login |

The Marvelous Mrs. Maisel: a 4. évad

2022. 03. 15. 21:30 - Írta: Shannen

11 hozzászólás | kategória: kritika,

Mint oly sok más sorozat esetében, az Amazon Prime kritikus- és közönségkedvence, A káprázatos Mrs. Maisel is több, mint két év után tért vissza friss részekkel (itthon nem csak magyar felirattal, hanem szinkronnal is!), ezúttal ráadásul új stratégiát követve heti két rész érkezett a háziasszonyból lett stand-up komikus történetéből a korábbi teljes évados premierekkel ellentétben. Hogy ez hozzá tett-e az élvezethez? Nem igen, ellenben aki hajlandó volt ebben a tempóban követni az új szezont, annak legalább négy hétig biztosan garantálva volt heti két óra felhőtlen szórakozás.

Amy Sherman-Palladino-ék ugyanis még mindig nagyon tudnak komédiát csinálni, miközben kellő figyelmet fordítanak a karakterfejlődésekre és arra, hogy a sorozat stílusából adódó színes-szagos külcsín valódi tartalommal legyen megtöltve.

A most lefutott negyedik évad érezhetően átvezetés volt az előző és a valamikor (remélhetőleg jövőre) érkező zárószezon között. Szinte mindenki új dologba fogott, ami vagy jól sült el vagy nem, vagy még ki sem derült, hogy fog végződni, mindemellett az évad tele volt olyan mini sztorikkal, amelyek valójában az egész sorozat esszenciáját adják.

A sorozat stílusa, és itt most elsősorban a szereplők közti dinamikus párbeszédekre gondolok, ami Palladino-ék kézjegye, szemernyit sem változott, az viszont igen, hogy Midge most jóval kevésbé volt a fókuszban, mint sok más mellékkarakter és újonnan érkezett vendégszereplő (Gilmore Girls-rajongók készüljenek!). Ez nem feltétlen baj, mert azért nem tűnt el, inkább csak a vele történtek kevésbé voltak fajsúlyosak a cselekmény szintjén, mint mások esetében, nála inkább a belső folyamatok voltak a lényegesek, amiken át kellett esnie, hogy a fináléban oda érkezzen meg, ahova. Viszont akikre több játékidő jutott, azok mind maximálisan ki is használták a rájuk irányított rivaldafényt.

Innentől már spoileresen folytatom az évad értékelését a tovább mögött.

Erősen kezdett az évad, nálam az egyik legerősebb epizód is a 4×01 volt idén. Az előző szezonban a Shy Baldwin turnénak köszönhetően Midge a fellegekben járt, megismerték végre a nevét, és úton volt az egyre nagyobb siker felé, amikor hirtelen a padlón találta magát, átverve, megalázva. Ez azonban csak rövid időre bénította meg (Rachel Brosnahan a kocsiban kiborulós jelenetben elsöprően jó volt), hogy aztán visszatérjen a ‘Tits up!’-hozzáállás és megfogadja, hogy többé nem lesz senkinek a felvezető műsorszáma, nem fog kompromisszumokat kötni, a saját jogán, szólóban fogja folytatni a stand-up komikus pályafutását.

Mondhatnánk, hogy bátor döntés (hiszen, ha nem látják az embert, akkor hogyan várható el, hogy hívják ide-oda), de sajnos a biznisz nem így működik. Persze az illegális sztriptíz klubban is lehet szórakoztatni a közönséget, sőt, kifejezetten jó alapanyag-gyűjtőhely, de ez nem fogja előrébb vinni Midge karrierjét, ahogy erre a bölcs Lenny Bruce is rámutatott a finálé legjobb jelenetében.

Nyilván Midge pont annyira makacs, mint az apja meg az anyja, és neveltetéséből adódóan is – mert hiába merül el a 60-as évek New York-i éjszakai életébe, ő mégis csak az Upper West Side szülöttje, amit például a Suzie-val való interakciók során remekül ábrázolnak is – szüksége van egy-egy erős pofonra ahhoz, hogy az felrázza és új irányba terelje. Kérdés, hogy mennyire fog sikerülni visszakapaszkodnia a stand-up színtérre és helyet követelni magának a sok férfi között. Talán egy saját tévéműsor is kinéz neki?

Ha már Suzie, idén ő körülötte is lopták a show-t többször, például az új titkárnője, és kicsit nehéz volt megemészteni, hogy az évad nagy részét egy asztal mögött töltötte (a fiatal bűvészsrác menedzselése meg kifejezetten kilógott az epizódok során), ráadásul érthetetlen módon nem úgy tűnik, hogy igazán felfogná a a helyzetet, amibe a nagyon segítőkész maffiatagoknak köszönhetően került. Ez is persze csak felvezetés volt, jó eséllyel a következő évadban lesz meg ennek a döntésnek is a böjtje.

Persze Alex Borstein zsenialitása idén sem veszett kárba, hiszen a rendszeres egysoros poénok mellett, a 4×03-ban kapott egy olyan nagymonológot, amit sokan irigyelnének tőle. A jelenet azért is volt kifejezetten erős, mert nemcsak a sorozat egy karakterétől vett búcsút, hanem a Mrs. Maisel egyik visszatérő színészétől is.

Idén kifejezetten sok mellékalak kapott nagyon erős, aprólékosan kidolgozott és jól felépített szálat. Egyikük Abe volt a mindig remek Tony Shalhoub alakításában, aki nem csak újdonsült színházkritikusi szerepben tűnt fel (és szokásához híven kavarta fel az állóvizet), de mint nekrológ író is remekül vizsgázott. A Monk óta persze mindenki tudja, hogy Shalhoub a fizikai komédiában is remek, és ezt idén is többször volt alkalma kamatoztatni, például, amikor Rose ellenségei letámadták a boltban.

És bár ez a kerítő biznisz és a kapcsolódó feszültségek remek poén források, azonban nem Rose, hanem az üzletüket féltő, ellentmondást nem tűrő hölgyek csoportja miatt volt ez inkább vicces. Rose ugyanis az előző évadhoz képest látványos háttérbe szorult, hiába ő is, akárcsak a lánya, belekóstol a saját karrier ízébe, nem volt túl jelentős az ő jelenléte az évad során. Vele szemben Joel és Mei már sokkal több figyelmet kapott, és bár időről időre volt néhány szórakoztató pillanatuk, az ő történetük tudott idén a legkevésbé lekötni.

Annál emlékezetesebb volt viszont jó néhány vendégszereplő, mint az újonnan leigazolt Santino Fontana és Jason Alexander, vagy a visszatérő Jane Lynch Sophie Lennon-ja, aki csodálatosan az ujja köré tudja csavarni Suzie-t, és a Midge és közte folytatott adok-kapok továbbra is nagyon szórakoztató.  Az igazi jolly joker azonban továbbra is Luke Kirby.

Lenny Bruce nem volt egy angyal és távolról sincs annak beállítva itt sem, ám tény, hogy ha feltűnik a színen, akkor nehéz nem a varázsa alá kerülni. És itt most nem feltétlen a stand-up előadásait értem, mert azok például nekem kevéssé viccesek (legendás Carnegie Hall fellépés ide vagy oda). Sokkal inkább azt a szabadságvágyat, ami sugárzik belőle, ami azonban, mint láthattuk, nem teljesen fedi a valóságot.

Érdekes, hogy egyszerre, mint lehetséges romantikus partner és mint mentor jelenik meg a figurája Midge vonatkozásában és egyik sem zárja ki a másikat, de egyértelműen az utóbbiként van Lenny-nek igazán jelentősége Midge történetében. Éppen ezért lesz érdekes látni, hogy az együtt töltött éjszaka és a színpadi fejmosás tekintetében, hogy fog változni a kettejük kapcsolata.

Valószínűleg felesleges leírnom, hogy a ruhák, a díszletek, a zenék, amelyek remekül megidézik a 60-as évek elejét, még mindig káprázatosak. Gondolom ezekre a záróévadban sem lesz panasz, mint ahogy remélhetőleg az írásra sem. Jövőre talán erről is megbizonyosodhatunk.

11 hozzászólás Ne habozz!

Clarei - 2022. 03. 16. 08:53

Nagyon szuper kritika! Teljesen egyetértek.
Egyébként azt tudja valaki, hogy itt Magyarországon mennyire felkapott a sorozat? Én nagyon szeretem, de szinte senki sem ismeri az ismeretségi körömben.

winnie - 2022. 03. 16. 09:02

ez nem igazán mérhető, max azzal, hogy tényleg mennyit olvasunk róla a neten, itt mennyi komment van, de azt írtuk korábban, hogy a hazai amazon nézettségi toplistán egyik napon sem volt első, ami valahol beszédes (és csalódás), a péntek premierepizódok után is csak 4-5. volt a napokban: https://www.sorozatjunkie.hu/2022/03/14/hirhetfo-grown-ish-5-evad-star-trek-picard-kasza/

PositiveRush97 - 2022. 03. 16. 17:10

Én se hiszem sajna túl népszerűnek itthon, de sokaknak megmutattam és eddig mindenki imádja
Az évad ismét fantasztikus volt👏remek írás is, én is egyetértek.
Csak azt sajnálom, hogy a következő már az utolsó évad, semmi sem fogja pótolni, még 6-7.évadot elnéznék, de inkább a csúcson fejezzék be mint a rovására menjen.

romanista - 2022. 03. 16. 18:47

Továbbra is szenzációs, sajnálom, hogy az 5. évaddal véget ér:-(

Marla - 2022. 03. 16. 19:27

Szuper évad volt, szinte minden részre jutott egy fergeteges jelenet.

Így hirtelen ilyen volt a coney islandi óriáskerekezés, zseniális volt a maga abszurd, de mégis működő káoszával. A Kennedy kampányos fellépés, Santino Fontana és a sztiptízbár megreformálása. Itt meg kell említenünk, hogy szuper ötletes számokat adtak elő a lányok és úgy fejlődtek ezek is, ahogy haladtunk előre az évadban. Rose a bűvész előadáson, Abe és a híres nekrológ író megszerzésére tett kísérlet.

Midge újta tetszett és alapvetően a többi karakter szálával se volt problémám, de azért nagyon érződött időnként, amit a kritika is írt, hogy felvezetünk, építkezünk egyes szálakon, hogy majd a következő évadban kifuttassuk. (főleg Susie)

Rose-t sajnáltam, kivirágzott mint matchmaker és ha kicsit hangsúlyosabb az a szál, jót tett volna neki.

Reid Scottnak milyen jól állt a műsorvezető szerep, valahogy belesimult a korba. Jó, hogy beugrott.

Jane Lynch-et én nem kedvelem, de elismerem, hogy a közönség előtti cívódása Midge-el parádés volt, ahogy a szanaróriumi jelenete is.

Önmagában jó karakter Mei, de nekem Joel-el hiteltelen a nagy szerelem, talán egy-két kórházas összeborulást éreztem igazinak, de ezen kívül semmit.

Végül pedig Luke Kirby, mint Lenny Bruce, csak a szuperlatívuszok maradtak.
Szuper jelenet volt a megmentése utáni éles elutasítás az utcán. Egyszerre kacagtató helyzetkomikum és szívszorító jellemrajz.
Csodásan simult a sztiptízbár milliőjébe is és hát a Carnegie Hallos nagyjelenet.
Még mindig elképesztő nézni, ahogy életre kelti Lenny-t, ezt a rendkívül ellentmondásos figurát, aki alapvető emberi tragikumot hordozott magában. Mélységet ad az egész történetnek.
Persze itt kicsit idealizálják, belesimítják a sorozat világába, nem is tehetnék máshogy, és bár szomorú lesz, nem tudom elképzelni, hogy a halálát nem írják bele az utolsó évadba.

Ami remélem hamar jön.

Endymion - 2022. 03. 16. 21:50

Ne már hogy már csak 1 évad és vége!!! :((( Úgy érzem, annyi, de annyi minden van még ebben a sorozatban! Imádom, hogy milyen szeretettel és odafigyeléssel foglalkozik még a mellékszereplőivel is.

Mom - 2022. 03. 17. 06:44

Én is éreztem rajta a már emlegetett átmenetiséget, ami miatt nem is tudtam annyira önfeledten élvezni, mint a korábbi évadokat, mert folyton azt vártam, hogy mikor indul már be végre.
Ettől függetlenül is tele volt remek pillanatokkal és jó szórakozást nyújtott (csak nem annyira, mint az előző három), a párbeszédek még mindig nagyon pörögnek és viszi a ledület a jeleneteket, ahogy a szereplők beszéd közben még tempósan sétálnak is és puffogtatják a poénokat. A bájából sem vesztett semmit, tényleg csak arról van szó, hogy a karakterek kicsit megrekedtek idén.

Susie-t leszámítva, de neki meg ez pont hogy nem feltétlenül vált előnyére. A bűvészes szálát meglehetősen untam, de a maffiába való beolvadása sem a komikus vonalat erősítette.

“És itt most nem feltétlen a stand-up előadásait értem, mert azok például nekem kevéssé viccesek” Pont ezt gondoltam, amikor a Carnegie Hallos fellépése ment, hogy ez nekem fele annyira sem vicces, mint Midge poénjai, pedig azokon sem szoktam hangosan nevetni. Nehéz elképzelni, hogy ezt ennyire viccesnek találta a közönség, de nyilván más kor, más emberek. Én egyébként nem ismerem az eredeti Lenny Bruce történetét és örültem volna, ha ez így is marad, de fölöttem sajnos ellőtték (persze ez nem spoiler, hiszen nem tudjuk, hogy mi lesz a sorozatban, de én nem szerettem volna tudni a potenciális végről sem), úgyhogy csak remélem, hogy ez nem lesz benne a sorozatban, mint ahogy a függőségét is nyugodtan hagyják meg említés szintjén, mert ez nem dráma, egyáltalán nem hiányolom, hogy ilyeneket belekeverjenek.

Remélem, hogy az utolsó évadra a küszködő humorista vonalat kicsit felváltja a feltörekvő humorista vonal. Persze nem átütő sikerre gondolok, csak arra, hogy ne hagyja mindenki cserben és szegje meg a szavát, hanem egy picit legyen nagyobb tere kibontakozni mint előadó.

wellmanster - 2022. 03. 19. 07:18

Egyszerűen tökéletes és már csak néhány rész maradt. Nagyon fog hiányozni ='(

Gab - 2022. 03. 19. 14:26

Egyetertek Mommal, nalam sem erte el ez evad az elozo 3 szinvonalat, es abban is, hogy nem szeretnem Lenny valos eletutjat latni a sorozatban (eleve a Midge-Lenny ismeretseg egy fikcio).

Nekem nehany szereplo mar idegesitoen sok, es ugy latom, hogy Palladinoeknak vannak kedvenc karaktertipusaik, amik mas sorozataikban is megjelennek, pl. a hideg es a gyerekuknek fontos dolgokra erzeketlen szulok (Emily es Richard a Gilmore girlsben), a kisse egocentrikus, nagydumas no (ott Lorelai, itt Midge), a komolyan vehetetlen szerelmi viszony (ott Rory es akarki, itt Joel es Mei), a kisse ferfias baratno (ott Paris, itt Suzie).

magiteo - 2022. 04. 06. 16:36

Egyben daráltam le pár hét alatt a 4 évadot, így kissé mérgezésem lett, meg nyilván sok minden összemosódott bennem, de minden kisebb-nagyobb hibája ellenére a sorozat nagy rajongója lettem.
Sok kapkodást, következetlenséget, néha már börleszkbe forduló blődséget láttam, amiket szerencsére legtöbbször feledtetni tudott egy újabb pazar jelenet, színészi alakítás.
Amit imádtam: Joel kivételével az összes színész parádés volt, még a mellékszereplők (pl. a sztriptízbár tulaja, az öreg ügynök parkbéli jelenete). A kosztümök, a környezet pazar, szemet gyönyörködtető volt. Bár az amerikai stand-up nem a szívem csücske, de Midge időnként remek szöveget nyomott.
Ami nem tetszett: Joel és a kínai barátnő között minimális kémiát sem lehet érzékeltetni. Abe ebben az évadban sokszor idegesített. 60+-os férfiként kiszervezi magát az otthonából, a két állásából, a felesége öntudatosan lemond a családja támogatásáról, gyakorlatilag a semmiből élnek, és mindez láthatóan nem zavarja egy cseppet sem. Parodisztikussá vált a személye, és sajnos, némileg a felesége is így járt.
Susie-t tényleg beragasztották az íróasztala mögé, elbújtatták egy halom papír mögé, kár volt. A titkárnőjének karaktere nagy lehetőség volt, de semmi se jött össze belőle. Rohangáló gyerekek, folyton csengő telefon, kb. ennyire emlékszem belőle.
Sok díjat nyert a sorozat, így Alex Borstein is többször lett a legjobb mellékszereplő. A köszönőbeszédeiben mindig megemlítette magyar származását, magyarul emlegetve édesanyját, nagyanyját. Pl. “Anyukám, nagyon szeretlek!” Ezek miatt még inkább szívembe zártam őt.
9/10

Csonaci - 2022. 10. 13. 20:23

Ugye, izlesek es pofonok…ket resz utan kasza. Eddig is billegett, mert Miriam fellepeseit nem tudtak olyan viccesre irni, h elhigyjem, tenyleg tehetseges standupos, de mostanra legalabb nincsenek fellepesei, vannak helyettebtulzottmanirok es szuper jelmezek. Ket resz semmirol nem szolt. Komolyan, szerettem a Szivek szallopfajat, de a Gilmore lanyokat mar akkor is egy peklapattal kaptam volna szajba, hat Mrs Maisel ennel rosszabb. Sokkal rossazbb.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz