem csak arra, hogy túl kell élni a mát a holnaphoz, hanem azt a napot meg is kell tölteni élettel. Ne véletlen a színház és a művészetek hangsúlyos szerepe. “Mert életben maradni nem elég” – ahogy az Utazó Szimfónia mottója is mondja.

Bár még nem értem a könyv végére, de már így is bátran állítom, hogy ez egy kifejezetten jól sikerült adaptáció, mert bár nem minden sztoriszál és karakter úgy lett átültetve a képernyőre, ahogy a könyvben van, de egy jó feldolgozásnál sokkal fontosabb, hogy a lényegi mondadó megmaradjon, és itt a hangulatot is tökéletesen sikerült átültetni. Lehet, ha befejezem a könyvet, akkor újrázom a sorozatot is. Bár nem tudom, lesz-e hozzá akkora lelki erőm.

“I remember damage.
And escape.
Then… adrift in a stranger’s galaxy for a long time.
But I’m safe now.
I found it again.
My home.”

Szívesen bemásolnám az egész szöveget, de a hivatalos soundtracken meg lehet hallgatni.

human - 2022. 03. 12. 02:06

Elvileg a készítő benne lenne a folytatásban https://www.sorozatjunkie.hu/2022/01/17/hirhetfo-415/ de ugye sokszor ezt mondják. Én nem fogadnék rá. Na meg ki tudja mit kezdenének tényleg vele, főleg hogy milyen remek kerek volt minden itt.

Bandi - 2022. 03. 13. 16:41

Fantasztikus élmény volt! Egy nap alatt végignéztem a tíz részt. Valóban egy különleges sorozat.

ddd - 2022. 03. 21. 23:02

A Leftovers óta az első sorozat ami óriási hatást gyakorolt rám, megérintett. Hetek óta az eszembe van, nem enged :)
Minden egyes perce aranyat ér!

pytta - 2022. 04. 01. 09:53

Úristen, ez mennyire letaglózó volt, nekem az év sorozatélménye, és nem hiszem, hogy bármi überelhetné, pedig még csak március (április) van…
Pedig alapból a téma miatt nem nagyon akaródzott nekiállnom, hiába olvastam, hogy sokak tetszését kiváltotta (ki akar egy járvány közepén járványos sorozatot nézni???). És az elején a színészek sem győztek meg (konkrétan a Traveling Symphony-s csapattal, meg az erőltetett Shakespeare-idézetekkel nagyon nehezen barátkoztam meg), de nagyjából a harmadik résszel teljesen beszippantott, és nem is engedett el.
Gyönyörűen összeállt az egész történet, az idősíkok, a motivációk, nagyon emberi és nagyon átélhető volt az egész (annak ellenére, hogy még csak megközelítőleg hasonló szituációt sem tudok elképzelni, hogy valaha megtörténjen, mint amiben a összes szereplő létezett), nem tudom, hogy csinálták, de nagyon megcsinálták.
Tényleg jó a Leftovers-párhuzam, nekem is az volt a másik olyan sorozat, ami ennyiszer beugrott a való életben, és amin ennyit agyaltam, mint ezen.

Shannen - 2022. 04. 17. 12:31

Időközben befejeztem a könyvet is és, nem meglepő módon, hasonlóan fantasztikus, zsigeri élmény volt. Most is tartom, amit korábban mondtam, remekül adaptálták a könyvet. Ugyan komolyabb változatásokat eszközöltek a karakterek közötti kapcsolatokban, de mégsem veszett el a lényeg, sőt. Úgy nyúltak hozzá az eredeti műhöz, hogy azt maximálisan tiszteletben tartották, de nem féltek a saját értelmezésüket is belevinni, és így még több réteget adni a történetnek.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek a sorozat is tetszett.

Mikilós - 2022. 04. 20. 21:03

Egy hete fejeztem be, és még most is kicsit a hatása alatt vagyok. Tényleg annyira egyedi. Tetszett, hogy annyira nem depis a sorozat, mint pl. The Leftovers vagy a legtöbb posztapokos film/sorozat.
Az előzetesnél kicsit aggódtam, hogy ez most mi? Ténlyeg egy színtársulat túlélését követjük nyomon. De az első 2 részt látva nagyom tetszett.

Tetszett az is, hogy egyik rész a múltban játzsodott, míg a másik a “jelenben”. Olyan volt mintha 2 kulonbozo sorozatot neztem volna, és hihetetlen hogy mennyire átadta a covid érzést. Anmyira hiteles volt az egész.

A zene a másik amit különösen tetszett. Szintén nem volt depis, hanem életvidám néha. El is kezdtem hallgatni jó pár dalt belőle.

A színészek is nagyon jók voltak. Nekem a kiscsaj játéka tetszett legjobban. Meg a felete srácé, olyan ártatlan volt mindig mikor a kislánytol kapott valamien kerdeseket.

Nekem abszolút 10/10. Az év sorozata.

Njateneri - 2022. 05. 02. 18:19

Teljesen véletlenül esett rá a választásom és 2 nap alatt megnéztem. Páratlan hangulat, teljesen beszippantott. Nagyon ritka az ilyen egyedi, sokatmondó sorozat, és ahogy a sok szál és idősík összeállt a végére….. 10/10

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz