login |

Formula 1: Drive to Survive: a 4. évad

2022. 03. 18. 21:00 - Írta: Qedrák

19 hozzászólás | kategória: doku, kritika,

Két okból voltam kíváncsi a Forma-1: Verseny a túlélésért negyedik évadára. Egyfelől azért, mert a 2021-es szezon a sorozat története során először egy olyan kiélezett világbajnoki küzdelmet hozott, ahol nem a dokusorozat készítőinek kellett kitalálni a feszültséget, hanem az élet szállította a konfliktusokat nekik. A szezon a Forma-1 történelmének egyik, hanem a legeredményesebb versenyzőjének, Lewis Hamiltonnak, és a feltörekvő ifjú titánnak, Max Verstappennek a küzdelméről szólt. A szezon során mindkettejüknek voltak hibái, avagy parádés versenyei, láthattunk drámai futamokat, és az utolsó pillanatig nem dőlt el a világbajnokság. Kell vajon ennél jobb alapanyag egy sportdokunak?

A másik ok az, hogy immár a sportsajtóba is bekerült az a tény, hogy a pilóták és a csapatok nekiálltak a kamerának “játszani”. Ez az az eset, amikor a megfigyelő a megfigyelése tárgyát a megfigyelés tényével változtatásra ingerli. Nem véletlenül, hiszen a Netflix ott van a pilóták, a csapatvezetők és szinte mindenkinek a háztartásában, és a többségben van annyi exhibiconizmus, hogy produkálja magát, ha szerepel a tévében.

Kivéve Max Verstappent, aki ki is jelentette, hogy őt az egész hidegen hagyja, és a sajtóban körbejárt a hír, hogy ő bizony kivonul a sorozatból, felejtsék el. (Ráadásul állítása szerint egy korábbi évadban a Ricciardóval való viszonyát félreérthető módon megvágott beszélgetésekkel illusztrálták). Talán emiatt a hatás miatt éreztem azt, hogy a harmadik szezonja gyengébben sikerült a szériának, mint a korábbiak.

De vajon mit meséltek el nekünk az alkotók a 2021. év hatalmas párbajáról? Az egész évadból vett spoilerekkel fogom folytatni a tovább mögött..

A korábbi szezonokban megfigyelhető volt, hogy az egyes epizódok történetmesélését úgy oldották meg, hogy egy, legfeljebb kettő sztorit meséltek el, és ebből vonták le a nyilvánvaló tanulságokat. Ezt a koncepciót most is követték, de benyomásom szerint sokkal kevésbé feszesen, mint a korábban. Az egyes epizódokba betüremkedtek más szereplők és más kommentárok. Például Ricciardo McLarenes rossz kezdéséről szólt volna a második rész, de valahogy felvezetés nélkül bekerültek Leclerc és Sainz jelenetei, akiket az epizód nem vezetett fel, és nem igazán kapcsolódtak a rész mondanivalójához. A két Ferraris egyébként meglepően sokat szerepelt interjúszinten is, pedig nem akadt nekik dedikált epizód.

A riportok egyébként kétségtelenül jól sikerültek, legalábbis a vágóasztalon megtalálták belőlük azokat a pillanatokat, amelyeket egy-egy epizód főbb gondolatfonala mögé rakhattak. Az a megoldás is jól sikerült, hogy egy-egy sarkos kijelentés után hagyták megállni a pillanatot, koncentrálva az interjúalany arcára. Ezt sikerült nemcsak a két főszereplő csapatfőnökkel, Toto Wolffal és Christian Hornerrel eljátszaniuk, de néha még a versenyzőkkel is, mint pl. Bottasszal.

Az már szerintem kevésbé sikerült jól, hogy a közeli ismerősökkel forgattak videókat az egyes epizódok főszereplőihez, és az ő szájukba adtak banális életbölcsességeket. Ez a didaktikusság már a széria korábbi részeiben is erőteljesen érződött, és azt reméltem, hogy egy kicsit leszoknak róla, de úgy ítélhették meg, hogy ez hozzátartozik a show-hoz.

Azzal, hogy az élet megírta helyettük a forgatókönyv egy részét, a korábbiaknál kicsit kiegyensúlyozatlanabb lett a széria. A tíz epizódból négyet is elvitt a Verstappen-Hamilton csata, ami az egész évadnak a vezérfonala maradt. A két világbajnoki esélyes ütközeteinek szinte egyetlen pillanatáról sem maradtunk le így, különös hangsúlyt fektetve az ütközéseikre. A maradék epizódokból kettőt elvitt Ricciardo, ami soknak tűnik, de egy meglepő eredményt hozott idén, ráadásul úgy, hogy előzőleg nagyon szenvedett a kocsival.

Azt lehetett tudni a produkcióról, hogy a stáb nem ment ki minden futamra, úgyhogy itt is az élet hozta a forgatókönyvet: született egy rész Ricciardo szenvedéséről, majd ha már pont kint jártak a monzai pályán, amikor nyert, így arról is. A maradékon a Williams meg a Haas osztozott, különösen Russell az előbbiből, a csapat mellett ugyanis róla egy “saját” rész is szólt. (Egy piros pont jár amúgy az M4-es Boxutca stábjának, Russel első pontszerzése utáni riportjuk bekerült a szériába, és az egy jól elkapott érzelmes jelenet volt). Ebből következik, hogy sokan kimaradtak, az Aston Martinból és versenyzőiből csak pillanatok jutottak, de például az Alfa Romeo és az idén búcsúzó egykori világbajnoki, Kimi Räikkönen egy másodpercet sem szerepelt.

Pedig a szériát nézve nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy bár 2021 rengeteg emlékezetes pillanatot adott a sportágnak, valahogy a sorozatból hiányoztak a karakteres egyéniségek. A szokásos arcokat, akiket imádott a kamera, természetesen megtalálták. Így a szinte mindig mosolygó Ricciardo, vagy a kendőzetlen megfogalmazásairól elhíresült Günther Steiner még akkor is kapott pár egysorost, amikor nem rájuk fókuszált a forgatókönyv. De rajtuk kívül nehéz lenne kiragadni bárkit is. Hamilton pontosan úgy nyilvánul meg, mint bármikor a közösségi médiáján, Verstappen pedig egyáltalán nem vett részt a sorozatban (belőle csak csapatrádiót és egyéb üzeneteket kaptunk). Horner és Wolff pedig számomra elég feltűnően már eleve a kameráknak játszottak, a sorozat képkockáin folytatva a pályán és a zöld asztal mellett zajló vetélkedésüket is.

Igazi bennfentes információ nem hangzott el. Steiner is egyértelműen kijelentette, hogy nem kíván beszélni arról, miként győzte meg a főszponzorát a maradásról, ahogy az Alpine csapatfőnöke sem kívánta kommentálni a múltat. Árulkodó jel az is, hogy a fontos megbeszélésekről a stábot kiküldték, még azok sem számítottak annak, ahová kamera nem követte őket, de a mikrofon rajtuk maradt. Ezért a sportágat mélyen követők számára talán inkább azok az apróságok számíthatnak újdonságnak, amikor a versenyzőket követték, például Juki Cunodát Olaszországba az új edzéstervéhez.

Egyébként a széria pont arra jó, amire szerintem szánták: néhány hónapnyi Forma-1 ínség után egy remek felvezető a jövő héten kezdődő következő idényhez. Aki kicsit szeretne ráhangolódni az új világbajnokságra, vagy éppen csak felidézni az emlékezetes 2021. év csatáit, annak érdemes végigpörgetnie. Esetleg azoknak is, akik régebben követték a sportágat, de manapság már kevésbé, mert a döntő pillanatokat relatíve jó érzékkel válogatták össze a sorozat készítői.

19 hozzászólás Ne habozz!

Dori - 2022. 03. 19. 08:00

Szerintem túl későn, túl kevés lett az évad. Ütemezhetnék a barcelonai tesztelés elé a bemutatót, mert utána már tényleg az új szezonról szól minden, nem a tavalyiról.

Max nem szereplésével sajnos Hamilton sok játékidőt kapott és a Netflix jól összevágta a dolgokat, hogy utóbbi kétes eseteit nem hangoztatta, ellenben Maxot – aki nem tudott refkeltálni – negatív fényben tüntette fel. Megértem, a holland miért nem akar szerepelni a mûsorban. A DTS sokkal jobb volt, amíg a kis csapatokra fókuszáltak.

Kimi meg miért szerepelt volna? Ha bàrki is követi az F1et, tudja, hogy Kimi utálja a médiát, az volt a csoda, hogy az előző évadokban rávettèk arra a kb 5 másospercre, amíg bemutatkozott :D az màs kérdés, hogy visszavonult, de akkor nézzétek vissza a legjobb versenyeit, ahol saját maga, mint hogy szenvedjen a kamera előtt, ami csak nekünk kellemetlen a végeredmény nézése közben.

Succ - 2022. 03. 19. 09:13

Megint sikerült egy kamu rivalizálást felhúzni, és megint a két McLaren pilóta köré :D A srácok itt reagálnak: https://www.youtube.com/watch?v=gO8DsnVY6UE

Btw keveseltem Alonso-t, meg elég csúnyán kivágták a szerepét Ocon első futamgyőzelménél :D

erahurka - 2022. 03. 19. 10:14

Borzasztó volt a negyedik évad! Olyan dolgok meg rivalizálás folyt a valóságban, amihez nem kellettek volna kamu történetek! Erre mit csinálnak? Megint bele akarják erőszakolni a Forma 1-et a saját világukba.

Cunoda-Ocon, Gasly-Alonso párhuzam, ennél nagyobb baromságot se láttam még a sorozatban. Ocon tapasztaltabb pilóta mint Gasly, mégis újoncnak van beállítva!

Az 5 perces hivatalos szezonösszefoglaló érdesebb mint ez a 10×40 perc. Komolyan untam már a második felét mert csúsztatásokkal és valótlanságokkal van tele. Az meg hogy Hamilton utolsó helyről nyerte meg a brazil versenyt, egy szóban nem említik. Amikor Alonso feltartotta Hamiltont a Hungaroringen és így nyerte meg a versenyt a csapattársának, egy szóval nem említik. Alonso dobogóját nem említik, a Bakui káoszt nem említik (ok erről van egy felvétel és azt se tudja az átlag néző mi történik), de cserébe Mazepin hatalmas fejlődése ki van emelve amikor Szocsiban utolsóként ér célba miután Schumi kiesett…

Akit érdekel a Forma 1 az nézze a Forma 1-et ne ezt a szart.

erahurka - 2022. 03. 19. 10:17

@Dori: Hamiltonnak egy kétes esete volt, a silverstone-i baleset, Vertappen meg onnantól arra játszott hogy ütközzenek. De előtte is nagyon agresszívan terelgette le Hamiltont, ez is vezetett a brit nagydíjon történtekhez, mert Hamiltonnak elege lett és ott tartotta az autót.

Verstappen úgy tud csatázni, hogy vagy hagynak neki helyet, vagy összeütköznek. Ez eddig nem látszott mert egy ilyen űrben autózott a Red Bull saját 2-3. erős magányában.

tüske - 2022. 03. 19. 11:24

Olyan emberként, aki a versenyeket már régóta nem követi, de a DTS-t igen: én jól szórakoztam :). A fenti (és máshol is emlegetett) kihagyott részeket, fontos eseményeket sajnálom, de ezért még nem fogom elkezdeni nézni egész évben a futamokat, elég ez a zanzásított 10 rész minden évben :D.

Feleki - 2022. 03. 19. 11:29

Pont mint tüske: a sorozat nagyon élvezetes volt, iszonyatosan bejött, bár maga a verseny annyira nem érdekel már, egy futam elég volt, de az a szezonzáró volt!

erahurka - 2022. 03. 19. 12:11

@tüske: Csak így nem a Forma 1-et nézed hanem egy valóságtól elrugaszkodott Netflix sorozatot…

szotyi - 2022. 03. 19. 12:28

Én meg inkább nézem a futamokat. Meg akartam nézni az idei évadot de a visszajelzések alapján nem fogom.

winnie - 2022. 03. 19. 12:48

erahurka: szerintem tök valid, ha valaki konkrét hater egy-egy sorozat esetében, és kicsit cikinek érzem negyedjére is végigmenni ezen az úton, de pont az üt vissza a hater esetében, ha elrugaszkodik a valóságtól – főleg, hogy pont a valósággal érvel. még egyszer, egy pillanatig sem kapnám fel a fejem arra, hogy valakinek valami nagyon nem tetszik, de egyrészt számomra furán veszi ki magát, ha egy rajongó/pozitívvéleményesnek (tudom, kit érdekel, hogy én hogy érzem:) szólnak be kvázi “nem is tetszett neked” (tudom, hogy nem ezt írtad) érvvel, másrészt pont a valóságtól elrugaszkodásra való célzás abszurd. attól, hogy valami nem teljesen olyan, attól még nem elrugaszkodásról van szó. a felvételek feltételezem valódiak, minden megtörtént, nincsenek színészes jelenetek (de egyébként dokukban szoktak vágóképezni statisztákkal, bevett szokás). a történetmesélésbe nyilván (joggal) beleköthet az, akinek ez nem kenyere, mondjuk aki nem gyakorlott nézője a műfajnak, de nem arról van szó, hogy történt valami, és annak a gyökeresen ellentétét tálalják. mindegy, hogy 90, 80 vagy 70% az “egyezés”, csak nem 0-20%-ról van szó, és már-már az utóbbi sejlik fel nekem.

winnie - 2022. 03. 19. 12:54

egyébként nekem az jön le, hogy sokak számára (kinek nem inge!) ez az első találkozás a műfajjal és a meglepődések a jelenséget a sorozattal azonosítják, és nem a műfajjal. mindig érdemes arra gondolni, hogy hasonló lehet a helyzet minden más sorozat esetében, ahol az ember az feldolgozott témában mondjuk kevésbé járta. és itt jön be a képbe az, amiért írtam a fenti kommentet is: nem az a lényeg, hogy valami jó legyen, szórakoztassa az embert? ha jó egy true crime dokusorozat, akkor utólag nem lesz jó, ha megmondják, hogy nem is doku volt, hanem megírt, színészes? az élmény visszamenőleg “megmásul”. (erről már van régóta talonban egy posztom, ahol a realitykről írok, és azért írtam, mert tényleg érdekelne az emberek véleménye, hogy ha adott egy szuperizgalmas, remek karakterekkel elkészített valóságshow, ami 10/10-es, utólag kiderül, hogy minden kamu volt, akkor… azt hogy kell értékelni? csak azért, mert hirtelen más műfajt képvisel, a 10/10-es élmény 1/10-essé válik. az élmény elvész és átalakul?)

nyilván mindenki mást vár el ettől a sorozattól, van, aki élvezni fogja, más utálni, de nem hiszem, hogy bármelyik is “kevesebb” lenne, vagy el kéne venni az illetőtől az igazát.

ddd - 2022. 03. 19. 13:00

Forma-1-et követő nézőknek borzalmas nézni ezt a színvonalbeli esést évadról évadra. Tele van csúsztatásakkal, lényeges részek figyelmen kívül hagyásával, felesleges feszültség generálással. Nagyon rossz ezt látni..

(a rendezés “csúcspontja” pedig Russell beszélgetése a barátnőjével a felhőkarcoló kávézójában, annyira mű….)

Diapolo - 2022. 03. 19. 14:29

A legjobb alapanyag volt hozzá, mégsem használták fel. Szerintem kifulladt a sorozat. Az elején a frissesség érdekes volt, a kisebb csapatok is, de most már egyértelműen az évad nagy részében ugyanazokat a köröket futják, de ennek a sorozatnak nem is az F1-es törzsnézők a célpontjai. Valamit a koncepción kellene változtatni, hogy ne ugyanazok legyenek az évadok döntő többségben.

Samott - 2022. 03. 19. 15:42

Csak az a problema ezzel hogy sportdokunak kategorizaljak. Egy dokumentumfilmtol hiteles tajekoztatast varok. Hivjak realitynek, vagy fel fikcios barminek. Aki szereti a sportot az megorul a kamutol amit tolnak benne. Vagy nem tudjak mit csinalnak es akkor az a hiba, vagy nagyon is tudjak hogy hazudnak. Az meg nagyobb hiba.

https://www.youtube.com/watch?v=1sZNyyP-Tfc

LambSkewers - 2022. 03. 19. 15:58

Én is azt éreztem, hogy inkább Toto és Hamilton pozitívabb fényben való bemutatása felé editelnek. Jó, bevallom Red Bullos, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy Verstappenes vagyok. Én abszolút igazat adok Maxnak, hogy passzolta az egész DTS témát. Checo elmondta, hogy vele hosszan forgattak a Mexikói verseny miatt és minden ki lett vágva. Nem tudom mennyire tér vissza jövőre, de nem fog annyi energiát belefektetni azt kijelentette.

Én úgy tudom Alonso az Amazonos dokuja miatt nem lehetett DTS-ben egyébként.

@erahurka Max hagyott Hamiltonnak elég helyet, Hamilton nem tudta bevenni a kanyart, mert túl nagy sebességgel ment bele. Nem volt Max rossz helyen.

Scat - 2022. 03. 19. 16:08

Csatlakozom azokhoz, akik nem nézik már az F1-et, de ez a sorozat meg tetszik nekik.

Engem így, összefoglalva kifejezetten szórakoztat, szeretem is nézni, bár most először történt meg, hogy tudtam, mi lesz a vége, hisz a csapból is az folyt anno, hogy Verstappen nyert.
Hozzáteszem így sem volt rossz, bár közel sem volt már annyira izgalmas, mint a korábbiak.

Nekem az hiányzik belőle a legjobban, hogy már nincsenek a részek végén rövid feliratos összefoglalók, hogy kivel mi történt a szezon után. Ez főleg a lejárt szerződésű pilótáknál zavar. Az első évadban szépen lezártak minden ilyen történetet.

Never - 2022. 03. 19. 19:47

27 éve vagyok die hard F1 fan. En élveztem a DTS 4 évadát.

Mazepines részt mindenki félreértelmezi. Annak a résznek nem az volt a lényege hogy Mazepin megelőzte az egész mezőnyt (és mégis tok utolso lett) hanem hogy felismerte a közelgő rossz időt (gyermekkori tapasztalatok) és akkor cserélt kereket amikor a tobbiek koztuk Norris/Vettel is visszautasítottak. Ez nem dramatizálés vagy kamu hanem maga az igazság. Írom ezt ugy hogy nem érdekel Mazepin sorsa.

Sokan irják hogy Alonso bravúros védekezése Hamilton ellen kihagyták… ismét hiányzik a kontextus. Miert maradt ki ez a jelenet? Mert az a bizonyos rész Oconrol szolt, nem Alonsorol. Egy F1et nem kedvelo/nem nezo embernek semmi pluszt nem adott volna a pár koron tartó védekezés + ha jol tudom Alonsonak valami szerzodese van az Amazonnal szoval értheto hogy nem akarják szerepeltetni.

Ricciardo – Lando féle rivalizálást lehet hogy felfujták de szerintem mind2 pilota kozt van valami fajta feszultség hisz Ricciardot azért igazolták le mert tapasztalt és egy igazi vezéregyéniség. Ennek megfelelően tobb pénzt is kap mint Lando de eredményeket nem tud felmutatni. Nem érzem úgy hogy tuldramatizált volna bármit is a Netflix.

A tobbi “hibához” csak anyit hogy mindig kontextusba kell tenni a látottakat. Amikor azt mondták hogy Ocon egy újjonc akkor igazat modntak hisz Ocon egy egész évet kihagyot ami F1es autok szempontjábol soknak számít de a Netflix ezt nem úgy tálalta hogy na itt egy uj gyerek akit Oconnak hivnak hanem elmagyarázták hogy egy szezont kihagyott.

Részemrol csak anyi hogy tetszettek a Totto Wolf / Christan Horneres családi részek es a rivalizálás bemutatása. Guenther Steiner ismét hozta a formáját és az év végi dráma korrektan volt bemutatva… viszont úgy éreztem hogy nagyon “Mercedes pozitív” lett a végeredmény. Azért ennek a kontroverz évadnak tobb árnyalata is volt amit csak mink – F1es rajongók – tudunk.

Ja! Megemlékeztek Frank Williamsrol amit a 3 évadban hiányoltam, ezért járt a pacsi. Ami elszomorito hogy Raikkonen távozásárol egy szó sem esett. Tudom hogy milyen fajta ember de akkor is legalább egy felirat vagy egy kép róla elfért volna.

Negyedik évadot 8/10 értekelem. Igazi fanoknak kevés de ha nem dokumentumfilmként nézzuk akkor élvezetes volt.

Mindenki másnak aki kedveli az autósport világát simán ajánlom mert jó szorakozást fog nyújtani

winnie - 2022. 03. 19. 20:41

Itt egy készítői interjú, ha valakit érdekel: https://netflixqueue.com/formula-1-drive-to-survive

sztomi - 2022. 03. 21. 13:48

Nekem annyiban volt csalódás, hogy azt az utolsó futamot majdnem úgy adták le, mint az M4, semmi plusz infó, semmi színfalak mögötti újdonság. Ez M4 volt (tudom, hogy nem ők kamerazzak a tv közvetítést), kicsit jobb képminőséggel, más kamera állásból.

_Peter - 2022. 04. 02. 19:06

Szerintem már direkt csinálják ilyenre, két legyet egy csapásra: sok új F1 nézőt vonz a sorozat USA-ban, és azért a kamu dráma, kiszínezett témák, a végtelenül lebutított narráció, közben a hardcore F1 nézők is beszélnek a sorozatról, hogy mennyi hiba és akkor a negatív reklám is reklám, a lényeg a Netflixnél pörögnek a mutatók. Viszont ha ebben a stílusban folytatja a Netflix, akkor egyre több versenyző fog kiszállni. Túl sok már a lódítás. Négy évad alatt láttunk már kamu “gonoszokat”, kamu ellenségeskedést ügyesen megvágott mondatokkal, más versenyen más helyzetben elhangzott audiót berakni más kép alá, vagy teljes csendben lenni egy nagy témáról mert nem volt hozzá anyaguk. Szerintem a felépítése is rossz, zavarosan ugrálnak a csapatok és versenyek között.

Aki követi a sportot: néhány Steiner, Horner beszólás és poén jó benne, amúgy csak felbosszantod magad rajta

Aki nem követi a sportot: tudatlanul biztosan lehet élvezni a sorozatot

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz