login |

Cheer: a 2. évad

2022. 03. 27. 15:50 - Írta: Shannen

2 hozzászólás | kategória: doku, kritika,

Meglepő siker volt 2020 januárjában a Netflix Emmy-nyertes sportdoku-sorozata, A pompomcsapat (igen, egy újabb borzasztó netflixes címadás), ami egy texasi főiskola cheerleader csapatának a felkészülését követte a 2019-es országos bajnokságra.

A második évad szintén a semmiből jött, és újra bebizonyosodott, hogy az életnél nagyobb drámát nem lehet kitalálni. Szerencsére a készítők is tisztában voltak ezzel és jó érzékkel szerkesztették a szezont, szinte mindig a megfelelő pillanatokra helyezve a hangsúlyt. Így lett a Cheer idén is egyszerre megható, felemelő és a daytonai versenyhez közeledve egyre izgalmasabb.

Akinek eddig kimaradt a sorozat, annak ajánlom az első évadról szóló írásunkat, amely remekül összefoglalja, hogy mekkora szíve is van ennek a dokunak és miért lehet nagyon könnyen rákattanni. Mivel a második évad erősen reflektál az első szezon szereplőire és történéseire, nem beszélve arról, hogy az egész évad azzal kezdődik, hogy látjuk hogyan élték meg a szereplők a hirtelen jött ismertséget, így ha valaki most kezdene neki, akkor mindenképp az első évaddal kezdjen.

Az első évad koncepcióját idén azzal bővítették, hogy most nem csak a Navarro College csapatának felkészülését követhettük végig, hanem az örök rivális, a Navarrotól mindössze 40 mérföldnyire található, szintén texasi Trinity Valley Community College-ét (TVCC) is. Ez teljesen más dinamikákat hozott be nézői szempontból is. Az előző szezonban a néző nagyon könnyen átválthatott szurkolóba és a daytonai versenyről szóló epizódot simán végigizgulhatta a Navarro csapatának szurkolva.

Most azonban megismerhettük az ellenfelet is, akik legalább annyira szimpatikusak voltak az underdog státuszukkal, mint Monica Aldama sokszorosan bajnok csapata. A TVCC azonban mind mentalitásban, mind a kifelé való kommunikációjában igyekezett ezt az underdog imidzset elhessegetni. Nem véletlenül, hiszen egyrészt 2000 óta ez a két csapat váltogatta a National Champion címet a kategóriájukban (advanced large co-ed junior college), másrészt évek óta ők az egyetlen versenyzők ebben a kategóriában a magasszintű technikai tudásuknak köszönhetően. Ez utóbbi ténynek az említése kimaradt ugyan a sorozatból, de interjúkból tudhatóvá vált a nagyközönség számára is. Persze, az ellenfelek szűkös száma semmit nem vesz el a két csapat teljesítményéből. A köztük lévő nüansznyi különbség pedig igazából maga Monica Aldama személye a Navarro oldalán.

A második évad struktúrája, külső okok miatt, szintén változott és tulajdonképpen a kilenc epizódot három jól elkülöníthető részre lehet osztani: a 2020-as versenyre való felkészülés, ami a Covid miatt megy a kukába, hiszen az utolsó pillanatban törlik a márciusi daytonai versenyt (2×01-04), az első évad fan-favorit szereplőjének, Jerry Harris-nek tündöklése és bukása (2×05), valamint a 2021-es versenyre való felkészülés és maga a verseny (2×06-09).

Korábbiakhoz hasonlóan most is kiemelésre kerül néhány sportoló, ezúttal mindkét csapatból, akiknek a személyes élettörténetét megismerve kaphattunk bepillantást ennek a versenysportnak a kulisszái mögé. Nem csak azt láthattuk, hogy hogyan zajlanak a válogatók és az edzések, de azt is, hogy a sport (és itt igazából simán lehet általánosítani) és a hozzá kapcsolódó támogató közeg (edzők, csapattársak) hogyan tudják pozitív irányba befolyásolni a sokszor komoly traumákkal érkező fiatalokat és ők hogyan találnak rá egy olyan elfogadó közegre, ami hozzá segíti őket, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket.

Mint minden csapatsportban, a bajtársiasság itt is alapvetés, és bár lehet, hogy a felkészülés során vannak konfliktusok, amikor valaki éles helyzetben hibázik, akkor azonnal összezár körülötte a csapat, és ezt az egymás felé mutató empátiát már önmagában jól esik látni.

A tovább mögött kisebb spoilerekkel folytatom az évad felépítésének bemutatását.

Ahogy már említettem az évad első fele ott veszi fel a fonalat, amikor 2020 januárjában a Netflixen debütált a sorozat, a Navarro csapata pedig egy csapásra széles körben (azaz a cheer világán kívül) ismert lett, megugrott az Instagram-követőik száma, özönlöttek a Cameo-felkérések és bejárták a legnagyobb talk show-kat. Mindeközben megindult a kemény felkészülés a márciusi országos bajnokságra. Izgalmas volt látni, hogy a folyamatos interjú felkérések, fotózások, és úgy önmagában a hirtelen jött népszerűség hogyan hatott a fiatalokra mind személyes szinten, mind a sportteljesítményük tekintetében. És akkor ugye a konkrét tanulásról még nem is beszéltünk, de ez az aspektusa az életüknek egyébként sem jelenik meg igazán a sorozatban.

Ez a többfrontos helytállás nyilván kihívás volt a csapatnak, és épp ezért lehettek egy fokkal könnyebb helyzetben a TVCC sportolói, akiket viszont még nem ismert a Netflix közönsége, így kizárólag a felkészülésre tudtak koncentrálni. Rögtön az elején megismerhettük az újdonsült vezető edzőjüket és annak edzőtársát, aki korábban vezette a csapatot.

Vontae Johnson egy fiatal, karizmatikus, ambiciózus edző, aki azonban jóval közvetlenebb kapcsolatot igyekszik kialakítani a sportolóival, mint a Navarro vezetőedzője, Monica Aldama. Johnsont Khris Franklin segíti, aki szintén szimpatikus személyiség és nem csak külsőségeiben, de személyiségének bizonyos jegyeit tekintve egyértelműen hozza a Coach Beard-vibe-ot, ami miatt kifejezetten szórakoztató volt minden képernyőn töltött pillanata.

Miközben mindkét csapat lelkiismeretesen készül az összecsapásra, mi, nézők pontosan tudjuk, hogy mi vár rájuk 2020 márciusában és azt is, hogy végül nem fogják tudni bemutatni a rutinjukat Daytona-ban. Látva ahogy a fiatal sportolók vért, verejtéket nem spórolva igyekeznek tökéletesíteni az előadásukat, bennünk csak egyre jobban nő a feszültség, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy mindezt hiába teszik. Amikor robban a hír alig egy héttel a floridai verseny előtt, hogy az elmarad, mindkét csapat összezuhan.

Ez az élmény persze nem cheer-specifikus, minden sportot és sportolót keményen érintett a Covid, álmok dőltek össze, több éves felkészülések mentek a levesbe az elmaradt versenyek miatt. A jelen esetben a legrosszabbul a végzős csapattagok jártak, főleg azok, akik frissen kerültek esetleg a végső 20 fős keretbe. Számukra az esély, hogy a trófeával a kezükben megmártózzanak az Atlanti-óceánban már csak álomkép maradt. De a többiek is több hónapos felkészülésbe fektetett munkát kellett, hogy elgyászoljanak.

Ennél a pontnál átválthattak volna rögtön a következő tanévre is, de előtte hátraléptek egyet a készítők és beleálltak a Cheer legnagyobb botrányába, méghozzá teljes vállszélességgel, és ezt nagyra értékeltem, ugyanis olyan dolgokat jártak körbe, amelyek alapvető fontosságúak, nem csak a sport világában. 2020 nyarán robbant (immár a második) bomba, amikor a mindig vidám és szuper pozitív Jerry-t, az első évad legnagyobb sztárját gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléssel vádolták meg (melyet egyébként idén februárban el is ismert). A hír mindenkit sokkolt, beleértve Monica-t és a csapattársakat is.

Az epizód legmerészebb pillanatai azok voltak, amikor a két 15 év körüli fiú, akiket Jerry megkörnyékezett, arccal és névvel a kamera elé állt, hogy elmondják a történetüket. A készítők maximális érzékenységgel kezelték a témát, és nem kevés időt szántak arra is, hogy bemutassák évente mennyi szexuális visszaélésről vagy akár verbális erőszakról érkezik visszajelzés a nemzeti szövetséghez, amelyeknek mindössze töredéke kerül kivizsgálásra. A cheerleadinget a legtöbb sportoló már egészen kis korban elkezdi űzni, így hatalmas jelentősége van annak, hogy a velük dolgozó felnőttek tisztában legyenek azokkal a gyermekvédelmi alapelvekkel, amelyek garantálhatják, hogy biztonságos környezetben sportoljanak a gyerekek.

Bár megrázó volt látni a közeli barátok, csapattársak reakcióját is, akiket szintén sokként ért a hír, egy pillanatig nem merült fel, hogy a készítők relativizálni akarnák a vádakat, inkább ez arra volt jó példa, hogy az esetek többségében az erőszakot elkövetőkről egyáltalán nem könnyű megmondani, még a legközelebbi ismerőseiknek sem, hogy azok.

A kitérő után a 2020-2021-es tanév kezdetén vesszük fel a fonalat, amikor ugyan mindenhol online oktatás van, ám az edzések természetesen nem álltak meg, mindössze bejött a képbe a kötelező gyorstesztelés. Mindkét csapat újult erővel veti bele magát a felkészülésbe, azonban a Navarro elég hamar hátrányba kerül, amikor kiderül, hogy Monica nem lesz jelen az őszi félévben, mert a Dancing with the Stars-ban fog versenyezni. Egy olyan csapatnál, ami ennyire egyszemélyes vezérlésű nehéz elképzelni, hogy ne okozzon kisebb-nagyobb fennakadást egy ilyen változás.

A dilemma, hogy a saját álmai után menjen Monica vagy maradjon lojális a csapatához mindenképp izgalmas, de nehezen lehet őt hibáztatni azért, mert kihasználja az ismertséggel járó lehetőségeket. Ami viszont talán már inkább felróható neki, az az ahogy az egész helyzetet kommunikálta a csapat felé. Ez egyébként sem az erőssége Aldama-nak, de eddig ha volt is ebből konfliktusa, azt hamar meg tudta beszélni a fiatalokkal, most viszont a kontinens másik felén erre esélye sem volt.

A Navarro csapata ideiglenes szétesik, az egyik sztár sportolójuk, La’darius annyira kiborul, hogy otthagyja a csapatot és a korábban szinte anyjaként tisztelt Aldama-ra is el kezd fújni a közösségi médiában. A kettejük konfliktusa remekül rávilágított arra a vékony jégre, amin Monica táncol azzal, hogy ő nem csak mint edző, de mint barát és pótanya jelenik meg több sportolójának az életében. Az utolsó rész végén, kvázi epilógusként, erre igyekeztek reflektálni, amikor La’darius és Monica újra szemtől szemben találta egymást, ám itt nekem komoly hiányérzetem maradt.

A 2021-es versenyre való készülés bemutatása megint jó ütemben lett szerkesztve, ügyesen próbálták a készítők szembeállítani a két csapatot rájátszva a bajnok Navarro és az underdog TVCC percepcióra. Valójában azonban ezek jórészt mesterségesen generált, mindössze külsőségekben megjelenő különbségek voltak: egyiküknek volt pénze rendes gyakorló színpadot építeni, a másikuk inkább leigazolta az ellenfél volt koreográfusát; egyik csapat repülővel utazott Floridába a másik busszal; a Navarro egy ötcsillagos szállodában lakott a verseny alatt, a TVCC egy visszafogott hotelben.

Tekintve, hogy mindkét csapat hozzáállása nagyon szimpatikus volt, mindketten végig odatették magukat a felkészülés során, és laikus szemmel mindkét rutin elképesztő volt, így én nem is igazán tudtam eldönteni, hogy kinek szurkoljak. Egyedül talán a változatosság miatt húzott a TVCC felé a szívem.

Maga a verseny, amely során kétszer kell előadniuk a csapatoknak ugyanazt a koreográfiát, már azért is más volt, mert a Covid-előírások miatt a megszokottól eltérően jóval kevesebb néző volt, bár a kevesebb szurkoló egyáltalán nem jelentett kevesebb energiát a színpad körül. Azt mondjuk most is sajnáltam, hogy egyik rutint sem láttuk teljes egészében a vágások miatt.

Az izgalmak most sem maradtak el, mindkét csapatnál voltak hibák, amelyeknél a néző szíve igencsak össze tudott szorulni. Az eredményhirdetést online tartották, így a két csapat két külön hotelben a monitoron keresztül nézte, amikor bejelentették először a második, majd az első helyezettet. Ez egy nagy kihagyott (de persze érthető) ziccer volt és a győztestől is sajnáltam, hogy nem tudott a magasba ugorni az óriási színpadon az őrjöngő szurkolói tömeg előtt.

Az, hogy melyik csapat nyer (azok kedvéért, akik úgy olvasták a posztot, hogy nem látták az évadot inkább kifehérezem: a Trinity), igazából egy kicsit sejthető volt akár már az évad legelejétől a szereplőkkel készített interjúbevágások miatt, amelyeket jórészt a 2021-es verseny után vettek fel velük. Egyszerűen ahogy fogalmaztak, ebből érezhető volt itt-ott, hogy mire számíthatunk.

Hogy lesz-e folytatás azt egyelőre nem tudni, de a második évad is meglepetésként jött idén, úgyhogy minden előfordulhat. Az biztos, hogy a 2022-es daytonai versenyre április elején kerül sor, és én most azon gondolkodom, hogy még előtte kikövetek minden Cheer szereplőt a közösségi médiában, hogy ne lőjem el magamnak a poént egy esetleges harmadik évad esetére. Ugyanis én akár minden évben szívesen végig követem a két csapat elképesztő és fordulatos felkészülését az országos bajnokságra.

2 hozzászólás Ne habozz!

Cápi - 2022. 03. 27. 19:02

Ez az évad szimplán csak jó volt, szerintem az első jobban sikerült. Valahogy nem annyira tudtam izgulni egyik csapatért sem, pár új arc ugyan kapott némi reflektorfényt meg nem volt rossz ötlet, hogy bemutasssák a másik csapatot is, de valahogy nem volt annyira érdekes számomra egyik arc sem.
A teljesen rutint megnéztem volna én is, bár valószínű youtube-on fent van, de annyira azért nem töröm magam érte. :D Fura, hogy ezt kihagyják, pedig csak plusz 2*2,5 perc.
Azért ha lesz 3. évad, én maradok, érdekes ebbe a sportba is belelátni.

kisanna - 2022. 03. 28. 14:16

azt hittem, csak én nézek ilyeneket nálunk, de örülök ennek az írásnak! :)
nekem is az első évad jobban tetszett, de ha lesz 3, arra is tuti benézek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz