login |

Fedeltà (Devotion, a Story of Love and Desire) – írta speranza

2022. 04. 02. 14:50 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika, ,

A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól.

Amikor két ember szívből szereti egymást, boldogok együtt és a jövőjüket is egymás mellett képzelik el, akkor ebbe a képbe nem passzol az, hogy közben valaki más után is sóvárognak. Vagy mégis?

A Netflix Valentin-napon adásba került, olasz romantikus drámája, a Hűség egy átlagos párkapcsolatot mutat be. Carlo (Michele Riondino) és Margherita (Lucrezia Guidone) öt éve házasok. A férj kreatív írást oktat, a feleség ingatlanügynök. A kapcsolatuk jó, éppen fontolgatják, hogy egy családalapításra alkalmas lakást vegyenek a bérleményük helyett, amikor történik egy „félreértés”. Carlót rajtakapják az iskola mosdójában, félreérthető helyzetben az egyik csinos tanítványával.

Noha mindketten egybehangzóan állítják, hogy nem történt közöttük semmi – Sofia (Carolina Sala) mindössze rosszul érezte magát, Carlo pedig csak segíteni akart neki – ez az esemény mégis elülteti a kétely magvát Margherita lelkében, a kétely nyomában pedig ott lopakodik a féltékenység és a bizonytalanság. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, eközben az ő életében is megjelenik a kísértés Andrea (Leonardo Pazzagli), az új fizioterapeuta személyében, aki a krónikussá vált szeméremcsont-gyulladását kezeli.

A sorozat forgatókönyve – amelyet Marco Missiroli könyve alapján készítettek – egy három főből álló írói gárda munkája. A vezetőjük Alessandro Fabbri volt. Az eredeti sztoritól számos ponton eltértek, jóformán csak az alapokat és a történet gerincét hagyták meg, de kivételesen azt gondolom, hogy ez az adaptálás inkább a javára vált a szériának. (Maga az író nem vett részt a munkában, ugyanakkor pár percre feltűnik egy jelenetben, ahol önmagát, a sikeres, Strega Giovani-díjas írót alakítja egy szimpóziumon.)

A Hűség voltaképpen egy hétköznapi történet, hétköznapi emberekkel és egy olyan szituációval a középpontjában, amihez hasonlót számtalanszor feldolgoztak már. Ami talán mégis egy kis újszerűséget adhat a koncepciónak, az az elbeszélés módja, ahogyan a házasság intézményének válságát próbálják demonstrálni két konkrét emberen keresztül, egy olyan országban, ahol a váláshoz még mindig konzervatívan állnak hozzá. De nem ásnak olyan mélyre a lélek bugyraiba, mint ahogy azt tették pl. a Jelenetek egy házasságból esetében.

Látunk egy kapcsolatot, ami működőképesnek mutatkozik, de a karrierje frontján mindkét főszereplő megrekedt. Carlo író, egy sikeres könyvvel a háta mögött, de képtelen haladni az új regényével, ehelyett fiatal tehetségeket tanít az írásra. Margherita építész, valaha nagy álmai, tervei voltak, mégis egy ingatlanügynökségnél pazarolja a tehetségét. Maguknak is nehezen vallják be, hogy elégedetlenek a munkájukkal, és egyikük sem ott tart az életben, ahol szeretne, nem azzal foglalkozik, amiben igazán jó.

Különös módon ez a kis „félreértés” adja meg az első lökést, és indítja el mindkettejüket azon az úton, ami segít nekik újra felfedezni önmagukat. Ez az út pedig elvezet a központi kérdéshez: melyik a fontosabb? A saját magukhoz, vagy a másikhoz fűződő hűség? Mi van akkor, ha ez a kettő kizárja egymást? Lehetséges, hogy a félreértést valahol máshol kell keresni?

Mindezt romantikus túlzásoktól mentesen, reálisan közelítik meg. A sorozat nem kínál megoldásokat, nem tartalmaz világmegváltó gondolatokat, és nincs különösebben nagy mélysége sem, csak elmesél egy történetet, ami jóformán bármelyikünkről szólhatna. Éppen ezért nézőnként változhat, hogy kinek mit jelent, vagy mit gondol majd róla. (Leginkább talán azok érezhetik magukénak, akik a saját életükben is szembesültek már azzal a dilemmával, hogy menjenek-e, vagy maradjanak az aktuális párkapcsolatukban.)

Közben pedig a szereplők nyomában egy kicsit bejárjuk Milánó és Rimini utcáit, hallgatjuk a kellemes aláfestő zenéket, megismerünk néhány olasz írót. Apropó írók! Külön plusz pont jár a készítőknek, amiért a második epizódban elhangzik a fenti idézet, az egyik legismertebb magyar írónktól, Márai Sándortól, mert ez nem volt benne Missiroli könyvében. Viszont remekül megállja a helyét a párhuzam a Hűség és Az igazi (olasz kiadásban: La donna giusta) között, ami szintén egy kapcsolat két oldalát mutatja be, a két fél eltérő szemszögéből.

„Beárazni” nem szeretném, és nem is tudnám ezt a sorozatot, szerintem tipikusan olyan élmény, ami mindenkinek mást ad. (Bizonyára akad olyan is, akinek semmit.) Mindössze egy modern mese a hűség valódi természetéről. Néha ennyi is elég, hogy egy kicsit elgondolkodtasson.

4 hozzászólás Ne habozz!

Bery - 2022. 04. 02. 16:43

Jó kis életszagú sorozat férfiról, nőről, párkapcsolat(ok)ról. Nekem bejött.

Deny - 2022. 04. 02. 17:10

Hmm, lehet bepróbálom majd egy nyugisabb időszakban.

kisanna - 2022. 04. 02. 17:19

fú ez nekem nagyon betalált! örülök, hogy van róla írás, hátha mások is bepróbálják, bár nem tudom, kinek tudnám ajánlani. talán a 30+ generációnak, akiknek már van egy pici élettapasztalata.
gyönyörűek a helyszínek,az emberek, nagyon életszagú és nagyon átjön a feszültség a történetből.

Fearless - 2022. 04. 07. 20:23

Detto, nekem is nagyon bejött, 2 nap alatt megnéztem. Nagyon szimpatikusak voltak a szereplők.És igen, én is inkább a 30+ generációnak ajánlanám. Lesz folytatása? Örülnék neki, mondjuk ez a befejezés szerintem tökéletes volt, nem csalódtam.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz