login |

Pilot: Moon Knight

2022. 03. 30. 19:30 - Írta: human

42 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Lehet, hogy nagyot mondok, de a főszereplő színészek miatt a Holdlovag indít talán a legerősebb pozícióból az élőszereplős MCU-sorozatok közül a Disney+-on. Viszont a pilotot elnézve neki van a legkevesebb kapcsolódási pontja (egyelőre) az eddig megismert univerzumhoz. Ez áldás és átok? Hogy a témához illően fogalmazzak.

A történetről nem sokat tudnék mondani, igazából egy film első felvonását láthattuk? A főhős valamennyire megismeri a körülötte levő világot. Vagyis ez esetben Oscar Isaac karaktere szépen lassan… oké, egy akciójelenetben kicsit gyorstalpalósra veszi a ráébredést arra, hogy az alvajárása közben más irányítja a testét, és csinál dolgokat a világban. A képregényeket kicsit sem ismerve azt azért tudni, hogy valaki más is van a testében, aki sokkal erőszakosabb dolgokba keveredik.

Közben a gonoszt is bemutatják kicsit, akinek természetesen nemesebb céljai vannak. Ő csak az egyensúly istennőjét akarja kiszabadítani, azt aki meg tudta volna akadályozni Hitlert, vagy más hasonló szörnyűséget, ha nem árulták volna el. Mivel már a pilotban megölnek valakit az egyensúlyra hivatkozva, így gyorsan kiderül, hogy azért nem olyan egyszerűek ezek a nemes szándékok.

Érdekes, hogy leginkább ez, és hát a Falcon and the Winter Soldier van legközelebb a szokásos Marvel-filmekhez. Ez alatt azt értem, hogy a poénok és az akció már most pörgött, teljesen blockbuster élmény olyan Ant-Manes szinten, bár itt kicsit csaltak egy olyan megoldással, ami illik a karakterhez, és rohadt ötletes.

Az előzetesek alapján persze nem így zajlik majd az egész évad, de sokszor Oscar Isaac csak pislogott, hogy mi történt, mert a véres (és drága) helyzetek közben ki volt ütve a fő személyisége, akit akkor még nézőként követtünk, akivel közösen ismertük fel mibe keveredett, ezért azokat nem is mutatták. Így is volt akció, ne értsétek félre.

Mondom, a legnagyobb húzás a karakter osztott személyisége mellett mindenképp a színészekben rejlik, hiszen Oscar Isaac és Ethan Hawke bámulása (megjöttek a Marvel-csekkért?:) sokkal inkább mozis hatás, még ha nem is kell megerőltetniük itt magukat. A kidolgozás meg… olyan olcsóbb Marvel-filmes tényleg. Kicsit a Shang-Chi és Ant-Man alatt, nem hiszem hogy pont így mernék nagyvászonra küldeni blockbusterként, de tévében ettől még remek.

Tudom, tévés platinakor meg minden, de blockbuster akciósorozatból akkor is kevés van, és azok között simán tarolt ez a kezdés. Legyen 7/10, majd ha látjuk pontosan merrefelé vezetik, akkor kiderül a többi. Nyilván 6 rész simán lecsúszik majd.

42 hozzászólás Ne habozz!

bvr - 2022. 03. 30. 19:41

Alapvetően egyetértek a poszttal, annyi csak (és ez azért igazából nem pozitív a sorozatra nézve) hogy ahogy délután írtam ez sokkal inkább egy 40 percre elhűzott cold open mint első felvonás – ami azért elég durva… (és hát igen, azért az is elég “olcsó” megoldás hogy az akciók java az “csukott aggyal” történt – arról nem is beszélve (de erre adjanak majd választ a következő részek) hogy a szuperhős szerkó az mi volt a végén, de ezt akkor majd meglátjuk.
Tehát én is abszolut kíváncsi vagyok a folytatásra, viszont azért már a kezdéstől is többet vártam volna (majd újrapörgetem ebből a szempontból, de úgy rémlik a Loki pilotja az ebben (is) rendben volt)

Shyllard - 2022. 03. 30. 19:48

Néha az effektek kicsit gyengébbekre sikeredtek, de szerencsére Oscar Isaac bőven képes volt a gyengébb pillanatokat is elvinni. Tuti nézős, remélem nem fog szokásos effekt fesztbe elmenni.

Jesustomer - 2022. 03. 30. 20:34

Mi volt az az ötletes “csalás”?
Amúgy nekem bejött, tényleg ennek is inkább filmes érzete van mint pl a winter soildernek, ami nem baj, de ez a karakter kívánna egy jó filmet.
Mindenesetre én inkább sorozatot néznék, nem elnyújtott filmet, vagy mi ez, mert ez sem sorozat. Max a hawkeye volt az, vagy a Loki, de inkább egy Shield szerű cuccot néznék.

LasDen - 2022. 03. 30. 20:50

Én itt ki is száltam. Rohadt unalmas volt ez az egész, ahol semmi említésre méltó nem történt. Nem volt meggyőző, hogy ez kell nekem…

human - 2022. 03. 30. 20:51

A Loki full sorozatos volt

Írom az ötletes csalást: az akció egy részének mutatása helyett kómázik a karakter, de illik a sztoriba mégis.

bvr - 2022. 03. 30. 23:14

A Lokira kicsit visszatérve, én amiatt hoztam szóba hogy az egy jó példa volt arra hogy megnéztem a pilotot (ugyanúgy szumma 6 rész) és annak a végére képben voltam hogy mi lesz a sorozat. Itt viszont azért írtam hogy eze gy egész epizódnyi “cold open” mert a hangulat az tényleg átjött – de ennyi. És azért egy mindössze hat részes sorozatnál hogy erre elmenjen egy teljes rész, azért az nem oké.Továbbá írok egy konkrét problémámat (és ha már ebbe belementek akkor 40 perc alatt csak adhattak volna rá választ) Kiteszem a biztonság kedvéért hogy spoilerspoiler szóval mi annyit látunk hogy a főhősünk esténként kiköti magát az ágyhoz, körbeszórja homokkal, lepecsételi az ajtót, stb – tehát tudja hogy valami nem stimmel és ezt akarja amennyire tudja kontrollálni. Namost aztán felébred a “rémálomból” (most lépjünk azon túl hogy annak fizikai következményei is lennének de mindegy) majd elmegy a randira, és ott szembesül vele hogy kiesett két nap. És onnantól amúgy már kisebb gondja is nagyobb ennél, pedig valójában ez (a helyzetből kifolyólag) egész biztosan nem először kellett hogy előforduljon vele, és ezek szerint ezt sem észrevenni nem képest (akkor meg mégis mi a frászt szenved azzal a sok óvintézkedéssel) de még csak arra sem készült fel hogy vazze ha reggel felkelek ránézek egy rohadt telefonra/laptopra!bármire hogy mégis hányadika van. És ez a setup része, egyszerűen érthetetlen hogy a kezdő epizód 40 percébe ilyenek nem férnek bele. És csak hogy pozitív ellenpélda is legyen, a Prodigal Son (mint felépítésében egy átívelésre is komolyan építő epizodikus sorozat) már a pilotban világos volt hogy miért bilincseli magát az ágyhoz, mi ellen védezezik ezzel, stb, de emelett az is világos volt hogy mi az ami viszont számára is rejtély na arra volt is 20 epizód hogy kibontsák. Mint ahogy itt a Moon Knightban is, azzal semmi gondom hogy a “miért pont most”-ra (még!) nincs válasz (bár persze találgatni már ennyiből is lehet), még nem tudjuk miért most szembesült először a másik énjével (meg hogy a hang az majd “valós” lesz vagy az már halu), sőt tőlem ha érdekesen csinálják még eredet-történet(ek) is lehetnek majd flashbackben, hiszen van még minimum 5 epizód. De egy setup azért férjen már bele 40 percbe (egyben a sorozat egyhatodába) Nálam ezért volt ez pilotnak kevés, és inkább csak egy túlhúzott cold open. Szerencsére annak legalább ahogy írtam is jó volt, azaz tetszett a hangulat, a karakterek, jók voltak az őket játszó színészek, és persze érdekel hogy mi lesz majd ebből – csak hát ennél azért legyen már tartalommal jobban megtöltve egy rész.

JKJ - 2022. 03. 31. 06:32

Nagyon jó volt látni a szentendrei utcákat! Oscar Isaac remekül játszik. Majdnem túl jó. Miatta majdnem nem vettem észre, hogy mennyire gyerekeknek lett célozva a sorozat. Nem feltétlenül baj ez, de ez előrevetíti, hogy igazi durvaságokat el fogják kerülni. Akár a sztori kárára is. Én ezért nem fogom követni hetiben. Ha vége lesz az évadnak, akkor a reakciók alapján majd eldöntöm, hogy végig nézem-e. Jó szórakozást a maradóknak!

Shiwo - 2022. 03. 31. 06:38

@bvr

én ezeken nem akadtam fenn..

az nem derült ki, hogy eddig milyen tapasztalatai voltak előtte.. eddig valószínűleg nem tűntek el napok az életéből, meglehet csak azt vette észre, hogy az éjszaka közepén vagy épp reggel máshol ébred, meg se fordult a fejében, hogy nem “másnap” van.. gondolom a benne élő tudat egyre jobban erősödik, most jutott el addig a pontig, hogy hosszabb időre, akár nappal is átveszi az uralmat

fizikai következmények alatt mit értesz? hogy megsérül? minden bizonnyal előfordult, de csodálkoznék, ha a benne élő természetfeletti lény nem lenne képes meggyógyítani

bvr - 2022. 03. 31. 11:46

Shiwo: én ugyan nem vagyok képregényolvasó (és amúgy sem egy az egyben adaptálták) de amennyit a sorozat miatt a karakterről előzetesen olvastam, az alapján nem túl valószínű hogy eddig csak órái estek volna ki. De hát majd persze meglátjuk.

Yooha - 2022. 03. 31. 12:26

Nem sok Moon Knight volt benne, de nagyon tetszett.
Szerintem az akciók kihagyása nem “olcsó húzás” volt hanem tudatosan mi, nézők Steven szemén át látjuk az eseményeket, és ugyanúgy fogalmunk sincs arról, mi történik.
És nem sok erre egy rész, bízzuk már az alkotókra hogy eldöntsék, mit akarnak elmesélni! biztos bele fog az férni még 5 részbe.
Amire én gondolok hogy mi lehet: Van 3 személyiség, Steven, Marc és a Hang (mert ő úgy beszélt Stevenről és Marcról, mint 2 másik személyiség). Marc telefonjának a túloldalán lévő női hang úgy beszél Marcról, mint aki ismeri, tehát Marc nem most “született meg”. Sőt, gyanítom hogy Marc az eredeti személyiség, és Stevent hipnózissal/vuduval csinálták. Elvégre Steven semennyire nem kötődik a társadalomhoz, az anyja(?) akivel telefonon beszél lehet valami fedőszerv embere, aki elhiteti vele hogy igaza, de nem az. :) Szóval semmi nem utl rá hogy valós személy.
Vagy Marc is made-up és a Hang az igazi személyiség. A plakátokon is 3 személy van, a Hang lehet a fehér mellényes zsákfejű alak.

human - 2022. 03. 31. 15:11

“Szerintem az akciók kihagyása nem “olcsó húzás” volt hanem tudatosan mi, nézők Steven szemén át látjuk az eseményeket, és ugyanúgy fogalmunk sincs arról, mi történik.”

de hát ezt írtam pont. Bár olcsósította a részt számukra, de tematikusan illett bele, szóval nem baj.

Janka - 2022. 03. 31. 19:35

Összeségében nem volt rossz pilot. Nem biztos, hogy hetiben érdemes nézni. Egy-két dolog hiányos, de talán kapunk később magyarázatot. Harrow egy picit hasonlít Thanosra, meg a szektája is. Eldönti, hogy ki méltó és ki nem. Valószínüleg ez lesz a fő irány és a szkarabeusz valami néptisztítást indít be, ha nála köt ki.

Jesustomer - 2022. 03. 31. 21:08

Yooha:
Akkor ez parább lesz mint gondoltam 🙃

Malachi - 2022. 04. 05. 10:53

Ebben Madách tér meg Szentendre, a Haloban magyarul káromkodik a tömeg, csak kapkodom a fejem.

Zsombor - 2022. 04. 06. 02:16

Meg itt még a Szépművészeti, mit kiszúrtam!

JKJ - 2022. 04. 06. 16:45

A biztonság kedvéért belenéztem a második részbe is. Oscar Isaac továbbra is kimagasló a szerepben. Maga a sorozat teljesen gyerek/ifjúsági hangulatú. Ők biztosan jól szórakoznak rajta.

Deeroy - 2022. 04. 06. 19:19

amúgy wtf, hogy szinkronos a könyvtárban? :D

winnie - 2022. 04. 06. 22:28

minden disney+-sorozatjoz készül szinkron, ennek a rêsznek valamiért elérhetővé is vált külföldön.

bvr - 2022. 04. 07. 00:55

nnnna, én amúgy amit a pilotnál írtam arra gondoltam volna hogy idáig kellett volna tudni eljutni egy jó pilotnak.
(amúgy 40 perc elég is lenne erre, sőt filmeknél még 40 perc se kell. Vagy legalább adták volna ki egyszerre az első két epizódot. Persze most már mindegy)

Amúgy nálam kicsit vegyes a kép, mert egyes jelenetek után az volt bennem hogy na ez (persze a maga blockbuster szintjén) egy tök jó sorozat, hogy aztán a következő jelenettel amerre fordultak ott meg megint csak átlagos, hogy jöjjön megint egy szuper dolog aztán megint vissza a közhelyvilágba. De persze ebből még így is átlag fölötti jön ki szóval azért nem panaszkodom :)

Amúgy az előzetes kutakodásaim alapján azért ebben szerintem nagyobb potenciál lehetett volna mint ami most már tényleg kezd kirajzolódni, de hát ez sem rossz. Ami viszont önmagában sem tetszett az a feleség szál (meg hogy válnak, meg hogy de csak hogy megvédje…) Ami ebből egyelőre kirajzolódik abban nagyon nem látom a potenciált és baromira nem érdekel, persze egyben lehet majd a végén értékelni.

Enzo - 2022. 04. 10. 18:44

1×01 (pótlás keddről)

Az első rész leginkább arról szólt, hogy mi is próbáljuk összerakni a történéseket Stevennel együtt. A trailerben is ellőtt egyiptomi istenséges-liftes jelenet elég para lett, meg ez a vérfarkas-szerű izé is para (#éjszakaamúzeumban), ezen kívül kaptunk egy látszólag indokolatlanul üvegcserépben járós cold open-t (aminek majd biztos lesz jelentősége) meg a Holdlovag első megmutatását zárásnak – ja meg a felismerhető magyarországi helyszíneket.

Darabkák:
– Főcím nem is volt (ahogy az szokott lenni Marveléknél), az outro design viszont egész jól néz ki szerintem.
– Furcsálltam, hogy nem mutatták, mit mutatott Arthur Harrow kezén a mérlegtetkó, amikor Stevent “mérte”, csak úgy külön mondta, hogy “káosz van benned”.
– Úgy összességében a sorozat (persze főleg a skizofrénia miatt) hasonlít a Legion egy kevésbé látványos, de jobban érthető mására.

#hétidézete:
“-I’m not trying to slag off marketing, but there’s been a major blunder because they’ve got seven gods here, and the Ennead has nine.
-I fired two of them for bein’ late.” (Donna)

1×02 (pótlás szerdáról)

Na ez ilyen infodump epizód volt, megtudtuk hogy a szkarabeusz mutatja az utat, illetve a Khonshu vs Ammit filozófia-beli különbséget (ez a “bűnösök utólagos/előzetes elítélése” egy egész érdekes morális vitatéma amúgy), illetve végre láttunk egy rendes “átváltozást” (előtte a félresikerült suit-idézős jeleneten jót lehetett röhögni, lást idézet :D).
A Marc-Steven-Layla párbeszéd/dinamika eddig tetszik, Oscar Isaac remekül (és jól elkülöníthetően!) hozza mindkét szerepét, a brit akcentusát külön imádom :D

Darabkák:
– Érdemes megfigyelni, hogy a készítők milyen sokat játszanak a tükröződéssel, tükörképpel a látványvilágban.
– Harrow annyira bizalomgerjesztően mutatta be a közösségét, hogy már-már elhittem, hogy jó ember :D
– A végén a jelenetváltásnál már azonnal tudtam, hogy Egyiptomban folytatjuk, sőt az is kitalálható volt, hogy Marc odamegy az ablakhoz, kinéz, és a háttérben ott lesznek a piramisok :)

#hétidézetei:
“-Summon the suit.
-Summon the soup? What are you saying?
-The suit. Summon it.” :D /Layla&Steven/

“-Oh, my God. I’m going to die in an evil magician’s man cave.” :D /Steven/

“-Oy, Steven, what the hell are we wearing?
-I don’t know. She said I needed a suit.
-Yeah, the ceremonial armor from Khonshu’s temple, not psycho Colonel Sanders.” :DD /Steven&Marc/

@JKJ: “gyerek/ifjúsági hangulatú sorozat”?? hogymivan? a Marvel-darabok közül eddig az egyik legijesztőbb/erőszakosabb…

AlfStokes - 2022. 04. 14. 07:16

Tudom, izles dolga, de engem elkezdtek nagyon farasztani ezek a tet nelkuli, agyonkoreografalt, ossze-vissza verekedesek, kesparbajok. Nyilvan Daredevil vagy Gangs of London szintu bunyot nem varok egy mainstream disney sorozatban, de ez a kessel hadonaszas mar nagyon kinos.
Egyszer egy harcmuvesz ismeros azt mondta, ha kest rantanak ellened, akkor te vagy pisztolyt veszel elo, vagy elszaladsz. Koztes alternativa nincs :)

Túl - 2022. 04. 14. 08:39

Enzo: “gyerek/ifjúsági hangulatú sorozat”, hagyd, kétszer is leírta két különböző kommentben, azt várja hogy valaki ráharapjon, hogy jól meg tudja mondani, hogy gagyi gyerekshow.

AlfStokes:a 3. opció, így te is kést veszel elő. Nem hiszem, hogy a lőfegyverek feltalálása előtt mindenki csak futott volna.

winnie - 2022. 04. 14. 10:22

Bárcsak gyerekshow lenne, de ez nem az a kategória sajnos. A Ms. Marvelben viszont bízom, hogy jobban az lesz.

Csigusz - 2022. 04. 14. 13:34

A bunyók terén sajnos nem lehet nem azt mondani, hogy mennyivel jobban állt volna ennek a hősnek, ha mondjuk a Netflixre érkezik :/

Túl a felén viszont nekem – annak ellenére, hogy iszonyatosan hype voltam – egyelőre csalódás. A karaktert nagyon szeretem, pedig nem olvastam túl sok comicot róla, de elképesztően badass, itt ebből alig van valami.
A cgi szerintem gagyi, a hétvégi/cserepados csapat dolgozhatott rajta.
Az egyetlen ami tényleg hibátlan az Isaac játéka, míg Hawke sajnos egy totálisan generic villain szerepet kapott, így nagyon emlékezeteset nem is tud belőle kihozni.
Én nem értek az íráshoz, de aki ezt műveli hát biztos sokszorosan kreatívabb elme, ennek ellenére egy ilyen sótlan macguffin kergetést 2022-ben…, mármint komolyan tényleg nem volt jobb sztori ide, ez volt a cherry-on-top amit ki tudtak hozni belőle?

Asd - 2022. 04. 14. 20:50

Ez volt az utolsó Disney Marvel sorozat amit elkezdtem nézni. Daredevilhez vagy Punisherhez hasonló sorozatot vártam, persze kevésbé brutálisat, de köze sincs azokhoz. Egyszerűen nem tudom komolyan venni, szerintem a személyiségzavar is rosszul van megvalositva, az a madaristen vagy mi pedig rohejes. A karakterek nagy resze semmilyen, a nevuket se tudom megjegyezni. Nem is olyan mint egy sorozat, mintha egy film lenne szetszabdalna, ezt is unom mar a Marvel sorozatoknal.

Janka - 2022. 04. 15. 16:34

Féltávnál tart a sorozat, de ahogy fentebb írják, eléggé tét nélküli az egész. A gízai nagy piramisban lévő Harrowos résznek nem volt sok értelme. Aztán puff Khonshut “bekövezték”.
Egészen más ez a sorozat a többi Marveleshez képest. Mintha nem is tartozna igazán bele az MCU világába.

Enzo - 2022. 04. 18. 16:48

1×03 (pótlás szerdáról)

Az istenek előtti meghallgatás kifejezetten tetszett, egyrészt maga a tény, hogy minden istennek van egy tök hétköznapi embernek látszó avatarja (némi American Gods utánérzés), másrészt ahogy Oscar Isaac most a harmadik féle személyiséget játszotta el (Marc-on keresztül megszólaló Khonshu). Ehhez képest a lovagi tornás fickónál (Mogart) vendégségben zajló akciózós rész azért annyira nem volt nagy szám, a Holdlovag meg nagyon OP, hogy keresztüldöfik fél tucat lándzsával és semmi baja nem lesz…

Egyébként azért jó, hogy most Marc a “fő” személyiség, mert így a “békés” közjátékot nem láttuk, amíg Steven “irányított”, és elég érdekes kontrasztot adott a fordított szituhoz képest. :D Na de azon meglepődtem, hogy ezek szerint lehet egy harmadik személyiség is, amiről egyikük se tud?? Mármint…negyedik, ha úgy vesszük. Apropó Khonshu: nagyon furcsa látni, hogy amíg az első részben még egy félelmetes “szörnynek” tűnt, addig mostanra kvázi egy haveri szereplővé vált, aki mindig ott chillezik az épületek peremén és segít, ha kell – most is beáldozta magát az égbolt látványos visszaforgatásával, hogy meglegyen Ammit sírboltja.

Darabkák:
– Hasznos, hogy Layla backstory-ját is kicsit jobban megismerjük annak keretében, hogy visszatér Egyiptomba (ahol nem feltétlenül látják szívesen)
– Marc igazán megemlíthette volna a szkarabeuszt a próbán, bizonyíték gyanánt.
– Arra még kíváncsi leszek, hogy mit titkol Marc Layla apjának meggyilkolásával kapcsolatban…
– Heh, sejtettem hogy Layla ruháján a nyakrésznél valami hasonló fegyver van, mint a lovagi páncélon az a két félhold alakú penge.

Llew - 2022. 04. 18. 19:22

A pilot érdekes volt a személyiségekkel, de három rész után szerintem is gyenge. Őszintén kezd az a bajom lenni az MCU-val is ami a képregényekkel. Túl nagy lett. Pár hős, meg az űrlények még elfért benne, de ez a misztikus vonal valahogy nagyon kilóg. Az egyiptomi istenek tényleg léteznek, de eddig sehol senki nem tudott róluk. Ráadásul a meghallgatás alapján konkrétan mindegyik segg hülye. Az egész jelenet tök tét nélküli volt, senki nem tett fel egy értelmes kérdést, és egy halandó egy olyan semmitmondó dumával megvezette őket, aminél egy iskolai ebédlőben is komolyabb beszélgetések hangzanak el. Szóval hiába a keménynek tűnő hős, ha a körítés önmaga paródiájává teszi a sorozatot.

Enzo - 2022. 04. 23. 00:08

1×04

Az epizód nagy része kicsit egy Indiana Jones-film és egy horror keverékére hasonlított, utóbbi főleg mert elég para volt az a lény, amivel Layla harcolt. Nagy Sándor sírboltjában meglett Ammit usébtije (jé, ez is ilyen kis kőszobor, mint amibe Khonshut bezárták!), amivel kapcsolatban szerintem Steventől eléggé karakteridegen húzás így megszentségteleníteni a halottat, tökre szétbarmolta a torkát, nem hiszem el hogy a benne lévő egyiptológia-rajongó nem tiltakozott ez ellen. Hogy most mi a következő lépés, mit kéne csinálni a cuccal, azt egyelőre nem tudjuk meg, mert egy éles váltással a feje tetejére állt az egész sorozat. Már eleve nem értettem, hogy Marc minek kezd el harcolni a túlerő ellen, ha már nem sebezhetetlen…nyilván le is lőtte Harrow ennek megfelelően, na és itt jött egy totál WTF húzás az elmegyógyintézetben felébredéssel :O A skizofrén szál miatt már korábban is éreztem, hogy van némi Legion vibe-ja a sorozatnak, de így meg aztán pláne :D

Darabkák:
– Layla terepjáró-felrobbantása ügyes trükk volt az elején, de mondjuk az ellenfelei is bénák voltak, hogy meg se nézik a járműben…
– Steven hogy szájbavágta magát (vagyis Marc őt) a csókért :D
– Na, legalább kiderült, hogy nem Marc ölte meg Layla faterját, csak nem tudta megakadályozni a halálát.
– A “Tomb Buster” nevű képzeletbeli film az intézetben mekkora Indy nyúlás, röhögtem rajta :D
– WTF, hogy Marc és Steven is látszólag egyszerre jelen van fizikailag… a legvégén az a női hangú vízilóistenség már csak a hab volt a tortán, eléggé megborult a sorozat :D

#hétidézete:
“If I need a recipe for a protein shake or something, I’ll call you.” :DD /Steven Marcnak/

Nekomata - 2022. 04. 24. 00:13

Enzo: Szerintem más lesz a megoldás, valószínű nem fizikailag van jelen egyszerre Marc és Steven. A víziló istennő Taweret, a várandós anyák és a gyermekek védelmezője, plusz a gyógyítással is össze szokták kapcsolni. (Plüss formában már láthattuk az 1. részben. :D)
Nem kukacoskodni akarok, a skizofrénia más, ez disszociatív személyiségzavar. (Off: Az Észlelés/Perception című sorozat főszereplője skizofrén.)

Ahogy látom, a kisebbséghez tartozom, nekem egyre jobban tetszik a sorozat, kíváncsi vagyok a maradék két részre mit terveznek. Leporoltam az Egyiptomhoz fűződő mániámat és az emlékeim, meg némi utána olvasás segített jobban összerakni a mitológiát. Ami meglepően korrekt, lehet tanácsot kértek egyiptológusoktól.

Ez talán spoiler.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Már egyre több utalást tesznek a harmadik személyiségre, Jake-re. A 4. részben konkrétan a szarkofágból dörömbölt ki. :D
Az 1. részben tuti ő szervezte a randit Steven-nek. Marc ugyan el akar válni Layla-tól, de kizárt, hogy romantikázzon. A 3. részben Marc és Steven is nagyban tagadta a gyilkosságokat, ami eléggé gyanús.

irgum76 - 2022. 04. 26. 19:34

én csak pár napja kezdtem el nézni
az első kettő nagyon bejött
a harmadiknál viszont nagyon húztam a számat, hogy Moon knight milyen OP gyakorlatilag sebezhetetlen volt
a negyedik egész jó kis rész volt egynek elmegy mondom aztán jött az utolsó tíz perc és bumm :D
nagyon betalált, nálam is Legion filing jött elő ami nagy kedvenc
most aztán nagyon kíváncsi vagyok, hogy innen hova illetve ide honnan
mit láttunk eddig és mit látunk most:)

baromi jó sorozat lett ezzel a húzással

Nemkati néni - 2022. 04. 26. 20:30

Izgalmas limonádé. Jó sok pénzt öltek bele. Rohadt jól néz ki, szuper faxául játszanak a szereplők benne, a díszletek is lenyűgözőek, de valahogy nem elég mély. Heti egyórányi agykikapcsolásnak tökéletes.

tonks - 2022. 04. 26. 21:25

Én már nem tudom, mit nézek, de az kétségtelen, hogy nem akarom abba hagyni :D

punyapapa - 2022. 04. 28. 07:55

1×5
Nem gondoltam, hogy ilyet írok egy marvel sorozatról, de az 5. rész az bivalyerős volt.
Szerintem simán esélyes az év legjobb epizódjára.

irgum76 - 2022. 04. 28. 09:05

1×05

hát ezt nem vártam egy szuperhősös sorozattól
hatalmas volt ez az epizód
“de jó halott vagyok nem őrült” :)
a dráma ütött és tényleg pazar volt a színészi játék
szóval hú

Csigusz - 2022. 04. 28. 12:38

Egyetértek a felettem szólókkal, a nyitás óta szerintem is lejtmenet volt, de az 1×04 utolsó pár perce, és a mostani epizód nagyon kellett.
Isaac továbbra is nagyon jól játszik.
Kíváncsian várom a finálét, remélem a “visszatér és lerendezi a villain-t” szálon kívül valami mással is meg tudnak lepni az írók.

tonks - 2022. 04. 29. 22:16

Hú, micsoda király epizód lett az 1×05, Oscar Isaac csodálatos volt eddig is, de ebben… wow. Simán el tudom képzelni, hogy emiatt a rész miatt vállalta el ezt az egészet, mögöttes tartalom, megvalósítás, minden klappolt.

Enzo - 2022. 05. 01. 16:40

1×05 (pótlás péntekről)

Hát nemtom, mindenki isteníti ezt a részt, nekem nem ütött akkorát. Jó, Oscar Isaac kétségkívül hatalmasat játszik, az biztos. De engem a leginkább az zavart, hogy évadzáró következik, és nem sokkal jutottunk előrébb, nem tudom hogy lesz ez lezárva 1 részben. Pláne hogy a titokzatos harmadik személyiség még elő se került…

Ha eddig csak mérsékelten volt Legion hangulata a sorozatnak, akkor ebben az epizódban aztán maximumra felcsavarták – ezek szerint még az intézeten belül is két “tudatszint” (vagy micsoda) van, mert ugye Marc (sőt, egyszer Stevenként) néha visszakerült a Dr.Harrow irodájában játszódó jelenetbe a Stevennel közös kalandozásából, ahol meg az egyiptomi alvilágban hajókázás volt a fő motívum. A szimbolika legalább viszonylag tisztára sikerült: hogy egyensúlyba hozzák a mérleget, meg kellett ismerkedni Marc gyerekkorával, ami elég traumatikusan telt – mint kiderült – a kistesó megfulladásától az abuzív anyukáig. Ja és akkor már gyerekkorban is előjött a személyiségváltás, és elvileg Marc találta ki Stevent, de azért még nem feltétlenül tennék rá nagy összeget, hogy ez a végső verzió :D
Ami nem annyira tetszett a végén: ez a szabály időtlen idők óta, így működik a lelkek megítélése, hogy ha kiegyensúlyozatlan maradtál az út végére, akkor lerángatnak a Duatba, ennek ellenére mindezt el lehet kerülni azzal, hogy három-négy ilyen “homokembert” leversz meg eltérítgeted a hajót? Meh, ennyit érnek az istenek szabályai?
Na mindegy, Steven leesett és megkövült, erre hirtelen beállt az egyensúly… hát jó.

Darabkák:
– Taweret mondta, hogy “kiegyensúlyozatlan lelkeket ítélnek homokfogságra, idő előtt”, ez szépen egybecseng azzal, hogy Harrow kiengedte Ammitot, aki ugye “idő előtt” ítél.
– Valahonnan nagyon ismerős volt Marc anyja, IMDb-n megnézve a neXt egyik főszerepéből (Fernanda Andrade / Shea), nem is értem, hogy nem ismertem fel.
– Más se volt tisztában az epizódban emlegetett “süve”/”shiva” kifejezéssel? Megnéztem, a zsidó vallásban a gyász egyik időszakát (konkrétan a temetés utáni első hetet) nevezik így.

bvr - 2022. 05. 04. 13:45

hát.. bővebben majd ha lesz évadkibeszélő, mindenesetre ami keveset erről a karakterről olvastam, ebben hatalmas potenciál lett volna, amiből a sorozatban csak felvillanásokra futotta – és végül a finálé meg nem felhúzta hanem jó ha legfeljebb egy középszintet megütött. Kár érte.

JKJ - 2022. 05. 04. 14:50

El nem tudom képzelni, hogy ki okézta le ezt a sorozatot. Egy épkézláb jelenet sem volt benne, pedig jó az alapötlet. Jó a megvalósítás és jók a színészek is. Egyszerűen a sztori buta. Először azt hittem, hogy a ST:Discovery és Picard íróktól kértek tanácsot :-).

Ambriel - 2022. 05. 04. 21:07

Nagyon tetszett az egész évad! Voltak gyengébb pillanatok, de összességében remekül szórakoztam. Nagyon remélem, hogy lesz 2. évad, mert ez a 6 rész édeskevés volt.

Biohazard - 2022. 05. 16. 12:01

Ez..rettenetes!!
– Limonádé egyiptomi okkultizmus, ala Mummy de még több popcorn és sokkal-sokkal butább. Ok, marvel. Nem lehet nagyon belemenni a részletekbe. Nade ennyire?!
– Borzasztóan ripacskodó, ellenben nagyon ellenszenves főhős. Vannak szerethetően bénázó karakterek, meg van SteVen (with a v). Belerúg, orraesik, elfelejti, összekeveri..mert ez vicces! (?)
– cringe/edgelord főgonosz és arcbamászós ‘demivagyunkajók..ésööhm, GYEREKHITLERT is megöltük volna, bizony!’ Most meghalsz nagyi, mert CSAAAAK!! Adalék: agyhalott szektások, akik egyik pillanatban a nemtudom milyen leves receptjén örömködnek, 2 percre rá gond nélkül öldökölnének.
MCU..ezt neked!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz