login |

Elves: az 1. évad

2022. 03. 17. 15:51 - Írta: winnie

2 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika,

A gonosz törpék magyar címre hallgató dán horrorsorozat még november végén érkezett a Netflix-re némi karácsonyi hangulatot csempészve a kínálatba, én pedig némi késéssel, de elég gyorsan ledaráltam – hogy ismét késve nyilvánuljak meg róla, miközben elgondolkozom azon, hogy a magyar cím jó-e vagy sem, hiszen egyrészt jóval beszédesebb a tartalomra nézvést, mint az eredeti (betölti informáló funkcióját), másrészt viszont nincs benne semmi karácsonyi, ráadásul még spoileresnek is tekinthető.

Na mindegy, nem fogok gürrögni (mármint azt mondani, hogy ‘grrrrrrr’ – rögtön megnéztem, hogy szót alkottam-e, de a Google helyre tett, hogy ezúttal nem) ilyen jelentéktelenségen, max azon, hogy itthon tippre nem találta meg annyira a közönségét. Pedig tök jó lett. Vagyis… oké, nekem baromira bejött, miközben tudom, hogy nem ez lesz az általános vélemény. Nem feltétlenül azért, mert konkrétan rossz lenne, inkább csak tipikus, receptre írt és kiszámítható.

Kezdem azzal, hogy szeretem a világtól elszigetelt közösségekben játszódó sorozatokat, és Twitteren fel is tettem nemrég a kérdést, hogy még milyeneket ismerünk, mert ide velük! A tavalyi év második felében az Elves mellett ugye a Midnight Mass volt ilyen, plusz a francia Tízen voltak, és utóbbi alapján minden Tíz kicsi négeres széria ide sorolható (And There Were None), és persze az olyanok is, mint a szereplőket módszeresen legyilkoló Le Chalet, Harper’s Island vagy Slasher: Guily Party, amik a körülményeknek köszönhetően válnak izolálttá. UPDATE: The Sinner 4. évad!

Azért jó, hogy ezt felhoztam és elkalandoztam, mert az Elves egyikre sem hajaz. De az tény, hogy egy olyan szigeten játszódik, melyen egy kis létszámú közösség él, mely életét egy komppal oda karácsonyozni érkező család kavarja fel. Vagyis… igazából a közösséget nem kavarja fel senki, mert szerintem még féltucat helyi lakossal sem találkozik a jövevény család, cserébe viszont olyat tesznek, ami örökre megváltoztatja a szigetlakók életét és ökoszisztémáját.

A viszonylag kevés szereplőből az is adódik, hogy a horror jelző a műfajra csak igen nehezen erőltethető rá, komolyan gondolkodóba esnék, hogy ne mutassam meg a gyerekeimnek, ha szinkronos lenne, hiszen pont a lényes/szörnyes az a műfaj, amit fiatalon leginkább emészthetőnek vélek, mármint az olyanokat, amikor nem a konkrét vérengzés van középpontban, hanem inkább a leselkedő veszély, azaz a horror inkább a sejtelmességből és ijesztő körítésből, mintsem a látható borzalmakból.

Itt is inkább utóbbi dominál, bár akad vér is (de csak azért meg ölészetért nem érdemes az Elves-re szavazni), a fő motívumot mégiscsak a rejtély jelenti, az, hogy kik ezek a lények, mit akarnak, hogy élnek, hogy kerültek ide, mi a kapcsolatuk a szigetlakókkal. Persze a rejtély jelen esetben csak “rejtély”, mert a kérdésekre nem igazán kapunk választ, csak morzsákat.

Az Elves számomra abszolút hangulatos volt, bár nagyon kiszámítható. És lehet, hogy ezért is tetszett nekem? Nem, ezt azért nem hinném, bár lehet, hogy valakinek tényleg sikerélményt fog okozni, hogy a “csavarokat” kitalálja előre (vajon jó dolog hazavinni egy kis lényt? vajon hallgatni fog-e a gyerek a szülői tiltásra? vajon mi lesz a befejezése után epilógusa a sorozatnak?), de az biztos, hogy megvolt benne valami kellemesen melengető, ismerős érzés.

Nem sok sorozat van, aminek olyan hamar a végére jutok, mint az Elves-nek, és ez nem a kábé 6*20 perces játékidőnek köszönhető (cserébe sokaknak egy hétvégi dara/film lehet), hanem annak, hogy nézette magát. Voltak persze cliffhangerjei is, de nem azok vittek tovább, semmi mesterséges csali nem kellett ahhoz, hogy egyszerűen érdekeljen és szórakoztasson a maga módján némiképp naiv, de mégis teljesen tudatosan elkészített széria.

Nyilván fel sem merülne bennem, hogy év végi toplistáimra előkelő helyen felvezessem az Elves-t, de még véletlenül sem guilty pleasure-ként hessinteném el, hanem simán felvállalva azt, hogy még több hasonlót nagyon szívesen néznék. Bár nem reménykedem, de egy második évados berendelés nagyon kellemes meglepetés lenne.

ui: A sorozatok tanítanak. A főcím hatására tanulta meg a lányom elzongorázni a Carol of The Bells-t – én meg erre rákeresve tudtam meg, hogy annak ukrán alapja van. (Ide beszúrom utólag, hogy nem aktuális akartam lenni ezzel az utalással, hiszen az írás másfél hónapja elkészült, amikor még nem emlegették ilyen sokan a szomszédainkat, egyszerűen csak meglepetésként ért, hogy ez az ismerős dallam valójában honnan származik – winnie)

(Addendum: ennek kapcsán mindig az jut eszembe, hogy milyen jó kis diverz gárdánk van itt a Sorozatjunkie szűkebb stábjában, hiszen a fő sorozatos érdeklődési köreink marha jól elkülönülnek egymástól. Vannak persze a többség által nézett sorozatok, de az biztos, hogy mindenkinek vannak olyan rétegebb cuccai, olyan érdeklődési körei, amiknek nincs komolyabb közös halmaza a többiekével. Persze előfordulhat, hogy az Elves-t is megnézte közülük valaki, de nem nagyon számítok erre, és ugyanez a helyzet pár másik nagy kedvenc műfajommal is.)

2 hozzászólás Ne habozz!

Bigtatanka - 2022. 03. 18. 20:03

Teljesen vállalható sorozat volt, gyorsan lepörgött :)

Jessica Hyde - 2022. 03. 20. 12:32

Hát… a figyelmeztetés ellenére reméltem, hogy lesz benne legalább egy icipici meglepetés, de sajnos nem volt. Vigyázat, tényleg nagyon kiszámítható!

A 12 éves fiamnak kerestem volna családi horrort de csak egy lesajnáló pillantást kaptam érte (jogosan), helyette inkább a Darkot nézi végig – másodszor…
Szóval 10 év felett csak óvatosan ezzel a khm… cukisággal :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz